XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-04-04 / 7. szám
Sport 2013. ÁPRILIS 4. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Kovács Niki Férfiak között is megállja a helyét A száguldó szépség Országunk talán legsikeresebb női motorversenyzője, aki a férfiak között is megállja a helyét, a tavalyi kevésbé sikeres év után ismét az élre tör. Kovács Niki, kerületünk lakója nem Angyalföld utcáin, hanem a sivatagi aszfalt- körön száguldozik.- Jól indult az éved, hiszen egy katari versenyen már dobogóra is állhatták várhatjuk a hasonló jó folytatást?- A katari szövetségnek köszönhetően az idei szezonom már januárban elkezdődött, amire még sosem volt példa. A közel- keleti hercegség nemzetközi bajnokságának Supestock600-as géposztályában állhatok rajthoz a QMMF csapatában. Az első fordulón egy harmadik és egy - hibás gumi miatt - negyedik hellyel nyitottam. A menedzsmentem gőzerővel dolgozik azon, hogy legalább egy világbajnoki futamon rajthoz tudjak állni. Ez gyakorlatilag csak azon múlik, hogy az anyagi hátteret össze tudjuk-e szedni hozzá. Az összeg egy része már megvan, köszönhetően annak, hogy a nemzetközi szövetségnél megnyertem egy pályázatot. Ez hatalmas megtiszteltetés, hiszen azt is jelenti, hogy elismerik az eddigi eredményeimet.- Most már alaposan benne vagy a motoros élet sűrűjében, hogyan, honnan jött egy fiatal hölgy számára a motorversenyzés gondolata?- Másfél évesen kaptam az első motoromat, ami egy elektromos Vespa volt. Szüleim raliversenyzők voltak, én pedig legelőször a „motoj” szót formáltam meg, ami végül az egész életemet pályára állította. Négyévesen már egy benzines motoron száguldoztam.- Súlyos sérülések is hátráltat- ták karriered, mégsem adtad fel.- A legsúlyosabb sérülésem egy gerinctörés volt, ami után nyolc hónapot kellett kihagynom. Akkor nem tudtam, hogy fogok-e még versenyezni, de azt tudtam, hogy vissza fogok ülni a motorra. Visszaültem, nem féltem, folytattam. Később túlestem egy bokatörésen, majd egy esz- méletvesztéses agyrázkódáson is.- Mit tartasz eddigi legnagyobb eredményednek, mi a következő meghódítandó cél?- Bár sosem volt nehézségektől mentes a karrierem, sikerült egyedülálló eredményeket elérnem. Első magyar nőként álltam dobogón nemzetközi versenyen férfiak között, többször voltam Európaibajnoki pontszerző, szintén férfiak között, míg a „saját kategóriámban, 2008-ban harmadik lettem a női Európa-bajnokságon. Tavalyelőtt harmadik helyezést értem el a magyar bajnokságban, ráadásul életemben először egy 1000 köbcentiméteres motorral is rajthoz álltam, nem is akárhol, az Endurance világbajnokság utolsó futamán Katarban, ahol hölgy csapattársaimmal a 6. helyen végeztünk. Mindent összevetve, az utóbbi két évben ötször állhattam fel bajnoki pódiumra férfiak között. Mindezek után teljesítményem méltó megkoronázása egyértelműen a már említett világbajnoki részvétel lenne. Sz.T. 2013. április 6-7. (szombat-vasárnap) Lurdy-Ház, Nyitva: 10-19 óráig* Bp., Könyves Kálmán krt. 12-14. Ásványok, ősmaradványok, drá- • Játszóház-kisállat-és kígyósimogató gakövek, meteoritok, illetve ezek- • Ezoterikus szolgáltatások (aurafotó, íriszből készült dísztárgyak és éksze- diagnosztika, sorselemzés stb.) rek kiállítása és vására. • Új!: „Egészség-sziget”, szakmai előadások Belépőjegy: felnőtt: 400 Ft, gyerek (18 éves korig): 200 Ft A belépőjegy ellenértéke a helyszínen kupon formájában levásárolható!!! +36 (70) 340-7471 .www.asvanyborze.com Angyalföldi pálmafák Zöld mezős ruház N egyven évvel ezelőtt ugyanolyan hideg volt az április, mint az idén a március. Ám hajdanán hiába tombolt a tavaszi tél, nem halasztották el, legföljebb „családi körben” rendezték meg a huszonkettedik fordulót, melynek mindössze 35 000 (meccsenként - átlagban - 4375) nézője volt. A Vasas a zimankóban - 3000 szurkoló előtt - Várady Béla tizenegyesgóljával épphogy legyőzte a Csepelt (1-0), ám az angyalföldiekre fényes napok, hetek, sőt hónapok jártak, mert a XIII. kerületiek sorozatban tizenhárom tétmérkőzést vívtak meg úgy, hogy egyszer sem kaptak ki. A bajnokságban hét győzelem, két döntetlen, a kupában négy meccs, négy diadal volt e ragyogó szakasz piros-kék mérlege. A legértékesebb NB I-es sikert 1973. március 31-én érte el a nagy formában futballozó csapat. Kivételesen nem a Népstadionban, hanem a Fáy utcában tartották a Vasas-FTC rangadót, amely csúcsforgalmat indukált a környéken, hiszen valamennyi belépő elkelt, és sokan abban reménykedtek, hogy - ha a pénztárnál nem is - valamely jegyüzértől „zsugához” jutnak. A kirajzás érthető volt, hiszen a vetélytársak kezdő tizenegyében csak egy-egy játékos (Tóth Bálint, illetve Bartosik János) akadt, aki soha nem szerepelt a nemzeti együttesben, azaz a derbit akár válogatott találkozónak is lehetett tekinteni. Ami pedig a formációt illeti: Csanádi Ferenc, az FTC edzője a hagyományos felállásnál maradt, Baróti Lajos viszont újított, és a jobb szélre vitte ki a dirigens Müller Sándort, igaz, azzal a könnyítéssel, hogy az irányító a vonal mellől bármerre szabadon elmozoghat. A karmester nem is lett mészporos, azaz nem a szélen „húzta a csíkot”, s ennek köszönhette a Vasas, hogy fél óra múltán előnyt szerzett. Miközben Müller középen tűnt fel, Tóth vezetett akciót a jobb oldalon, és pontos átadását a „kalandozó” középpályás a levegőből, kapásból, elsőrendű mozdulattal a hálóba lőtte (1-0). A „Pipinek” becézett Tóth Bálint a második gólban is érdemeket szerzett, hiszen őt lökte fel Páncsics Miklós a tizenhatoson belül, és a tizenegyest Várady menthetetlenül a bal sarokba küldte (2-0). A főszereplő azonban Komjáti András volt, akiről azt írták: „Üj hadvezér egyéniségként irányította a piros-kék gárdát. A védekezésben a tizenhatos előtti térben zavarta az ellenfél felzárkózó középpályásait és nehézbombázóit, a támadásban pedig hosszú csíkokat szántott a felengedő ferencvárosi védelemben.” A mezőny húszesztendős legjobbjának, valamint jó néhány társának szintén kitűnő játékát látva már kiütéses sikerről álmodott a Vasas-tábor, de Martos Győző, a ferencvárosi jobbhátvéd húsz méterről hatalmas góllal szépített, és a hajrában az ábrándos angyalföldi hívek lerágták a körmüket, hogy legalább a 2-1 megmaradjon... Ezzel együtt szépen illeszkedett a veretlenségi szériába a zöld-fehérek felülmúlása. A sorozat állomásai így következtek egymás után: Videoton 3-0, ZTE 2-1, Komló 2-1, Szeged 1-1, FTC Aztán viszont második sem lett, mert a hátralévő öt fordulóban egy győzelmet (Egyetértés 3-0), három döntetlent (Pécs 1-1, Tatabánya 0-0, Honvéd 2-2) és egy vereséget (Győr 1-2) számlált. A záró játéknapot megelőzően még valószínűnek tetszett Az első gól. Müller Sándor lövésére Qéczi István hiába vetődik. 2-1, majd Újpest 1-1, Csepel 1-0, Salgótarján 3-2, Diósgyőr 4-1 (NB I.), Békéscsaba 1-0, Diósgyőr 5-2, Szolnok 1-0, Honvéd 4-3 (MNK). A látványos menetelésnek részben az vetett véget, hogy a Vasas - nem tudni, mi okból - a Népstadionba telepítette az MTK elleni mérkőzését, és a kihelyezett szólómeccsen 3-2-re kikapott. Pedig előtte már csak hárompontnyira volt a listavezető Újpesttől... az ezüstérem, de a kisalföldi kudarc nyomán így alakult a végeredmény: 1. Újpest 46 pont, 2. FTC 41, 3. Vasas 40. Azért azt a hetvenhármas tavaszt a tizenkét győzelemmel (köztük a kupadöntőben aratott emlékezetes diadallal), az öt döntetlennel és a két vereséggel, ha nehezen is, el lehetett fogadni... Hegyi Iván, a Népszabadság rovatvezetője Vasas-FTC 2-1 (1-0) Fáy utca, 18 000 néző. Jv.: Marton. Vasas: Mészáros - Török, Fábián, Vidáts, Ihász - Komjáti, Puskás dr.. Lakinger (Kovács Ferenc, 29.) - Müller (Cass, 80.), Tóth. Várady. FTC: Céczi - Martos, Páncsics. Bálint. Vépi - Juhasz István, Mucha - Szőke (Engelbrecht, 60.). Branikovits, Albert, Bartosik. Gól: Müller (34.). Várady (54-, I I -esböl). Martos (66.).