XIII. Kerületi Hírnök, 2008 (14. évfolyam, 1-24. szám)
2008-12-01 / 23. szám
12 TIZENHARMADIK £ KERÜLETI HÍRNÖK 2008. december 2. Rokonok Újlipótvárosban Lélekszikra lírai képek az AULART Galériában Színfolyam Lélekszikra címmel nyílt meg a Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány Rokonok című kiállítássorozatának legújabb családi gyűjteménye. Mészáros Géza festőművész, Mészáros Bori festőművész, Vágó Ádám alkalmazott grafikusművész és a névadó Kóka Ferenc (1934-1997) alkotásait láthatjuk. Mészáros Géza a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél tanítványa volt. Mellette dolgozott jelentős secco és freskó munkálataiban 7 évig. 1981 -ben Mészáros Géza festői tevékenységében hirtelen fordulat következett be és papíralapú műalkotásokat kezdett készíteni. Ekkor a Papíripari Vállalat budafoki gyára műhelyt alakított ki számára, 1986-ban Németországban alapító tagja volt a Papírkészítők és Papírművészek Nemzetközi Társaságának, 1992-ben Budapesten nagysikerű nemzetközi konferenciát szervezett a műfaj képviselőinek. 1996 óta a Csepeli Papírgyárban van műhelye. Kezdetben természetelvű festményeket alkotott, ezeket a pasztózus dekorativitás jellemezte, emellett még szinte a gyermekkorból megmaradt az akvarell szeretete. A papíröntés lehetővé tette, hogy papírmasszából, cellulózrostokból domború felületeket állítson elő, előbb csak hordozónak különleges akvarellekhez, majd a papír anyagában és felületén alkotott. Aranyfüsttel és más módon is színezett cellulózdomborműveivel sajátos, személyes formanyelvet alakított ki. Mészáros Bori 2007-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, Tölg-Molnár Zoltán osztályában. Festményein a mai fiatalok életét, emberi kapcsolatait mutatja be. Csendéleteit derűs megnyugvás hatja át. Magas technikai tudás és egyedi színvilág jellemzi képeit. Vágó Ádám a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tervezőgrafikusként végzett 2007- ben, majd Münchenben gyermekkori vágyával, szobrászattal és ötvösséggel foglalkozott. Kiállított ékszerei és ötvösművei szakmai remekművek. A lélekszikra keresése és megtalálásának útja mindhárom művész domináns gondolata, amely mélyen transzcendentális jelentéssel, hangulattal hatja át kiállításukat. A tárlat ingyenesen megtekinthető a Visegrádi u. 6. fszt. 1.-ben december 2-áig, naponta 15-19 óráig. V.I. Bódi Eszter kiállítása a Klub-Galériában Újraértelmezi az évszázados válaszokat Bódi Eszter üvegfestőművész kiállítása november 25-én nyílt az Újlipótvárosi Klub-Galériában. A kiállítást dr. Miszlivetz Ferenc szociológus nyitotta meg, perfor- manszt táncolt az alkotóművész és Székely Lóránt. Az üvegfestés kontúrhúzós technikájával különböző nagyságú és formájú üvegfelületeken jeleníti meg érzelmeit a művész. Szót ejt színes képein keresztül a gyötrelemről, az ábrándról, a végzetről és a múzsákról.- A nőiességet sötét színnel, leginkább feketével ábrázolom. Számomra a Föld is nőnemű, fekete, amiből az élet kifejlődik. Kialakul a nő és a férfi, az egymást kiegészítő, vonzó és taszító egység. Valami, ami további színeket és formákat, ha tetszik, érzelmeket szül - mondja az alkotó. - Öt éve foglalkoztat az üvegfestés, ez az első kiállításom. Szombathelyen élek és ott is végeztem a Nyugat-magyarországi Egyetem Nemzetközi és Európata- nulmányok Tanszékén. Jó volna, ha a tudomány és a művészet ma is ily szoros egységben tudna létezni - fogalmazott a szociológus a megnyitón. - Ma a művészet kívül esik a tudományos területeken. Valamiképpen azok a dolgok és tulajdonságok maradnak a felszínen, amelyek nem alkotnak maradandó értéket. Bátorság kell a lét feszegetéséhez, olykor nem illik beszélni az érzelmekről. Ezzel szemben Bódi Eszter kimondja, ha tetszik, kifesti magából a világról alkotott véleményét, és itt-ott újraértelmezi az évszázados válaszokat. Azt mondják, ötévente újra kell tanulni a világot. Eszter most „huszonegynéhány” év tapasztalatait foglalta össze. A kiállítás december 12-ig tekinthető meg hétköznap délután 14 és 20 óra között a Tátra utca 20/B.-ben. További információ kérhető telefonon a 320-5380-as számon. T.ZS. Színfolyam címmel nyílt kiállítás az AULART Iskola Galériában. A Hunyadi Mátyás Általános Iskola művészeti osztályosainak alkotásai Benkő Csilla és Báli Péter művésztanárok tematikája alapján készültek. A 2. m osztályosok T enger Hullámzásai címmel állították ki megkapóan lírai képeiket. A 3. m osztályosok a Tűzmadár - Nyár feladattal korukhoz mérten magas színvonalon mutatkoztak meg. A 4. m osztályosok képeit a tavalyi A tárlatot megnyitó Fajomé . Kugelbauer Ida vizuális tanár elmondta: fontos, hogy a gyerekek örömmel és szeretettel foglalkoznak az iskolában a művészetekkel. Az ünnepségen műsorral lépett fel a 4. m osztály Örökkék ég minden felhők mögött címmel. A Hu- , nyadi Mátyás Általános Iskola elismerésre méltóan mindent megtesz annak érdekében, hogy az ott tanuló gyerekekből művészetértő és -szerető felnőttek váljanak. Gulácsy Lajos tiszteletére rendezett kiállítás ihlette - Az én Na’Conxypanom (elképzelt világ elképzelt figurái) tematikával. A kiállítás megtekinthető december 3-ig, hétköznap 9-19 óráig. Vajda Ildikó Meghívó a Budapest-Angyalföldi Református Egyházközség temploma felszentelésének 75. évfordulója alkalmából 2008. december 7-én, vasárnap délután 4 órakor kezdődő ünnepi hálaadó istentiszteletre. Igét hirdet: dr. Szabó István püspök. Erre az alkalomra és az utána következő szeretetvendégségre tisztelettel és szeretettel meghívja: a Presbitérium VágóÁdám, Mészáros Bori és Mészáros Géza a kiállításmegnyitón