Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. november / 10. szám
HIRHOZO SPORT 33 Mélyrepülésben az ezüstérmes Négy éve, valamint két éve is második helyen végzett az NB III-as férfi teke csapatbajnokságban a Rákoshegyi VSE. Pedig akkoriban nagyobb létszámú és magasabb színvonalat képviselő csoportban játszott az RVSE mint jelenleg. Á szeptember 9-én kezdődött bajnoki szezonban eddig hatszor lépett pályára a Kodolányi téri együttes, s mindössze két bajnoki ponttal áll a csapat a tabella tizedik helyén. Az okokat nehéz tökéletesen nevükön nevezni, ám mégis kiemelhető két szempont. Amióta műanyag borítású a hegyi pályapár, hetedik helynél jobb nem volt az RVSE, azaz kétszer is a legjobb hat mögött végzett. Az ellenfelek műanyagon játszanak évek óta! A másik szempont, hogy Hudomiet Ferenc munkája miatt ősztől nem áll a csapat rendelkezésére. A rákoshegyiek - s ez a leglényegesebb - mindhárom hazai találkozójukat elvesztették, egyaránt 5:3 arányban.Két ponttal távozott tehát a Kodolányi térről a Dreher Sörgyár SE, a Dorogi SE és a Tüker SE is! Még tavaly is csak az utóbbi győzött Rákoshegyen. Idegenben egyszer győzött az RVSE, a Halassy Olivér Sportcsarnokban az Olajos TK otthonában 5:3-ra. Kikapott viszont a hegyi együttes Ecseren 5:3 arányban, valamint a BH Pannonplast SE vendégeként 6:2-re. Lapunk megjelenése után idén már csak három forduló marad az RVSE számára. November 19-én az Aritmetika SE, illetve december 3-án a Pénzügyőr SE érkezik az NB III-as rákoshegyi csapathoz. Krémer József Siker a judósoknál 2004. október 14-17. között rendezték meg a Junior Judo Világbajnokságot a Papp László arénában. A junior korosztályban a világ legjobbjai mérték össze tudásukat. A négynapos verseny komoly küzdelmeket hozott. A magyar versenyzők ismét jól szerepeltek. A Judo Sz. K. XVII. Sportegyesület versenyzői is kilátogattak az eseményre és biztatták a magyar válogatott versenyzőit. Burján László, aki a XVII. kerületben kezdett judózni és több, mint hat évig Juhász Mihály keze alatt fejlődött (most az UTE színeiben versenyez), élete legJelenleg a kerület legjobbja az RTK! Ideértve az NB III. Duna-cso- portjában minden mérkőzését elveszítő Rákosmenti Rojik FC labdarúgócsapatát is, pillanatnyilag a XVII. kerület legjobb focistái a Rákosmenti TK-ban kergetik a bőrlabdát! A Buda- pest-bajnokság I. osztályában újonc Rákoscsabai együttes - a Rákoscsabai KSK botladozása- in is okulva - Gyurátz János vezetőedző vezérletével szorgalmasan gyűjtögeti a bajnoki pontokat. Elég annyit megjegyezni, hogy kilenc mérkőzésükből ötször - és ebből háromszor idegenben - győztek a csabaiak. Két döntetlent értek el idegenben, valamint egy hazai és egy vendégségben elszenvedett vereséget számolhatnak el augusztus közepétől október 10-ig. A tizedik fordulót Nagytétényben a pálya használhatatlansága miatt október 16-án nem játszották le. A hetedik fordulóban 4:4 lett a végeredmény a Péceli úton a Mátyásföldi LTC ellen szeptember utolsó vasárnapján. Pördi kapust 16-oson kívüli ke- zezésért kiállította a túl szigorú játékvezető, az 55. percben. Csepelen a Szabadkikötő SE-Csepel pályaválasztása mellett az RTK 5:1 arányú győzelmet ért el. Csajka Zoltán mesteri hármasával, aki ekkor hét góljával a góllövő lista élére került, igaz harmadmagával! Egy héttel később a Duna SK ellen győzelem a Péceli úton, 2:0, Bokor József két góljával! Az RTK utolsó hazai mérkőzése november 21-én az Ikarus BSE ellen lesz a zárófordulóban. Krémer J. jobb eredményét elérve világ- bajnoki ezüstérmet szerzett. A versenyt követő hétfői edzésre lelátogatva fogadta a kerületi judókák gratulációját. Az itteni egyesület egy mobil- telefonnal ajándékozta meg volt versenyzőjét, ezzel is emlékezetessé téve számára ezt a világversenyt. (Sz.) Jó szerepléssel... Több mint kétévnyi hazai veretlenségét veszítette el a hatodik fordulóban a Rákoskerti TBK NB Il-es férfi tekecsapata. Ezzel együtt is ragyogóan szerepel, hiszen hat forduló után hat ponttal és ötven százalékos teljesítménnyel áll az Észak-keleti csoport középmezőnyében. A negyedik fordulóban szeptember 25-én Rákoskerten győzött utoljára az RTBK együttese. Akkor az Energia SC Gyöngyös csapatát küldték haza 5:3 arányú fiaskóval. Nyergesújfalun a ZOLTEK SE nagy küzdelemben tudta csak legyőzni a kertieket 5:3 arányban. A találkozó hőse volt Németh András, aki szuperligás teljesítménnyel 551 fát döntött! Sajnos, a Sárisápi Bányász elleni, október 16-án lejátszott rákoskerti mérkőzésen csak 478 fára futotta erejéből... Az RTBK kikapott, oda a hazai veretlenség, amely 2002 tavaszától tartott eddig! A rákoskertiek közül Tóth Zoltán és Németh András nyert hat ellenfeléből öttel szemben. Legközelebb november 20-án a Vegyterv TK érkezik Rákoskertre a kilencedik fordulóban, amely az idei utolsó mérkőzése az RTBK csapatának. A szombaton délelőtti mérkőzés a Pesti út 261. szám alatti pályán 10 órakor kezdődik. Krémer József Sakkverseny Októberben a Laborcz Ferenc Általános Iskolában összesen 51 ifjúsági korú játékos vett részt az első ízben Babos László emlékére megrendezett rákoskeresztúri sakkversenyen. Díjasok, 1-2. lányok: 1. Horváth Ilona Klára, 2. Cser Nikoletta, 3. Horváth Bettina-, 3-4. lányok: 1. Mitlasovszki Tünde, 2. Kábái Zsuzsanna, 3. Horváth Lívia; 5- 6. lányok: 1. Kábái Krisztina, 2. Montvai Mónika, 3. Butkóczi Alina-, 7-8. lányok: 1. Kiss Kinga. 1-2. fiúk: 1. Bozsonyik Ármin, 2. Palla Ákos, 3. Kriskó Vince; 3-4. fiúk: 1. Horváth Attila Béla, 2. Szaller Tamás, 3. Varga-Tóth Simon; 5-6. fiúk: 1. Varga-Tóth Áron, 2. Bereznai Henrik, 3. Szabó Bence; 7-8. fiúk: 1. Szili András, 2. Horváth Csaba, 3. Bállá Attila; 9-10. fiúk: 1. Fülöp Szabolcs, 2. Gondos Tamás. A rendező RHDSE 10, a kőbányai Törekvés és Barcza játékosai 3-3, a Pénzügyőr játékosai 2, míg a Statisztika, a Tabáni Spartacus és a házigazda Laborcz Ferenc iskola játékosai egy-egy érmet nyertek. (Forrás: Nádasi Balázs) Fantasztikusan játszik a Laki Több mint elismerésre méltó teljesítményt nyújt a Gálfi Andrea vezetőedző vezényletével százszázalékos XVII. kerületi Lakóhelyi SE NB Il-es kézilabdacsapata. Az Újlak utcai gárda nemcsak Rákoskeresztúron játszik nagyszerűen, hanem idegenben is. Eddig hat mérkőzésből hatszor győzték le ellenfeleiket a Laki hölgyei. Amikor szeptember 11-én a tavasszal ugyanebben a csoportban ezüstérmes kecskeméti csapatot 45:22-re legyőzték a keresztúri lányok, még nem gondoltuk, hogy ilyen ősz elé nézünk. Azóta az ELTE/BEAC ellen idegenben 27:24, Ercsiben 35:32, közte idehaza Kóka KSK 35:21. Ekkor vártuk vendégül a csoport bronzérmesét a Bácsbokodi SK kitűnő együttesét, és ismét nem csalódtunk a Laki erejében. A félidőben „csak” 15:14 volt az eredmény- jelzőn, a végén azonban már 32:29. A végeredmény közel sem tükrözi a megannyi izgalmat. Majd ismét az Újlak utcában szurkolhattunk a kerületi kézi- labdás hölgyek sikeréért, a Soltvadkerti TE érkezett. A vendégcsapat ugyancsak a Dél csoportban játszott ezt megelőzően, nyolcadik volt a tizenkettes mezőnyben. Ezt látszott igazolni a mérkőzés első húsz perce után az eredmény- jelzőn a 12:3-as különbség!. Gálfi Andrea ekkor már - és szinte végig ezután - a cserejátékosokat küldte be játszani. Az első harminc perc után kilenc - gólos különbség végig megmaradt, 31:22 arányban győzött a Laki. A csapat tehát hatból hatot nyert! A tizenkét pont és a jó gólkülönbség okán első a táblázaton, igaz egyelőre a tavalyi csoport hetedik Taksony SE is százszázalékos. A legjobb tüzér Kiss Éva, eddig 57 góllal terhelte a hat ellenfél kapuját. Rajta kívül Csala Krisztina, Balázs Éva, Herendi Csilla, Szilágyi Anita, Hidegh Mariann és Kapás Andrea nevét emlegetik leginkább az ellenfél háza táján. Legközelebb november 13- án láthatjuk a XVII. kerületi Lakóhelyi SE női csapatát 18 órakor kezdenek az Érdi VSE ellen az Újlak utcában. A mindent eldöntő idei utolsó mérkőzésre pedig Tökölre utazik a csapat november 20-án, 10 órától játszik a Taksony SE vendégeként. Krémer József