XIII. Kerületi Hírnök, 2008 (14. évfolyam, 1-24. szám)
2008-06-03 / 11-12. szám
12 Í TIZENHARMADIK all KERÜLETI HÍRNÖK 2008. június 3. Pedagógusnap június 1. Diszlexiás osztályát búcsúztatja A fel nem fedezett diszlexia nem ígér zökkenőmentes iskolai éveket az érintett gyerekek és szüleik számára. Szerencsések azok, akiknél még az iskolába kerülés előtt kiderül a baj. A speciális osztályokban hozzáértő pedagógusok kezei közt esélyt kapnak nemcsak a felesleges kudarcok elkerülésére, hanem a felzárkózásra is. Egy nyolcadikos diszlexiás osztályt ballagtat nemsokára osztályfőnökük, Nyáryné Juhász Erika. A Vizafogó Tagiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára az idén megkapta Az Év Pedagógusa kerületi kitüntetést. A negyedszázados jubileumát ünneplő általános iskola alapító tagja harminckét éve áll a katedrán. Eddigi pályájának éppen a felét teszik ki azok az évek, amelyeket részben a diszlexiával küzdő gyerekek oktatásának szentelt. Megtanultam, mi a türelem- A családunkban nem volt pedagógus: édesapám katonatiszt volt, anyukám pedig polgári alkalmazott. Nagytarcsán laktunk, és a XVI. kerületben jártam általánosba. Mindig is sokat olvastam, de végül is nagyrészt magyar szakos osztályfőnököm hatására lettem pedagógus. A Szerb Antal Gimnázium után az egri főiskolára jártam magyar-orosz szakra, és vörös diplomával végeztem 1976-ban. A Thállmann (ma Fiastyúk) utcai általános iskolában kezdtem a pályát, amit pár év múlva kis híján elhagytam. Amikor nagyra becsült igazgatómat valamilyen mondvacsinált ürüggyel el akarták távolítani az iskola éléről, úgy döntöttem, hogy az időközben megszerzett könyvtár szakos diplomámat kamatoztatva egy könyvtárban folytatom. De idő előtt kitudódott a dolog, és rábeszéltek, hogy jöjjek ebbe a frissen elkészült, új iskolába. Rövid hezitálás után igent mondtam, és nem bántam meg, hogy így döntöttem. Egy ideig a tanítás mellett a könyvtárosi feladatokat is elláttam. Most öt osztályban tanítok magyar nyelvet és irodalmat, közte az idén végzős kis létszámú diszlexiaosztályban. Ez a második ilyen, amelynek osztályfőnöke vagyok. Sajnálom az oroszt, mert nagyon szerettem tanítani. Semmi sem indokolja, hogy az iskolákban még a választható nyelvek között sem kap helyet, pedig csodálatos az irodalma, és a gazdasági életben is sokan nagy hasznát vehetnék.- Nemcsak tanít, hanem folyamatosan tanul is.- A ma pedagógusának egyre több ismeretre van szüksége. Amikor az orosz „kiúgy gondoltam, számítógépügyben sem maradhatok le. A mindennapi munkában jól jönnek azok az ismeretek, amikre a tanfolyamon tettem szert. Mikor megkaptam a diszlexiás osztályt, szerettem volna érteni, hogyan is kell jól foglalkozni velük. Jelentkeztem a Gyógypedagógiai Főiskola Beszédfejlesztő Szakára. A hároméves képzés legfontosabb tanulsága számomra a szemlélet- váltás volt. Megtanultam, mit jelent a türelem, és hogy nem azt kell keresni, mit nem tud a gyerek, hanem hogy mit tud. Akinél az óvoMindig igyekszem úgy dolgozni, hogy jó érzéssel, elégedetten menjek ki az óráról vft & pókokban. A Citibank o /y °s ß SÍT j'S' /*>' Bankszámlák díjakkal. dúl, hogy a kudarcokat azzal próbálják ellensúlyozni, hogy szórakoztatják a többieket és magukat. 'dr>étsj. - Kiket fenyeget a diszlexia, és milyenjelekből gya- nakod- hat- nak \ V Citibank 0 Ft-os bankszámlák. % Sí Jf £ <? & % 0 Ft számlavezetési díj 0 Ft készpénzfelvételi díj bármely hazai bankautomatából, korlátlanul 0 Ft átutalási díj, forintban, országon belül Ingyen bankkártya 06 40 44 22 44 www.citibank.hu °o-rA (O ■a ©• cn vTD C? O' co Ó < 05 oQjx % ment a divatból”, elvégeztem a drámapedagógiát. Nagyon tetszett: először szakkört vezettem belőle, most pedig a magyarórákon hasznosítom az ott szerzett tudást. Aztán '/d. citibank váltsuk valóra! '*9,al9ti9} v -öa(uaA6a6e\>e , \V Ennyi év után is minden órára vázlattal készülök dáskorban felismerik a diszlexiát, már az első osztálytól speciális képzést kaphat. Velük olyan eredményeket lehet elérni, hogy többen a negyedik után hagyományos osztályban folytathatják. A megfelelő oktatás csodákat tehet Sajnos tízéves kor után már kisebb az esélye a komoly javulásnak. Az integráció nem mindig válik be. Most két olyan tanítványom is van, akik csak ötödik osztályban kerültek ide, miután igen későn, sorozatos kudarcok után vették náluk észre a bajt. Sok diszlexiás magatartási zavarokkal, például hiperaktivitással is küzd. Előfora szülők?- Apai ágon öröklődik, és nagyobb arányban érinti a fiúgyerekeket, mint a lányokat. Ha a családban valakinek volt gondja az írással, olvasással, akkor gondolni kell erre az eshetőségre. Érdemes logopédushoz vinni a gyereket, ha hároméves korában még nem beszél, vagy az óvodában kifejezési gondjai vannak. Az első osztályban az egymáshoz hasonlító betűket ajánlatos nem egymást követően, hanem időben szétválasztva tanítani. Diszlexiára lehet gyanakodni, ha nemcsak a betűket, hanem a szótagokat is felcseréli a gyerek. Az ilyesmit olykor a szülők is kudarcként élik meg, pedig a legtöbbet azzal segíthetnek, ha idejében szakemberhez fordulnak. Sokan tanácstalanok: nem tudják, hová is érdemes menni. A nevelési tanácsadót ajánlom: onnan szükség esetén a beszédjavító intézetbe utalják a gyereket, aki ettől kezdve már „sínre kerülhet”. Az osztályomba Tárnokról, Csepelről, Erdőkertesről is járnak be. A megfelelő oktatás csodákat tehet: mindegyik gyerekemet felvették középiskolába. Sokat köszönhetek a kerületnek- Ügy tudom, az érettségi szünetben sok régi tanítványa látogatta meg.- Ez minden évben így van. Beszámolnak arról, mi történt velük, mióta elváltunk, és általában megkérdezik: „Beülhetek Erika nénihez egy órára?” Szeretnek a gyerekek - ezt érzem. Azt gondolom, hogy a pedagógus személyisége a legfontosabb. Ézt részben hozza, részben tanulja az ember. Vannak szakmailag kiváló pedagógusok, akik nem tudnak fegyelmezni. Én azt szeretem, ha csend van az óráimon, jól megdolgoztatom a gyerekeket, és nem hagyok nekik időt, hogy mással foglalkozzanak. Eny- nyi év után is minden órára vázlattal készülök. Ebben a tanévben két komoly sikerélményem is volt. Az egyiket hetedikes tanítványom „szolgáltatta”, aki Arany János és a Margitsziget témájában megnyerte a Nyelvünkben élünk kerületi vetélkedőjét, aztán a budapesti versenyen negyedik lett, így indulhat az országos megméretésen. A másik természetesen a kitüntetés volt. Mindig igyekszem úgy dolgozni, hogy jó érzéssel, elégedetten menjek ki az óráról. Örülök, hogy ezt más is észrevette. Sok őszinte gratulációt kaptam, és ez nagyon jólesett. Sokat köszönhetek a kerületnek. Édesanyám a Hun utcában lakik, én pedig lassan huszonöt éve a Népfürdő utcában. Két lányom van, a nagyobbik - aki nemrégen ment férjhez - óvónőként végzett, és most egy bankban dolgozik, a kisebb pedig állattenyésztő mérnök. Azért valami nekik is jutott a pedagógusi vénából: akrobatikus rock and roll edzőkként mindketten gyerekekkel foglalkoznak. Csop V.