Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)
2001. január / 1. szám
AKTUÁLIS 8 85 éves a védőnői szolgálat A jeles évforduló alkalmából november 29-én megnyitott kiállításnak stílszerűen a Péceli úti Védőnői Tanácsadó termei adtak otthont. A mintegy két héten át megtekinthető kiállítást Barna Andor alpolgármester nyitotta meg. A kerületi védőnőkön kívül eljött a megnyitóra dr. Babai Györgyi, a XVII. Kerületi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat főorvosa, valamint dr. Benedek Katalin, az önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának vezetője is. Mielőtt az országos viszonylatban is egyedülálló kiállítás látnivalóira rátérnénk, a Védőnői Szolgálat történetéből következzék egy rövid visszatekintés: A két világháború közötti időszakban, más településekhez hasonlóan, nem volt külön gyermekgyógyászati szolgálat, hiszen a születéstől egészen a halálig a községi orvosok látták el a lakosságot. Legfeljebb az otthoni szüléseket vezették le bábaasszonyok. Az 1930-as években a mai kerületet alkotó községekben egy-két védőnő dolgozott összesen. Az első Zöldkereszt egészségház Rákoshegyen épült 1935 körül. Fenntartásukhoz olyan csekély összeget kaptak a községi elöljáróságtól, hogy többnyire koldulniuk kellett. Ezekben az években igen magas volt a csecsemőhalandóság, különösen a skarlát, kanyaró, szamárköhögés, de főleg a TBC pusztított. A kerületrészek összevonása után, 1953-ban öt védőintézet működött a 35 ezer lelket számláló XVII. kerületben, ahol 10 védőnő dolgozott, míg 1958- ban már 15 körzeti védőnő, 3 iskolai védőnő és 3 szülésznő végzett területi munkát. 1961-ben adták át az első kerületi Anya- és Csecsemőintézetet a mai Napiás úton, majd a következő években sorra adtak át az egészség- ügyi intézményeket. Jelenleg a mintegy 80 ezer lelket számláló kerületben 1 tiszti vezető védőnő, 1 családvédelmi szolgálati védőnő és 36 körzeti védőnő végzi munkáját. A Péceli úti intézményben megrendezett kiállítás szervezője Mácsány Miklósáé, (képen jobbról a második) rákoscsabai körzeti védőnő a Hírhozónak elmondta:- Sok-sok évi gyűjtőmunka eredménye, amit itt láthatunk. Először 1985-ben rendeztünk hasonló témájú kiállítást a kerületben, ami már akkor is egyedülállónak számított az országban, ugyanúgy, mint az idei. Az itt látható tárgyi emlékek a védőnői munkát tükrözik a szolgálat létrejötte óta, az 1920-as évekig visszamenőleg. A könyveken, újságokon és orvosi dokumentumokon kívül számtalan babaápolással kapcsolatos régi ereklye is látható. Például egy háborús időkből származó tejportartó, kis napozó ruhácska 1962-ből, cumisüvegek, gyerekmérlegek, almareszelők, kistányérok, kiskanalak minden évjáratból, s az igazi kuriózum egyí rékli kis sapkával, melyben egyik kolléganőm édesanyját keresztelték meg 1915- ben. Ezúton is szeretném megköszönni elsősorban két munkatársam Katona Lászlóné és Ambrus Lászlóné áldozatos munkáját, továbbá mindazokét, akik munkájukkal, vágj' különböző tárgyak felajánlásával tették lehetővé, hogy ez a kiállítás létrejöhetett. Kili Tamás 2002-ben folytatják az autópálya-építést?! Együttműködési megállapodást írtak alá december 12-én az érintett önkormányzatok és a Nemzeti Autópálya Rt. vezetői az MO-s keleti szakasza építéséről. A szervezők húsz település vezetőjét hívták meg a megbeszélésre. (A XVII. kerületet De- vánszkiné dr. Molnár Katalin polgár- mester képviselte.) (Forrás: Népszabadság) A közlekedési tárca tervei A közlekedési tárca a közeljövőben átfogó tervet készít a főváros és az agglomeráció számára - mondta Fónagy János miniszter egy szentendrei fórumon. A rendezvényen elhangzott az is, hogy a tervezet elsősorban az MO-s körgyűrű továbbépítését, az elővárosi vasút fejlesztését, valamint a Budapesti Közlekedési Szövetség megalakulását szorgalmazza. A miniszter szerint az állam a szövetség támogatására 2001-ben 120 millió, 2002-" ben 126 millió forintot szán. Az MO-s autóút újabb, keleti szakaszának megépítésére a kormány elkülönítette a megfelelő pénzösszeget, így a munkálatok akár a jövő évben megkezdődhetnek. Ehhez azonban szükség van arra, hogy a kijelölt nyomvonal mentén lévő települések közül valamennyi hozzájáruljon az építéshez - írta decemberben a Népszabadság. Új elnök a külső kerületek élén Új soros elnököt választott a Budapesti Külső Kerületek Ön- kormányzati Szövetsége decemberben. Dr. Mester László XVIII. kerületi polgármester, Derce Tamás újpesti, György István kőbányai, Zupkó Gábor kispesti és Tóth Mihály csepeli polgármestert követi az elnöki székben. A szövetség 12 kerületet tömörít, egymillió lakos érdekeit képviseli. i l í