XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-11-07 / 21. szám
Xl^ Egyetemeket összekötő futás Sportolni hív minden egyetemistát, főiskolást a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség november 10-én, hogy együtt rajtoljanak el a Tudás Útja Félmaratonon. Az idén 13. alkalommal megrendezett futóverseny neve onnan ered, hogy útvonala a budapesti kam- puszok mentén halad (kerületünket érintve), mintegy jelképesen összekötve azokat. Az esemény egyben egyetemi-főiskolai országos félmaraton-bajnokság is. Bővebb információ: tudasutja.hu SPAR Budapest Maraton 30 kerületi futó Mindenki győztes Újra bebizonyosodott, hogy a Forma-1 után a legnagyobb részvétel mellett zajló hazai sportesemény a SPAR Budapest Maraton. Soha még ennyien nem neveztek magyarországi szabadidősport-rendezvényre, mint idén, 21 930 futót regisztráltak a különböző távokra. Csúcs az is, hogy az ország 800 településéről érkeztek nevezések. Újabb győzelmeikkel már harmadszor szerezték meg a magyar bajnoki címet Józsa Gábor és Juhász Staicu Simona. A XIII. kerület 97 mara- tonistával vett részt a versenyen, akik között tizennégyen első alkalommal vágtak neki a klasszikus távnak. A 30 km-en 30 angyalföldi futó indult. A XIII. kerületi maratonisták legjobb időket elért futói: Férfiak 1. Beda Szabolcs 2:35:05 2. Nádi Csaba 3:06:37 3. Nagy Zoltán 3:11:37 Nők 1. Komáromi Erika 3:32:55 2. Felsővári Csilla 3:42:35 3. Bálint Éva 3:57:21 A 28. SPAR Budapest Maraton Fesztivál idén is betöltötte küldetését, tartalmat adva annak a mondatnak, hogy mindenki győztes, aki célba ér. INGYENES SZEMVIZSGÁLAT MINDEN KERETRE! Bármilyen lencsével! Akciós lencsével is! Részletek a boltban. LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9.00-18.00 ■ szombat 9-00-13.00 Telefon: 288-6960 Sport Angyalföldi pálmafák Két nap múlva forradalom N em éppen családbarát időpontban, 12.30-tól rendezték 1956. október 21-én a Népstadionban a Honvéd-Vasas rangadót; csakúgy, mint egy nappal korábban — ugyanott — a Dózsa—Vörös Lobogó, azaz az Újpest-MTK-derbit (3-2). Hogy miért nem kettős mérkőzést tartottak az arénában, az rejtély, hiszen szeptemberben 90 000 ember ment ki arra a dupla meccsre, amelynek első felvonásában a Honvéd győzte le a Dózsát (1-0), második részében pedig a Kinizsi (FTC) múlta felül a Vasast (2-1). A szeparált műszakban 15 000 néző volt szombaton, 25 000 vasárnap, és ki tudja, mennyien gyűltek volna egybe, ha egy műsorban lépnek pályára a résztvevők. Amúgy nem a fél egyes kezdés jelentette a nyitányt a hét utolsó napján: a Kinizsi-Csepelt (1-1) a játékot, hogy - bár egalizálnia nem sikerült - a forduló válogatottjába több játékost adott, mint ahányat a Honvéd delegált. Október 23 -ai számában ezt az álomtizenegyet tette közzé a Népsport: Kamarás (Vasas) - Kárpáti (Vasas), Hegyi (Pécs), Takács (Csepel) - Baráth (Szeged), Sipos (Vörös Lobogó) — Sándor (Vörös Lobogó), Virág (Dózsa), Tichy (Honvéd), Szusza, Tóth Mihály (mindkettő Dózsa). Bukovi Márton szövetségi kapitány pedig a válogatott összeállítását hirdette ki már hétfőn az október 28-ai vasárnapra kiírt - ám soha le nem játszott - Ma- gyarország-Svédország találkozóra: Grosics - Kárpáti, Börzsei, Kotász - Bozsik, Berendy - Sándor, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, ségei miatt megannyi találkozót elhalasztottak, így a piros-kékeknek öt, a kék-fehéreknek négy mérkőzést kellett volna még lejátszaniuk. A Vasas helyesen választotta meg a fontossági sorrendet, hiszen 1956 augusztusában a bécsi Rapid elleni 9-2-vel nem Szilágyi szépít délelőtt tíztől játszották... Aki akart, az átért a Népstadionba az Üllői útról, de ha kicsit is késett, lemaradt az első gólról, amelyet - Kocsis Sándor indítása nyomán - Tichy Lajos helyezett el Kamarás Mihály hálójában. Akármilyen korai volt is az időpont, a piroskékeknek illett volna már felébredniük, de még egy óra tájban is szunyókáltak, minek következtében Tichy háborítatlanul kiugrathatta Czibor Zoltánt, aki a huszonötödik percben 2-0-ra alakította az állást. A Vasas híveinek attól kellett tartaniuk, hogy KO lesz a vége, de a folytatásban magához tért, sőt a második félidő elején szépített sokáig szendergő csapatuk: Csordás Lajos beadását Szilágyi Gyula az ötösről, kapásból küldte Faragó Lajos kapujába (2-1). Ettől fogva nyílt volt a találkozó, sőt a Vasas olyan kiegyenlítetté tette Czibor. A nemzeti együttes előzőleg négy mérkőzést nyert meg a Belgrád, Moszkva, Párizs, Bécs útvonalon: Jugoszlávia 3-1 (gól: Czibor, Kocsis, Puskás), Szovjetunió 1-0 (Czibor), Franciaország 2-1 (Machos, Kocsis), Ausztria 2-0 (Puskás, Sándor). Ami az NB I-et illeti, az a forduló, amelyben a Honvéd- Vasast rendezték, elvileg — aztán gyakorlatilag is - az utolsó volt, ám a Vörös Lobogó és a Vasas Közép-európai Kupa-kötelezettegyszerűen elhódította a KK-t, de örökre beírta magát a labdarúgás történetébe. A bajnokságot ellenben nem tudta befejezni, mert az NB I. az évi kiadása lezáratlan maradt. Kitört ugyanis a forradalom, majd a futball első osztályában is az történt, ami a két hétig változásban reménykedő országban: maradt minden a régiben... Hegyi Iván, a Népszabadság rovatvezetője Honvéd-Vasas 2-1 (2-0) Népstadion, 25 000 néző. Jv.: Rigó. Honvéd: Faragó - Rákóczi, Bányai, Dudás - Bozsik, Kotász - Budai, Kocsis, Tichy, Machos, Czibor. Vasas; Kamarás - Kárpáti, Kontha, Sárosi - Bundzsák, Berendy - Raduly, Csordás, Szilágyi, Bárfy, Lelenka. Qól: Tichy (4.). Czibor (25.), Szilágyi (49.).