XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-07-07 / 13-14. szám
4 2004. JÚLIUS 7. Hírnökfl kerület ötösei A kitűnően érettségizettek köszöntése A XIII. kerületi önkormányzat 2001-ben új, hagyományteremtő rendezvényt indított útjára. A gimnáziumainkban kitűnőre érettségizett diákokat a tiszteletükre rendezett kerületi szintű ünnepségen június 28-án dr. Tóth József, a kerület polgármestere köszöntötte és oklevelet, valamint könyvjutalmat adott át számukra. Idén első alkalommal az intézmények pénzjutalmat is kaptak tehetséggondozó munkájuk elősegítésére. A kerület középiskoláiban 2004-ben 284 diák érettségizett, 98-an kitűnő eredménnyel. Az Ady Endre Gimnáziumban 10, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban 34, a Németh László Gimnáziumban 32, a Szabó Ervin Gimnáziumban 2, a Kassák Lajos Gimnáziumban pedig 20 diák végzett kitűnően. A kerületünkben működő, fővárosi fenntartású Károlyi Mihály Közgazdasági, Külkereskedelmi Szakközépiskolában és Gimnáziumban hatan érettségiztek kitűnőre. A köszöntés célja nemcsak a tehetség elismerése, de jó alkalom arra is, hogy a középiskolák tehetséggondozó munkájára irányítsa a figyelmet. A programra és az azt követő állófogadásra meghívást az intézmények igazgatói, igazgatóhelyettesei, az érintett osztályfőnökök és szaktanárok, a fiatalok szülei kaptak, hogy a sikernek együtt örülhessenek, fáradozásukért erkölcsi elismerésben részesüljenek. Stefi néni 100 éves Rothstock Jánosnét, Stefi nénit ünnepelte 100. születésnapja alkalmából az önkormányzat és a IV. Sz. Gondozási Központ. Stefi néni 1904. június 28-án született Budapesten. 1928-ban ment férjhez. Félje a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál volt tisztviselő. Ekkor Budán éltek az I. kerületi Pauler utcában. Stefi néni a háztartást vezette. Márta lányuk 1931-ben született. 1945-ben a Pauler utcai házat bombatámadás érte, ezért a szülőkhöz költöztek. Ez a ház is belövést kapott. 4 teljes éven át dolgoztak rajta, míg sikerült lakhatóvá tenni. 1948 végén az Államvédelmi Hatóság 48 órán belül kiürítette a házat. A családot a Pannónia utcába költöztették. Az eset nagyon megviselte, a mai napig fájó pontja életének. Vigaszt a fo- nyódligeti nyaralójuk hozta. Férje haláláig itt töltöttek minden nyarat a férjével és két fiú unokájával. A férje 1978-ban halt meg. Jelenleg lányával és kisebbik fiú unokájával él együtt. Dédunokái, egy fiú és egy lány, rendszeresen látogatják és szeretettel veszik körül. 2000-ben sajnos elesett, combnyaktörést szenvedett, azóta csak járókerettel tud járni. Gondolatban azonban jár a Balatonon, sajnálja, hogy már nem tud lemenni, pedig ott jó társasága volt, és kedvenc időtöltése, a kerti munka is nagyon hiányzik. Boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk! Rothstock Jánosnét, Stefi nénit köszöntötte dr. Tóth József polgármester Köztisztviselői kitüntetések A Köztisztviselők Napja alkalmából Budapest XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal munkatársai közül Közszolgálatért Érdemjel ezüst fokozatát kapta a belügyminisztertől Márton Istvánná főmunkatárs, dr. Kiss Sándomé csoportvezető és Kovács Piroska vezető főtanácsos. Idén először ítélte oda a polgármesteri hivatal Az Év Köztisztviselője Vándordíját, amelynek kicsinyített Az Év Köztisztviselője Vándordíj mását 2004-ben Urbánné Németh Gyöngyi aljegyző, minőségbiztosítási vezető viszi haza. Az ünnep alkalmából a jegyző Bihari Józsefnét főmunkatársnak (adóügyi osztály), Bozsik Andrásnét főmunkatársnak (okmányiroda), Bíró Endrét címzetes vezető tanácsosnak (gyámhivatal) és Baksa Gábort szakmai főtanácsadónak (művelődési, ifjúsági és sportosztály) nevezte ki. Búcsú az óvodától A Kárpát utcai nagycsoportos ovisok immár 10 éve egyhetes táborozással búcsúznak az óvodától. Az óvoda vezetője, Somosi Jánosné Erzsi néni elmondta: június első hetében 21 nagycsoportos gyerekkel töltöttek egy hetet Balatonvilágoson, a Komárom- Esztergom Megyei Önkormányzat vízparti gyermeküdülőjében. Bár az idő nem volt kegyes hozzájuk, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Csónakáztak a Balatonon, hajókiránduláson vettek részt és a bátrabbak a kormányt is átvehették a kapitánytól. Az aszfalthoz szokott óvodásokat nemcsak a nyári táborozás során sikerül kimozdítani a városból. A gyerekek egyik kedvenc tavaszi programja a Csepel- szigeti kirándulás. Ilyenkor a kicsik tüzet raknak és szalonnát is sütnek. Ősszel almát szüretelnek az ovisok, majd megrendezik az Almabált, ahol a szülők megkóstolhatják a gyerekek által szedett almából készített finomságokat. Az ovis kapitány Rába György és Bényei Károly díszpolgárok köszöntése Bényei Károly - pedagógus Rába Györgyöt, a kerület díszpolgárát 80. születésnapja alkalmából 2004. június 15-én, Bényei Károlyt, a kerület díszpolgárát 70. születésnapja alkalmából 2004. június 23-án a Polgármesteri Hivatal Kék Termében dr. Tóth József polgármester úr köszöntötte. A köszöntéseken részt vett Holopné Schramek Kornélia alpolgármester asszony, Dorogi Gabriella alpolgármester asszony és dr. Sinka József jegyző úr. Több gondozott pqrkot Lakossági fórum A Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája 2004. június 17-én lakossági fórumot rendezett a Budapest XIII. kerület, Váci út-Szobor utca- Madarász utca-Berettyó ut- ca-Göncöl utca-Gyöngyösi utca-Madarász utca-Faludi utca által határolt terület szabályozási tervéről. Az építési törvényben előírtaknak megfelelően a tervezők és a hivatal munkatársai tájékoztatást adtak a közel 50 résztvevő számára az elképzelésekről. A hozzászólók többsége a térszint alatti garázsok építési lehetőségeinek korlátozását, a gondozott parkfelületek növelését szorgalmazta. A fórumon részt vettek a körzet képviselői is. Rába György - író, költő, műfordító Egy kitűnő diák a sok közül