Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)
2003. május / 5. szám
OTTHON Wttll 33 Laborcz Ferenc Idol KERÜLETI KINCSEINK A Képzőművészeti Főiskola elvégzését követően egy ideig Bory Jenő és Szőnyi István tanársegédeként működött. 1949-től haláláig a Dési Huber Iskolában tanított. 1957-ben Munkácsy-dí- jat kapott. Rákoshegyen élt és alkotott 1942-től haláláig. 35 köztéri szobrot készített, ezekből hat nagyméretű alkotás a kerületben van. A Czimra-Laborcz Emlékházban (Csabai út 20.) szintén több munkája megtekinthető, a Magyar Nemzeti Galériában 14 munkája van. A képen látható alkotása az Erdős Renée Ház (Báthory utca 31.) udvarán látható. Legismertebb kerületi alkotása a Kantáta Profána dombormű és kút az Elágazásnál. Laborcz alkotása a Rákoskerti Művelődési Klub bejáratánál (korábban Rákosligeten, a Hősök terén volt) az Ülő Munkás, a Lázár deák utcai óvoda előtt álló Apa és Fia, valamint a Dózsa Művelődési Ház mögötti Bóbis Gyula téren álló Felszabadulási emlékmű is. Fejér Gyula HELYTÖRTÉNET Az első keresztúri könyv szerzője Jamriska Sámuel (1779-1869) tanító, gazdálkodó volt. 4-5 éves korában került Rákoskeresztúrra. 1800-ban elfoglalta elhunyt apja helyét a Rákoskeresztúri Evangélikus Iskolában mint iskolamester. Tíz évig folytatta ezt a munkát, mellette jegyzősködött is. 1850 körül ment nyugdíjba. Ekkor Podmaniczky János bárótól kapott bérbe földet, később saját birtokán gazdálkodott. Háza a mai Pál Apostol iskola helyén volt. Két könyvet írt németül. 1810-ben a rákoskeresztúri futóhomok megkötésének problémájával foglalkozott írásában. (Forrás: Gömbös Tamás: Akikről Budapesten utcát neveztek el, Heraldika Kiadó, 1997.) MESÉLŐ UTCANEVEK Ki volt Bajza József? Bajza József (1804-1858) költő irodalmár volt. Középbirtokos, köznemes családból származott. A piaristák gimnáziumában iskolatársa volt Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály és Kossuth Lajos. A jogi egyetem elvégzését követően verseket írt,' melyek az Auróra c. folyóiratban jelentek meg. Elindította hazánkban az első könyvsorozatot Külföldi Játékszín címmel. 1837-ben megnyílt a Nemzeti Színház, melynek első igazgatója volt. 1848-ban a Kossuth Hírlapja c. lap szerkesztője. Rákoshegyen találjuk a róla elnevezett utcát. (Forrás: Gömbös Tamás: Akikről Budapesten utcát neveztek el, Heraldika Kiadó, 1997.) Kedves Rejtvényfejtőnk! A HÍRHOZÓ májusi száma rejtvényének, Tóth Árpád: Körúti hajnal c. versrészlete megfejtését nyílt levelezőlapon, vagy borítékban kérjük elküldeni címünkre: Hírhozó szerk., 1173 Bp. XVII., Egészségház u. 3. A címzés mellé kérjük, írja rá: „Rejtvény". A rejtvények beküldési határideje: 2003. mgjus 23. Helyes megfejtőink között kerületi könyvjutalmakat sorsolunk ki. Előző számunkban Reviczky Gyula: Húsvét c. versrészletének helyes megfejtése: „És a föld most készül ülni drága ünnepét...” Könyvjutalomban részesültek: Dukát Bertalan (Magyarhida u.), Csonti Tibor (Csokonai u.), Faluhelyi Györgyné (Pesti út), Kiss Gábor (Alsópetény u.), Molnár Norbert (Vadkacsa u.), Mülhauser Fábiánná (Pesti út), Raffay Petemé (Örömvölgy u.), Rung Györgyné (Újlak u.), Tácsi Kálmánná (Rákóczi F. u.), Tóásó Gabriella (Perec u.). Gratulálunk! A nyereményeket postán küldjük el. ORVOSI SZÉKFÚ 1. GYENGÉD KÖZIGAZGATÁSI EGYSÉG V V1 BARKÁCSOL V / INCIDENS V IDŐBEOSZTÁS V LANOVKA V 2. EFFÉLE TASZÍTÁS KÉPES ŰJSÁG NYELDEKLÖ ZORRO JELE t> V V ii IT Ilii . II t> V V SMASSZER > BELSŐ SZERV > AMELYBE > SZEMTELEN ROVAR TÖRVÉNYES NEM ENGED l> KICSINYÍTŐ KÉPZŐ FEL > t> V LÓSZERSZÁM > “V KÍSÉRŐ V FORRADÁS V NANO BÉKEBÍRÓ > FALATNYI ÉTEL CSÉPEL ELPUSZTÍT OROSZ URALKODÓ 1> FRANCIA VÁROS >V V V V EGYETEMÜNK > SÉRÜLÉS BEKÉPZELT NITROGÉN VEGYJELE > MAKETT SZÉLEK! > HAD >v más edénybe folyat > V RÓMAI 50-ES > TORTA FAJTA FELLAZÍT FERTŐZŐ KÖR CUKROS GONOSZTEVŐ l> V V VÉRCSATORNA >V BENDÖ- BEN VAN! > LÓERŐ RÖVIDEN >v MIALATT LÉTEZÉS ZÁRÓKUPAK APRÓBB > Aruba bocsát > V CSOKIFAJTA >v HABZSOL >v REPÜLŐ CSÉSZEALJ KOROS GRAMM TAPADÓS RÉSZ! t> KELETI JÁTÉK > JUTTAT döbbent > V V MAGATOK KIEJTETT BETŰ FOLYADÉK VARR > I V JOGSZERŰ > V V BOLTI MUNKÁS > KÖTŐSZÓ MAGYAR AUTÖJEL NULLÁI 0 L L V AZON A HB.YEN V > ALAKULAT > V