Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-05-28 / 9. szám

K TAT fl S 2009. MÁJUS 28. 17 Külföldi diákok a Polgármesteri Hivatalbao "2S. Km Tamás C sereprogram kere­tében a Körösi Csorna Általános Iskola és Gimnázium három külföldi társintézmé­nyéből érkeztek ven­dégségbe 14-16 éves is­kolások Magyarország­ra. A hazai iskola szer­vezésében, Tóth Katalin angoltanár vezetésével mintegy 70 fős angol, francia, német és ma­gyar anyanyelvű diák­sereg tett látogatást Rákosmente Önkor­mányzatnál május 18- án, ahol Megellni Orso­lya irodavezető angol nyelven tartott előadást kerületünk sportéleté­ről, az önkormányzat sportrendezvényeiről, és további sporttal, sza­badidős tevékenysé­gekkel kapcsolatos ter­veiről. Tóth Katalin a Hírho­zónak elmondta, hogy az Európai Unió „Egész életen át tanu­lás" programjának ré­szeként a Comenius projekttől a Körösi 18 ezer, a három külföldi társintézmény, az ang­liai Torbay, a francia Saint-Maur-Des-Fossés és a németországi Ha­meln települések isko­lái pedig 12-12 ezer eurót nyertek, ebből az összegből tudják finan­szírozni egymás láto­gatását. A programok szervezésénél az isko­lák különös hangsúlyt fektetnek a sportra, a testi higiéniára, az egészséges életmódra és táplálkozásra való tudatos nevelésre. Az ötnapos látogatás során a francia és a német di­ákok magánházaknál szálltak meg, az ango­lok pedig a rendkívül szigorú brit biztonsági előírások miatt a leg­egyszerűbb utat válasz­tották: szállodai szobá­kat foglaltak. Az uniós pályázatnak köszönhe­tően a Körösi diákjai már jártak Angliában és Franciaországban, a következő években ezeket az utakat hama­rosan megismételhetik, de nem marad ki a né­met testvériskola meg­látogatása sem. A két angliai kísérő­tanár is nyilatkozott a Hírhozónak, akik hangsúlyozták, hogy korábban még sohasem jártak Magyarorszá­gon, nekik itt minden új, mint a diákoknak. A délelőtti barlangászá- son kívül túl sok élmé­nyük nem volt, hiszen előző este érkeztek, de első benyomásaikat azért mosolyogva el­mondták: a magyar gyerekek nagyon ma­gasra nőttek, kicsit za­josak, de rendkívül szolgálatkészek, és szá­mukra meglepő módon kiválóan beszélnek an­golul. Ki mit tud? a gyerekeknek Utravaló a Jókaiban A Jókai Mór Általá­nos Iskola immár harmadik alkalommal rendezi meg a kerület­ben élő vagy tanuló 6- 18 éves korosztály szá­mára a Ki mit tud?-ot, május 29-én 15 órától. Az előző években a ver­sengés helyszíne az is­kola volt, de a nagy si­kerre és létszámra való tekintettel a vezetőség úgy döntött, hogy ezút­tal a Vigyázó Sándor Művelődési Házba hív­ják a tehetségüket be­mutatni akaró diáko­kat. A kategóriák válto­zatlanok: ének, vers, próza, sport, tánc és egyéb, amibe minden belefér: a kígyóbűvölés- től a pantomimen át a paródiáig. Az esemény­re nagy izgalommal ké­szülnek a Jókai iskola műsorszervezői, hiszen a hatalmas színházte­rem újabb technikai és szervezői feladatok elé állítja őket. De a plusz felelősség ellenére úgy érzik, megéri, mert en­nek a színvonalas ver­senynek, műsornak a művelődési ház a méltó helyszín. A zsűriben is­mert személyiségek foglalnak majd helyet, akik a különböző ver­senykategóriák kiváló képviselői. Ä Jókai Mór Általá­nos Iskola (Szánthó Gé­za u. 60.) a kerület isko­láihoz eljuttatta a neve­zési lapot és felhívást, amelyben minden in­formáció benne van a versenyre vonatkozó­an, de várják a fenti cí­men azoknak a - magu­kat megmérettetni vá­gyó - fiataloknak a je­lentkezését is, akik nem a kerületben járnak is­kolába - valamint min­den kedves érdeklődőt a közönség soraiba, akik kíváncsiak arra, hogy milyen tehetséges gyerekek élnek kerüle­tünkben. A belépés díjtalan. Munkatársunktól __ A Jókai Általános Is­kola pályázott a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisz­térium megbízásából az Eduweb Multimédia Zrt. által készített „Út- ravaló" közlekedésbiz­tonsági oktatási prog­ramra. Sikerült bekerül­niük abba a csoportba, akik Magyarországon először vehetnek részt az alap és középfokú is­kolák számára elkészí­tett oktató projektben. A közlekedés olyan, mint a társasjáték, ahol mindenki egyféle sza­bály szerint játszik, és azt be is tartja. Ilyen a legtöbb sportág is, de a közlekedés nem játék. A közlekedési szabályok ismerete ma már az alapintelligencia része. Az iskola pedagógu­sai nagy gondot fordíta­nak a közlekedési isme­retek tanítására, mind alsó, mind felső tago­zatban. A pilot oktatássorozat keretében az iskola ta­nulói egy multimédiás CD-t/DVD-t nyertek, amelyeken korosztá­lyonként más-más inte­raktív filmek tekinthe­tők meg. Néhány érdekes téma a legkisebbeknek: köz­lekedési alapok, látha­tóság, kerékpáros köz­lekedés. A felső tagoza­tos gyerekeknek: látha­tóság, figyelem/ figyel­metlenség (csoportos közlekedés, mobiltele­fonálás, zenehallgatás). HIRDETÉSFELVÉTEL A HOME(center KÖZELÉBEN, PESTI ÚT 290. "Laneszi" HIRDETŐ IRODA Nyitva H.:14-17, K.-P.: 9-17- Tel: 257-1875,06 209 823 240 .................................LA-NE-SZIBt.................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom