XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2015-04-16 / 8. szám
^ Sport 2015. április 1 6. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Mese Tagóvoda KRESZ kicsiknek Kerékpárnap Ebben az évben is megrendezték az Esküvő közi Mese Tagóvodában az immár hagyományosnak számító tavaszi Kerékpárnapot. Több mint tíz évvel ezelőtt, az azóta nyugdíjba vonult óvónő, Vargáné Irénke néni kezdeményezte az attól fogva minden évben nagy sikerrel megtartott eseményt. Az idén április 10-én, pénteken az óvodát körülvevő utakat benépesítették a hét csoport kicsinyei. Ki-ki hozta a kerékpárját vagy a rollerét, hogy a KRESZ-szabályok betartásával végigkerekezzen az úton. Az eseményt színesítették a Rotaract Klub aktivistái, akik rendőrautóval, KRESZ-pályával, fútóbiciklivel érkeztek. A nézők között sok szülő is ott volt. Mint Kantuly Miklósné Anikó óvodavezető elmondta: az óvodai nevelés fontos eleme az alapvető közlekedési szabályok megismertetése. A játékos, mindenkit megmozgató rendezvény kiváló alkalom arra, hogy a gyerekek a gyakorlatban is alkalmazzák a tanultakat. Angyalföldi pálmafák Komjáti: képmagnósok figyelem! A korabeli beszámolók szerint „havas, esős, szürke” volt 1973 tavaszán az a szerda délután, amelyen Magyar (Népköztársasági) Kupa-elődöntőt tartottak Szolnokon. A kellemetlen klíma és a hétköznapi rendezés ellenére csaknem 15 ezer néző tolongott a Tiszaligeti sporttelepen, miután a helyi Munkás Testedző Egylet már kiejtette a Salgótarjánt, a Zalaegerszeget, valamint a Győri ETO-t, és arra készült, hogy az első osztályúak közül a nagy hírű Vasast is elbúcsúztatja. A bravúrt bravúrra halmozó szolnokiak az NB I/B második helyén álltak akkoriban - a Szombathely mögött —, az angyalföldi piros-kékek pedig az élvonal bronzérmes pozícióját foglalták el (az első helyen az Újpest virított, a másodikon az FTC következett). A vendéglátók közül talán csak a középhátvéd Árvái István nem idegeskedett, ő ugyanis már a meccs előtt azt mondta: „Akármi lesz a végeredmény, mi mindenképpen nyertesek maradunk, hiszen az újságok egy hónap alatt többet írtak rólunk, mint az előző tíz év során együttvéve.” Kántor Mihályról néhány hónappal később már mint Vasas-labdarúgóról emlékeztek meg a lapok, és fókuszba került a Győrbe szerződő Mile Sándor is, akitől átigazolása után nyomban visszavették szolnoki tanácsi (ön- kormányzati) lakását és megszüntették Tisza-parti munkahelyét is, hogy még véletlenül se járjon visz- sza dolgozni a Kisalföldről... Am az elődöntő idején még azért szorítottak Szolnokon, hogy Mile meg a többiek minél inkább iparkodjanak, s ne csupán ők izzadjanak meg, hanem az angyalföldi vendégek is. A terv valóra vált, mert (idézet a másnapi tudósításból) „az MTE óriási akarattal küzdött, sok- mozgásos játéka gyakran zavarba hozta az NB I-es csapatot”. Meglepő módon tényleg a házigazdák dirigáltak a jóval esélyesebb piros-kékek ellen, és főként azért nem szereztek vezetést, mert a megsérült Tamás Gyula helyett a tizedik percben becserélt Mészáros Ferenc ihletett formában védett, Czirnák László menthetetlennek tetsző lövésénél pedig kisegítette a léc. (Nem mellesleg, mindkét Fáy utcai kapus válogatott volt, s a fővárosi csapat összesen tíz olyan futballistát vonultatott fel, aki magára ölt- hette a „nagyok” címeres mezét.) A favoritok ritkán látogattak át a hazaiak térfelére, ám amikor megtették, kiváltképp megdermesztet- ték a környező fákat is megszálló publikumot. Vidáts Csaba még váratlanul az üres kapu mellé gurított, ám Várady Béla jobb oldali szögletrúgását Komjáti András védhetetlenül befejelte (0-1). Ez a megmozdulás döntött annak a Vasasnak a javára, amely a kupában előzőleg felülmúlta a Békéscsabát (1-0), a Diósgyőrt (5-2), majd a Bp. Spartacust (3-2), az NB I. első kilenc tavaszi fordulójában pedig hétszer nyert (Videoton 3-0, ZTE 2-1, Komló 2-1, FTC 2-1, Csepel 1-0, Salgótarj án 3-2, Diósgyőr 4-1), és két döntetlent ért el (Szeged 1 -1, Újpest 1-1). Közben elhódította a trófeát a finalista vetélytárs, a Honvéd emlékezetes, 4-3-as legyőzésével —Várady mesterhármassal tette tönkre a kispestieket —, azaz minden túlzás nélkül állítható, hogy egészen jó formában volt. Még akkor is, ha a szezon tizenötödik tétmeccsét (MTK 2-3) szégyenszemre elveszítette... ■ Hegyi Iván, a Népszabadság ROVATVEZETŐJE Szolnok-Vasas 0-1 (0-0) Szolnok, 14 000 néző. Jv.: Hévízi. Szolnok: Hegedűs — Kántor, Árvái, Papp, Kovács — Géczi, Czirnák (Garics, 70.), Nagy — Szatmári, Mile, Szolnoki. Vasas: Tamás (Mészáros, 10.) — Török, Fábián, Vidáts, Ihász — Komjáti, Puskás Lajos, Lakinger — Szabó Sándor, Tóth Bálint (Gass, 72.), Várady. Gól: Komjáti (51.). Utánpótlás Vízi bajnokság Kis úszók, nagy karcsapások A gyermek úszóakadémia idén tavasszal mérföldkőhöz érkezett: először rendeztek házi versenyt, melyen saját neveltjeink mellett meghívott versenyzők is színesítették a mezőnyt. A kis úszók bizakodva álltak fel a startkőre és lelkesen vették az akadályokat. Gara Gaszton, a Vasas úszásfejlesztésért felelős igazgatója elmondta: a boldog gyerekek és büszke szülők meggyőzték a szakembereket, hogy a tavaly indított Minden gyermek legyen vízbiztos kampányunkban résztvevők jól tudtak alkalmazkodni a speciális amerikai oktatási módszerhez. Örömmel tölt el az is, hogy a Vasas utánpótláscsapata ismét gyarapodott 16 leigazolt versenyzésre kész úszóval. Ingyenes felmérések: www.gyermeJ(-uszoaf(ademia.hu