XIII. Kerületi Hírnök, 2011 (17. évfolyam, 1-23. szám)
2011-05-03 / 9. szám
2011. május 3. gyományőrzés jegyében megkoszorúzták az első világháborúban elesett evezősök tiszteletére állított emlékköveket, valamint evezéstörténeti kiállítás nyílt a DNHE egyik történelmi elődje, a Budapesti Hajós Egylet megalakulása 150. évfordulójának emlékére. A nyitó újdonsága a Budapest Kupáért rendezett üldözéses nyolcas verseny volt. Ezzel egy régi hagyományt, a Budapest belvárosában zajló evezős regattát igyekeztek feléleszteni és új köntösbe öltöztetni a szervezők. Végül a TISZA Evezős Egylet vitte el a pálmát az EDF- Démász Szegedi Vízisport Egyesület és a Csepel Evezős Klub csapata elől, a serdülő vegyes és a felnőtt női négypárevezősök között a Danubius bizonyult a legjobbnak. már 5. alkalommal rendezi meg május 14-én a Vizi Majálist. Tavaly az Urbitális Majális program- sorozat 3. legjobb rendezvényének választott vízi ünnep igazi családi programnak ígérkezik. Sport, kultúra, szórakozás egyszerre egy helyen, a Budapest Evezős Egyesület népszigeti vízitelepén. A felejthetetlen hangulatú Duna-parti csónakház körül fergeteges forgatag várja majd a látogatókat: vásárosok, színpadi produkciók, koncertek, énekesek, táncosok, gyermekjátékok, lovaglás, vendéglátás a parton - evezősversenyek, különböző kipróbálható evezős csónakok, sárkányhajók, sétahajózás a vízen. Sz.T. Angyalföldi pálmafák Tiszta Amerika M eglehetősen zsúfolt programjuk volt a Vasas futballistáinak április végén, május elején 1967-ben. Mészöly Kálmán, Ihász Kálmán, Molnár Dezső és Farkas János április 23-án a Ma- gyarország-Jugoszlávia válogatott találkozón szerepelt (a korabeli sajtó szerint: „Mérsékelt játékkal 1-0-s győzelem”), aztán a piros-kék együttes repülőre ült, hogy április 26-án San Franciscóban lépjen fel a londoni Fulham ellen. Az Egyesült Államokban már akkor nagy erőfeszítéseket tettek a labdarúgás népszerűsítéséért: néhány nappal korábban a futballtör- ténet első fedett pályás mérkőzését rendezték a texasi Houstonban a Real Madrid és a West Ham United részvételével. A királyi gárda 3-2- re nyert, és - Mészöly húszméteres bombájával, valamint a Molnár átadását a hálóba küldő Farkas góljával - győzött a Vasas is (2-0), valóban ragyogó hírverést csapva a sportágnak. „A magyar együttes játéka a legjobb propaganda volt” - írták az amerikai lapok, vagyis az angyalföldi játékosok vidáman dúdolhatták hazafelé Scott McKenzie 1967-es, legendás slágerét: „If you’re going to San Francisco...” Igyekezni kellett vissza, mert április 30-án bajnoki mérkőzés következett Miskolcon. A DVTK stadionjában 27 000 (nem tévedés: huszonhétezer) szurkoló gyűlt egybe abban a reményben, hogy a Diósgyőr „elkapja” az utazástól fáradt Vasast. A bizakodás megalapozottnak tetszett; az első percben mindenképpen. Mindjárt a kezdés után villámakciót vezettek a házigazdák, Szurgent lövését Kenderesi István kapus csak kiütni tudta, és Ruttkai a mennyekbe emelte a megannyi borsodi drukkert. A piros-kékek azonban sem a megelőző fáradalmaktól, sem a korai góltól nem csuklottak össze, sőt - amint azt az újságok írták - „imponáló biztonsággal, kirobbanó erőben” játszottak a továbbiakban. Különösen Farkas csillogott, aki „jobbnál jobb labdákkal indította társait”, a tizenhatodik percben például gólpasszt adott a támadást az átadáshoz méltó módon befejező Pál Tibornak. Majd Farkas maga „köszönt be” az abban az évben a válogatottban is bemutatkozó - később a Vasasba igazoló - Tamás Gyulának, azaz még fél óra sem telt el, és már az angyalföldieknél volt az előny. A piros-kék fölényt illetően a második félidő sem különbözött az elsőtől: Farkas ezúttal Puskás Lajost örvendeztette meg nagyszerű szöktetéssel, előtte pedig Puskás beívelését fejelte be Korsós István, a magasra ugró szélső. Hatvan perc sem múlt el, amikor már 4-1-re vezettek az „amerikás” fiúk... Érthető, ha a találkozó utolsó harmadában kissé kímélték maBenne volt a szenzációs négyesben: Puskás Lajos gukat és az ellenfelet, így „csak” 42-re nyertek. Ám Miskolcon is ugyanúgy a futball propagandistáinak mutatkoztak, mint San Franciscóban. S ha akarták, idehaza is az Államokban érezhették magukat, mert Budapesten akkoriban játszották a Fény a sötétben című filmet a nagyszerű zongoristaénekes, Ray Charles főszereplésével. „Here we go again” - énekelte abban az időben a rhythm and blues fejedelme, s a Vasas labdarúgói szintén elmondhatták magukról, hogy újra itt vagyunk... Annál inkább, mert újabb négy nap elteltével - Mészöly góljával - felülmúlták a Pécset is (1-0), s kilenc NB I-es forduló után hét győzelmet, valamint egy-egy döntetlent és vereséget számláltak. E produkcióval a második helyen álltak az FTC mögött. Igaz, a ferencvárosiak a ma- gyar-jugoszláv-meccs után Skandináviába látogattak, és legerősebb összeállításukban (Géczi - Novák, Mátrai, Páncsics - Juhász, Szűcs - Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi) 8-2-re kikaptak a svéd válogatottól úgy, hogy a vendéglátók harmincnégy perc múltán már 5-0-ra vezettek. Ez azonban a magyar bajnokságot egyáltalán nem befolyásolta... Hegyi Iván, a Népszabadság rovatvezetője INGYENES SZEMVIZSGAIAT MINDEN KERETRE! o Bármilyen lencsével! Akciós lencsével is! Részletek a boltban. LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9-00-18.00 ■ szombat 9-00-13-00 Telefon: 288-6960 Diósgyör-Vasas 2-4 (1-2) Miskolc, 27 000 néző. Jv.: Vízhányó. Diósgyőr: Tamás - Kovács, Szigeti, Salamon, Kiss - Gál, Hajas - Ruttkai, Szurgent, Sikora, Vass. Vasas: Kenderesi - Bakos, Mészöly, Lázár, Ihász - Mathesz, Pál II. - Molnár, Puskás, Farkas, Korsós. Gól: Ruttkai (1. perc), Pál (16.), Farkas (28.), Korsós (51.), Puskás (58.), Szurgent (65.). Evezősversenyek kerületszerte Irány a Duna! Megkezdődött az idei szabadtéri evezős évad április 17-én a 21. Gróf Széchenyi István Evezős Versenynyel. Évek óta nagy sikernek örvend a margitszigeti Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE) és az Evezős Szövetség közös szervezésében zajló versengés, mely evezős sportbarátok százait mozgatja meg és látványos színfoltja a téli álmából ébredező dunai sportszezonnak. A rendezvényen nyolc férfinyolcas, tizenhárom egyetemi hajó, húsz céges csapat, mindösz- szesen közel ötszáz résztvevő volt jelen. Idén sem maradhatott el a nagy elődök előtti tisztelgés. A haAz egyetemek közötti látványos küzdelmet a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Kara nyerte, a válogatott evezős hallgatókkal rendelkező Széchenyi István Egyetem - Szolnoki Főiskola csapata előtt; a budapestiek közül a Corvinus Egyetem végzett az élen, összesítésben a harmadik helyezést szerezte meg. A családok számára a túraevezős hajóban meghirdetett vetélkedést kerületünk másik nagy evezős egylete, a Budapest Evezős Egyesület nyerte. Ez utóbbi klub és az Angyalföldi József Attila Művelődési Központtal közös szervezésben idén