XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000-10-19 / 15. szám
RÁDIÓ Műsorvezetők a kirakatban les körhöz szólunk, különböző zenei igényeket kell kielégítenünk a ‘80-as, ‘90-es évek és napjaink zenéivel. Egy 18 éves egészen más zenét szeretne hallani, mint egy 45 éves. A kereskedelmi rádiókat 99%-ban a zenéjük miatt hallgatják és nem a szövegük miatt. Ezért a műsorvezetőknek meg kellett tanulniuk külföldi példákból, hogy a szerepük összébb húzódott. A régi rádiózásban a műsorvezetők egy órában akár 25-30 percig is beszélhettek és a fennmaradó időben zenéltek, nálunk 50-55 percig zenélnek és a fennmaradó időben beszélnek. A műsorvezetőknek tehát lényegében ennek a rádiónak a főtermékét, a zenét kell „eladniuk”.- Részükre ez nem túl nagy alárendeltséget jelent?- Egy amerikai szakértő azt mondta, hogy a műsorvezető az az ember, aki megakadályozza, hogy a zeneszerető hallgató egy zeneszám végén áttekerjen egy másik rádióadóra. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen rádiónak színes egyéniségekre van szüksége, akik ezt a szerepet jól ellátják. És nálunk ilyen emberek vannak.- A Danubius-hívek már jól ismerik őket. De ismerjék meg őket mások is.- A Cappuccino tripla a legsikeresebb reggeli rádióműsor, s ezt az emberek a Danubiusban hallgathatják 6-tól 10 óráig. Az tudnivaló, hogy a rádiózásban a főműsoridő reggel van, amikor is a Cappuccino triplát egymillióan hallgatják. Ebben nagy része van a műsorvezető csapatnak. Jó „tripla” jött össze Jakupcsek Gabriella, Búza Sándor, Gundel Takács Gábor személyében. 10-14-ig egy fiatal műsorvezető, Rákóczi Ferenc egy nagy öreget. Rónai Egont váltotta fel, s egy hónappal a váltás után már jobb eredményeket produkált. A délutáni órák a nagyon kedves és tehetséges Vágó Pirosé, aki nemrég nyerte a hallgatók szavazatai alapján a legnépszerűbb női rádiós kitüntető címet. Az este Jáksó Lacié, aki eredeti stílusával ma már sokak kedvence. 11-től éjfélig a Danubius fórumot Vincze Kinga vezeti rátermetten, ebben az egy órában csak beszéd van, semmi zene. Talán elmondhatom, hogy erős válogatottunk van.- A hallgatók bekapcsolását is a Danubius erős oldalának tartja?- Ügyelünk az éppen érvényes műfajbeli divatokra. Körülbelül egy éve aki Magyarországon jó kívánságműsort csinál, az vezet a piacon, aki nem, az meghal. így vezetett egy időben Komjáthy György kívánságműsora a Juventus rádióban szombaton és vasárnap 6-tól 8-ig. Nálunk mindennap van kívánságműsor, és a hallgatók kívánságai alapján tűzünk műsorra zenéket különböző címeken a hétvégeken is.- Bizonyára van tapasztalatuk, hogy milyen helyet foglal el a rádiózás a mai magyar lakosság életében.- Természetesen ebből a szempontból is vizsgáljuk a hallgatói szokásokat. Ismerjük, hogy melyik korosztály mikor és mennyi ideig hallgatja a rádiót egyfolytában. Ez nagyon rövid idő: 25-28 percet hallgat egy átlagos hallgató egyszerre, s utána mással foglalkozik. Egy-egy hallgató esetében persze nem tudjuk, hogy melyik az a 25-28 perc, ezért nekünk, bármikor kapcsolnak be minket, ugyanazt a képet kell adnunk magunkról, hogy tudják, melyik rádióállomáson vannak. Ezért is mondjuk be gyakran a nevünket és a zenei jellegzetességünket.- Személy szerint otthonosan érzi-e magát ebben a rádióban? Hiszen itt a hangját sem hallani, az arcát sem látni, pedig azt annak idején sokat láttuk a Magyar Televízióban, amikor még a Hét műsorvezetője volt.- Otthonosságom legfőbb oka, hogy a kerületben születtem, a Sziget utcai általános iskolába jártam 8 évig, a Bolyai Gimnáziumban, a Váci út 41-ben érettségiztem. Ezt azért is mondom, mert most mindennap autóval jövök az Árpád hídon át Budáról, ahol most lakom, és mert jól ismertem az egykori Váci utat, értékelni és csodálni tudom mai fejlődésének ütemét. S hogy el ne felejtsem, hosszú évtizedeken át a Visegrádi és Katona József utca sarkán laktam, és mint srác a Szent István parkban fociztam. Akkor még lehetett... _ Sas György Jakupcsek Gabriella A Danubius rádió életem új fejezete, előtte 8 évig már tévés voltam. Én először, hogy úgy mondjam, féllábbal kezdtem el rádiózni, egy éjszakai műsort vezettem egy éven át, miközben egyre jobban ide települt át a szívem és távolodott el a tévétől. Ez eléggé ritka eset, mivel általában a rádiósok mennek át a televízióhoz, s nem fordítva. Most az életemben egy egészséges balansz alakult ki, már ami a rádió és a televízió arányát illeti. Mindig is arra vágyódtam, hogy ne kelljen döntenem a kettő között, és mindkettőnek eleget tudjak tenni, mert egészen más az egyik, mint a másik. A rádió sokkal fiatalosabb, frissebb, s ez az én kondíciómat is javítja, hiszen nagy szükségem van rá, hogy az agyam átálljon a reggeli feladatról az estire. Amikor mi hárman, Sanyi, Gábor meg én elkezdtük a Cappuccino triplát, még nem könnyen jöttek a poénok. Sokáig egészen mást találtunk humorosnak mind a hárman. Idő kellett, amíg befészkeltük magunkat egymás agytekervényeibe ahhoz, hogy tudjuk, hogyan lehet kihozni a másikat a sodrából, de szó szerint. Nem azért vagyunk hárman, mintha akármelyikünk egyedül is ne tudná ezt megcsinálni, hanem azért, hogy egymást indukáljuk és ütőképesen reagáljunk arra, amit mond. Mi is csak olyanok vagyunk, mint a hallgatóink. Ok sem értenek egyet egymással. Búza Sándor A Danubius hullámhosszán idestova 11 esztendeje társalkodóm a hallgatókkal. Én a Magyar Rádiónál kezdtem 1986-ban és 2-3 év eltelte után hívtak a Danubiushoz. Ez a kétlakiság egészen addig állott fent, amíg a Danubius kivált az anyaintézményből, a Magyar Rádióból, új befektető érkezett és a mi mostani rádiónk önállóvá vált. Addig is azt hittük, hogy mi kereskedelmi rádiót csinálunk, de a kettőt botorság lenne összehasonlítani, mert teljesen más alapokon és más szemlélettel működünk. Egy dolog azonban nem változott, akkor is, most is a hallgatókat kell szolgálnunk. Ha mi ehhez hozzá tudunk tenni valami pluszt, az öröm a számunkra, ha nem, akkor úgyis szólnak a minket figyelő „szemek”, akik itt a rádión belül ezt a feladatot kapták. Az már régen rossz, ha a hallgató szól. A Cappuccino tripla szerkezete és műsora is sokrétű. Vannak elemei, amelyek már reggel készen várnak minket, ezeket is mi készítjük el, ilyenek például azok a beszélgetések, interjúk, melyeket élőben azért nem akarunk közvetíteni a hallgatóknak, mert nagyon hosszúak, tehát amíg az alfától az ómegáig eljutunk, az sokszor 7-8 perc, ennyit időt ma már egy kereskedelmi rádió nem szentelhet egy témára, úgyhogy nekünk azt le kell szűkíteni maximálisan 3 percre. A játékok mindig élők, a varázsuk éppen az, hogy ott van két hallgató a rádió túloldalán és azokkal évődni, viccelni, együtt nevetni, netán együtt sími nagyon jó dolog. Rákóczi Ferenc Az ember lelkiállapota attól függ, hogy hol dolgozik. Mindenütt meg lehet találni, ami szép és fontos az életben, itt is, persze szerencsés ember, akinek a hobbija a szakmája. Békéscsabai vagyok, ott kezdtem ezt a pályát most már lassan nyolc éve egy helyi stúdióban, onnan kerültem egy budapesti adóhoz, és ez év januárban kerestek meg engem, hogy nem lenne-e kedvem a Danubiusban dolgozni. Rögtön az első műsor, amire engem felkértek januárban, egy talkshow- szerű műsor volt, a Danubius fórum, ami azért volt izgalmas, mert itt a nap 23 órájában leginkább zenét sugárzunk, és akkor jön a 24. óra, amelyben zene semmi, csak beszéd. A hallgatók zöme értetlenül fogadta ezt a dolgot, zenét szerettek volna inkább. Volt azonban egy réteg, amelyik örült neki. Betelefonáltak, elmondták a problémáikat, olyan történeteket, amelyek néha megráztak, és nem egészen nyugodtan tudtam elaludni a Danubius fórum után. Most ezt a fórumot kolléganőm, Vincze Kinga vezeti. Jelenleg 10-14-ig vagyok található itt a stúdióban, az első részben sok információval, főleg a közlekedéssel kapcsolatban, és büszke vagyok, hogy kulturális ajánlatokkal is szolgálunk. 12-14-ig kívánságműsort vezetek, nem igazi kenyerem a humorizálás. Vannak, akik jól csinálják, én kétélű fegyvernek tartom, mert a hallgatót még véletlenül sem szeretném megbántani, én inkább mindig őszinte szeretnék maradni a hallgatóhoz. Vágó Piros Azt kérdezi, hogy én milyen színfolt vagyok a Danubius hullámhosszán? Természetesen piros. A Pilis Rádiónál kezdtem a pályámat Szentendrén, működtem a Sláger meg a Sztár rádiónál is. Mit hoztam onnan magammal? Elsősorban tapasztalatot, ezt a pályázat nem lehet egy nagy rádiónál elkezdeni, végig kell járni a lépcsőfokokat. És mindig fogékonynak kell lenni az újra, a váratlan fordulatokra. A szabályok is változnak, ráadásul lehet, hogy egyik hétről a másikra. Van, hogy egy új szignál kerül a műsorba, sőt lehet, hogy húsz. Abban van leginkább szabadságom, hogy az öt percben milyen játékot játszom a hallgatóval. Nekem az ideálom a ifjúkoromban - mert most már 27 éves vagyok - a Reggeli csúcs volt. Itt 2-3 hónap alatt találtam meg a hangomat, akkor kezdtem el biztosabbnak érezni magam stúdióban, a mikrofonnal és a „fülessel”. Azt gondolom, hogy úgy tudok a legtöbbet adni a hallgatónak, ha magamat adom, azt már megtanultam, hogy nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. Szabadidőmben megvagyok magamban, van egy talált macskám és mindenolvasó vagyok, ami a kezembe kerül, legyen az újság, magazin, könyv, azt én elolvasom. Nagyon köszönöm a hallgatóknak, hogy hozzájuttattak a Médiahajón átadott kitüntetésemhez. Jáksó László Miért van úgy meglepve, hogy komolynak látszom? Tudok én bármilyen lenni. Igazából most ismerkedhettem meg a televízió varázsával. Ismemi ismertek eddig is, de most, hogy „becsiccsentem” egy olyan tévéműsorba, melyet hárommillióan néznek, ez már több az ismertségnél, azt hiszem, ezt mondják népszerűségnek, de ez nekem szokatlan. Mostanában nem tudok egy újságot kinyitni, hogy ne rólam szóljon. Próbáltam már rájönni a jáksóság eredetére és mivoltára, mivel sokan kérdezik ezt tőlem. Pontosan nem tudom, de megvan rá az elméletem. Én egy csúnya gyerek voltam, nagyon csúnya, idétlen, pattanásos, vékony, szemüveges, senki sem szeretett emiatt. Mit tud az ilyen kamasz csinálni? Beszél és beszél. Persze, ha egy szőke, kék szemű, kisportolt férfiideál, akkor nem kell tudnia beszélni, mert akkor úgyis dőlnek a lányok. Hát igen, én az osztály bohóca voltam, annak meg is maradtam, de ez a rádióban nem látható, csak hallható. Gyermekem anyja adta kezembe a felvételi tájékoztatót, hogy a főiskolán lehet tévérendező-szerkesztő osztályba jelentkezni, felvettek és ez azzal a következménnyel járt, hogy csinálom. A Kossuth rádióban három évig 9-11-ig a Napközben műsorában riporterkedtem, ide nem hívott senki, egyszerűen bekopogtam a Danubiushoz, de ahhoz is kellett két év, hogy elfogadjanak, mert előbb riporter voltam, aztán más műsorvezetőknek írtam szöveget, meg ezerféle dolgot csináltam. Én elégedett vagyok az ötperceimmel, nem akarok másokat „szétdumálni”, az ilyesmit egy házibuliban sem szeretik. t
