XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000. február / 2. szám

A jövő labdarúgó-reménységei a Vasas SC-ben FIGYELEMMEL KÍSÉRIK A TANULMÁNYI EREDMÉNYEKET IS Kerületünk tanintézményeiből - az óvodásoktól a középiskola IV. osztályos diákjaiig - meríti különböző korosztályú csapataiba a Vasas SC utánpótlás szakága leendő első osztályú foci-bajnokjelöltjeit, amelyeknek játékosait szép kiadványban ismertetik. Ennek előszavában írja Jakobsen József utánpótlás-szakágvezető, testnevelő tanár, labdarúgó szakedző: U tánpótlásunknál mintegy 250 gyermeknek biztosítunk rendszeres edzési és versenyeztetési lehetőséget óvodás kortól, a labdával történő ismerkedéstől egészen a 18-19 éves „kiöregedő” ifjúsági korig. Utánpótlásunk alapvető bázisát a XIII. kerület általános iskoláiban szerveződött foci sportcsoportok jelentik. Játékosaink jelentős része kötődik iskolája vagy lakhelye szerint Angyalföldhöz. Jól felkészült, pedagógiailag és szakmailag hozzáértő edzők vezetik az évfolyamos tagozódásban szerveződött korcsoportokat, csapatokat. Általunk összeállított korosztályos képzési edzésanyaggal dolgozunk, amely biztosítja a folyamatos egymásra épülő képzést, ellenőrizhető követelményanyagot tartalmaz. Az utánpótlás felkészítő munkáját a szülők egyetértésével és hathatós támogatásával végezzük. Figyelemmel kísérjük a játékosaink tanul­mányi előmenetelét, segítünk a beiskolázásban és igény szerinti kollégiumi elhelyezésükben. Abban a hitben mutatjuk be szakágunkat, iljú labdarúgóinkat, hogy néhány év múlva olyan játékosok kerülnek ki közülük, mint az itt nevelkedett elődeik: Juhár Tamás, Geress Zoltán, Szilveszter Ferenc, Galaschek Péter, Pál Zoltán, Tóth András, Herceg Csaba és sokan mások. Jakobsen József A Hírnök kérésére az utánpótlás két tagját Jakobsen József interjúvolta meg. MOLNÁR ÁDÁM, a serdülő I. csapat focistája így mutatko­zik be. (A csapatképen az állósorban a 8-dik.) ----------------­- Mióta vagy a Vasasnál?- 1993. március elején vitt el az édesapám a Fáy utcába Szász Anti bácsihoz, aki akkor az én korosztályommal foglalkozott. A bemutatkozó játékomat követően 1993. április 9-én az egyesület igazolt játékosa lettem.- Hogyan megy a tanulás és a sport összeegyeztetése? Milyen tanuló vagy?- Az Ady Endre Gimnázium II. osztályos tanulója vagyok. A tavalyi évben az osztályban a legjobb tanuló én voltam, 4,62 átlaggal. Ebben a tanévben, illetve ebben az első félévben a Xm. kerület polgármestere által aláírt, Jó tanuló - jó sporto­ló” emlékplakettet és oklevelet kaptam, melyeket Illovszky Rudi bácsi és Galaschek Péter profi labdarúgó adtak át.- Mi a fontosabb számodra, a sport vagy a tanulás?- A kettő között nem tudok, és nem is akarok különbsé­get tenni, mert mindkettő egyaránt fontos a számomra.- Mit kívánsz elérni a sportban és az iskolában?- Célom és vágyam, hogy a foci minden csínját-bínját elsajátítsam, és szerződést kapjak valamelyik neves kül­földi profi klubtól. A tanulásban kitűzött célom folytatni az eredményes tanulást és olyan közgazdász diplomát sze­rezni, amely a pénzügyi-banki területen való elhelyezke­désemet segíti elő.-Az osztályotokban hányán sportolnak?- Az osztályunkban nyolcán sportolnak. Ebből négyen a Vasas serdülő I-ben játszunk, a többi gyerek más sportot űz.- Előny vagy hátrány focistának lenni?- A megítélésünk az iskolában különböző. Ha az iskola színeiben eredményt érünk el, akkor dicséretet kapunk, de a foci miatt sok iskolai programról le kell mondanunk, il­letve az elfoglaltságunk miatt nem vehetünk részt benne. Ilyenkor előfordul elmarasztaló vélemény is.- Miért a Vasasban focizol, és miért nem máshol? Mi a kötődésed oka a Vasashoz?- Édesapám mindig is Vasas-drukker volt. Ezért is ho­zott el ide focizni annak idején. Az egyesület szeretete át­ragadt rám is, és az itt eltöltött évek csak erősítették ezt a kötődést. Ide köt minden sportban elért sikerem. A velünk való foglalkozás, törődés szerintem nálunk nagyon jó. A csapaton belüli hangulat jó, a sikerek és kudarcok közö­sek. Egyelőre a tanulás és a sport is Angyalföldhöz köt, nem tudnám elképzelni, hogy más egyesület tagja legyek.- Milyen eredményeid vannak a csapattal?- 1997/98-ban a serdülő Ill-ban bajnokok, 1998/99-ben pedig a serdülő II-ben Budapest- és országos bajnokok let­tünk. Megnyertük az InterCity Kupát. Milánóban nemzet­közi tornát nyertünk. A NIKE Kupán II. helyezést értünk el. Remélem, ez a sorozat tovább folytatódik. KÖKÉNY ROLAND, a serdülő III. csapat tagja így mu- ™ tatkozik be. (Az álló sorban a 8-dik.)- Mióta sportolsz?- Rendszeresen 7 éves koromtól, 1993 óta sportolok. Legelőször az általános iskola 2. osztályában, az iskola keretein belül dzsúdóztam. Fél év múltán ugyanitt - az Eötvös József Általános Iskolában - focizni kezdtem. Az edzéseket az iskola testnevelő tanára, Galbács Pali bácsi tartotta, és az ő kezdeményezésére igazolt le a Csepel, az iskolatársaimmal együtt. 1996-ban kerül­tünk néhányan ebből a csapatból a Vasasba.- Minden délután edzésre jársz. Minek érzed ezt, kötöttségnek, fárasztó kötelezettségnek, netán szóra­kozásnak?- A délutáni edzéseken való részvétel kötelező, te­hát kötöttség. Edzőm, Edit néni jól megdolgoztat ben­nünket, tehát fárasztó is a kötelezettség, ugyanakkor nagyon szeretem a focit és a csapatban sok barátom és haverom van, akikkel szívesen vagyok együtt, így az­tán szórakozás is. Mivel jól tanulok és a család is sportos beállítottságú, eddig semmi problémám nem volt a klubbeli teendőimmel.- Hasonlítsd össze az osztályfőnöködet és az edző­det! Melyiktől mit tanulsz, mit kapsz?- Az osztályfőnököm negyedik éve Gyöngyi néni, aki magyart és történelmet tanít. Ebből adódóan tőle leginkább a könyvek szeretetét, az írástudás fontosságát kapom és tanulom. Az edzőmtől, Edit nénitől leginkább azt tanulom, hogy amit én a sportban szeretnék elérni, ahhoz nagyon következetesen, rendszeresen, keményen küzdve tudok csak eljutni. Ehhez a segítséget kapom tő­le és a lehetőséget. Mindketten segítik a fejlődésemet.- Mondj egy-két sportsikert, amire nagyon szívesen emlékszel vissza.- Az egyik legkedvesebb emlékem az előző idény­ből való, mert májusban a csapattal Nyíregyházán vet­tünk részt egy labdarúgótornán, a Jonathán Kupán. Ott a csapat is nagyon jól játszott, én pedig holtver­senyben a legtöbb gólt rúgtam egy debreceni fiúval együtt, ugyanakkor a torna legjobb mezőnyjátékosá­nak engem választottak. Nem sokkal később a Fradi juniális tornáján első lett a csapatunk, megelőzve az akkori bajnok Fradit és a bajnokságban második he­lyezést elért BVSC-t. Kellemes élmények fűznek a kerületi iskolák közötti Tempo Kupa mérkőzéseihez. Ezek a meccsek kicsit külön harcok is egymás ellen, hiszen a kerület különböző iskoláiban elég sok Vasas­játékos tanul. Az idén januárban a mi iskolánk csapa­ta lett az első. Szép emlékem a Csepellel a spanyolor­szági és a Vasassal a svédországi túra is. Epizódok ®gf kismama hétköznapjaiból U gye minden kedves kismama tapasztalta már, hogy a pici gyereke séta közben hogyan maka- csolja meg magát, nyújtja mindkét kezét és felkéredzkedik - ő bizony egy tapodtat sem megy tovább, ha nem cipelik. De azt gondolom ezen egyikünk sem csodálkozik, mert ez így van rendjén. Vannak azonban olyan gyermeki megnyilvánulások, amelyeken az ember hirtelen nem is tudja, síijon-e vagy nevessen. Nem olyan régen arra lettünk fi­gyelmesek, hogy kisfiúnk egyre többször mondja azt, hogy: „nem”. Mivel még kétéves sincs, csodál­koztam a dolgon, „ez még nem le­het a dackorszak”. Jaj, jaj, honnan is tudhatnám meg, mi van az én „áldott jó” gyer­mekemmel? Gyorsan fellapoztam a „Mit tud a gyerek?” című könyvet, amiből kiolvastam, hogy bizony a kisfiam önállósul, és döntéseket próbál hozni a számára rendkívül fontos kérdésekben. Mivel hirtelen így megokosodtam, konstatáltam, hogy nincs semmi baj, a gyerek se nem hülyül, se nem zseni, teljesen normális. De... Egyik este fürdetés, esti kakaó stb. után az ágyban Ben­ce fiam éktelen nagy lármát csapott, nem akart aludni. Fogta a maciját és közölte, hogy ő márpedig kijön az ágyból (mert különben készítsük a füldugót). így is lett. Kijött az ágyból - apu­kája segítségével - és a karácsonyra kapott kukásautóval elmélyülten játszadozott. „Szigorú” anyaként azonban tíz órakor megálljt parancsoltam a já­téknak, és közöltem a kisfiámmal: - Nekem mindegy, hogy a saját ágyadba mész-e aludni vagy a nagyágyba (szülői fekhely), de most aztán le kell feküdnöd, mert nagyon késő van. Reakciók: sírás, tágra nyílt szemek, könyörgés, és egy hamiskás mosoly. Végeredmény: Bence fiam befe­küdt a nagyágyba, de közölte az ap­jával és velem, hogy nekünk is az ágyban a helyünk, így aztán megin­vitált minket sűrű pámacsapkodás- sal a saját fekhelyünkre. Látvány: középen a gyerek jobb, illetve bal oldalán apja, anyja. Fél perc csend után az én „önállósulni kívánó” kisfiam indiánüvöltésbe kezdett. Először elcsodálkoztunk, mert nem tudtuk, honnan tanulta, majd nevettünk, és a végén mind a hár­man a tenyerünket a szánkhoz ütö- getve kiáltoztunk. Mondanom sem kell, jót mulat­tunk és a végén egy jó nagyot alud­tunk hárman a nagyágyban. (hőgi) Ki ez a mindig elegáns Bács Ferenc? VÁLOGATOTT KOSARAS? „EGY FINOM ANGOL ÚR?” RONGYSZEDŐ? FÉNYES FEJEDELEM? Jóval korábban valahogy úgy volt (Jávor Pál kivétel), hogy az eszményi férfit valamely külföldi, job­bára amerikai filmszínész (Adolph Menjou, Clark Gable, Garry Cooper, Errol Flynn, Charles Boyer, Gustav Fröhlich) személyesítette meg a hazai köztudatban. Végre most egy Erdélyből huszonhárom éve családostól Magyarországra jött színművész vette át a szerepet Az évtizednél régebben kerületünkben lakó Bács Ferenc valóban remek megjelenésű, egyik kritikusa szerint az egyik legszebb hangú és nyelvünket legszebben beszélő, kitűnő színészünk, de sem színészi sokar- cúsága, sem természetes, rokonszenves ci­vil személyisége nem fér el egy skatulyába. Egész lénye, magatartása, életfilozófiája, életvitele ellentmond az „egy finom angol úr” meghatározásnak, amellyel nemrégiben egy hírlapi beszélgetés címében felruház­ták. Feltehetően a közelmúltban átütő sike­rű Higgins professzor musical-alakítása a My Fair Ladyben ihlette a megállapítást. Énekadottsága családi hagyomány, érzé­ke a műfajhoz szívbéli baráti kapcsolatának köszönhető, amelynek révén az idők során vagy száz musicalt látott-hallott Ameriká­ban. No de a képlékeny színművészt a közelmúlt és a jelenlegi szerepei alapján „Tarpataky bárónak” (Csó- kos asszony, Szeged), vagy akár „rendőrnyomozónak” is titulálhatnánk (RTL Klub: „Barátok között”). Szóval nem egyszerűen jó­képű, hanem nagyon jó szí­nész. Civil tónusát - míg nem ismertem! - egy közeli élel­miszerüzletben figyelhet­tem meg rendszeresen (kö­zel lakunk egymáshoz). Fesztelensége, kapcsolatte­remtő és -tűrőképessége, egyes népszerű emberek tettetett bájának tökéletes hiánya nagyon megtetszett. Egyszer aztán bemutatkoz­tam és megkértem egy rövid beszélgetésre. Rövid? Egy teljes délelőtt lett belőle.- Régebben elveszített műbútorasztalos (mondhat­nám: művész) édesapám, akinek a nevét viselem, és a három éve elhunyt olasz­magyar édesanyám, Gio- vanna Valéria tiszta világá­nak meghatározó hatású az életemben, az életemre - mondja. — Gyönyörű hangú édesanyámnak szerintem hivatásos énekesnőnek kel­lett volna lennie. Akadémia nélkül játszi könnyedséggel „blattolt” (kot­táról hibátlanul énekelt - a szerk.), s egy megbetegedés következtében beugrott a kolozsvári Szent Mihály-templomban Mo­zart Koronázási Miséjének szoprán szóla­mába. A helybéli operaház hívta, de ő nem akart hivatásos művész lenni. A templom­ban tovább és rendszeresen énekelt és - ér­dekes - arra gondolt, hogy én meg karmes­ter leszek. Egyáltalán nem éltünk könnyen, sőt - de szépen, tartalmasán. Hála apámnak és az égnek, apám műhelyében segítettem, dolgoztam és nagyon sokféle munkát elsa­játítottam. Ezzel együtt volt olyan elképze­lése, hogy ha majd tudok, orvos leszek. A középiskolai szünetekben a gáz-, gőz-, víz­szereléssel is barátságba kerültem. A pénzt mindig apám kezébe adtam, ő meg körül- ményeinldiez képest „busásan” vissza az enyémbe. A nála végzett munkámra is adott. Ebből „legénykedhettem”, de persze nem nagyon. Átveszem a szót, mert beszélgetőtársam - engem is meglepett - a túlzásig szerény egyéniség.- Megindult az orvospályán, de nem ta­lálta magának valónak, eszébe jutottak is­kolai szereplései és - két jól végzett orvosi szemeszter után - jelentkezett a színiisko­lán. Egyből felvették. Tehát nem is karmes­ter lett. Alighogy végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színházi Intézetben, szerződtette az itteni tekintélyes magyar színház, s egyben az intézetben is ott ma- rasztották tanítani.- Nem kedvelem ezt a meghatározást - int le. - A színészi mesterség nem tanítha­tó. A legtöbb, hogy rátermett fiatalokkal gondolatokat cseréljünk a hivatás dolgairól és gyakorlati tapasztalatokat próbáljunk át­adni. Hogy én ezt Harag György mellett te­hettem, az szerencse és életre szóló meg­tiszteltetés. Másfél évtizeden át „cserélt gondolato­kat” az intézetben. De - nem tőle tudom - Romániában is a nagyrabecsült, népszerű magyar színművé­szek egyike volt. Színésznő feleségével, Tanai Bellával együtt azonban - érthetően - magyarországi színpadokra is vágytak. Hosszú esztendőkön át hasztalan. Bella kis­fia, Feri és közös kislányuk, Kati jövőjén is volt okuk töprengeni. Végül is innen érke­zett emberséggel, megértéssel teli, baráti, távoli rokoni és hivatalos segítség. Szinte mindenüket odahagyva áttehették az életü­ket Magyarországra. Bútoroktól seprűig mindent újra kellett venni.- Sok barátnak tartozunk hálával, hogy sikerült. A kis Feri ma orvos, Kati színész­nő - gondol végig jó két évtizedet a mű­vész. Ha romániai, miskolci, győri, Budapes­ten a Józsefvárosi, a Víg-, a Nemzeti, a Jó­zsef Attila Színház-beli, film-, tévé-, szink­ronszerepeit soroltam volna, betűnyi hely nem maradt volna, hogy róla beszéljek. Pe­dig egy kicsit még szeretnék. Volt énekes Higgins professzor a My Fair Lady-ben, volt énektelen Ivanov (Csehov, Miskolc), Bazsi ménesmentő katonatiszt (Ménes­gazda, Kovács András filmje). Volt fényes fejedelem (Homburg hercege) és rongyos Szatyin (Éjjeli menedékhely), gróf Károlyi Mihály (A vörös grófnő-film) és Newton (Fizikusok), Rongyszedő (Chaillot bolond­ja). Pompás orgánumát milliók ismerik fel, ha másról nem, sok-sok szinkronalakjából- a Klinika-sorozat Brinkmann professzo­rából bizonyára (Klaus Jürgen Wussow hangja). Kicsit rendező is (Székesfehérvár, Eger - Néma levente, Esőcsináló). Filmjei­nek, televíziós szerepeinek sokasága sorol- hatatlan. Életútja beválna forgatókönyvnek. Ott­honról hozott iparos ügyessége ma is a ke­zében (hajdan saját játékkockáit is édesap­ja gépein formálta), víz-, gáz-, gőz-hozzá­értése ugyancsak gyakran hasznára van. Színészi sokoldalúságában, pontosságában, igényességében, civil megbízhatóságában egyaránt. Beszélgetésünk tán még most is tartana ezzel a rendhagyó „angol gentleman”-nel, ha órájára nem tekint: - Elnézést, fél négy­re ígértem Bencének, hogy ott leszek. - Be­láttam, nincs pardon: unokája, Bence, Kati leányának kisfia négy és fél éves és Bács Ferenc karácsonyi meglepetésével, egy pompás kisvasúttal együtt akarnak játszani. A játékról jut eszembe, hogy még nem mondtam: Homburg hercege - még amikor édesanyja jövendő karmesternek gondolta- ifjúsági válogatott kosaras volt. Egyéb sportokban csak jó. Egy nem régi, kedvesen laza nyilatkoza­tának végét lopom ide. íme, a „nyilatko­zat”: Szeretném még jó ideig féllábon állva bekötni a cipőfűzőmet. Erre húsz év múlva szívesen visszatérek. Hiszen még alig lesz nyolcvan fölött, én meg éppen száz. Rajk András

Next

/
Oldalképek
Tartalom