Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)
2003. szeptember / 8. szám
OTTHON 33 KERÜLETI KINCSEINK Nagy János: Táj A képen Nagy János festőművész Táj című, alumínium pannó alkotása látható, még a polgár- mesteri hivatal kertjében lévő szoborparkban (a művész restaurálás céljából hazavitte az alkotást, így az most nincs ott). A kerületben még egy alumínium pannója van, mely Rákoskerten, a művelődési ház előcsarnokában látható. Ugyanitt, a nagytermet díszíti (amikor a függöny nem takarja) nagyméretű faintarziája, a Figurális kompozíció. Nagy János Debrecenben született, Szőnyi István tanítványa volt a főiskolán. 1945-ben Tápiószelén szervezett alkotótábort, az ottani múzeum ma is büszkén őrzi képeit. 1957-től 1982-ig a Fürst Sándor gimnázium rajztanáraként sokunkat okított, művészetsze- retetre, emberségre (a szó legtágabb értelmében). Fejér Gyula HELYTÖRTÉNET 155 évvel ezelőtt A rákoscsabai Péceli úti Katolikus Óplébániatemplomban 155 évvel ezelőtt, 1848. augusztus 29- én kötött házasságot Jókai Mór és Laborfalvi Róza. Az esküvőre úri kocsin érkeztek, de örömszülők, násznép nélkül. A tanúk a kántor és az egyházfi voltak. Senkinek nem árulták el, hogy alig pár órája Róza leányasszony svábhegyi kis nyaralójából a fiát égre földre kereső Jókainé elől szó szerint megszöktek a hátsó kijáraton és meg sem álltak az oltárig. Az ok regénybe illő történet. Az idősb Jókainé és Petőfi ellenezték a házasságot, mert Róza nyolc évvel idősebb volt Jókainál. (Forrás: Évszázadok a Rákosmentén, dr. Dombóvári Antal szerk., Nagy Emőke írása, XVII. kér. Önk., 1996.) MESÉLŐ UTCANEVEK Ki volt Vargha Gyula? Vargha Gyula (1853-1929) statisztikus, költő, műfordító a jogi egyetem hallgatójaként már a Statisztikai Hivatal szolgálatába lépett. 1892-ben aligazgató, majd 1901-től igazgató volt. 1887-től Jekelfalussy Józseffel közösen írták a Statisztikai Évkönyv kilenc évfolyamát. Első verses kötete 1881-ben jelent meg, műfordításokkal is foglalkozott. A Kisfaludy Társaság tagja volt. 1928-tól haláláig az Akadémia másodelnöke volt. Rákosligeten találjuk a róla elnevezett utcát. (Forrás: Gömbös Tamás: Akikről Budapesten utcát neveztek el, Heraldika Kiadó, 1997.) Kedves Rejtvényfejtőnk! A HÍRHOZÓ szeptemberi száma rejtvényének, József Attila: Eszmélet c. versrészlete megfejtését nyílt levelezőlapon, vagy borítékban kérjük elküldeni címünkre: Hírhozó szerk., 1173 Bp. XVII., Egészségház u. 3. A címzés mellé kérjük, írja rá: „Rejtvény". A rejtvények beküldési határideje: 2003. szeptember 18. Helyes megfejtőink között könyvutalványokat sorsolunk ki. Élőző számunkban Reviczky Gyula: Útközben c. versrészletének helyes megfejtése: „Visz az élet szekere tavaszodból kifele...” Könyvjutalomban részesültek: Berhidi Lászlóné (Mátka u.), Cieklinski Sándorné (Kis u.), Füle Sándorné (Aranykút u.), Gorelovné dr. Zombai Ildikó (Borsó u.), Juhos Józsefné (544. u.), Litványi Györgyné (Kaszáló u.), Makrai János (506. u.), Nagy Dorisz (Borsó u.), Sarang Józsefné (Porzó u.), Szuha Attila (Egészségház u.). Gratulálunk! A nyereményeket postán küldjük el. Szívesen látjuk cégek, könyvkiadók felajánlásait rejtvényünk helyes megfejtői számára! # DÖNTÉS V ROMBOL V CSILLAGJEGY V un 0 ERJEDT SZŐLŐLÉ FIZIMISKA V FAFAJTA V 2. 1. BEDUGASZOL VÁZLAT NULLA! TETŐFEDŐ SZALMA VIDÉKI KAPOCS V V II r ú 1 PRÉZLI > A V V 1> AZ URÁN VEGYJELE > EURÓPAI NEMZET > KONDÉR FELI MAGAS TESTHŐ > ENAPON > ■■ -1 Pr ■ ■ .. Farkas Dóra fc>--------> V SZ ABOLCSI KÖZSÉG > BIZTOSÍTÉK ______________________________________ SP EKULÁL SOKBA KERÜL > ^7“ OLASZ FESTŐ (P.C.) V MEGSZID V CSÜCSÜL V LÁBAZAT HAJSZÁL! > DORONGVÉGEK! SÜLETLENSÉG ALANTÁN VEGYJB.E HOSSZMÉRTÉK BETŰVETÉS MÓZES KÖNYVE > TENYERESTALPAS >v > ■ V V V PALACKBAN VAN! > ROST >V KOTYVASZT EME PÁLYA TORKIG VAN l> ÚJONC A HOLLÓ ÍRÓJA (EDGAR A.) > V REPEDÉS TÖRÖK ÜR > V V BOLÍVIA FŐVÁROSA > V ELŐTAG: FÜL > TÁMOGAT >V — FALAZAT ANYAGA BUTIKBAN LÁTHATÓ! FÉNYTEL BJ t> ÉRDEKTELEN >v V RANGJEL > A KÉN VEGYJELE > BECÉZETT ILONA BECÉZETT ERIKA REPÜLŐ CSÉSZEALJ RÄBA-... RÓMAI 50-ES > SAVANYÚ > V SZÓLÓITAL > V GERMANIUM > V OLASZ AUTÓJEL >v ÓRIÁSKÍGYÓ JUTTAT TILTÁS SZINTÉN SÓHAJ t. ____! V JEGYE Z > BICEGŐS > V TEJFÖLÖSSZÁJÚ > V V UJJBEGY! ZORRO JB.E RÓMAI 1000-ES L L V V NEVELŐSZÜLŐ V > 1---------------------