XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)
2005-09-07 / 17. szám
8 TIZENHARMADI KERÜLETI HÍRNÖK 2005. szeptember 7. Gyorséttermi étkezés Nincs baj vele, ha nem visszük túlzásba Nem ajánlott, de egyszer-egyszer megengedett a hamburger és a hasábburgonya is M indannyian tisztában vagyunk azzal, milyen nagy érték az egészségünk. Azt is tudjuk, hogy a táplálkozásnak komoly szerepe van közérzetünk alakulásában és egészségünk állapotában is. Mai rohanó világunkban azonban nem sok időnk van arra, hogy valóban figyeljünk is ezekre a dolgokra. A mindennapokban sokkal fontosabbnak tűnik, hogy minden feladatunkat elvégezzük, hogy jól teljesítsünk az iskolában, a munkahelyen és otthon, a családban. Ezért van az is, hogy nem adunk magunknak időt egy nyugodt és főleg egészséges ebédre, inkább kutyafuttában - autóvezetés közben, villamoson utaztunkban vagy éppen az utcán loholva - bekapunk valamit, amitől egy időre csillapul éhségünk. Talán még az a jobbik eset, ha betérünk egy gyors- étterembe, ahol legalább leülhetünk pár percre. Azt mondják a táplálkozási szakemberek, hogy nincsenek tiltott élelmiszerek. Semmi sem ártalmas, ha ügyelünk a gyakoriságra és a mennyiségre. Vannak azonban olyan szabályok, amelyekre érdemes figyelnünk, ha meg akar- jukőrizni az egészségünket. Kerülnünk kell a zsíros élelmiszereket. A sóra a szervezetnek szüksége van, de az agyonsózott ételek nem egészségesek. Az utólagos sózás pedig teljesen felesleges. Szinte mindenkinek fájó pontja az édesség. Szeretjük, de tudjuk, hogy nem ajánlatos sokat fogyasztani belőle. A cukor önmagában nem méreg, de a hozzáadott cukorra semmi szükségünk. Sok olyan étel van - gondoljunk csak a gyümölcsökre -, amelyben a cukor eredendően megtalálható. Ezekből ki tudjuk elégíteni édesség utáni sóvárgásunkat. A szom- junk oltására nem alkalmasak az agyonédesített üdítők. Ezeknél sokkal egészségesebb az ásványi sókat és mikroelemeket tartalmazó ásványvíz vagy akár a „sima” csapvíz is. Egyes nagy energia-, zsír-, cukor- vagy sótartalmú étkek a szervezet számára szükséges tápanyagokat csak kis mennyiségben tartalmaznak. Ilyenek a többi között például a chipsek. A változatosság az étkezésben nagyon fontos. Ez segít abban is, hogy örömünket leljük a táplálkozásban. Ha ehelyett csak az éhségérzet gyors csillapítására törekszünk, akkor lehet, hogy egy gyorsétteremben kötünk ki. De ettől még nincs veszve minden. Rajtunk múlik, hogy a kínálatból mit választunk. Kisa Judit dietetikus, táplálkozási tanácsadó szerint az egészséges táplálkozásban az arányoknak nagy szerepük van. Nem jó, ha a fehérje, a szénhidrát, illetve a zsiradék aránya eltolódik, és a szervezet nem kap elegendő rostot. - A hasábburgonyában túl sok a zsiradék és a só mondja. - Pedig a sejtek működésében nagyon fontos a kálium és a nátrium aránya. A „hasáb” esetében a nátriumbevitel nagyon magas lesz, a kálium - amit növénynyel tudunk bevinni a szervezetbe -pedig szinte nulla. Azt tudjuk, hogy a fő energia- ellátónk a szénhidrát. De nem mindegy, milyen szénhidrátot „eszünk”. Ha az ételünk olyan szénhidrátot tartalmaz, amely gyorsan bekerül a véráramba, akkor azt a szervezet túl gyorsan bontja le. Ennek a következménye pedig az lesz, hogy a vércukorszint nagyon gyorsan emelkedik. Az étkezés után pár órával viszont hirtelen lezuhan a vércukorszint, és akkor úgy érezzük, hogy farkaséhesek vagyunk. A fagylaltok, cukros üdítők, sütemények nem tartoznak az ajánlott táplálékok körébe. De hangsúlyoznunk kell: szó sincs arról, hogy egyszer-egyszer ne engedhetnénk meg magunknak ilyesmit. Csak a túlzásoktól kell óvakodnunk. Az egyoldalú táplálkozás különben sem ajánlatos. A gyorséttermeket nem kell messziről elkerülnünk, de a másik végletbe se essünk: ne váljon mindennapossá a hamburger meg a hasábburgonya. És azt sem szabad elhallgatnunk, hogy saját választásunk mennyire fontos. Ma már a gyors- éttermi kosztnak sem kell feltétlenül egészségtelennek lennie. Jó ideje ott vannak az étlapon a saláták. A cukros üdítők mellett kínálnak 100 százalékos narancslevet, és sok helyütt kaphatók úgynevezett light üdítők is, amelyeknek minimális a szénhidráttartalmuk. Ha a burgonyát nem a hamburgerrel, hanem mondjuk salátával kombináljuk, már egészségesebben táplálkoztunk. Rajtunk múlik az is, mennyi cukrot öntünk a teába vagy a kávéba. Jó, hogy magunk dönthetjük el, fogyasztunk-e a salátákhoz öntetet. Ezt egyébként - természetesen mértékkel - nyugodtan tehetjük. A dietetikus azonban nem ajánlja, hogy a hasábburgonyát majonézbe márto- gassuk, mert az utóbbinak magas az olajtartalma, és a burgonyával együtt így már túl sok zsiradékot viszünk a szervezetünkbe. Ha mégsem akarunk lemondani a szószról, válasszuk inkább a ketchupöt. Nehezményezi a szakember, hogy a hasábburgonyát még a kiszolgálás előtt alaposan megszórják sóval, és így meg sem adják az esélyt azoknak, akik só nélkül vagy sokkal kevesebb sóval kívánnák fogyasztani. Mindent összevetve szó sincs arról, hogy egy-egy gyorsétteremben elfogyasztott ebéd ártalmas lenne, de jó, ha ebből nem csinálunk rendszert. Már csak azért sem, mert a változatosság - akárcsak az élet más területein - az étkezésben is gyönyörködtet. A naponta ismétlődő „fogások” előbb- utóbb unalmassá válnak. A választék folyamatos bővülése ellenére a rendszeres gyorséttermi étkezéssel nem tudjuk megadni a szervezetünknek a teljes vitamin- és ás- ványianyag-szükségletet. A gyerekek „díjazzák”, ha elvisszük őket valamelyik gyorsétterembe. Mivel ők a legfogékonyabbak, gyorsan rászoknak az ottani ízekre, és valószínűleg felnőttkorukban is gyakori látogatók lesznek ott. Ezért a kicsik esetében talán még fontosabb hangsúlyozni: legyenek ezek ritka alkalmak, amelyekre a szükség visz rá minket. A mindennapokban a nagymama főztje, de még az óvodai, iskolai koszt is változatosabb, és jobban biztosítja az ebben az életkorban elengedhetetlen élelmi rostokat, vitaminokat és ásványi anyagokat. (csop) Iskolakezdésről szülői szemmel B ár már túl vagyunk a szeptemberi tanévkezdés pénztárcát nem kímélő beruházásain, ám a tanulságok számbavételével a ránk váró újabb kiadásoknál sokat megtakaríthatunk. Az első kör tapasztalatai alapján a hipermarketek, a bevásárlóközpontok szezonális részlegét javaslom legelfogadhatóbb áraival, választékával és minőségével (nem a reklám helye, csak a zord piac farkastörvényei diktálnak). A még hiányzó dolgok beszerzésekor már nem szükséges nevelési célzatból sem magunkkal hurcolni a gyerkőcöt. így elmarad a vásárlás közös „élménye”: „Ezt akarom, anyu!” típusú kérésre az alkudozó válasz: „Várjál még, hadd nézzek körül!” A türelmetlenség jelei ritkán sírásban tetőztek, és megoldásként egy-egy elcsattanó pofonnak is szemtanúi lehettünk. Számításba véve mindezeket, ezúttal a pénztárcakímélő, józan ész diktálhat. Nézzük tételesen: iskolai füzetek 59 Ft/db helyett, 12 Ft/db!, ugyanezek A/4-es formátumban, esetleg spirálozva 300 Ft/db és 900 Ft/db helyett, 89 Ft/db! Mindezért lemondunk Einstein égnek meredező bozontjának és kinyújtott nyelvének látványáról, vagy az alsóbb tagozatosoknak tervezett füzetek borítóiról ránk tekintő Micimackó és barátainak jogdíjas ábrázatáról. A tolltartóról is időközben kiderült, hogy bár sokat fizettünk érte, mégsem alkalmas mindennapos használatra. Az apróbbaknál kezeik ügyetlenkedése lehet egy ok, a nagyobbaknál pedig már nem trendi e cucc. Nem beszéltünk még az ünnepi öltözékre költött összegről. A kisebbek számára még olcsóbban beszerezhető a fehér ing, blúz és a sötétkék nadrág, szoknya a fent említett boltokban, a nagyobbak számra bármit veszünk: ciki viselni. Ha időben kezdjük tervezgetni - fejleszthető meggyőzőképességgel, ami több szempontból is kifizetődő megoldás -, elfogadhatóvá, sőt vonzóvá lehet tenni rokonok, barátok korábbi alkalmakkor megcsodált, jelen időre megörökölhető öltözékét, az apu kinőtt öltönyét, esetleg az anyu hasonló okokból „alig használt” matrózblúzát. A tornafelszerelés kényes és magasabb osztályokban igen költséges beruházás. Bele kell törődnünk, csak úgy lehet igazi az elégedettség, ha az éppen sztárolt, valódi márkából, az osztály ízlésével megegyezően választunk. Az elvárásnak megfelelő cipővel, nadrággal várhatunk karácsonyig vagy a következő szülinapig - addig is két, három számmal nő a gyerek lába. LÁ. Petneházy sarokház Akár önerő nélkül is! XIII., Petneházy u. 65. 40,42,47,50,70 nm 290 000 Ft/nm-től Átadás: 2006. IV. negyedév 1135 Bp., Petneházy u. 57. Tel.: 789-8080, www.otthon-lak.hu