Hírhozó, 1999 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1999. július-augusztus / 7. szám

4 AKTUÁLIS Nő a gyermeklétszám a kerületben Az utóbbi hetek országos híradásai iskola bezárásról, összevonásról szóltak, illetve az ott éló'k tiltakozásáról számoltak be. A fővárosi ten­denciával ellentétben a XVII. kerületben nem kerül sor iskola bezárásá­ra, ellenkezőleg, itt a növekvő gyermeklétszám miatt bővítésről kell gon­doskodni. Röviden már szóltunk a beiskolázási adatokról előző szá­Hasznosításra vár a Bartók-ház Fél millió forintra lenne szükség, hogy Bartók Bélához méltó mó­don, közművelődési céllal tudja hasznosítani a helyi önkormány­zat a Hunyadi u. 50. szám alatti Bartók-házat. A képviselő-testü­let júniusi ülésén úgy határozott, a ház sorsáról szeptemberben döntenek. Bartók Béla (1881-1945) zene­szerző, zongoraművész 1906-ban került először Rákoskeresztúr- Nyaralótelepre, ahol a Witzenrad- villában, a Vécsey család meghí­vására töltött el néhány hetet. In­nen indult Túrára népdalokat gyűjteni. 1909-ben elvette feleségül ta­nítványát, Ziegler Mártát, aki ha­marosan fiúgyermekkel (Béla) ajándékozta meg őt. A család 1912-ben költözött a mai Rákoshegyre. A feleség így emlé­kezett vissza ezen időkre: „Rákos- liegyi első lakásunk (Jókai a. 3.) eléggé szűk volt, s nem biztosította számára azt a csendet, amire mun­kájához szüksége volt, így hamaro­san átköltöztünk egy másik, megfe­lelőbb lakásba, egy négyszobás ház­ba, melynek kertjében külön nyári lak is volt. Mellettünk, mögöttünk üres telkek, s teljesen zavartalan csend. ” 1919-ben házukat rekvirálni akarták, majd mentesítést kapott ez alól Lukács György közoktatási népbiztostól. Ennek ellenére a melléképületbe egy szlovák föld­műves családot költöztettek be. Bárók külföldi körútját követően, 1920 tavaszán költözött vissza a fővárosba. A zeneszerző 42 éves volt, ami­kor házassága zátonyra futott, el­váltak, s feleségül vette tanítvá­nyát, Pásztory Dittát, akitől szintén kisfia (Péter) született. Utoljára fia iskolai évzáró vizsgájára utazott ki Rákoshegyre. 1940-ben feleségé­vel, Pásztory Dittával az Egyesült Államokba költözött. 1945-ben New Yorkban érte a halál. Az egykori Teréz utcai ház ma Bartók-ház. A kerületben Bartók Bélának állított emléket a rákosligeti zeneiskola is, amikor felvette a művész nevét. Pedagógusköszöntő (Folytatás a címoldalról) A Pedagógus nap alkalmából ren­dezett ünnepségen Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgármester elismerően szólt a nevelőkről, majd dr Péczely Teréziával, az ok­tatásért felelős alpolgármesterrel közösen adták át a szolgálati em­lékérmeket, elismeréseket. Aranydiplomát kapott: dr. Kórodi Károlyné, aki a Budapesti Tanítóképző Főiskola által ado­mányozott „Aranydiplomát” ve­hette át (címlapfotónkon). Emlékéremmel jutalmazták: Pa­jor Bertalannét, aki a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztere által adományozott „Pedagógus Szolgálati Emlékérmet” vehetett át kiváló munkája elismeréséül; Kismarjai Emilt, aki 1962 óta dol­gozik a kerületben, idén tölti be 60. életévét, nyugállományba vo­nul; Serné Kutas Editet, aki 35 éve a kerület pedagógusa, a Bar­tók Béla Zeneiskola igazgatója; Tóth Ferencnét, aki a Jókai Mór Általános Iskola igazgatója. 30 éve ugyanannak az intézménynek a patinás falai között neveli Rá­koscsaba tanulóit; Makovicsné Mák Erzsébetet, aki az Újlak utca 108. számú Napköziotthonos Óvoda vezetője, 30 éve dolgozik a kerületben; Juhász Gusztávnét, aki 1987 óta a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium igazgatóhelyettese, s 30 éve a gim­názium pedagógusa; dr. Kiss Gábornét, aki 30 éve a Balassi Bá­lint Nyolcévfolyamos Gimnázium pedagógusa. Bartal Lajost, aki 30 éve a Balassi gimnázium pedagó­gusa. Geőcze Valérnél, aki a volt Göcsej úti, a mai Jókai Mór Álta­lános Iskola pedagógusa 30 éve, dr. Sümegi Lászlónét, aki 30 éve a Móra Ferenc Általános Iskola pe­dagógusa; Kassiár Józsefnél, aki a Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusa, s 30 éve dolgozik a kerületben. Az ünnepség keretében az 525. téri óvoda kicsinyeinek, a Hősök téri Általános Iskola, a Bartók Bé­la Zeneiskola és a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak színvona­las műsorát láthatták a jelenlévők. Sz. inunkban, most jöjjenek a részletek. Amíg 33 nyolcadik osztály vég­zett az idén, a 38 induló első osz­tályban 927 kisgyermek kezdi meg tanulmányait szeptembertől. Az általános iskolai teljes tanulólét­szám 6994 fő lesz, 200 fővel több az elmúlt évinél. A XVII. kerület­ben - más kerületekkel ellentét­ben - a problémát nem a bezárás, hanem a gyerekek elhelyezése okozza. A szülők természetes mó­don a lakóhelyükhöz közel eső is­kolába szeretnék beíratni gyerme­keiket, így számos általános isko­lában a tervezettnél több első osz­tály indul. A rákoscsabai Szabad­ság sugárúti iskola 4 tanterme szerkezetkész, ebből szeptember­re két tanterem átadása megtörté­nik. Rákoskerten a közeljövőben feltehetőleg emeletráépítéssel szükséges bővíteni az iskolaépüle­tet. Ehhez azonban szükség lenne központi költségvetési és fővárosi források bevonására is. Az óvodákban is hasonló a helyzet. A felvehető gyermeklét­számmal szemben mintegy 200- zal több gyermeket írattak be a kerületi óvodákba. Szeptembertől 2775 óvodásra számítanak - tájé­koztatta lapunkat dr. Péczely Teré­zia alpolgármester, aki némi zökke­nőkről is beszélt a Hírhozónak. Az áprilisi iskolai beiratkozás­kor ugyanis kisebb-nagyobb prob­lémák adódtak. Gondot okozott az, hogy bár minden iskolás gyer­meket el tudtak helyezni, de ez nem mindig a szülők által kivá­lasztott, vagy a lakóhelyükhöz leg­közelebb eső iskolában volt lehet­séges. A szülők több férőhelyet igényeltek volna a Zrínyi Miklós, a Hősök terei, a Diadal úti, a Feri­hegyi úti és a Kossuth Lajos Álta­lános Iskolákban. Ezért a Diadal úti és a Kossuth Lajos iskolában egy-egy újabb első osztály beindí­tását tartja az önkormányzat szük­ségesnek. A Diadal úti iskolában rendelkezésre áll ehhez a tante­rem, a Kossuth iskolában azonban már nehezebb a helyzet. Itt ugyanis teljes kapacitással és tan­terem kihasználtsággal dolgozott már eddig is az iskola. Az önkor­mányzat most vizsgálja az elhe­lyezési lehetőségeket. Hasonló helyzet alakult ki a Jókai Mór is­kola fejlesztő osztályával is. Míg a törvény a fejlesztő osztály létszá­mát 8-12 főben határozza meg, az ide felvételre jelentkezők száma meghaladta a 16-ot. Az alpolgár­mester asszony a Hírhozónak el­mondta, az osztály elhelyezése ér­dekében megkereste az Újlak ut­cai iskolát, amely rendelkezik sza­bad tanterem kapacitással és örömmel vállalta a segítséget. Májusban megtörténtek az óvo­dai beiratkozások is. Az óvodák is teljes kapacitással, kerületi szin­ten átlagos, 125%-os feltöltöttség- gel működnek. A 763 felvehető gyermeklétszámmal szemben tehát 902 gyermek jelentkezett óvodába. Szeptembertől tehát összesen 2775 óvodás lesz, ami a feltöltöttségben további emelke­dést mutat. A jelenlegi óvodás gyermekek közül 870 kezdi meg szeptemberben az iskolai tanul­mányait és további 219 olyan kis­gyermekvan, akik bár betöltötték a tanköteles kort, de még egy évig az óvodában maradnak. Az iskolákhoz hasonlóan az óvodai férőhelyek iránti igény is jelentősen megnőtt Rákoscsabán, Rákosligeten, Rákoskerten és azokon a kerületrészeken, ahol nagyobb arányú építkezések, vagy új beköltözések voltak az utóbbi években. Különösen nagy, közel 150%-os, vagy ezt meghaladó volt a jelentkezések száma a VI. utcai Gesztenyés óvodában, a Robogó utcai óvodában és a Tanár utcai óvodában, és bár az előbbieknél kevesebb, de a kerületi átlagot meghaladó jelentkezést számlál­tak a férőhelyekre a Diadal utcai Micimackó óvodában, az 525. téri Hófehérke óvodában és a Rezgő utcai Százszorszép óvodában. Az 1999/2000. tanév első tanítá­si napja: 1999. szeptember I., szerda. (Az 1998199-es tanulmányi ver­senyeredményekről készülő össze­állítást következő számunkban találják.) Sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom