Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-03-22 / 5. szám

2007. MÁRCIUS 22. 17 Nyitva van az aranykapu! A leendő elsősöket várták a Jókai nyűt napján ■Js. Munkatársunktól M árcius 5-én a Jókai Mór Általános Is­kolában nyűt napra vár­ták a szülőket és a gyere­keket. Az iskola vezetői és leendő első osztályos tanítói adtak tájékozta­tást az iskoláról. Zentainé Dudevszki Tünde matematikaórára várta a gyerekeket, szü­lőket. Nem csak a ne­gyedikeseinek biztosí­tott sok érdekes felada­tot, hanem az óvodáso­kat is végig foglalkoztat­ta. A szünetben meg­győződhettek a szülők arról, hogy a Jókai nyu­godt, biztonságos kis sziget gyermekeik szá­mára. Béres Éva tanítónő ol­vasásórán mutatta be módszerét. Sok érdekes 'feladattal, csoportmun­kával tette izgalmasabbá az órát. Szinte egy ovis sem tudott kimaradni abból, hogy a feltett kér­désekre válaszoljon. Kovács Nóra tanítónő testnevelésóráján a gye­rekek ízelítőt kaptak a szeptemberben induló, új, valószínűleg, az or­szágban is egyedülálló labdajáték speciális tan­tervű osztály programjá­ból, amelyet az iskola ta­nárai dolgoztak ki. így nem véletlen, hogy a szülők leginkább eziránt érdeklődtek. Késő délután szülői értekezletre várták azokat, akik napköz­ben nem tudtak megje­lenni. Minden kedden 15 órától várják az ovisokat Iskolanyitogató foglal­Informatikai felvételi előkészíti! A Szabadság Sugárúti Általános Iskola (Sza­badság sugárút 32.) 4. osztályosok számára informatika felvételi előkészítőt hirdet. Ha érdekel a számító­gép, ha többet akarsz tudni a használatáról, és tanulmányaid végén szeretnél ECDL-vizsgát tenni, akkor köztünk a helyed! A tanfolyam március végén indul. Az első foglalkozás 2007. március 26-án hétfőn lesz az iskolá­ban. A felvételi várhatóan május végén lesz! Jelentkezni lehet az is­kola titkárságán, a 258- 27-51-es telefonszá­mon. Huszonöt éves az óvoda Az eszterláncos gyerekek műsorral ünnepeltek ~zs. Munkatársunktól ________ A z Eszterlánc Nap­közi Otthonos O- voda megnyitásának 25. évfordulóját ünne­pelték március 9-én a Gyökér utcában. A gyermekek műsorral, az óvoda kórusa ünne­pi dalokkal köszöntöt­te a 25 éves intéz- gyasztották, a születés- ményt. A tortát a gye- napot a Meseszínház rekek jóízűen elfő- előadása zárta. 1%. Értesítjük a tisztelt szülőket és azokat, akik a Bulyovszky-Gyökér utcai Óvoda Gyermekeiért Ala­pítvány javára utalták adójuk 1 %-át, hogy számlán­kon 2006-ban 122 234 forintt gyűlt össze. Ezt az összeget a gyermekek fejlesztését szolgáló eszkö­zökre fogjuk fordítani. Köszönjük támogatásukat! Egészséges életmédra nevel a Jékai ’S. Munkatársunktól A Jókai Mór Álta­lános Iskolában szeptembertől egye­dülálló lehetőséggel várják a leendő első osztályosokat. Az egészséges életmódra nevelés a rendszeres mozgási lehetőség biz­tosítására kidolgozták a labdajáték speciális tantervű osztály prog­ramját. Ebben az osz­tályban a hagyomá­nyos testnevelési anyagon túl a kézilab­da, kosárlabda, röp­labda, labdarúgás sportágakban készítik fel a nebulókat a sike­res sportolásra. 1-2. osztályban természete­sen játékos formában, 3-4. osztálytól a sport­ágaknak megfelelően, iskolai keretek között. Nemcsak kidolgozták a programot, találtak hozzá támogató part­nereket is. A Lakóhe­lyi SE a kézilabdáso- kat, az RTK a labdarú­gókat, a Keresztúri Kosár Suli a kosaraso­kat fogadja 5. osztá­lyos kortól. Támogatói nyilatkozatokban biz­tosították az iskolát ar­ról, hogy a programot szakedzések tartásával segítik. A röplabdát válasz­tóknak az iskola bizto­sít majd rendszeres gyakorlást. A leendő első osztá­lyos tanító nénik és az iskola vezetői mindent megtettek azért, hogy a programot az óvo­dások és szüleik minél jobban megismerjék. Rendszeres foglalko­zásra várják az érdek­lődőket minden ked­den 15 órától a Jókai Mór Általános Iskolá­ban. kozásaikra a leendő ta­nító nénik. A szülők el­mondása szerint már reggel az ovi helyett is az iskolába szeretnének jönni a kicsik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom