Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. október / 10. szám

A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2005. OKTÓBER / XXI. századi iskola a Hősök terén sei megoldotta a legzsúfoltabb isko­lájának, a rákoskerti Kossuth iskolá­nak a bővítését, így a képviselő-tes­tület számára intézményi vonatko­zásban a legsürgetőbb feladatot a két leromlott, oktatásra alkalmatlan rákosligeti épület kiváltása jelentet­te. 2. OLDAL Szeptember 27-én adta át Tímár Gyula, a kivitelező Vegyép- szer Rt. elnök-vezér­igazgatója, dr. Hoff­mann Attila polgár­mesternek (aki egy­kor az intézmény di­ákja volt egyben) és Bella Tibor iskola- igazgatónak a mint­egy kétmilliárd forin­tos költségvetéssel épült új iskolaszár­nyat Rákosligeten. A XVII. kerületi képviselők három éve döntöttek ar­ról, hogy állami segítség nélkül is belevágnak a Hősök terei iskola új szárnyának megépítésé­be, hiszen a Liget sori és a VIII. utcai épületben 12 tanulócsoportban 294 kis­diák igencsak mostoha körülmények kö­zött tanult. Az ÁNTSZ évek óta az épüle­tek bezárásával fenyegetett. Miután az önkormányzat 2002-ben emeletráépítés­Új játszótér a lakótelepen! A Kaszáló utcai lakótelep egy szép, modern játszótérrel gazdagodott. A fővárosi önkormányzat stratégiai alapjából 12,9 M forintot nyert a XVII. kerületi önkormányzat, saját költségvetéséből 15 M forintot biztosított, illetve Barna Andor egyéni képviselői keretből 6 M 231 E forintjával egészült ki a beruházásra elköltendő pénzforrás. így összesen 34 M 67 E forint állt rendelkezésre a munkák­hoz, melyből a kerület legnagyobb és legszebb játszótere készült el szeptemberben. 6. OLDAL Városrészi díjátadások Ebben az évben először mind a hat városré­szi díjátadóra szeptemberben került sor. Az idei díjazottak: Kovács Olga, Fodor Sándor, Olejnik Ilona, Gombos Károlyné (posztu­musz), Béres Károlyné, Szelepcsényi Sándor, Altziebler Pál (posztumusz), Tóth Péter, Prém János, dr. Szepesvári Márta, Petrovich Ernő és Szabó József. 3. OLDAL A XVII. kerületi önkormányzat 2005. november 3-án közmeghallgatást tart a házasságkötő teremben! 5. OLDAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom