Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-06-28 / 11. szám
NKORMANYZAT 2007. JÚNIUS 28. Rákosmeitn az MIK aktaöke Az Akadémia döntött: 2008 Vigyázó Ferenc éve lesz Folytatás az 1. oldalról > A valaha szebb napokat megélt Nyúl-dombi mauzóleumot, amely a Pod- maniczky-V igyázó-kas- tély és a mai Gyökér utca között elterülő park évszázados fái között az egész környéket uralta, az 1923-ban elhunyt Podmaniczky Zsuzsanna építtette fia tragikus halála után, mintegy félmillió aranykorona költséggel. Ifi. Vigyázó Sándor, Podmaniczky III. János és Hódossy Mária földi maradványait 1906-ban hozatták át a rákoskeresztúri evangélikus temetőből, és helyezték el a gö-' rög kripta családi sírboltjában. Később itt nyert végső nyughelyét még id. Vigyázó Sándor, Podmaniczky Zsuzsanna és Vigyázó Ferenc Antal is. A kápolnát három freskó is díszítette, amelyeket Körösfői-Kriesch Aladár és Hegedűs László alkotott. Az elhanyagolt mauzóleumot 1965-ben ismeretlenek barbár módon, robbantással a földdel tették egyenlővé, a hat fémkoporsóban elhelyezett holttestnek pedig nyoma veszett. Hosszú évtizedekig semmi sem történt, mígnem Lázár Attila önkormányzati képviselő 2003-ben javasolta egy munkacsoport létrehozását, amely régészek bevonásával a törmelékkel borított mauzóleum megtisztítására, feltárására lenne hivatott. A munkacsoport felállt, a munkálatok elkészültek, majd 2006- ban az önkormányzat emlékoszlopot állíttatott a Podmaniczky-Vigyázó család emlékére. Azért vált sürgőssé az önkormányzat és az A- kadémia kapcsolatfelvétele, mert 2008-ban lesz Vigyázó Ferenc halálának 80. évfordulója. A bejárás során Riz Levente elmondta: az évfordulóról méltóképpen emlékeznek meg, ezért emlékbizottságot hoznak létre. Terveik szerint a mauzóleum helyén kegyeleti parkot alakítanak ki, a Pesti út - Bakancsos utca - Gyökér utca által határolt területet parkosítják és így nyitják meg a közösség számára. Az első lépés meg is történt: a Gyökér utca-Bakan- csos utca sarkán lévő ön- kormányzati területet bérlő céggel felmondták a szerződést. Hárommillió forintra pályáznak a fővárosnál, így a kerület hozzájárulásával együtt 6 milliót tudnak fordítani e nemes cél megvalósítására. A Magyar Tudományos Akadémia évfordulóval kapcsolatos terveit Marosi Ernő alel- nök ismertette: mivel egykoron Vigyázó Ferenc anyagi támogatást nyújtott a nehéz helyzetben lévő intézménynek, a 2008-as évet emlékévvé nyilvánítják, a család hagyatékából pedig kiállítást rendeznek az Akadémián. Mikola István volt a vendég Rákoscsabán H angulatos Szent Iván-éji vacsorán látta vendégül Mikola István országgyűlési képviselőt a Fidesz kerületi szervezete és a Rákosmenti Polgári Körök. A rendezvény főszervezője, Pesti Imre országyűlési képviselő köszöntötte az egybegyűlteket. Mikola rövid beszédében tárta a megjelentek elé az „egészségügyi reform" anomáliáit. A szakpolitikus Eger Istvánt, a Magyar Orvosi Kamara elnökét idézte, aki szerint az egészség- ügyi rendszert legnagyobb mértékben az SZDSZ politikája veszélyezteti. Ezzel Mikola is egyetértett. A politikus bízik benne, hogy az egészségbiztosítás nagy rendszere 1600 milliárd forintos alapjának privatizációját nem tudják majd végrehajtani. „A globalizációt ellensúlyozni csak a lokalizációval lehet. Ha nem működnek a helyi közösségek, akkor a pénzügyigazdasági erők könnyű prédái leszünk." Ezeken belül Mikola a keresztény közösségépítést tartja a legfontosabbnak. „Sosem feledkezhetünk meg államalapító Szent István királyunkról. A keresztény erkölcsi rendet megőrizni ezért minden magyar embernek kötelessége. E nélkül ugyanis hontalanok maradnánk Európa nagy családjában" - zárta beszédét a politikus. Az ízletes gulyásleves elfogyasztását követően a Blues Rádió Budapest zenekar tagjai csaptak a húrok közé. Stílusuk a shuffle-os blueszenéhez közelít. A változatos zenei programhoz hozzájárult még Turczi Zsófia és Gordos Anna éneklése, valamint Riz Levente polgármester billentyűs játéka 1-2 szám erejéig. Lázár Attila - Fidesz - hónap 1. hétfője 17-18 óra, Fidesz-iroda, Péceli út 106. Dr. Morauszky András - MSZP, 2. evk. - a hónap 1. keddjén 17-18 óráig az Újlak utcai iskolában. Nagy Anikó - Fidesz, 7. evk. - hónap 1. hétfője 17 órától 18 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában, a Csabai út 20. alatt. Minden hónap második csütörtökén 17-18 óráig a Sági utcai bölcsődében. Tel.: a körzetében lakóknak 06-20-336-6058. Oláh László - SZDSZ, KB-elnök - egyeztetés után, tel: 06-20-392-2293, helyszín: Polgármesteri Hivatal. Papp Péter Pálné - MSZP - a hónap 3. szerda 1819-ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Piláth Károly - Fidesz, 16. evk., OKB-elnök - a hónap első keddjén 18 órakor Diadal úti Általános Iskolában. Rózsahegyi Péter - Fidesz, KVB-elnök - hónap 2. hétfőjén 18-19 óráig a Polgármesteri Hivatal ebédlőjében környezetvédelmi fogadóórát tart. Ruthner György - MSZP, 4. evk., EUB-elnök - a hónap 1. héttőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45-ben. Seltiné Kis Katalin - SZDSZ, 3. evk. - a hónap utolsó péntekjén 16-18 óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u. 11-15. Virág Mihály - Fidesz, 13. evk. - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.