Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. december / 11. szám
HÍRHOZÓ KOZELET 11 A Uj kuratóriuma van a „Segíteni akarunk” Alapítványnak Szelektív hulladékgyűjtés újabb 250 helyen A szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas kukákat az idén az év végéig a fővárosban 250 új helyre telepítik ki, amelyet újabb 250 hulladékgyűjtő sziget kialakítása követ 2005. június végéig - közölte Halász Géza, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. kommunális igazgatója egy novemberi sajtótájékoztatón. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg Budapesten 100 különböző pontra hordhat a lakosság különválogatott hulladékot. A szelektív hulladék- gyűjtésre alkalmas helyek száma a jövő év feléig 600-ra bővül, ezek tapasztalatai alapján lehet a rendszer további bővítésének üteméről dönteni. Hosszú távon valószínűleg kétezerre nő a számuk Budapesten - tette hozzá Halász Géza. Kifejtette, hogy az 500 új helyre kihelyezett gyűjtőedény összesen 180 millió forintba, a szükséges szállítóautó és egyéb eszközök pedig 200-300 millió forintba kerülnek. A beruházásokat a fővárosi önkormányzat és az FKF együtt finanszírozza. A kommunális igazgató megjegyezte, hogy a tavaly november óta működő 100 gyűjtőszigetről havonta 200 tonna különválogatott szemetet szállítanak el, amelynek csupán 7-7,5 százaléka alkalmatlan bármiféle újrahasznosításra. Halász Géza kitért arra is, hogy az FKF bővíteni kívánja a jelenleg 14 helyen működő hulladékudvarok számát is. A tervek szerint éveken belül 35-40 udvar üzemel majd ingyenesen fogadva a legkülönfélébb hulladékokat. Ongjerth Richárd, a Stúdió Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. ügyvezetője beszámolt legfrissebb felmérésükről, amelyet a fővárosi lakosok szelektív hulladékgyűjtéshez való hozzáállásáról készítettek. A 300 fő megkérdezésével elvégzett reprezentatív felmérés szerint a budapestiek 98 százaléka tisztában van a szelektív hulladékgyűjtés fogalmával és kétötödük használta is már a színes kukákat. A felméréssel kapcsolatban elhangzott, hogy a szelektív hulladékgyűjtés elterjedésének legfőbb gátja a gyűjtőszigetektől való távolság, de gondot okoz az otthoni különválogatáshoz szükséges hely és az arra fordított idő is. (Forrás: www.buda- pest.hu) Szerk. A Társadalmi Egyesülések XVII. kerületi Szövetsége legutóbbi közgyűlésén megválasztotta az alapítvány új kuratóriumát, mivel a hat évvel ezelőtt választott testület mandátuma lejárt. A tizenkét éve alapított szervezet fő célja az idősek támogatása, a nehéz helyzetbe került emberek segítése anyagilag vagy más eszközökkel. Az adózók 1%-os felajánlásai, magánszemélyek által kapott támogatások Az egy százalékhoz! Szerkesztőségünk szívesen ad helyet a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő kerületi társadalmi szervezetek egyszázalékos tájékoztatóinak. Az összeállítást januári és februári számainkban közöljük. Ehhez várjuk a szervezetek pontos adatait: megnevezés (ha szükséges intézmény, pl. iskolák esetében), fő tevékenység (1-2 szóban), adószám. (Hírhozó szerkesztőség, 1173 Bp., Egészségház u. 3. T./fax: 257-9589, e-mail: hirhozo- (ffienternet.hu, vagy ptoth- @hirhozo.e-box.hu. Egyéb elérhetőségek: www.hírhozód.hu. Lapzártáink: december 18., január 20. A levélre kérjük, írják rá: 1%!) pte Nem veszi meg a Naplás-tó körüli erdőt a főváros Nem él elővásárlási jogával a fővárosi önkormányzat a Naplás-tó környéki ingatlanok elidegenítése során. Így a területen található több mint 150 ezer négyzetméternyi erdő magánkézbe kerül. A vevő fajlagos négyzetméterenkénti 363, illetve 422 forintért vásárolta meg a területet, összesen 32 M forintért, s mivel a főváros november 25-i döntése szerint nem él elővásárlási jogával, az adásvételi szerződés hatályba léphet. Korábban a Tulajdonosi Bizottság az elővásárlási jog érvényesítése mellett foglalt állást, ám az adás-vétel rendkívül kedvezőtlen konstrukció lenne a főváros számára, ezért a közgyűlés nemet mondott az elővásárlásra. segítik a célkitűzések folyamatos teljesülését, amelyért ezúton is köszönetét mondanak. Az új kuratórium elnöke: Halász Károlyné, tagjai: Kenderessy Zsigmondné, Farczádi Béláné, Földesi Mihályné, Birtalan Csabáné. Valamennyien a TESZ klubjainak meghatározó egyéniségei, vezetői, valamennyiüket egyhangúlag választotta meg a közgyűlés. (Forrás: Gáspár László, a TESZ elnöke.) (Sz.) Internetes fogadóóra Dr. Hoffmann Attila polgár- mester november 8-án tartotta a minden hónap első hétfőjén esedékes internetes fogadóóráját (www.rakosmen- te.hu). Az egyik lakó a szakrendelőben tapasztaltakról számolt be. Leírta, hogy az intézmény egyik mosdója a legalapvetőbb higiéniai követelményeknek sem felel meg (nem zárható az ajtaja, nincs toalett papír, hiányzik a wc- deszka). A polgármester válaszában leírta, hogy a szakorvosi rendelő a fővárosi ön- kormányzat fenntartásában lévő Bajcsy-Zsilinszky Kórház irányításával működik, az önkormányzatnak ilyen panaszokkal összefüggésben nincs közvetlen hatásköre. Hozzátette azonban, hogy a panaszos levelét azonnal továbbítja a kórház, illetve a szakrendelő vezetőinek és felkéri őket az intézkedésre. Panasz érkezett az Eötvös utca 12-2-ig terjedő részének csatornaépítési és úthelyre- állítási munkálataira is. A levélíró kifogásolja, hogy a murvát egyeletlenül terítették le és sok helyen a csatornafedőket is ferdén rakták le a kivitelező cég dolgozói. A polgármester szerint az ön- kormányzat közbeszerzési eljárást bonyolított le a szóban forgó terület csatornázására. Az eljárás győztese az Észak- Csepeli Szigeti Víz- és Csatornamű Kft. lett, a hibás teljesítés így az ő felelősségük. A részletes választ a kérdezőnek a Városigazgatási Iroda adja meg. A következő online fogadóóra december 13-án, mgjd 2005. január 10-én lesz! Gálfi Irén Új szelektív szigeteket alakítottak ki a kerületben A XVII. kerületben erre az évre engedélyezett szelektív hulladékgyűjtő szigetek tervezett helyszínei: Egészségház u. 6., Ferihegyi út 103., Gyökér u. 7-9., Földműves u. 23., Egészségház u. 24., Egészségház u. 38., Tabán u. 14., Egészségház u. 35., Pesti út 166-168., Gyökér u. 25., Pesti út 158., Újlak u. 7., Kaszáló u. 97-119., Újlak u. 5., Kaszáló u. 73-75., Újlak u. 9., Kaszáló u. 49-71., Újlak u. 19-21., Kaszáló u. 121-147., Újlak u. 49-65., Ferihegyi út 110-118. Újlak u. 23-47., Borsó u. 44-62., Ferihegyi út 68-76., Pesti út 27., Pesti út 39., Ferihegyi út 86-94., Újlak u. 116-128., Újlak u. 72-104., Újlak u. 3870., Újlak u. 2-36., Pesti út 59., Ferihegyi út - Egészségház u. között, Bajza u. - Baross u. sarok, Táncsics u.-Damjanich u. között, Uszoda u. - Sarlósfecske u. között, Laffert u. 1., Rácsos u. - Napiás u. között, Demjén u. - bölcsőde között, Tanár u. 176. sz. szemben.