XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000-10-19 / 15. szám

RÁDIÓ Műsorvezetők a kirakatban les körhöz szólunk, különböző zenei igényeket kell kielégítenünk a ‘80-as, ‘90-es évek és nap­jaink zenéivel. Egy 18 éves egészen más zenét szeretne hallani, mint egy 45 éves. A kereske­delmi rádiókat 99%-ban a zenéjük miatt hall­gatják és nem a szövegük miatt. Ezért a műsor­vezetőknek meg kellett tanulniuk külföldi pél­dákból, hogy a szerepük összébb húzódott. A régi rádiózásban a műsorvezetők egy órában akár 25-30 percig is beszélhettek és a fennma­radó időben zenéltek, nálunk 50-55 percig ze­nélnek és a fennmaradó időben beszélnek. A műsorvezetőknek tehát lényegében ennek a rá­diónak a főtermékét, a zenét kell „eladniuk”.- Részükre ez nem túl nagy alárendeltséget jelent?- Egy amerikai szakértő azt mondta, hogy a műsorvezető az az ember, aki megakadályozza, hogy a zeneszerető hallgató egy zeneszám vé­gén áttekerjen egy másik rádióadóra. Ez azt je­lenti, hogy egy ilyen rádiónak színes egyénisé­gekre van szüksége, akik ezt a szerepet jól el­látják. És nálunk ilyen emberek vannak.- A Danubius-hívek már jól ismerik őket. De ismerjék meg őket mások is.- A Cappuccino tripla a legsikeresebb regge­li rádióműsor, s ezt az emberek a Danubiusban hallgathatják 6-tól 10 óráig. Az tudnivaló, hogy a rádiózásban a főműsoridő reggel van, amikor is a Cappuccino triplát egymillióan hallgatják. Ebben nagy része van a műsorvezető csapatnak. Jó „tripla” jött össze Jakupcsek Gabriella, Búza Sándor, Gundel Takács Gábor szemé­lyében. 10-14-ig egy fiatal műsorvezető, Rákóczi Ferenc egy nagy öreget. Rónai Egont váltotta fel, s egy hónappal a váltás után már jobb eredményeket produkált. A délutáni órák a nagyon kedves és tehetséges Vágó Pirosé, aki nemrég nyerte a hallgatók szavazatai alapján a legnépszerűbb női rádiós kitüntető címet. Az este Jáksó Lacié, aki eredeti stílusával ma már sokak kedvence. 11-től éjfélig a Danubius fóru­mot Vincze Kinga vezeti rátermetten, ebben az egy órában csak beszéd van, semmi zene. Talán elmondhatom, hogy erős válogatottunk van.- A hallgatók bekapcsolását is a Danubius erős oldalának tartja?- Ügyelünk az éppen érvényes műfajbeli di­vatokra. Körülbelül egy éve aki Magyarorszá­gon jó kívánságműsort csinál, az vezet a pia­con, aki nem, az meghal. így vezetett egy idő­ben Komjáthy György kívánságműsora a Juventus rádióban szombaton és vasárnap 6-tól 8-ig. Nálunk mindennap van kívánságműsor, és a hallgatók kívánságai alapján tűzünk műsorra zenéket különböző címeken a hétvégeken is.- Bizonyára van tapasztalatuk, hogy milyen helyet foglal el a rádiózás a mai magyar lakos­ság életében.- Természetesen ebből a szempontból is vizs­gáljuk a hallgatói szokásokat. Ismerjük, hogy melyik korosztály mikor és mennyi ideig hall­gatja a rádiót egyfolytában. Ez nagyon rövid idő: 25-28 percet hallgat egy átlagos hallgató egyszerre, s utána mással foglalkozik. Egy-egy hallgató esetében persze nem tudjuk, hogy me­lyik az a 25-28 perc, ezért nekünk, bármikor kapcsolnak be minket, ugyanazt a képet kell ad­nunk magunkról, hogy tudják, melyik rádióállo­máson vannak. Ezért is mondjuk be gyakran a nevünket és a zenei jellegzetességünket.- Személy szerint otthonosan érzi-e magát ebben a rádióban? Hiszen itt a hangját sem hallani, az arcát sem látni, pedig azt annak idején sokat láttuk a Magyar Televízióban, amikor még a Hét műsorvezetője volt.- Otthonosságom legfőbb oka, hogy a kerü­letben születtem, a Sziget utcai általános isko­lába jártam 8 évig, a Bolyai Gimnáziumban, a Váci út 41-ben érettségiztem. Ezt azért is mon­dom, mert most mindennap autóval jövök az Árpád hídon át Budáról, ahol most lakom, és mert jól ismertem az egykori Váci utat, értékel­ni és csodálni tudom mai fejlődésének ütemét. S hogy el ne felejtsem, hosszú évtizedeken át a Visegrádi és Katona József utca sarkán laktam, és mint srác a Szent István parkban fociztam. Akkor még lehetett... _ Sas György Jakupcsek Gabriella A Danubius rádió életem új fejezete, előtte 8 évig már tévés voltam. Én először, hogy úgy mondjam, féllábbal kezdtem el rádiózni, egy éj­szakai műsort vezettem egy éven át, miközben egyre jobban ide települt át a szívem és távolo­dott el a tévétől. Ez eléggé ritka eset, mivel álta­lában a rádiósok mennek át a televízióhoz, s nem fordítva. Most az életemben egy egészséges balansz alakult ki, már ami a rádió és a televízió arányát illeti. Mindig is arra vágyódtam, hogy ne kelljen döntenem a kettő között, és mindket­tőnek eleget tudjak tenni, mert egészen más az egyik, mint a másik. A rádió sokkal fiatalosabb, frissebb, s ez az én kondíciómat is javítja, hiszen nagy szükségem van rá, hogy az agyam átálljon a reggeli feladatról az estire. Amikor mi hárman, Sanyi, Gábor meg én elkezdtük a Cappuccino triplát, még nem könnyen jöttek a poénok. Soká­ig egészen mást találtunk humorosnak mind a hárman. Idő kellett, amíg befészkeltük magun­kat egymás agytekervényeibe ahhoz, hogy tud­juk, hogyan lehet kihozni a másikat a sodrából, de szó szerint. Nem azért vagyunk hárman, mintha akármelyikünk egyedül is ne tudná ezt megcsinálni, hanem azért, hogy egymást indu­káljuk és ütőképesen reagáljunk arra, amit mond. Mi is csak olyanok vagyunk, mint a hall­gatóink. Ok sem értenek egyet egymással. Búza Sándor A Danubius hullámhosszán idestova 11 eszten­deje társalkodóm a hallgatókkal. Én a Magyar Rádiónál kezdtem 1986-ban és 2-3 év eltelte után hívtak a Danubiushoz. Ez a kétlakiság egé­szen addig állott fent, amíg a Danubius kivált az anyaintézményből, a Magyar Rádióból, új be­fektető érkezett és a mi mostani rádiónk önálló­vá vált. Addig is azt hittük, hogy mi kereskedel­mi rádiót csinálunk, de a kettőt botorság lenne összehasonlítani, mert teljesen más alapokon és más szemlélettel működünk. Egy dolog azon­ban nem változott, akkor is, most is a hallgató­kat kell szolgálnunk. Ha mi ehhez hozzá tudunk tenni valami pluszt, az öröm a számunkra, ha nem, akkor úgyis szólnak a minket figyelő „sze­mek”, akik itt a rádión belül ezt a feladatot kap­ták. Az már régen rossz, ha a hallgató szól. A Cappuccino tripla szerkezete és műsora is sok­rétű. Vannak elemei, amelyek már reggel ké­szen várnak minket, ezeket is mi készítjük el, ilyenek például azok a beszélgetések, interjúk, melyeket élőben azért nem akarunk közvetíteni a hallgatóknak, mert nagyon hosszúak, tehát amíg az alfától az ómegáig eljutunk, az sokszor 7-8 perc, ennyit időt ma már egy kereskedelmi rádió nem szentelhet egy témára, úgyhogy ne­künk azt le kell szűkíteni maximálisan 3 percre. A játékok mindig élők, a varázsuk éppen az, hogy ott van két hallgató a rádió túloldalán és azokkal évődni, viccelni, együtt nevetni, netán együtt sími nagyon jó dolog. Rákóczi Ferenc Az ember lelkiállapota attól függ, hogy hol dol­gozik. Mindenütt meg lehet találni, ami szép és fontos az életben, itt is, persze szerencsés ember, akinek a hobbija a szakmája. Békéscsabai va­gyok, ott kezdtem ezt a pályát most már lassan nyolc éve egy helyi stúdióban, onnan kerültem egy budapesti adóhoz, és ez év januárban keres­tek meg engem, hogy nem lenne-e kedvem a Danubiusban dolgozni. Rögtön az első műsor, amire engem felkértek januárban, egy talkshow- szerű műsor volt, a Danubius fórum, ami azért volt izgalmas, mert itt a nap 23 órájában legin­kább zenét sugárzunk, és akkor jön a 24. óra, amelyben zene semmi, csak beszéd. A hallgatók zöme értetlenül fogadta ezt a dolgot, zenét sze­rettek volna inkább. Volt azonban egy réteg, amelyik örült neki. Betelefonáltak, elmondták a problémáikat, olyan történeteket, amelyek néha megráztak, és nem egészen nyugodtan tudtam elaludni a Danubius fórum után. Most ezt a fó­rumot kolléganőm, Vincze Kinga vezeti. Jelen­leg 10-14-ig vagyok található itt a stúdióban, az első részben sok információval, főleg a közleke­déssel kapcsolatban, és büszke vagyok, hogy kulturális ajánlatokkal is szolgálunk. 12-14-ig kívánságműsort vezetek, nem igazi kenyerem a humorizálás. Vannak, akik jól csinálják, én két­élű fegyvernek tartom, mert a hallgatót még vé­letlenül sem szeretném megbántani, én inkább mindig őszinte szeretnék maradni a hallgatóhoz. Vágó Piros Azt kérdezi, hogy én milyen színfolt vagyok a Danubius hullámhosszán? Természetesen pi­ros. A Pilis Rádiónál kezdtem a pályámat Szentendrén, működtem a Sláger meg a Sztár rádiónál is. Mit hoztam onnan magammal? El­sősorban tapasztalatot, ezt a pályázat nem lehet egy nagy rádiónál elkezdeni, végig kell járni a lépcsőfokokat. És mindig fogékonynak kell lenni az újra, a váratlan fordulatokra. A szabá­lyok is változnak, ráadásul lehet, hogy egyik hétről a másikra. Van, hogy egy új szignál ke­rül a műsorba, sőt lehet, hogy húsz. Abban van leginkább szabadságom, hogy az öt percben milyen játékot játszom a hallgatóval. Nekem az ideálom a ifjúkoromban - mert most már 27 éves vagyok - a Reggeli csúcs volt. Itt 2-3 hó­nap alatt találtam meg a hangomat, akkor kezd­tem el biztosabbnak érezni magam stúdióban, a mikrofonnal és a „fülessel”. Azt gondolom, hogy úgy tudok a legtöbbet adni a hallgatónak, ha magamat adom, azt már megtanultam, hogy nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. Sza­badidőmben megvagyok magamban, van egy talált macskám és mindenolvasó vagyok, ami a kezembe kerül, legyen az újság, magazin, könyv, azt én elolvasom. Nagyon köszönöm a hallgatóknak, hogy hozzájuttattak a Médiaha­jón átadott kitüntetésemhez. Jáksó László Miért van úgy meglepve, hogy komolynak lát­szom? Tudok én bármilyen lenni. Igazából most ismerkedhettem meg a televízió varázsá­val. Ismemi ismertek eddig is, de most, hogy „becsiccsentem” egy olyan tévéműsorba, me­lyet hárommillióan néznek, ez már több az is­mertségnél, azt hiszem, ezt mondják népszerű­ségnek, de ez nekem szokatlan. Mostanában nem tudok egy újságot kinyitni, hogy ne rólam szóljon. Próbáltam már rájönni a jáksóság ere­detére és mivoltára, mivel sokan kérdezik ezt tőlem. Pontosan nem tudom, de megvan rá az elméletem. Én egy csúnya gyerek voltam, na­gyon csúnya, idétlen, pattanásos, vékony, szem­üveges, senki sem szeretett emiatt. Mit tud az ilyen kamasz csinálni? Beszél és beszél. Persze, ha egy szőke, kék szemű, kisportolt férfiideál, akkor nem kell tudnia beszélni, mert akkor úgy­is dőlnek a lányok. Hát igen, én az osztály bo­hóca voltam, annak meg is maradtam, de ez a rádióban nem látható, csak hallható. Gyerme­kem anyja adta kezembe a felvételi tájékoztatót, hogy a főiskolán lehet tévérendező-szerkesztő osztályba jelentkezni, felvettek és ez azzal a kö­vetkezménnyel járt, hogy csinálom. A Kossuth rádióban három évig 9-11-ig a Napközben mű­sorában riporterkedtem, ide nem hívott senki, egyszerűen bekopogtam a Danubiushoz, de ah­hoz is kellett két év, hogy elfogadjanak, mert előbb riporter voltam, aztán más műsorvezetők­nek írtam szöveget, meg ezerféle dolgot csinál­tam. Én elégedett vagyok az ötperceimmel, nem akarok másokat „szétdumálni”, az ilyesmit egy házibuliban sem szeretik. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom