Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. február / 2. szám
Hl HEU lilM Lakótelepi járőrszolgálat Budapesten? Lakótelepi járőrcsapatok felállítását tervezi nyár elejétől Gergényi Péter, a Budapesti Rendőrfőkapitányság vezetője. A kísérleti program célja az, hogy több rendőr ügyeljen a lakótelepek biztonságára. A tervek szerint az egyenruhások nem csak az utcákon és a tereken látnak el szolgálatot, de a lépcsőházakon belül is jár- őröznek majd. A rendőrfőkapitány a járőrcsapatok egy részét a szakközépiskola és a főiskola végzett állományából szeretné Folytatódik az Megkezdődik tavasszal az MO-ás körgyűrű keleti szakaszának építése az M5-ös autópálya és a 4-es főút között - tájékoztatta Mihály Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Közúti Közlekedési Főosztályának munkatársa az MTI-t. A Vecsést és Üllőt elkerülő 12 kilométer hosszúságú szakaszon tavasszal egyszerre indul feltölteni. A főkapitány szerint arra nincsen statisztikai adat, hogy a lakótelepeken nagyobb lenne a bűnözés, mint máshol, de mivel sok ember él viszonylag szűk területen, ezért több egyenruhásra van szükség. Gergényi Péter még nem döntötte el, hogy melyik 3-4 lakótelepen indítják el a járőrszolgálatot, de azt közölte, hogy a jövőben megvizsgálják a lehetőségeket, és feltehetően előnyben részesítik a nagyobb méretű telepeket. (Forrás: Magyar Nemzet) MO-ás építése meg az építkezés, amelynek várható összköltsége meghaladja a százmilliárd forintot. A körgyűrű e szakasza uniós támogatás nélkül épül meg, az EU kohéziós alapjának pénzforrásaira az építkezés ütemében számíthat a szaktárca. A rövidesen megkezdődő munkálatokat 2005-ben fejezik be. Szerk. Akkumulátor- és papírhulladék-gyűjtés Akkumulátor és papírhulladék-gyűjtést szervez a Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság támogatásával a Feparec Papírhulladék Kereskedelmi és Újrahasznosítási Kft. Mozgó-átvevőhelyek: március 20., szeptember 11. Újlak u. 110, az iskola előtti parkoló, április 24., október 9. 513. utca, június 5., november 6. Kaszáló utcai piac Forródrót a közterület-fenntartókhoz Ingyenesen hívható forródróton várja a Fővárosi Közterületfenntartó Rt. a cég működésével összefüggő lakossági észrevételeket - közölte a társaság vezérigazgató-helyettese. Varga László az MTI-nek elmondta, hogy a 06-80-204-386- os zöld számon általában a hulladékgyűjtéssel és a társaság működésével kapcsolatos észrevételeket várják. A vezérigazgató-helyettes tudatta: azt szeretnék, ha a hulladékgyűjtőszigetekkel kapcsolatos bejelentéseket, kéréseket is e számon fogalmaznák meg. Előfordulhat ugyanis, hogy gyors intézkedésre van szükség például rongálás miatt - tette hozzá Varga László. Az ingyenes zöld szám éjjelnappal hívható, de mellette továbbra is élnek azok a korábbi telefonszámok, ahol ugyancsak bejelentést tehetnek a fővárosiak, illetve megrendelhetik a társaság szolgáltatásait. (További információ: www.fkf.hu) Online fogadóórát tart a polgármester Márciustól az önkormányzat honlapján (www.rakos- mente.hu) dr. Hoffmann Attila polgármester fogadja és megválaszolja a kerületiek kérdéseit. Természetesen csak pontos névvel és címmel ellátott e-mailekre válaszol. Az online fogadóóra minden hónap első hétfőjén 14 és 16 óra között lesz (az első alkalom március 1-jén). Ügyeletes gyógyszertárak Éjjel-nappal nyitva tartó gyógyszertár létesült az Örs vezér téren, ahol több kerület anyagi összefogásával biztosítják huszonnégy órán át - a hétvégéket és az ünnepnapokat is beleértve - a gyógyszertári szolgáltatást. A patika nem a szokásos és kényelmetlen utcai „kisablakos” rendszerrel dolgozik majd, a betegek és hozzátartozóik fedett, fűtött helyiségben várakozhatnak a medicinák kiadásáig. A XVII. kerületben váltakozó munkarenddel tart nyitva: Pesti út 170., Ferihegyi út 93. Metróépítés, környezetvédelmi projektek Jó formában van a főváros, ha jól tud élni az európai forrásokkal, valamint a mesterséges akadályok is elhárulnak az útból - jelentette ki Demszky Gábor, évnyitó sajtótájékoztatóján. Hamarosan belépünk az Európai Unióba, ezért májusban a fővárosnak fel kell gyorsulnia, hogy minden tekintetben csatlakozni tudjon az élbolyhoz - fogalmazott a főpolgármester januári évnyitó sajtótájékoztatóján. Demszky Gábor jelentős eredménynek tartotta, hogy tavaly nőtt a közbiztonság. A főváros a tömegközlekedés fejlesztésére 200 milliárd forintot fog elkülöníteni a következő években, ami 2011-ig átlagosan 25 milliárd forintot jelent. Ebben az évben beindul a 4-es metró project: az idén a pályázatok kiírása lesz a főváros feladata. A városvezető szerint az összesen 300 milliárdba kerülő metró nyomvonalán óriási lendületet kap a városrehabilitáció, mert ezeken a területeken az építkezésekkel együtt megújulnak a terek, az utcák, rendbe hozzák az elöregedett közműveket, valamint a zöldterületeket is újjáélesztik. A 2-es metró felújítása az idén is folytatódik a Népstadion és a Deák Ferenc tér között. Ez a beruházás 53,2 milliárd forintba kerül. A 4-6-os villamos vonalán megindul az új Siemens Combino Budapest típusú villamosok próbajárata, amelyek 2005-től rendszeresen járnak majd a Nagykörúton. A főváros hatalmas fejlesztéseket tud maga mögött, de az egészséges Budapestet csak újabb nagyarányú beruházásokkal lehet megteremteni: folyamatos járdatisztítással, hulladéklerakó-bővítéssel, játszótér-felújítással, az új szennyvíztisztítóval, mely Európában a legnagyobb lesz, és a város tüdejének átmosásával - jelentette ki a főpolgármester. Az idei fejlesztések közül kiemelkedik a csepeli Központi Szennyvíztisztító megépítése, amivel 2010-re a főváros ösz- szes szennyvize tisztítva kerül vissza a Dunába. Ebből az új létesítmény egymaga 92%-ot teljesít majd. A beruházás százmilliárdot is meghaladó költségének 40%-át Budapest az Európai Unió Kohéziós Alapjától várja. Ugyancsak környezetvédelmi beruházásként újítják fel a rákospalotai Hulladékhasznosító Művet mintegy 19,2 milliárd forintért. Az európai normáknak megfelelően újabb hulladékgyűjtő szigeteket fognak kiépíteni a közterületeken, így 2008-ra várhatóan 2000 hulladékudvar és két válogatómű lesz kész Budapesten. Sz.