XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)

2005-02-02 / 3. szám

-Hírnök 2005. FEBRUÁR 2. l;|g 6 szemüveg munkaeszköz A tengerész látszerész A Hollán Ernő utca elején egy ki­csi üzletecske bújik meg a többi között. Az Egerszegi Optika. A sárga ajtón túl néhány lépcső ve­zet az üzletbe, ahol érdekes kör­nyezet fogadja a betérőket. Min­den sarokban és a vitrinben szem­üvegkeretek sorakoznak. Nagy tü­körből, kis tükörből pillantunk vissza magunkra. Ha leülünk a ké­nyelmes, de elnyűtt fotelba, fe­jünk felett egy mentőöv lóg. De nincs sok idő a környezet szemlélésére, hiszen az optikus rögtön megkérdezi a betérőt: mit szeretne, hogy szeretné, mennyi pénzt szán egy új keretre, üveg­vagy műanyag lencsét szeretne? A vevők egymásnak adják a kilin­cset, és elégedetten távoznak. Ide nemcsak vásárolni járnak, van­nak, akik betérnek egy kis beszél­getésre, váltanak néhány szót, mintha régi barátok lennének, és mennek tovább a dolgukra. Min­denki mosolyog. Vajon mi ennek a „furcsa” jelenségnek a titka? A tulajdonos, Egerszegi Ferenc a kerületben született, itt járt isko­lába és a kerületben lakott a szüle­ivel. A szülők 1955-ben nyitottak először látszerészüzletet. A Hol­lán Ernő utcai üzletet 1962-ben bérelték ki a XIII. kerületi tanács­tól. Azóta működik itt a bolt. Idősebb Egerszegi Ferenc és neje már nem él, de fiuk nem zár­ta be az üzletet, bár eredetileg nem optikusnak készült. Tengerészeti üzemgépész diplomája van, még­is letette a látszerész-szakvizsgá- kat. Mutatják ezt a bekeretezett oklevelek, amelyek mellett sora­koznak a szülők mesterlevelei, di­csérő oklevelei is. Több évtized tudása, egy szemüvegescsalád ta­pasztalata húzódik meg a falak között. Figyeltem, ahogy Egerszegi úr segít kiválasztani a vevőknek az arcukhoz illő szemüveget.- Honnan tudja, hogy ki mit szeretne választani?- Mi sem könnyebb ennél - vála­szolj a mosolyogva. - A férfiak álta­lában a praktikumot nézik, ha vásá­rolnak. Nem a divat irányítja elkép­zelésüket. A hölgyek mások, náluk több szempont játszik szerepet. Fontos, milyen a hölgy arcformája, volt-e szemüvege gyerekkorában, és milyen keretet viselt akkor, mert legtöbben, sokszor akaratlanul is, ahhoz a formához ragaszkodnak, amilyen az emlékeikben él. És per­sze nagyon fontos a pénztárca. Aki állandóan hordja a szem­üveget, annak fontosabb, hogy milyen a keret, mint annak, aki csak az olvasáshoz vagy csak a számítógéphez használja a szem­üveget. Aki egész nap hordja a szemüveget, akinek a jó megjele­néshez, tárgyalásokhoz, fogadá­sokhoz a szemüvegre is szüksége van, akinek a szemüveg munka­eszköz és divatcikk is egyben, an­nak az ár kevésbé számít. — Mit javasol, milyen szemüve­get vásároljak?- Szerintem az a legfontosabb, hogy kényelmes legyen, és jól érezze magát, amikor hordja a szemüveget. (vajda) 1962-től működik az üzlet Egyetem q Victor Hugo utcában Az ókori Kína önvédelmi művészete Csinos, fekete hajú asszony jön könnyed léptekkel a Magyar Kungfu Egyetem felé. Xu Zeping mestemő, vezető edző. Zeping je­lentése: kertet, növényeket locso­ló, virágokat nevelő em­ber. Ilyen Zeping is, aki az észak-kínai Quingdao Wushu-Kungfu Akadémi­án végzett 1982-ben, majd a Kínai Testnevelési Egyetemen is diplomát szerzett. Jelenleg Magyar- országon a Kínai-Magyar Iskolában tanít. Emellett vezeti a Kungfu Egyete­met, amelynek diákjai ha­zai és külföldi versenye­ken az elmúlt három év­ben negyven aranyérmet nyertek. Az edzésen távol-keleti füstölő illata tölti be a tér- met, miközben a tanulók a kungfu egyik ágát, a hos­szú ököl technikáját pró­bálják elsajátítani. Zeping, aki pár perce még halk és szelíd volt, most határozottan, céltudatosan oktatja diákjait. Mozdulatai fegyelmezettek, pon­tosak, gondolatai célratörők. A diákok kora igen széles skálájú, ötévestől ötvenévesig mindenki edzhet itt. Bár a hagyományos kungfu nyolc ágát oktatják, az alapokat mindenkinek ismernie kell, mert a kungfu nem csak sport. Sokkal több annál. Életforma, egészség, öngyógyítás, filozófia és önfe­gyelem. Ahogy a Sárga Császár Belső Könyve írja: az ősi Kínában a kungfusok között nem voltak beteg emberek. Xu Zeping gyerekkora óta kungfuzik, mert állítólag gyen­gécske lány volt, ezért szü­lei elküldték, hogy meg­erősödjön. Már 35 éve űzi ezt a sportot, feltehetően ezért nem látszik rajta, hogy elmúlt negyvenéves. A kungfu lehet önvédel­mi sport és küzdősport is. Egyike azoknak a legősibb önvédelmi rendszereknek, amelyet az emberiség is­mer. A kungfu egyike az önfejlesztés legkomplikál­tabb és egyben leghatáso­sabb rendszereinek, amelyben az elmélyült gondolkodás és a külső ak­ció szellemi egészbe ol­vad, segít megoldani mindazokat a feszültsége­ket és problémákat, ame­lyeket a külvilág okoz. Ezt ismerhetjük meg Xu Zeping tanításával, ha ellátoga­tunk a Victor Hugo utcába. V.I. Xu Zeping gyermekkora óta kungfuzik 110 éves a Gárdonyi-iskola A Magyar Kultúra Napján, január 21-én ünnepelte 110 éves fennál­lását a Gárdonyi Géza Általános Iskola. (Az iskola 12 éve vette fel az író nevét. Korábban Rajk Lász­ló, még korábban Sziget Utcai Ál­talános Iskola, legkorábban Szi­get Utcai Elemi Népiskola volt a neve.) Az iskolanapon megkoszo­rúzták a névadó emléktábláját, és ekkor adták át a legjobbaknak a Gárdonyi-díjat, valamint az isko­la pályázatain résztvevőknek a ju­talmakat. A Gárdonyi-díjat minden év­ben azok a tanulók vehetik át, akik nyolc éven keresztül az iskola je­les diákjai voltak, és aktívan részt vettek az iskola hírnevének öreg­bítésében. Idén négy tanuló: Kul­csár Andrea, Kimball Dávid, Kaba Magali Jessika és Magyar Krisztina érdemelte ki a díjat. Az alsósok vers- és próza­mondó versenyén Halász Nikolett (2.b), Penke Bence (4.a), illetve Ruff Roland (2.a) és Magyar Szil­via (3.b) lettek a győztesek. A felsősök számára minden szeptemberben a tanulmányok­hoz kapcsolódó pályázatokat hir­detnek. Az igazgatónő, Bodóczi Dezsőné elmondta: a gyerekek minden évben lelkesen készülnek a versenyre. Tíz-tizenöt különbö­ző műfajú témát dolgoztak fel a diákok. Készítettek riportokat olyan szülőkkel, rokonokkal, akik az iskola növendékei voltak; al­bumokat régi diákok füzeteiből, és a sci-fi kategóriában is szület­tek munkák. Ennek témája: Kép­zeld el, milyen lesz az iskola újabb száztíz év múlva! Varga Tibor 6.b osztályos ta­nuló fogalmazott a legszebben az iskolai élményekről, a Jövő isko­láját Mansaré Anna Manty (7.a) álmodta a legérdekesebbnek. Kü- löndíjat kaptak a száztíz év diák­szótárának összeállításáért: Ko­csis Gergely, Gebura Máté, Varga Tibor (6.b). Matematikából nagy sikere volt a Határok nélkül című pályá­zatnak, amelynek érdekessége, hogy a feladatokat franciául vagy angolul kapták a gyerekek, és eze­ken a nyelveken is kellett vála­szolniuk. Csak a hibátlan nyelvi és matematikai megoldásokat dí­jaztuk. Az 5-6. osztályos matemati­ka-francia kategóriában első lett Kerpel Fronius Áron (6.a), máso­dik Kerpel Fronius Balázs (6.a), harmadik Kaposvári Tamás (6.a). A 7-8. osztályosok között első díjat nem osztottak ki, mert bár készültek nyelvileg hibátlan dol­gozatok, sajnos nem született ma­tematikailag kifogástalan munka. Második helyezett lett Kaba Magali Jessika (8.a) és Magyar Krisztina (8.b). Az idegen nyelvi pályázatok között a Viccek fordítása - francia nyelv kategóriában első lett Roz- man Zita (7.a), második Lama Carolina (8.b). A Viccek fordítása - angol nyelv pályázat győztese Vitányi Anna (8.b), második Pelikán Móni­ka (8.a), harmadik Ilea Dóra (7.a). A legnépszerűbb tárgy az in­formatika volt. A művek a Játszó­terek, gyermekjátékok téma köré csoportosultak. Grafikus, szöveg- szerkesztő és táblázatkezelő programokkal készültek az alko­tások. Az 5-6. osztályosok között első lett Kollár Csaba (6.a), a 7-8. osztályosok között pedig Horváth Tímea (8.a). A logó-programozó versenyt Kaposvári Tamás (6.a) nyerte, a technikaversenyen Nagy Adám (8.a) és Szabó Tamás (8.b) erdei- iskola-modellje győzött. Benedek Zsuzsanna Szociális akció A Magyar Vöröskereszt XIII. Kerületi Szervezete olcsó, jó mi­nőségű női, férfi- és gyerek-hasz­náltruhával, cipővel várja kedves vásárlóit. Új női ruhák extra nagy méretben is. Akciónk helye: Budapest XIII., Váci út 67. Ideje: 2005. február 9-10-én 9-17 óráig. FIX ABLAK-STÚDIÓ Minőségi műanyag nyílászárók 5 légkamrás ROPLASTO rendszerből Helyszíni szaktanácsadás, felmérés, méretre gyártás, beépítés Kiegészítők: redőnyök, szúnyoghálók, légszellőzők, párkányok MINŐSÉG, RÖVID HATÁRIDŐ, VERSENYKÉPES ÁRAK Bemutatóterem (a Westendtől 5 percre) 1136 Bp., Radnóti M. u. 22. tel.: 270-2963, 06-20-212-5408 e-mail: info@fixablak.hu honlap: www.fixablak.hu ;.. w-tvövíó

Next

/
Oldalképek
Tartalom