XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)

2001-11-29 / 17. szám

Borbély Sándor 60 éves „Örökifjú angyalföldi gyerek” Wplső verseimet ő közölte if- MZá júsági lapokban, majd az Universitás című, évente meg­jelenő, egyetemisták verseiből álló antológiában. Kedves em­ber volt, nem sokkal idősebb nálunk.- Ötvenkét éve lakom a kerü­letben - kezdi. Kézikönyvekből tudjuk, Debrecenben járt egye­temre, Szekszárdon tanít, talán ezeket az éveket kell levonni. - Két helyen is laktam a Lipótvá­rosban, de a Pannónia utcai ál­talánosba jártam, ahová már a Gogol utcából a Dráva utcába, a házunknál volt a körzethatár, a Sziget (ma Radnóti) utca és a Pannónia között. (Az Új- lipótvárost nagy Budapest egyesítése idején csatolták An­gyalföldhöz, így lett a XIII. ke­rület a város legnagyobb mun­káskerülete.) Ott tanultam osz­tályöntudatot. Ezzel büszkélke­dem ma is.- Az ön szülei értelmiségiek voltak?- Nem. Vasutasok, iparosok.- Mit jelent ez az osztályön­tudat?- Ha emlékszik Tóth Árpád Körúti hajnalára, a későn fekvő költő találkozik a korán kelő munkáslánnyal, és neki csókol először kezet a nap. Jó iskola volt. Ez az öntudat vagányságra tanított, de volt egy Kati néni, aki meg fogalmazni tanított. Minden órára írni kellett vala­mit, és én úgy érkeztem a Toldy Gimnáziumba, hogy legalább az anyanyelvi alapozásom állta a versenyt a budai úri­gyerekekével. Antall József ta­nítványa voltam, aki egy egész világra nyitott kaput. A párhu­zamos osztályba járt Jeszensz­ky Géza, osztálytársam volt Haumann Péter.- Hogyan került Debrecen­be?- Ott lakott a nagyanyám. Debrecent sose szerettem. Egy­általán: számomra a vidék meg­szokhatatlan. Szűk, lassú. Amint diplomáztam, visszaköl­töztem Pestre. Addig­ra már rendszeresen publikáltam az Al­földben, de ez Pesten mit se számított, min­dent elölről kellett kezdeni. Bementem az Új íráshoz, hogy könyvet kérjek, hogy folytassam a recenzi­óimat. Nem is fogad­tak rosszul, egy Szalontai nevű rovat­vezető Soós Zoltán Napébresztőjét akarta odaadni, írjak róla. „Itt az asztalodon az Alföld” - mutattam rá. - ,Abban benne van. Már írtam róla.” Ennyire nem számított. így kellett el­kezdeni egy pesti pályát, pesti évfolyamtársak nélkül. Akkor jöttek a fiatal költők antológiái, a „könyvcsinálás”, szerkesztés. De voltam a Fiatal Művészek Klubjának titkára, segítettem a Mozgó Világ című, fiatalok írta folyóirat létrejöttében, majd a Móra Kiadó főszerkesztője, ké­sőbb irodalmi vezetője lettem. Nagyon szerettem a szerkesztői munkát, de az akkor jó, ha nem látszik. Közben vagy három­száz recenziót írtam különböző folyóiratokba. A privatizáció idején adódott az a szerencsés eset, hogy mivel a szekszárdi tanárképző főiskolán már az­előtt is tanítottam, ott kaptam állást. Most a pécsi Janus Pan­nonius Egyetemhez tartozik. Számomra a mosolygós, idő­sebb fiatalember maradt, akihez kezdő költőként többször is mentem. Az ismerős arcot - közben eltelt néhány évtized - nem mindjárt tudtam azonosíta­ni, mikor kicsi, talált kutyámat sétáltattam reggelente a park­ban (Szent István park). Neki is tacskója volt. Mosolyogva üd­vözölt, én meg emlékezetem mély rétegeiben keresgéltem, honnan ismerem. Ezeken a reg­geleken grafikusok (Réber László, Janikovszky Éva il­lusztrátora, nemrég halt meg), színészek, rendezők, Láng Jó­zsef, Dániel Ferenc is a kisku­tyáikkal játszottak. Többnyire hobbikutyák voltak, szelídek, barátkozósak. A nagykutyák közül is sokat csak úgy találtak, és kutyabarát nem búja elvisel­ni egy kóbor kutya néhány na­pon belül látható jövőjét: elgá­zolják, szomjan hal, rugdossák, halálra kínozzák, sintértelepre kerül. Megeteti, kicsit sétáltat­ja, aztán már - nem is tehet mást - örökbe fogadja. így ke­rült Borbély Sándorékhoz is egy fiatal kaukázusi juhász, aki­től kiskutyám rémült csaholás- sal menekült. Egy fához kötötték - meséli Borbély Sándor. - Mikor más­nap is ott volt, el kellett kötni, hiszen étlen-szomjan, megköt­ve, pisilés, kakilás nélkül, még egy napot nem bírt volna ki. Igaz, lakásunk kicsi volt egy ilyen nagy kutyához, meg a tacskó is el akarta űzni, jobb hí­ján az erkélyre költöztettük. Meg is hirdettük, hiszen ez egy drága kutya. Megtaláltuk az eredeti gazdát, de a felesége ré­mülten integetett: vissza ne ad­juk, a férje kínozza, a fogát is kiverte, nyakán körben sebek voltak: a fojtólánc nyomai. Már nincs meg. Mérgezett húspogácsával ölte meg egy szomszéd, sőt, vélhetően több szomszéd eszelte ki a bűntényt, amelyet Magyarországon még csak nem is büntetnek.- És nekem naponta látnom kell a lépcsőházban. Nem mindjárt halt meg, szaladtunk orvoshoz a feleségemmel, ha­zafelé összeesett, rángatózott. Lefeküdtem mellé a földre, hogy melegítsem, nem is tu­dom, segíteni akartam neki, mert láttam, hogy szenved, de... Egy társadalmat minősít, hogyan bánik a védtelenekkel. Öregekkel, állatokkal. Ez is a Lipótváros. És ez is Borbély Sándor. Pedig gyerekei is vannak, szép családja, ne­hogy már valaki azt mondja, csak a magányosok szeretik az állatokat. Mégse heverte ki hat éve. Megvan a véleményem ar­ról, aki valakinek a barátját, egy örülő-bánkódó, játékos, szerető családtagot hidegvérrel meg tud ölni. Mert nem való oda. Hogy mi való hova, döntse el a saját lakásában. Nem való a kiabálás, hangos rádiózás, labdázás, ug­rálás sem, hát még az ablak alatt sípoló riasztóberendezé­sek, de a hangos kocsikat, gye­rekeket, felnőtteket - eddig - még nem célszerű megölni. De azért a Lipótváros még­sem csak kutyákból és kutya­gyilkosokból áll.- Felemelő érzés a Pozsonyi út környékén lakni - folytatja Borbély Sándor. - Akár minden házra kitehetnének egy emlék­táblát. Radnóti verseinek szín­helyén járok, verseinek hősnő­je, özvegye is itt lakik. De itt la­kott Major Tamás, Bálint György, Heltai Jenő. Szép kör­nyék volt, bár mióta a parkot körbekerítették, nem megyek oda. A dunai levegőt, szemben a sziget csendjét is régen szét­verte a motorizáció. Szemét mindenütt. Ne tessék mindent a kutyákra fogni. A tejesdobo­zokat, sörösüvegeket, papír zsebkendőket, nejlonzacskókat nem ők dobják el. Lenézünk az erkélyről: szemétdomb. Két ko­csimat lopták el. Azért mielőtt valaki azt gon­dolná, a szerény szerkesztő és kritikus szétszórta életművét, hadd álljon itt néhány monográ­fiájának, gyűjteményének címe, hiszen Borbély Sándor elsősor­ban irodalomtörténész: Gellért Oszkár, Juhász Gyula, Nagy Lajos, Ady Endre életrajzai, egy hézagpótló ifjúsági irodal­mi lexikon Kik írtak a gyere­keknek címmel 1996-ból, és legutóbbi könyve, A Nyugat tá­jain, amelyben tanulmányokat, műelemzéseket talál az olvasó Ady Endréről, Molnár Ferenc­ről, Móricz Zsigmondról, Szép Ernőről, Márai Sándorról, Dsida Jenőről, Radnóti Miklós­ról stb.- Az új folyóiratok nem is szekértáborok, hanem gettók - mondja végezetül Borbély Sán­dor. - Még könyvet is köny- nyebb kiadatni, mint folyóira­tokba dolgozni, ha nem az adott baráti társaság tagja az ember. Minden rosszban van valami jó. A folyóiratterméssel nehe­zebb lépést tartani, mint a könyvterméssel, hiszen épp azoknak nem telik rá, akik ke­resnék. A könyv azonban meg­marad. A polcokon és a könyv­tárak katalógusában. Mindazok a könyvek, amelyeket Borbély Sándor írt és szerkesztett. És azokat még megmérgezni se le­het. Igaz, e könyvtárak csendjé­ben ritkán üdülnek fel a kutya­ugatástól felborzolt idegzetű szomszédok. Kartal Zsuzsa BORBÉLY SÁNDOR A NYUGAT tájain TAKUMMiVUK ti MIJ1.I I M/L'itK ftMHUÚCk Most megjelent legújabb kötete PECGEAMcr □ rcoecAMcr □ PcoecAMcr □ DccecAMcr JÓ7SEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT József Attila tér 4. Tel.: 320-3842, 320-3843, 320-3844. 2 2. Vasárnapi Hancúrház 10-12 óráig fenyőfadísz-készí- tés, 12 órától ünnepváró játé­kok készítése. A belépés díjta­lan! 8. Örökzöld dallamok - Fia­tal hangok. Komolyzenei kon­certsorozat délelőtt 11 órakor. Komolyzenei kedvcsináló kon­cert gyerekeknek. Meseoperák, mesezenék kedvelt darabjai. Az előadás díjtalan! 11. Ugaros Gábor festő és Mede János fafaragó salgótar­jáni művészek kiállítása. Meg­nyitó: december 11-én 17 óra­kor. A kiállítás december 21-ig tekinthető meg munkanapokon 10-18 óráig. 13. Nyugdíjas Teaház. 14—16 óráig Luca-napi és karácsonyi készülődés. A belépés díjtalan! 14. JAMKÓ magyar néptánc. 20-02 óráig népi mulatságok. Házigazda: a Kétrét együttes, vendég a Karinca és a Fakutya zenekar. Belépődíj: 300 Ft. 19. Óperencia Gyermekszín- ház■ „Rókamesék”. A Duna Művészegyüttes műsora 14.30 órától. A belépőjegy ára: 350 Ft. 31. A Gyertyafénykeringő Klub szilveszteri mulatsága. Ér­deklődni lehet a művelődési központban. ANGYALFÖLDI GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI HÁZ Dagály utca 15/A Telefon/fax: 330-5357, 349-7761 F.-mail: dagaly@axelero.hu web: www.extra.hu/dagaly 2. 10 óra: Családi vasárnap (bábszínház és kézműves fog­lalkozás) * 6.18 óra: Skót tánc­klub * 7. 15 óra: Kiállítás­megnyitó * 8. 10 óra: Játék-tér (drámapedagógiai foglalkozás) * 11. 18 óra: Nagycsaládosok klubja * 13. 18 óra: Skót tánc­klub * 14. 18 óra: DÖK-kará- csony * 15. 79 óra: Repeta (tár­sastánc klub) * 20.18 óra: Skót táncklub * 21. 18 óra: a Vízi­pók Egyesület karácsonyi ün­nepsége * 22. 16 óra: Folk- karácsony és betlehemes talál­kozó * 28.18 óra: a Görög Ki­sebbségi Önkormányzat kará­csonyi ünnepsége Doromboló szerdánként 9 és 9.30 óra * Néptánc és kreatív stúdió (óvodásoknak és kisisko­lásoknak) csütörtökönként 17 órától * Akrobatikus rock and roll alapjai, avagy óvodástoma a Négy Muskétással hétfő, szer­da 17-18 óráig. DÖK-karácsony december 14. 18 óra. Repeta - Társastánc klub december 15. 19 óra. Folkkarácsony és betlehe- mes találkozó december 22. 16 óra. „KATT” fotópályázat kerü­leti általános és középiskolá­soknak, melynek pályamunkáit február 1-jéig várjuk címünkre. Bővebb információk a ház telefonjain és a programfüze­tükben. LANG MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Rozsnvai u. 3. Tel.: 349-6308. 349-6309 1.8 órakor Túlélők földje ta­lálkozó a Beholder Bt. rendezé­sében * 2. 15 órakor Népzenei műsor a Csizmadia Imre Zene­barát Kör szervezésében * 8-9. 10-17 óráig VII. Nemzetközi Ásványbörze a Kőország szer­vezésében * 14. 14 órakor Pál utcai fiúk. Az általános iskolá­sok filmsorozatának előadása * 15.18 órakor Karácsonyi hang­verseny. A Keil Ernő Fúvósze­nekar hangversenye * 18. 12 órakor Karácsony köszöntése. A Napsugár Nyugdíjas Egyesü­let rendezvénye * 19.12 órakor Évzáró bál az „Életet az évek­nek” Klubszövetség budapesti szervezete rendezésében * 20. 14 órakor Karácsony köszönté­se az „Életet az éveknek” Klub­szövetség rendezésében. Köz­reműködnek az Előadóművé­szek Országos Baráti Körének tagjai * 31. 20 órakor Szilvesz­ter 2001. Közreműködik a Te+Én Zenekar. Belépődíj (va­csorával): 6000 Ft AULARTISKOIA-GALÉRIA Karikás Frigyes u. 3. Orbán Tibor festőművész kiállítása 2001. dcember 11-ig hétfőtől péntekig: 10-18 óráig tekinthető meg. Varga Tüske Péter festőművész kiállítása a Duna Galériában (XIII., Pannónia utca 95.) december 9-éig tekinthető meg, 10-től 18 óráig. Idősek és hozzátartozóik, figyelem! Egy férfi rendszeresen látogat­ja a XIII. kerületi orvosi rendelő­ket. Belép az ajtón, szemrevétele­zi a várakozó betegeket. Lehe­tőleg idős, ha lehet, idegileg is gyenge beteg mellett foglal he­lyet. Beszélgetést kezdeményez. Á kiválasztott öreg beteg örül, hogy kedves, megértő beszélgető társra akadt. Ez alatt a jövevény megismeri áldozatának körülmé­nyeit. Hol, kivel lakik? Hozzátar­tozói mikor dolgoznak? Elmond­ja, hogy ő maga is egyedül él és milyen rossz a magány. Ha áldozata szintén azt pana­szolja, hogy sokat van egyedül, mert hozzátartozói napközben dolgoznak, máris kész a terve. Felajánlja, hogy egy kis be­szélgetésre meglátogatja újdon­sült barátját, amikor egyedül van otthon. A látogatás során kiderül, hogy ő gyűjtő és sok mindent jó áron megvásárol. így került sor arra, hogy egy Szegedi úti lakásá­ban élő öregúrtól megvásárolt egy 120 000 forint értékű órát, 400 forintért. Amikor a hozzátartozók haza­értek, nem csak a vásárlásról ér­tesültek, de azt is tapasztalták, hogy még néhány értékes tárgy is hiányzik a lakásból. Az utóbbi hetekben több „be­tegtársat” is felkeresett az önkén­tes beteglátogató, akinek sze­mélyleírása: 170-175 centiméter magas, 40 év körüli, fekete hajú, barna bőrű férfi. Feltehető, hogy több lakásban is megfordult, ezért kéri a rendőrség a megkáro- sítottakat, jelentsék az esetet a kerületi rendőrkapitányságon. Tizenhat éves gyilkos S. Ádám 16 éves fiú néhány nappal ezelőtt meglátogatta 87 éves dédnagymamáját Róbert Károly körúti lakásában. Előbb segített takarítani, majd egy vá­ratlan pillanatban megtámadta az idős asszonyt. Előbb egy elektro­mos háztartási készülék zsinórjá­val fojtogatni kezdte, majd egy késsel többször megszúrta, ami­nek következtében az idős asz- szony a helyszínen életét vesztet- te. S. Ádám néhány órával ször­nyű tette után, önként jelentkezett a rendőrségen. A fiú ellen a BRFK Életvédelmi Osztály mun­katársai, elmeszakértő bevonásá­val folytatják a vizsgálatot. Végétért a kábítás Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre, amely szerint az egyik angyalföldi szépségszalon­ban B. Zsófia 25 éves leányfalui, Zs. László 29 éves budakalászi és H. Balázs budapesti lakos kábító­szerrel kereskedik. A rendőrség kábítószer elleni bűnözéssel fog­lalkozó nyomozói a helyszínre érve szemtanúi voltak, amint B. Zsófia és K. Attila egy fekete szí­nű kis dobozt adott át egy férfi­nak, aki autójával azonnal elhaj­tott a helyszínről. A nyomozók a gépjárművet a Népfürdő utcában megállították. Vezetőjénél, a 29 éves Zs. László budakalászi la­kosnál értékpapír paketteket és kokaint tartalmazó műanyag zacskókat találtak. Ezzel egy időben a nyomozók másik csoportja a szépségszalont elhagyó B. Zsófia autóját, amely­ből a fekete dobozt kiemelték, az Árpád hídnál állította meg. A gépkocsivezetőnek és utasának, K. Attilának ruházatát, valamint az autót átvizsgálva kokaint tar­talmazó zacskókat találtak. A nyomozás során lefolytatott házkutatások után H. Balázs is gyanúsítottá vált. A gyors intéz­kedés nyomán mind a négy sze­replő előzetes letartóztatásba ke­rült. Marihuána-őstermelő a Csángó utcában Ugyancsak lakossági bejelen­tés alapján jelentek meg a kábító­szer-ellenes nyomozók E. János 35 éves férfi Csángó utcai laká­sán. A házkutatás során a lakás­ban 1424 gramm kábítószergya­nús anyagot találtak, amelyről a szakértői vizsgálat megállapítot­ta, hogy kannabisz, amiből he­roin készül. E. János bevallotta, hogy egy település határában találta, majd - elmondása szerint - saját maga szedte, szárította és csomagolta. Az elmondottak alapján a nyo­mozók házkutatást tartottak egy vidéki háznál is, ahol további 6500 gramm „alapanyagot” talál­tak. A nyomozást további terüle­tekre is kiterjesztik, miközben a két férfi ellen megindult az eljá­rás. Különös vacsora a Szekszárdi utcában Három fiatalember, a 15 éves B. J., a 17 éves H. R. és a 18 éves T. Tamás elhatározták, hogy nagy vacsorát csapnak. Az ehhez szük­séges élelmiszereket nem a kör­nyék üzleteiből kívánták besze­rezni, hanem egy Szekszárdi utcai lakásból. Létrán felmásztak a lakás ab­lakához, leszerelték annak vasrá­csát, átvágták a szúnyoghálót és kiürítették az éléskamrát. Ezután megvacsoráztak, s mint akik jól végezték munkájukat, lefeküdtek aludni. A kárvallott család, amint ész­revette, hogy tolvajok jártak a la­kásban, értesítette a rendőrséget. A XIII. kerületi akciócsoport azonnal kiszállt a helyszínre. Az adatgyűjtés során elkövetőként a figyelem az első emeleti lakásban lakó H. R.-re terelődött, akiről pil­lanatok alatt kiderült, hogy eltűné­se miatt ellene a fonyódi rendőr- kapitányság körözést adott ki. A mélyen alvó fiatalembereket a rendőrök csengetése ébresztet­te. Rövid tanakodás után H. R. ment az ajtóhoz és közölte a rendőrökkel, hogy nem tud ajtót nyitni, mert nagymamája, aki kórházban van, rázárta az ajtót. Rövid fél óra elteltével meg­változott álláspontja és kinyitotta az ajtót. Hogy miért változott meg álláspontja, arra is fény de­rült. Amíg a lakás előtt folyt a vita, azalatt az utcán adatgyűjtést foly­tató nyomozók tudomására jutott, hogy az egyik fiatalember egy táskával a kezében kiugrott az el­ső emeleti lakás ablakán. A nyo­mozók rövid időn belül a környé­ken rátaláltak B. J.-re és a táská­ra. Kiderült, hogy őt a XII. kerü­leti rendőrkapitányság körözi. A három fiatalember ellen a XIII. kerületi rendőrkapitányság folytatja az eljárást. Keressük Molnár Edinát November 6-án lakásáról is­meretlen helyre távozott Molnár Edina 15 éves, XIII. keiületi la­kos, akinek felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A lány 156 centiméter magas, átlagos testalkatú, vállig érő hajú, szeme színe barna. Különös is­mertető jele, hogy alsó és felső fogsorán fogszabályzót visel. El­tűnésekor fehér sportos dzsekit és szürkéskék farmernadrágot viselt és feltehetőleg a kerületben tar­tózkodik. Aki Molnár Edina tartózkodá­si helyéről érdemleges informá­cióval rendelkezik, hívja a XIII. kerületi rendőrkapitányságot a 350-351/204-es telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó te­lefonszámok valamelyikén te­gyen jelentést. Lapzártakor érkezett A Váci úti benzinkút irodájába hajnali két órakor belépett egy férfi. Kabátja alól előrántott egy kést és a helyiségben tartózkodó két benzinkutast a napi bevételük átadására kényszerítette. Az is­meretlen látogató 60 000 forinttal távozott. A rendőrség nagy erőkkel megkezdte a nyomozást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom