Hírhozó, 1999 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1999. december / 11. szám
IO VÁROSHÁZA Hosszan lehetne még sorolni azokat a döntéseket, amelyek különféle okok, (de az esetek túlnyomó részében kizárólag szakmai szempontok) miatt kifogásolhatók. A FIDESZ Képviselőcsoport minden esetben felhívta a figyelmet a problémákra, de ezen esetek jelentős részében ennek nem volt hatása a koalíció döntésére. Nem lenne igazságos azonban, ha az összes területet egységesen jellemeznénk. A városigazgatás és vagyongazdálkodás területén például az előterjesztések, az ezen ágazatokban folyó munka jellemzően a szakmaiságra és a konszenzuskeresésre épül, s ez annak ellenére is igaz, hogy az idei átalakítási folyamat nem volt jó hatással az ez évi munkára. Ezzel szemben a kerületi oktatásügy az elmúlt egy évben szétzilálódott, nincs szakember, nincs határozott, a szakmai véleményekre figyelő alpolgármesteri vezetés a területen. A képviselő-testület működését illetően ugyanakkor kerületünk példaként szolgálhat más önkormányzatoknak is. A képviselő-testületen belüli munka légköre, a képviselők közötti kapcsolatok mentesek azon indulatoktól, melyek a közéletet országosan jellemzik. A FIDESZ Képviselőcsoport minden esetben támogatja azon döntések meghozatalát, amelyek - ha kissé eltérő hangsúlyokkal is - mind a hatalmat gyakorló koalíció, mind a polgári ellenzék programjában szerepeltek. A rövid távú teendők között az egyik leglényegesebbnek tartjuk a parlagfű elleni fellépést. A helyzet mára annyira kritikussá vált, hogy sürgős intézkedést kíván. Lépéseket kell tenni annak érdekében is, hogy a zöldfelületek ne csökkenjenek tovább, a fertőző betegségek ne pusztíthassanak parkjainkban. A szennyvízcsatorna-program folytatása mellett mielőbb el kell indítani egy aszfaltút-építési programot is, amelynek keretében kijelölhető, hogy mely területek milyen ütemezésben kapnak szilárd burkolatot útjaikra. Számtalan, rövidtávon megoldandó témát lehetne még felvetni, azonban szinte bizonyos, hogy nem jut mindenre pénz jövőre. A képviselő- testület a közeljövőben megkezdi a 2000. év költségvetési koncepciójának tárgyalását, amely során a várható források ismeretében tudjuk javaslatainkat megfogalmazni. A FIDESZ Képviselőcsoport a jövőben is támogatni fogja a kerületi polgárok érdekeit szolgáló javaslatokat, ugyanakkor a szakmaiságot szem előtt tartva a mostani baloldali koalícióval szemben határozottan meg kívánjuk jeleníteni a polgári alternatívát. SOLTINÉ KIS KATALIN képviselő, egészségügyi tanácsnok, frakcióvezető (SZDSZ) Az SZDSZ a rendszerváltás óta meghatározó résztvevője a kerület életéért felelős ön- kormányzatnak. Fontosnak tartjuk folytatni azt a politikát, amivel elkerültük az eladósodást és vagyonfelélést annak ellenére, hogy költségvetésünk nagysága szerint a budapesti kerületek között az utolsó előtti helyen állunk. Eredményeket sikerült elérni annak ellenére is, hogy 1996-ban a fővárosban az utolsók között vezettük be a helyi adókat, melyek mértékét azóta nem emeltük és jövőre sem kívánjuk a lakosság adóterheit növelni. Megvalósítottuk, hogy intézményeink működőképesek maradjanak, visszafejlesztésekre, a működés színvonalát rontó megszorításokra ne kerüljön sor. Természetesen számos terület van, ahol jobb költségvetési lehetőségekkel jelentős előrelépéseket kellene elérni, de látnunk kell, hogy a legégetőbb gondok megoldására, mint az út- és csatornahálózat bővítése, csak központi költségvetési és fővárosi támogatással leszünk képesek. Konkrétan, két alpolgármesterünk, Barna Andor és dr. Péczely Terézia által irányított területekről véleményem a következő: a lakosság egészségének megőrzése érdekében az önkormányzat több védőoltás ingyenes bevezetésével próbál segítséget nyújtani a szociálisan rászoruló idős embereknek és fiataloknak. A 60 éven felüli - szociálisan rászorultak - influenza elleni védőoltást, a 65 éven felüli - szociálisan rászorultak - a baktérium okozta tüdőgyulladás megelőzésére szolgáló védőoltást kaptak. A fiatalokat veszélyeztető Hepatitis B-vírus elleni védőoltást a 14-18 év közötti korosztályból szintén a szociálisan rászorultaknak biztosítottuk. A házi felnőtt orvosok után a házi gyermekorvosok számára iá számítógépet vásároltunk és folytatódott a fogászati kezelőegységek cseréje is. Az önkormányzat fontosnak tartja a kerület kulturális életének, közművelődésének támogatását, ezért a pénzügyi feltételek biztosítása mellett, a szakmai munka segítése érdekében - az elsők között - alkotta meg közművelődési rendeletét és hozzálátott a közművelődési intézményhálózat fejlesztéséhez. Ebben az évben 26 millió forintért felújításra került a Dózsa Művelődési Ház színházterme. Önkormányzatunk az e téren végzett munkája elismeréseként ebben az évben megkapta az „Önkormányzatok a közművelődésért” díjat. Önkormányzatunk a szociális intézményhálózatának fejlesztésével, azok szolgáltatásainak bővítésével, szociális rendeletének rendszeres áttekintésével arra törekszik, hogy a segítségre szoruló embereknek a leghatékonyabb támogatást nyújtsa. 2000. január 1-jétől megkezdi működését a fogyatékosok gondozóháza. Komoly szociális gondot jelent kerületünkben a közüzemi díjtartozások növekedése. Egyre több család küzd azzal a gonddal, hogy létfenntartása mellett képtelen fizetni a lakbért, fűtési díjat. Ennek a problémának a kezelése nagyon nehéz. Az önkormányzat úgy próbál segíteni a nehéz körülmények között élőknek, hogy a díjhátralék fizetésében segítséget nyújtó alapítványok támogatásához szükséges önrészt, melyet a hátralékosnak kell vállalnia, támogatásként biztosítja. Az oktatás területén lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk kifejezni anyagi megbecsülésünket is az ebben az ágazatban dolgozók iránt. Bár a központi költségvetés a 19%-os bér- fejlesztésnek csupán a felét biztosította és azt is csak a pedagógusok számára, önkormányzatunk a teljes 19%-os bérfejlesztést lehetővé tette a pedagógusoknak, és 16% bérfejlesztést biztosított a többi közalkalmazottnak. A teljes közalkalmazotti állomány - munkavégzésének jellegétől függően -, munkaruha-juttatásban, illetve ruházati költségtérítésben részesült. Ebben az évben készült el a Szabadság sugárúti iskola új tornaterme és sportudvara, és a korábbi döntésben elhalasztott ütemezéstől eltérően idén ősszel további 4 új tanterem is elkészült. Ebédlővel egészül ki és válik otthonosabbá a Jókai Mór Általános Iskola, melynek építési munkálatai a jövő évben kezdődnek meg. Az oktatás fejlesztését szolgálja az ezen a területen történő minőségbiztosítási rendszer megteremtése. Pályázaton több mint 8 mFt-ot nyertünk erre a feladatra. Ebből a számos versenyt, felmérést, az iskolák pedagógiai programjai beválásának vizsgálatát, szakmai ellenőrzéseket, döntéselőkésyítési rendszer kialakítását és fejlesztését valósíthatjuk meg. Az önkormányzat szerződést kötött az ESCORT Védelmi Szolgálattal, mely napi 8 órában a kerület közterületein - főként az iskolák környékén - teljesít járőrszolgálatot és drogmegelőző előadásokat tart a 7-8. osztályos diákok és a pedagógusok számára. Egyre több olyan kisgyermek van, aki nem értelmi fogyatékos, de speciális foglalkozást, törődést igényel, mert tanulási, beilleszkedési problémával küzd. A Nevelési tanácsadó által szűrt és a szakértői bizottság véleménye alapján speciális oktatást igénylő gyermekek számára idén már két iskolában indítottunk fejlesztő első osztályt, az idősebb gyermekek ellátása érdekében pedig a Szivárvány Magántanodával kötöttünk szerződést annak érdekében, hogy ezek a kisgyermekek is megkapják a fejlesztő képzést. Idén augusztusban megkezdődött a polgármesteri hivatal minőségbiztosítási rendszerének kiépítése. A hivatal, a fővárosi kerületek között is az élők között járva, az ISO 9001 szabványnak kíván megfelelni a folyamat végén, amely 2000. nyarára várható. F'olyamatos gondként érzékeljük a karbantartási, felújítási keret szűkösségét. Több intézmény tetemes kiadásokat jelentő felújításra szorulna, elvégzésükre nem volt meg a kellő fedezet. Félő, hogy a felújítások tovább nem halaszthatóak, így ezen a területen előrelépésre lesz szükség, mely további szigorításokat követel most készülő költségvetésünkben. Decemberben visszaköltözhetnek a Kőrösisek A Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban október 10-én bekövetkezett elektromos hálózat meghibásodása okozta tűz 22 millió 204 ezer forintos kárt okozott. A helyi önkormányzat közel 15 millió forintot biztosított költségvetés-átcsoportosítással a helyreállítási munkálatokra, míg a fennmaradó részt kerületi cégek és magánszemélyek adományaiból fedezik (a Tesco Globál Áruházak Rt. 5 millióval, a Kov- szolg Kft. 1 millióval, a Rákosmezeje Rt. 1 millióval, az Ivanics és Bárkány Autó Kft. 100 ezer forinttal támogatta a felújítást, a magánszemélyek adománya 11 ezer forint). A helyreállítás lassan a végéhez közeledik és a diákok még a téli szünet előtt, legfrissebb információnk szerint már lapunk megjelenésével egy időben újból birtokukba vehetik a megújult intézményt. A megrongálódott eszközök pótlására egyébként a Szent István Király Zeneiskola és Zene- művészeti Szakközépiskola és a Körösi iskola kórusai jótékonysági koncertet rendeznek december 12-én 16 órakor a Dózsa Művelődési Házban. Jegyek 2000 Ft- os áron kaphatók a művelődési házban és az iskola titkárságán.