XIII. Kerületi Hírnök, 2009 (15. évfolyam, 1-24. szám)

2009-12-01 / 23. szám

TIZENHARMADIK $ KERÜLETI HÍRNÖK 2009. december 1. Márványtáblákat avattak Hámory Imrére emlékezünk Emléktáblát avattak Hámory Imre, a Magyar Állami Operaház posztumusz köz- társasági elnöki aranyéremmel kitüntetett ma­gánénekese tisz­teletére a Tátra utca 23/B szám alatt. Hámory Imre, a Magyar Állami Operaház baritonista szóló­énekese pedagógus szülők gyer­mekeként látta meg a napvilágot 1909. június 6-án. Szülei hatására elvégezte Kalocsán a tanítóképzőt, majd Budapesten dolgozott taní­tóként. Énektanulmányait Székelyhidy Ferenc tanítványaként a Zeneaka­démián fejezte be. Akkoriban fi­gyeltek fel rá az Állami Operaház­ban is: első' szerepe 1934-ben a Bánk bán című opera Petur bánja volt. Ettől kezdve a fiatal énekes egymás után kapta az operairoda­lom jelentős bariton szerepeit. Si­keres pályáját a II. világháború szakította meg. Megszüntették operaházi tagsá­gát, internálták, majd mint csősz, kanász és gyári munkás élt Biatorbágy Ku­tya-hegynek ne­vezett részén. 1950-ben rehabilitálták, ezt kö­vetően 1957-ig a debreceni Csoko­nai Színház magánénekese volt, majd újra az Operaház tagja lett 1965-ig, akkor azonban betegsége miatt vissza kellett vonulnia. Élete utolsó 10 évét családjával töltötte az Űjlipótvárosban. Könyvesbolti kedvezmény A Fejtő Ferenc Könyvesbolt helyileg Újpesten található, azonban a XIII. kerülethez és ezen belül Angyalföld­höz oly közel van, hogy a bolt veze­tői most kerületünk lakóinak lak­címkártya felmutatásával 20 száza­lékos árkedvezményt adnak.- A Kossuth Kiadó új könyves­boltjában ötödével olcsóbban vá­sárolhatnak könyveket és han­goskönyveket - tájékoztatott Ka­tona Zita boltvezető. Érvényes az engedmény a gyermekkönyvek­re, ismeretterjesztő albumokra, enciklopédiákra, idegen nyelvű kiadványokra, valamint szépiro­dalmi művekre egyaránt. A bolt nagykereskedelmi mintabolt, de egyéni vásárlókat is kiszolgálunk, sőt, most fél áron vásárolhatók egyes művészeti, természettudo­mányi és történelmi albumok is. Nagyszerű ünnepi ajándék le­het a Magyarország Története so­rozat, térképek; a Magyar Festé­szet mesterei című kiadványsoro­zat, Jókai Mór válogatott művei vagy akár egy-egy különleges könyvritkaság, karácsonyi díszdo­bozos képeslap-cédék, meseköny­vek, egészség-, szabadidő- és gasztronómiai szakkönyvek. Ér­demes benézni Újpesten a LIBRO Udvar Irodaházban (Bocskai ut­ca 26.) található Fejtő Ferenc Köny­vesboltba. Érdeklődhetnek a 888- 9120-as telefonszámon is további hasznos információt találnak a www.kossuth.hu honlapon. Tábori Kiskirályok a családban Az egykori rádiótechnikai gyár A Váci út 169. számú épület fa­lán november 26-ától márvány­tábla emlékeztet az egykor adó­csöveiről híres V atea Rádiótechni­kai Gyárra. Agyá­rat Patay Imre alapította 1925- ben, a hazai hír­adástechnikai ipar egyik jelleg­zetes vállalkozása volt. A Vatea első­ként állított elő bimetállal működő gáztöltésű túl­feszültség-levezető, telefonberen­dezéseket biztosító védőcsöveket is. A gyár egyedi profilja ellenére azonban anyagi nehézségekkel küzdött. Emiatt Patay Imre tár­gyalni kezdett a Philipsszel, a vál­lalat 1928 nyarán többségi tulaj­donhoz jutott a Vateában. A Philips fantáziát látott a gyár­ban, ezért először növelte a terme­lést, majd 1930-ban saját rádióké­szüléket fejlesztett ki. A Vatea Touring nevű telepes készülék kö­zéphullámú sáv vételére is alkal­mas volt a külföldi piacon is újdon­ságnak számító, hordozható for­mában. 1939-ben megalakult a Magyar Philips Művek Rt., ezzel a Vatea a világcég egyik gyáregysége lett, a névhasználata megszűnt. Az itt készült csövek et­től kezdve Philips márkanevet vi­seltek. A Magyar Phi­lips Művek Rt.-t 1949-ben államosították. A gyár 1951 januárjától Magyar Adócső­gyár néven folytatta működését. 1966-ban az Egyesült Villamossá­gi Rt., azaz a Tungsram egyik gyár­telepe lett. 1989-ben a General Electric felvásárolta a Tungsra- mot, és másik hat magyarországi gyára mellett azóta is irányítja, működteti. Szabó Viktória ... habos rózsaszín ruhás kislány, bűbájos mosoly - s a következő pil­lanatban hangosan visít és topor- zékol, mert nem kapott meg vala­mit. Erre a szülő gyors ígérgetésbe kezd, hogy minél hamarabb lesze­relje a gyermekét. Lelki szemeink előtt föltűnik a fejcsóváló középko­rú hölgy bevásárlószatyrokkal - „Én bizony adnék neki egy jó nagy pofont!” Ez a felszín. De nézzünk egy kicsit a jelenség mögé... Minden gyermek normális fej­lődésében „helye van” az elké- nyeztetésnek: a csecsemő életében az anya az a személy, akit „kénye- kedve” szerint használhat - és aki természetes módon szolgálja ki minden igényét... Jó, ha az édes­anyák tudnak hallgatni ösztöneik­re, hogy megérezzék, gyermekük­nek mikor mire van szüksége. Ám ha nem a természetes ösz­tön, hanem a szorongás irá­nyítja cselekedeteiket, s túlsá­gosan féltő figyelemmel veszik körül őket, előfordulhat, hogy a ki esi teljes egészében „kisajátítja” az anyját, s a család többi tagja elha- nyagolódik (ugye, ismerős?), - az apróság határozza meg a családi történéseket. Mint például a jól is­mert „Hadd aludjon velünk sze­gényke...” esetében. Általában egy kisebb betegség vagy átmeneti labilitás okán alakul úgy a helyzet, hogy a gyerek a szülők között al­szik - ami akkor helyénvaló lehet, de aztán a várható tiltakozás miatt nem merik visszarakni az ágyába. Jó sokáig benne lehet ragadni eb­ben az állapotban, és mi tagadás, nem tesz jót a szülők házas­életének. Sok sértett férj mesélhet­ne erről... Sokszor nem következ­mény a házastársak elhidegülése, hanem ok: a szülők között fekvő gyermek csak befészkeli magát a megüresedett (érzelmi) helyre. De ugyanilyen jól ismert hely­zet a „Neki nem muszáj... ” Nem kell alkalmazkodnia a család napi­rendjéhez - mindenki hozzá alkal­mazkodik. Ebéd? Séta? Közös program? „Ne most! Látod, hogy ő most nem akarja!” vagy a „Hadd nyerjen a pici!” Egy idő után ne hagyjuk mindig nyerni a társasjá­tékban. Az okosodó gyerek előbb- utóbb rájön a cselekre, és akkor már nem lesz boldogító a nyerés - és nem lesz vágyott a játék... És persze a „Neki is veszek... ” Gyak­ran hallani: „égy kis ajándékot vet­tem neki is, mert rossz lehet, hogy ő nem kap semmit”. Meg kell tanulni kivárni az ünnepet, ajutalmakat. Kés­leltetni. És elfogadni, hogy vannak olyan jeles napok, ami­kor a másik a legfontosabb. (Minderről részletesen ol­vashatunk a Mindennapi Pszi­chológia című folyóiratban.) Meg­rendelhető a www.mipszi.hu weboldalon vagy az alábbi telefon­számon: (1) 789-8040, megvásá­rolható a hírlapárusoknál. Ruszin közmeghallgatás A Budapest Főváros XIII. Kerületi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat 2009. évi közmeghallgatását december 11-én, pénteken 15 órai kezdet­tel tartja az Övezet u. 5. sz. alatti Nemzetiségek Házában. Minden érdek­lődőt szeretettel várnak. Hétköznap ebéd: JÍ ú U S' - / í Ö, Vacsora: J> ú J U 1' i / X ő Hétvégén: 4590Fl/fő www.trofeagrill.net NAGY CSALÁDI AKCIÓ! Hétvégén (szombat, vasárnap) gyermekeknek 12 éves korig I NC YEN ES* 113 2 B p., Visegrádi u. 5 0/ a (Lehel tértől egy percnyire) Asztalfoglalás: 061-270-0366, 0620-490-2135 K O Ilse o 1 n a lünk Sodexho

Next

/
Oldalképek
Tartalom