XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2013-04-04 / 7. szám

Színházi élet Fesztbaum Béla Szívesen húznék nagyobb súlyokat Az univerzális színész Nagy eséllyel ő a Vígszín­ház legfoglalkoztatottabb színésze. Játszik, szer­keszt, rendez, zenél és ze­nét szerez. S ha ez még nem lenne elég, tanításba kezd és doktorira készül.- Tizenegyféle szerepet játszol, szinte minden este színpadon állsz. Hogyan lehet ezt bírni?- Néhány napja kaptam kéz­hez a márciusi műsortervet: 32 előadásom lesz. Lesz olyan vasár­nap, amikor reggeli és ebédidő­ben A dzsungel könyvét „fo­gyasztom” a Pesti Színházban, vacsoraidőben pedig a Lenni vagy nem lenni-t játszom a Vígszín­házban. Néha kicsit fárasztó, de én igazi örömszínész vagyok, na­gyon szeretek játszani. Onnan­tól, hogy belépek a színpadra, so­sem érzek fáradtságot.- A színlapokon rendezőként, szerkesztőkén t, zen eszerzőkén t is szerepel néha a neved. Ez hogyan kezdődött7- A Házi Színpadon ma is fu­tó, A léggömb elrepült című Kosztolányi-estemet magam szerkesztettem és rendeztem is. Azt hiszem, ez volt a belépő ah­hoz, hogy pár évvel később bizal­mat kapjak, és megrendezhessem a Monokli című előadást. Nagy vágyam volt, hogy a színház leg- nagyobbjaival dolgozhassak, mint például Harkányi Endre, Lukács Sándor, Kern András vagy Halász Judit. így jött az el­határozás, hogy Molnár Ferenc jeleneteiből magam szerkesszek egy olyan darabot, amiben tulaj­donképp mindenki főszereplő le­het. A zenét is én szereztem, hogy a lehető legjobban passzoljon az este hangulatához.- Kern András említette, hogy nagyszereped volt abban is, hogy létrejött a „Pesten születtem ” cí­mű koncertje. — Tavaly nyáron a Magyar Dal Napjára készülve jutott eszembe, hogy Kern András dalaiból egy zseniális koncertet lehetne össze­hozni. Ezeket a dalokat a lemezek­ről rengetegen megszerették, de élőben még sosem jutottak el a közönséghez. Aztán Eszenyi Eni­kő felhívta telefonon Andrist, és először hosszú csend volt a vonal végén. Érthető módon, hiszen Andris számára ez hatalmas fel­A harmincas éveim vége felé ér­ve érzem néha, hogy szívesen húznék nagyobb súlyokat, öröm­mel fogalmaznék meg a színpa­don komolyabb mondanivalót.- Egri származású vagy, de sok éve az Ujlipótvárosban élsz.- A diploma óta a Vígszínház­ban játszom, nagyon megszeret­tem a környéket. Ma is őriz vala­mit abból, ami számomra egy vá­rosban a legfontosabb: a családi­asságot, otthonosságot, az ele­ganciát, a jó értelemben vett pol­gári miliőt, a kis boltokat, az is­merős közértest... A makrancos Kata. Fotó: Dömölky Dániel adat volt. Heilig Gábor segítségé­vel szinte újra kellett tanulnia a régi számokat. Végül a koncert a Magyar Dal Napján nagy sikert aratott, és így a repertoárra került. — Legtöbbször karakterszere­peket játszol. Nem hiányzik a fő­szerep?- Sosem voltam keserű amiatt, hogy többnyire csak a főszereplő barátját játszom. Végtelenül él­vezem a szerepeimet. Ugyanak­kor most már örülnék egy na­gyobb szakmai kihívásnak. — Mik a legújabb tervek?- Mindig az aktuális bemutató a legizgalmasabb, most az Átuta­zók című izraeli kortárs darab. Emellett a Színművészeti Egye­tem doktorandusz hallgatójaként a Vígszínház első igazgatójának, Ditrói Mórnak a munkásságát kutatom. S ha összejön, tavasszal újabb pálya felé nyitok: színész- mesterség-kurzust tartok a Kele­ti István művészeti iskolában. Bárd Noémi Polli 2013. ÁPRILIS 4­XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Komáromiak vendégjátéka a József Attila Színházban Újabb állomásához ér­kezett a határon túli, magyar teátrumokat vendégül látó sorozat a József Attila Színház­ban. A Komáromi Jókai Színház három napon át három bemutatóval tölti meg a színházi játékte­ret. Ügy hozta a felkérés ideje, hogy a komáromi társulatot a fő­városban éri hatvanadik szüle­tésnapja. E tény bizony plusz adalék, hogy ne csak pusztán a vendégjátszásnak szóljon majd a taps. A Komáromi Jókai Szín­háznak az idei a kerek jubileumi éve: a história szerint hatvan évvel ezelőtt indult el az igazi, önálló társulattal, teljes reper­toárral bíró komáromi magyar színházi élet. A budapesti vendégjáték ápri­lis 30-án veszi kezdetét. Gogol: Revizor című komédiája, Méhes László rendezésében. Mi mást is írhatnánk, mint azt, vannak da­rabok, amiket legalább egyszer látni kell színpadon. Az ízig-vérig komédiát, amelyben ott van a ko­mikum forrása, a félreértés és az örökérvényű fricska, minden idők akármelyik társadalmának kritikája. Május elseje Süsüé. Merthogy a komáromiak elhozzák a ked­vencek kedvencét, a Sárkányt, a Csukás-Bergendy mesejátékkal. Pille Tamás rendezésében, Királyfival, Királylánnyal, zené­vel és sok-sok mókával egyetem­ben. Nem lesz könnyű választani, hiszen a harmadik este is igazi színházi csemege. Shakespeare: III. Richárdja, Martin Huba rendezésében. Azoknak ajánl­juk, akiktől nem idegen egy újrafogalmazott klasszikus. No, nem az a kifordított, kí­sérleti jelleg, de minden bizony­nyal az újkor embere számára készült megfogalmazás. Király palástban, a kötelezően tudott mondattal: „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.” így kez­dődik majd a nívós, bár kétség­telenül másmilyen színmű a ko­máromi társulat vendégjátéká­ban. Jóembert keresünk A POSzT-on a Vígszínház! A Vígszínház Jóembert keresünk című előadását meghívták a Pé­csi Országos Színházi Találkozó­ra. A több mint 250 produkció közül csak a legjobbak kerülhet­tek be a találkozó versenyprog­ramjába. Joggal örülhetnek a Vígszín­ház művészei: a Jóembert kere­sünk, Eszenyi Enikő és Lengyel Tamás (képünkön) főszereplé­sével, bekerült a XIII. POSzT versenyprogramjába. — Már a próbák elején éreztük, hogy ihletett előadás születik, mondanivalóban és formában is valami különlegeset hozunk lét­re. A meghívás egy visszajelzést jelent arra, hogy az előadást nem csak mi és a Vígszínház törzskö­zönsége, de mások is sokra érté­kelik - mondja Lengyel Tamás, a produkció férfi főszereplője. - A színházi találkozón részt venni mindig hatalmas öröm. Másfajta közönség előtt kell játszani, és a színházi szakma színe-java is ösz- szegyűlik. - fűzi hozzá. Lengyel Tamás nem először mutatkozhat be a POSzT-on, ko­rábban két Radnóti színházas elő­adással, s tavaly a Vígszínház Makrancos Katájával is utazott Pécsre. Az elmúlt két alkalommal kisebb szerepekben láthatta a kö­zönség, így most külön öröm szá­mára, hogy a férfi főszerepben lép majd a színpadra. A darabban Eszenyi Enikő partnere, akit a próbák kezdetekor a cseh rende­ző, Michael Docekal kért fel a sze­repre.- Enikővel a próbafolyamat nagyszerű volt. Rendkívül erős személyiség, rengeteg izgalmas gondolattal, határozott véle­ménnyel. Az én darabbeli szere­pem épp ugyanilyen. Úgy ér­zem, hogy amikor a kettő a szín­padon találkozik, szikrázni kezd a levegő - fűzte hozzá Lengyel Tamás. BNP

Next

/
Oldalképek
Tartalom