XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-02-11 / 3. szám

- Hírnök--------------------------------------------- ______________2004. FEBRUÁR 11. j 9 „ Mi mindenkivel jóban vagyunk" Bolba és Póka - művész házaspár a szomszédunkban m± Póka és Bolba - ismételgetem a vezetéknevüket, miközben hozzájuk igyekszem Hollán Ernő utcai lakásukba. Nevük alapján kedves lények lehetnek egy olyan képzeletbeli törté­netben, amely szomorúan kezdődik, de a végén jóra fordul. Vagyis boldogan élnek, mert egymásra találtak, mert mindig vannak céljaik, és a lelkűk fáradhatatlanul suttogja, hogy szép az élet, és mert muzsikál a világ... Hölgyeim és uraim, Póka Éva színművésznő és Bolba Lajos karmester, zeneszerző otthonába érkeztünk.- Többször dolgoztak együtt rádióban, színházban, majd egy­szer csak közös életet is kezdtek. Mikor találkoztak először? Éva: Én a vajdasági Szabadkán születettem, a férjem pedig a szlo­vákiai Késmárkon, vagyis az egyikünk Magyarország déli, a másikunk északi szomszédjából jött, és itt Budapesten találkoz­tunk. Éppen negyedéves voltam a Színművészeti Főiskolán, amikor Simon Zsuzsa azt találta ki, hogy vizsgaelőadásként játsszuk el a Cherbourgi esernyőket, amiben én leszek a főszereplő, Gene­...és a kiszolgálópult Gáborral, az étterem vezető- jével. * Tizenkét éve nyitották meg pizzériájukat, meséli az üz­letvezető, kilencven százalékban olasz ételeket kínálnak. A pizza mellett rendelhető leves, előétel, főétel körettel és salátával, spa­gettik és tészták, és persze desz- szert is. Mintegy 50 férőhellyel várják az olasz konyha szerelme­seit délelőtt 11-től este 11-ig, de házhoz szállítást is vállalnak. A hely specialitása a különleges, kö­zepes vastagságú pizzatészta. vieve. 1980-at írtunk, és a többiek borzasztóan izgultak, és azt sut­togták, hogy jön a Bolba Lajos, a Magyar Rádió karmestere. Kiöl­töztek, kipingálták magukat, én viszont tréningruhában érkeztem. Simon Zsuzsa és Mányai Zsuzsi hazaküldött átöltözni, ami miatt kicsit késtem is. A darab jól sike­rült, és a próbák közben addig néztem a karmestert, amíg meg­tetszett nekem, és az érzelmeim viszonzásra találtak. Egymásba szerettünk, így lettünk egy pár.- Már kezdettől művészi pályá­ra készültek? Éva: Nem volt szabad beszél­nem róla. Édesapám lakatos volt, édesanyám varrónő Szabadkán, eleinte kizárt volt, hogy a színészi Hogy mennyire közkedvelt ez a hely, azt mi sem bizonyítja job­ban, mint hogy naponta fordulnak meg itt népszerű művészek (közel a József Attila Színház!), baráti társaságok, nyugdíjas barátnők, hétvégenként pedig ebédre érke­ző családok. Tamás Gábor külö­nösen büszke arra, hogy néhány éve egy olasz Forma-l-es csapat is betért hozzájuk vacsorázni... De közben már el is készült a pizzánk. Jó étvágyat! T.Zs. szakmát válasszam. Az egészség­ügyben tanultam nővérnek. Aztán száznyolcvan fokos fordulatot vett az életem, amikor felvettek a budapesti Színház- és Filmművé­szeti Főiskolára. Lajos: Az apám hegedülgetett, az anyám is művészlélek volt. Van négy testvérem, mind a négyen művészpályán tevékenykednek. A ’40-es években Késmárkon a háromnyelvű elemiben a magyar­ságomért mindig kikaptam, be­zártak. Egyszer éppen a nyulaink- nak szedtem füvet a templomkert­ben, amikor meglőttek. Azóta is itt van a jobb szemem alatt a he­lye. 1945-ben átjöttem Magyar- országra. Bekerültem Budapesten a Berzsenyi Dániel Gimnázium­ba, ahol Túri Perregrin oboamű­vész volt az énektanárom, akinek volt egy vegyes kórusa is. 1947- ben megszűnt az énektanítás a kö­zépiskolákban, és Perregrin azt mondta, hogy nekem van a leg­jobb fülem, ezért holnaptól én ve­zényelem a kórust, és bejárhatok hozzá tanulni a Zeneaka­démiára. Párhuzamosan végeztem a középiskolát a Zeneakadémiával. Később 1956-ban kitelepítettek Kálkápolnára. Egy volt kuláknál éltem, dolgoz­tam, még csépeltem is. Visszaköltözve a főváros­ba várt rám egy katonai be­hívó. Nem tétováztam, be­iratkoztam pedagóguskép­zésre, amit el is végeztem. Szlovák nyelv és irodalom és ének szakos tanár let­tem. Egy hétig tanítottam Budán a Margit Gimnázi­umban szlovákot, majd igazgatója lettem a pester­zsébeti kultúrháznak, an­nak megszűnése után pe­dig a Szemere utcában ok­tattam. Ekkortájt a Magyar Televízió ifjúsági osztá­lyának forgatókönyveket kezdtem írni. Közben poli­technikát tanítottam az is­kolában, és az olyannyira jól ment, hogy az ország különböző részéről jártak hozzám a tanárok bemutató okta­tásra. Majd szerkesztőnek hívtak a Magyar Rádióba. 2000 forint fi­zetést ajánlottak, az iskolában pe­dig ráígértek egy százast az ösz- szegre, hogy maradjak, szerették volna, ha elvállalom az országos politechnikai instruktori állást. Elsősorban zenész vagyok, mondtam, a pedagógia csak hob­bi. Rádiózni kezdtem. Egy-két év múlva rovatvezető lettem, átvet­tem a könnyűzenei osztály irányí­tását. Zenei műsorokat szerkesz­tettem, felvételeket készítettünk. Olyan műsorok voltak ezek, mint a Tessék választani, a Made in Hungary, de voltak irodalmi estek is. Eközben a József Attila Szín­ház igazgatójának, Fodor Imré­nek szüksége lett egy kórusra, ne­kem meg éppen ott volt a Harmó­nia Vokál... így aztán húsz évig dolgoztam színházban, sok dara­bot vezényeltem, és sok minden­kivel találkoztam. így talált rám Simon Zsuzsa is, aki meghívott a Színművészeti Főiskolára, hogy segítsek be az előadásaiknál. Most jut eszembe, milyen érde­kes, hogy ma megyek az első fő­próbára Évi tanítványaihoz. A Gentleman című cseh musicalt adjuk elő, ami hajdan Esztergá­lyos Cili, Harsányi Gábor, Szom- bathy Gyuszi, Császár Angela osztályának híres vizsgaelőadása volt.- Eszerint Póka Éva színmű­vésznőnek vannak tanítványai is? Éva: A Madáchban húsz éve játszom a Macskákban, Újvidé­ken játszottam Csárdáskirálynőt, visszajárok Szabadkára, ahol vol­tam Lola Blau, cigányasszony az Átok és szerelemben, játszottam Ausztriában, Angliában, itthon Pécsett, Tatabányán, Székesfehér­váron. .. készült legalább száz rá­diófelvétel, hála Lajosnak, akinek köszönhetően elsajátíthattam a stúdióban végzett munka csínját- bínját. Sok-sok musicalt ismerek. 14 éve tanítok, de most a Dunaka­nyarban megalakítottam a Szekér Színházat, és úgy, mint hajdan Dé­ryné és Kelemen László társulata, járjuk az országot, a Dunakanyart, Kecskemétet, a Balatont. Szeké­ren a társulat, amatőrök és profik. Emellett 80-100 gyereket tanítok három helyen: az Arany Tíz Ifjú­sági Centrumban - ahol március­ban gyermekfesztivált szervezünk -, a Kroko Gyerekstúdióban és Leányfalun. Szeretek és tudok ezekért az emberekért harcolni, képviselni az érdekeiket. Maga- mért soha sem tudtam.- A színészet, a színészpalán­ták képzése mellett vannak saját gyermekeik is. Ok mivel foglal­koznak? Lajos: Amikor Évivel megis­merkedtünk, mindketten az első házasság után voltunk. Az elsőhá- zasságomból született Tamás fi­am, aki zongoraművész és filme­ket szinkronizál. A második há­zasságunkból két gyermekünk született. A lányunk szintén Éva, a Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszakán másodéves. A fiúnk, Péter éppen érettségi előtt áll, és elég sok minden érdekli. Zongorázik, gitározik, érdeklődik a számítástechnika és a turisztika iránt... belőle még bármi lehet.- Nem csak a tehetségét és a szakértelmét emlegetik sokan, hanem a nagy szívét is, hiszen több hazai művészt segített pá­lyára. Lajos: 1959-ben rendeztem a Sportcsarnokban az első beatta- lálkozót, ahol fellépett a Metro, az Illés, a Scampolo... A rendezvény után volt egy fáklyás felvonulás, ami miatt behívattak és megróttak a pártközpontban. Volt a Rádió­nak egy Könnyűzenei Stúdiója, ahol nagyon sokan megfordultak, Zalatnay Cini, Cserháti Zsuzsa, Poór Péter, Katona Klári... Aztán amikor feljött Hofi Pestre, velem készítette az első felvételt. Jól tud­tunk együtt dolgozni, egyedi volt, ahogyan szőtte a gondolatait. Je­lenleg Paudits Bélának készítet­tem egy lemezt, amire egyelőre még nincs szponzorunk.- Más művészeti ágakat is ki­próbáltak? Lajos: Valamikor különleges képeket alkottam műgyanta segít­ségével, amelyekből jó néhány ki­állítást is rendeztek. Éva: A férjemnek mindig zon­gorázik a keze. Amikor a kezemet fogja, amikor az asztalnál ül. Rop­pant nagy erő van a kezében.- Miből merítik alkotókedvüket? Lajos: Mindennek van zenéje. Hajnalban jönnek a legjobb gon­dolatok. Valamit végiggondolok, valaki mond valamit, és jön az ih­let. Nem véletlen, hogy régen na­gyon sokat ültem a Rádió Pago­dájában. Beszélgettem írókkal, művészekkel, akik gondolatokat ébresztettek fel bennem. Mindig meglévőből születik az új. Régen hangsúlyozták az irodalmi kávé­házak jelentőségét, talán nem vé­letlenül. Éva: A férjem szereti a nyüzs­gést, a várost. Nekem Leányfalu a szívem csücske. Néha kimegyek a szabadba, virágokat ültetek, ások, metszem a fákat, lovagolni járok. Sok a barátunk, úgy gondolom, mi mindenkivel jóban vagyunk. Ahogy a gyerekek kirepültek, nagy szabadság költözött az éle­tünkbe, amit szeretünk együtt töl­teni. Lekopogom, soha nem va­gyunk betegek. Nem tudom, Lajos vett-e már be egyáltalán gyógy­szert. Azt sem tudja, mi az... Tábori Zsuzsa Walter Jurman osztrák zeneszerző egy koncerten szerepelt a kongresszusi palotá­ban. A képen baloldalt Szenes Iván dalszövegíró, Komái Mariann színésznő, a fele­sége, aki konferált és (lent) Jurman felesége. A Bolba-Póka házaspár jobboldalt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom