Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. május / 5. szám
^HÍRHOZÓ OTTHON MÁJUS 27 HOROSZKÓP Május 15-től június 15-ig T KOS: Bizarrnak tűnő ötleteit eleinte tartózkodva fogadják. Később rájönnek, hogy nem is olyan ostobaság, amit mond. A családját győzi meg a legnehezebben, talán mert ők féltik Ont a legjobban. Pedig nincs miért aggódniuk. Ö BIKA: Ha valamilyen peres ügye van, most minden esélye megvan rá, hogy nyerjen. Pénzhez is juthat mások által, ráadásul ez csak a kezdet. Egy-két hónap múlva jöhet a folytatás, de vigyázzon! Tegyen belőle félre, mert váratlan kiadások is adódhatnak. n IKREK: Hallgassa meg mások véleményét is, meglátja, milyen sok ötletet kap majd. Ezekből kiindulva pedig kiépítheti azt a koncepciót, amely a közeljövőben óriási sikert hozhat. Ne feledje, Ön igazi csapatjátékos, minél több embert von be, annál jobb. ^)RÁK: Párjával gyakran elbeszélnek CL' egymás mellett és ennek most főleg Ön az oka. Figyeljen rá jobban, egyébként is nagy szüksége lenne most segítségre. Egyébként kifejezetten kellemes periódus következik, sok új baráttal, izgalmas kalandokkal. Q OROSZLÁN: Bár jobban szeret főnök ^6lenni, mint beosztott, most mégis kiveszi a részét a munkából. Nem fog Önnek megártani, sőt még jót is tesz a tekintélyének. No meg a pénztárcájának, ami a következő hetekben legalábbis duplájára duzzad. VTX SZŰZ: Bár többnyire nem ragaszko- 1 'Xdik luxus körülményekhez, most mégis szükségét érzi egy kis extra kényeztetésnek. Ne várja el párjától, hogy kitalálja a gondolatait, mondja el neki, hogy mit szeretne. Mondjuk elutazni egy wellness-hétvégére. Akár indulhatnak is... /'NMÉRLEG: Legszívesebben ki sem Límozdulna otthonról, olyan jól érzi magát szerettei körében. Pedig előfordulhat, hogy valami váratlan dolog miatt hosz- szabb időt lesz kénytelen távol tölteni. Ennek lesz hasznos oldala is, nagyon sok új emberrel ismerkedik meg. Ili SKORPIÓ: Sok teendője miatt most ' Lígyakran lesz kénytelen választani munkája és családja között. Ez sokszor kifejezetten nehezére esik, amit nem is rejt véka alá. Főnöke nem mindig tolerálja kitöréseit, előfordulhat, hogy összetűzésük támad. Legyen óvatos! / NYILAS: Ön igazán szeretnivaló egyéniség és ezt az elkövetkezendő hetekben többen is értésére adják. Ez sokat segít abban, hogy a küszöbön álló feladatait könnyedén és sikeresen megoldja. Az eredmény jobb lesz, mint remélte. Nézhet új kihívás után. ^ BAK: Sikeres a munkájában, tanács- O tálán a magánéletében. Úgy érzi, semmire sincs ideje, különösen a barátai hiányoznak. Szakítson egy kis időt kikapcsolódásra, mert így előbb-utóbb kimerülnek a tartalékai. Pedig nagy szükség van Önre mostanában. VV VÍZÖNTŐ: Hihetetlen energia van VVmost Önben, de fogalma sincs, hogy tudná hasznosítani. Lehet, hogy új munka kéne, új kihívás, lehet, hogy elég lenne egy kis extra kiruccanás. Meg kéne keresnie a lehetőséget, ami egyébként ott van a közelében. H HALAK: Hirtelen mintha kinyílt volna a világ. Hihetetlen sok új élmény éri, rengeteg emberrel ismerkedik meg és sok váratlan helyzetet kell megoldania. Olyan dolgok is kiderülhetnek Önről, amit nem is sejtett, csak remélt álmaiban. Gálfi Irén KERESZTREJTVE ■III/ A 'SIVATAG HAJÓJA' KÚRA 1 MÁZOL HUN FEJEDELEM 1. :NY TYÚK ŐSMARADVÁNY KEZDŐ AUTÓS o IDEG ~1 VAS M.-l KÖZSÉG ► t t t t t 4. VÍZPARTI MADÁR HAZUGSÁG l t t t FINÁLÉ OLTALMAZ L SZOLMIZ. HANG TOVA ► FOLYADÉK ► ENAPON SZABVÁNY FÖLÉNYES KÖZÉPSULI t BÍRÓ! DÖNTÉS ► t t FELKAPOTT BALJÓSLATÚ L t CSEPELEN VAN! ► KELVIN VÍZI ÁTKELŐHELY CIN SZINTÉN NE ► SZERELEM ISTENE ► t ÖZÖNVÍZ HAJÓSA ► t URBÁNUS TÁLJÁN FELÜLKEREKEDIK L t ENERGIKUS ► t EEEEEI ÉVSZAK ► HlV ► t A KÉN VEGYJELE ► KARCOL HOMOKHALOM FEJÉR M.-l KÖZSÉG ► t ZALA M.-l KÖZSÉG ► t KOZMOSZ VÉTSÉG L ÍZESÍT ► INVITÁL (NÉPIES) ► t CSÜCSÜL ► MEDÁLIA MÍMEL ÖZÖNLIK PRACLI ► t DIREKCIÓ ► t t ÚJSÁG A NANA ÍRÓJA L TARTÓ A RUHÁN ► t ALVÁSSZAKASZ STEKSZ LELKESEDÉS HUGI ► t BÁCSIKA ► t KÉPBEN VAN! ► AZA MÁSIK GÖRÖG BETŰ CSODÁLKOZÁS t FRISSÍT ► t CSERMELY PERZSA CÍM L TEMPLOMSZOLGA ► t NULLA! ► FELMENŐ RANGJEL CSÉPEL TIBETI EMLŐS ► t ALMA-... ► DOBVERŐ ► t t JEGYSZEDŐ AZ URÁN VEGYJELE UGYAN! L t PARIPA ► t Kedves Rejtvényfejtőnk! A Hírhozó májusi száma rejtvényének, Tóth Árpád: Tavasz-esti dal c. versrészletének megfejtését nyílt levelezőlapon, vagy borítékban kérjük elküldeni címünkre: Hírhozó szerk., 1173 Bp. XVII., Egészségház u. 3. A címzés mellé kérjük, írja rá: „Rejtvény". A rejtvények beküldési határideje: 2005. május 19. A helyes megfejtők között vásárlási utalványt sorsolunk ki. Előző számunkban közölt rejtvényünk, József Attila: Tavaszi labdajáték c. versrészletének megfejtése: „Szűz torul visszacsillan a szivárvány...” Nyertesek: Furmann Anikó (Bélavár u.), dr. Némethné Tokai Irén (545. u.), Gáspár Edit (Borsó u.), Hangya Mónika (Felsőbánya u.), Kovalovszki Lász- lóné (Szánthó Géza u.), Pokó Ágnes (Sima u.), Pomázi Józsefné (Lajosház u.), Szabó József (Jósika u.), Szabó Mártonná (Szilárd u.), Szélpál Ferencné (Martinovics u.). Gratulálunk a nyerteseknek! Nyereményüket postán küldjük el számukra. Szívesen látjuk cégek, szervezetek, könyvkiadók felajánlásait rejtvényünk helyes megfejtői számára! Szerk.