XIII. Kerületi Hírnök, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1997. július / 7. szám

/ Tartassuk be a bírósági ítéletet és a rendeleteket Települési Értékvédelmi Támogatásra pálxázati határidő: aususztus 15. Reggel 6-ig tilos a rakodás a Bulcsú utcában Helyi védettségű épületek a XIII. kerületben A Lehel piac helyzete hosszú-hosszú évekre vissza­tekintő gondja a kerületnek. Születtek már különböző ja­vaslatok a megoldásra. Példá­ul, amikor a Köszörűgyár el­költözött a Váci útról, s mie­lőtt még a Könyvesház átvet­te volna a helyét, felmerült annak a gondolata, hogy mi lenne, ha odavinnénk a Lehel piacot. Később egy 31 méte­res monstrumot akartunk a piac fölé építeni, amely 50 millió angol fontba került volna. Kezdetben voltak je­lentkezők a beruházásra, de amikor komolyabban számolni kezdtek, rá kellett jönniük, hogy ez nekik nem éri meg. En a mostani javaslatban szereplő két-, de tulajdonkép­pen háromszintes megoldást támogatom. Vagyis építenénk két földfeletti szintet, a rako­dóhelyek, a parkolók, a gará­zsok pedig a föld alá, a metró aluljárójával kerülnének egy szintre. Szépen meg lehetne csinálni, van rá több példa is Budapesten, talán elég, ha a Kolozsi téri piacot említem. Az ilyen megoldás a vásár­lók, a kereskedők, de a kör­nyező lakosság érdekét is jól szolgálná. Úgy érzem, hogy a piac óriási fejlődésen ment át az utóbbi időben. Ezt a szám­adatokból is látni, hiszen nem csak, hogy önfenntartó lett, de komoly bevételi forrást is jelent a kerületnek. Az is vi­tathatatlan, hogy 1995 óta, amióta megtörtént a piac fel­újítása, megoldódott az éjsza­kai zárhatósága, és épületeket újítottak fel, nagy javulás ta­pasztalható, s hogy ez fenn- 1 tartható, az-a piac jelenlegi vezetésének köszönhető. Van azonban egy olyan tar­tozásunk a környék lakóinak, amelyet hosszú évek óta nem tudunk rendezni, s ezt azért vetem fel, hogy a piac jelen­legi vezetőit meg tudjam erő­Bírósági szünet A Fó'városi Bíróság Elnöké­nek rendelkezése alapján 1997. július 21. napjától 1997. augusz­tus 19. napjáig a Pesti Központi Kerületi Bíróságon ítélkezési (törvénykezési) szünet lesz. A fenti időszakban a bírósá­gon tárgyalások nem folynak, azonban a bírák és ügykezelők ügyeleti jelenlétével az esetleg felmerülő soron kívüli ügyinté­zéseket biztosítják. A bíróságok működő Tájé­koztató Iroda, Nagyirattár és a csoportok kezelő irodái csökken­tett munkaidőben -9-11 óráig - ügyfélfogadást tartanak, s emel­lett a bíróságra érkező kezdő- és utóiratok érkeztetését is elvég­zik. Az ítélkezési szünet időszaká­ban a panasznapi ügyfélfogadás szünetel. A Prof. Dr. Kováts István Alapítvány pályázatot hirdet budapesti ál­landó lakással rendelkező súlyos mozgáskorlátozott fiatalok tá­mogatására, amely tanulmányok folytatásához, közlekedéshez, lakhatási, illetve munkavállalási feltételek megteremtéséhez szükséges tárgyak vásárlásához hozzájárulásként igényelhető. Az alapítványból pályázható összeg nem lehet több a pályáza­ti cél költségének 25%-ánál, de legfeljebb 30 000 Ft. Pályázni a 40. életév betölté­séig lehet. A pályázathoz kérjük mellé­kelni a súlyos mozgáskorláto­zottságról szóló orvosi igazolá­sokat, valamint a családban együtt élők jövedelemnyilatko­zatait. A névvel és címmel ellátott pályázatokat a Prof. Dr. Kováts István Alapítvány 1052 Buda­pest, Városház utca 9-11. címére 1997. augusztus 31-ig kérjük be­küldeni. síteni abban, hogy ennek az ügynek a végrehajtása érde­kében fel kell lépniük. Tanúja voltam annak a birtokháborí- tási pernek, amelyet a Bulcsú utca 23/A, 23/B, 25/A számú házak 59 lakója volt kényte­len 1985-ben indítani a Lehel téri piac felügyelősége ellen. A Pesti Központi Kerületi Bí­róság 1985. augusztus 7-én meghozott ítélete így szól: „A bíróság megállapítja, hogy az alperes este 10 órától kifejtett piaci tevékenységé­ből eredő megengedett zaj­szintet meghaladó zajárta­lommal birtokháborítást kö­vetett el a felperesek sérelmé­re. A bíróság ettől a magatar­tástól az alperest eltiltja azonnali hatállyal.” A kerületi bíróság az indo­kolásban kifejtette, hogy a peres eljárás során lefolyta­tott szakértői bizonyítás ered­ményeként azt állapította meg, hogy a felperesek laká­sán mérhető zaj éjjel a leg­kedvezőtlenebb félórában (fél 6 és 6 között!) meghalad­ja a szabványban megenge­dett zajszintet. Az áruszállítás és rakodás zaja műszeres mé­réssel nem reprodukálható, de érzékelhető, azért a 12/1983. (V. 12.) MT számú rendelet 2. §-ának (3) bekez­dése szerinti veszélyes mérté­kűnek ítélhető. Ezért a birtok­háborítás szabályai szerint hoz­ta meg a tiltó rendelkezést. Fellebbezés folytán a Fő­városi Bíróság 1986. február 25-én, törvényességi óvás folytán a Legfelsőbb Bíróság 1986. október 8-án a birtok- háborítási pert újra tárgyalta, de ez már nem vonatkozott az éjszakai áruszállítási és rako­dási tilalomra, azt mindkét fellebbviteli fórum hatályá­ban fenntartotta, úgy hogy az ma is érvényben van. A 80-as évek végéig sike­rült a piacfelügyelőségnek az éjszakai rakodási tilalomnak érvényt szereznie. Azóta azonban, miközben tetemes mértékben megnövekedett a Bulcsú utcában az ideérkező áruk és göngyölegek mennyi­sége, s ezáltal még veszélye­sebb zajártalom alakult ki, az árudások és a szállítók a tilal­mat folyamatosan és súlyo­san megszegik. Egy évvel ez­előtt az önkormányzat is el­rendelte az éjszakai rakodási tilalmat, de ennek sincs sem­mi foganatja. Sőt, nappalra szóló rendelkezése is van az önkormányzatnak, amelyet belefoglalt mind a piaci ren­deletbe, mind a piaci házi­rendbe, s amely így szól: „A helyhasználó és szállítója kö­teles az áru- és göngyöleg szállítását, a rakodást, vala­mint a mérlegelést a lakókör­nyezet nyugalmának háborí- tása nélkül végezni, s ennek betartása a piacfelügyelőség hatáskörébe tartozik.” Hozzáteszem, hogy a Váci út és a Bulcsú utca sarkán van egy forgalmi jelzőtábla,’ amely szerint reggel 6-10 óra között lehet rakodni a fentebb jelzett módon a Bulcsú utcai fronton, de 8 után parkolási díjat kell fizetni. Ezt a rendet azért alkottuk meg, hogy ne foglalja el egy-egy szállítóko­csi egész délelőttre a helyet, hanem más is odaférhessen rakodni. Tartassuk be tehát haladék­talanul a bírósági ítéletet és a rendeleteket, ha kell, a kerü­leti rendőrkapitányság bevo­násával. Mi, önkormányzati képviselők azért vagyunk, hogy az egész kerület ellátá­sát próbáljuk elősegíteni, de az egyes adott lakóterületek nyugalmát se engedjük csor­bítani. Müller Károly önkormányzati képviselő, a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi, valamint a Közbiztonsági Bizottság tagja Budapest Főváros Önkor­mányzata a közgyűlés 54/1993.(1994. II. 1.) számú, a főváros városképe és törté­nelme szempontjából megha­tározó épített környezet vé­delméről szóló rendeletének 14-17. paragrafusai értelmé­ben a rendelet hatálya alá tar­tozó épületek, épületegyütte­sek, azok szűkebb környeze­te, illetve tartozékaik felújítá­sa, rekonstrukciója érdeké­ben végzett munkák segítésé­re „települési értékvédelmi támogatás”-t hozott létre. A rendelet hatálya alá tartozó épületek listája a Fővárosi Közlöny 1994. február 1-jei számában található. A támogatás célja hangsú­lyozottan az eredeti részek felújítása, restaurálása, visszaállítása. A rendelet hatálya alá eső épületek tulajdonosai, haszná­lói pályázhatnak mint építtetők. A támogatást pályázat út­ján lehet elnyerni. A részletes pályázati feltételek díjmente­sen hozzáférhetők a Fővárosi Önkormányzat Ügyfélszolgá­lati Irodájában (Budapest V, Károly körút 28.) hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30, pén­teken 8.00-14.00 óráig. A pályázatokat 1997. au­gusztus 15-ig kell beküldeni vagy személyesen benyújtani a Fővárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodájába (1052 Budapest V. kerület, Károly körút 28.) hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30, pén­teken 8.00-14.00 óráig. A pályázatokat zárt borí­tékban kell beküldeni, a borí­tékra kérjük ráírni: „Települési Értékvédelmi Támogatás 1997” A beküldött pályázatokat a kiírók 1997. október 15-ig el­bírálják. A Fővárosi Közgyűlés Várostervezési és Város­képvédelmi Bizottsága IDOTALLO HAGYOMÁNYOK Az ország egyik legrégebbi bankja Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő kerületében: AZ ÁLTALÁNOS ÉRTÉKFORGALMI BANK RT. BANKFIÓKOT NYITOTT A XIII. KERÜLETBEN. CÍM: XIII., VÁCI ÚT 202/C (a Duna Plaza mellett) Telefon: 129-7417, 129-7469 Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 9.00-14.30, pénteken 9.00-13.30 A nagy sikerre való tekintettel június 30. után is, egészen az év végéig: JUBILEUMI BETÉT kamatprémiummal! Általános Értékforgalmi-Bank rt. General Banking and Trust co. ltd. 1. Épületek, építmények Elnevezés, építész, építési évszám Csanády utca 2. = Váci út 34. Krayer-ház Ágoston Emil, 1909-1910. Csanády utca 19. iskola és lakóház Dévai utca 15/A T üdőbeteg-gondozó Dózsa György út 138-142. = Tüzér utca 19-23. = Taksony utca 3-5. Székesfővárosi kislakásos bérházak Rerrich Béla, 1910-1911. Dózsa György út 152. = Angyalföldi út 5/B Népszálló Schmoditsch Lajos és Eberling Béla, 1909-1911. Hegedűs Gyula utca 32. Prágai-ház Vermes József, 1912. Hegedűs Gyula utca 34. = Csanády utca 14. Rosenfeld-ház Porgesz József, 1911. Hegedűs Gyula utca 88-90. = Tisza utca 18. = Vág utca 19-21. Székesfővárosi kislakásos bérház Ney-Strausz, Morbitzer, 1909-1910. Hegedűs Gyula utca 92-94. = Dráva utca 12. = Tisza utca 11. Székesfővárosi kislakásos bérház Habicht-Komor-Jakab, 1909-1910. Huba utca 12. = Rózsafa utca 2. Karmelita-templom és kolostor Lehel út 4/C Fábián-ház Román Miklós és Ernő, 1913 körül Lehel út 14. = Taksony utca 1/A-l/B Székesfővárosi műhelybérház Medgyes Messinger Alajos, 1910-1911 Lehel út 16. = Dózsa György út 136. Elemi iskola Balázs Ernő, 1909-1912. Pannónia utca 6. lakóház Jónás Zsigmond és Dávid, 1909. Pannónia utca 8. lakóház Orth Ambrus és Somló Emil, 1910 körül Pannónia utca 16-20. = Katona József utca 25-27. = Tátra utca 9-13. = Wallenbert utca 2-4. Phőnix-házak • «Irrctrt jjjmi ■ ­i 1™, Pannónia utca 81. Elemi iskola Schulek János, 1910 körül Radnóti Miklós utca 6. lakóház Komor Marcell és Jakab Dezső, 1903 Radnóti Miklós utca 9. lakóház Kosztolányi Kann Gyula, 1904-1905. Radnóti Miklós utca 24-26. = Pannónia utca 28. = Tátra utca 17. lakóház Fischer József és Mueller Félix, 1925. Radnóti Miklós utca 25. = Tátra utca 19. Pollák-ház Román Miklós és Ernő, 1913 körül Révész utca 18. = Újpesti rakpart 45-46. Hőerőmű épülete Révész utca 27-29. Gyárépület Szent László utca 26. = Szegedi út 43. kápolna Szent László utca 133-143. = Dolmány utca 45. = Tatai út 120-130. = Rokolya utca 50. MÁV tisztviselő lakótelep Tátra utca 3. Back-ház Málnai Béla és Haász Gyula, 1911-1912. Tátra utca 4. Haász-ház Málnai Béla és Haász Gyula, 1911-1912. Tüzér utca 26-28. = Dózsa György út 55. Zsinagóga (Jelenleg Sportcsarnok) Baumhom Lipót, 1908. Véső utca 6. = Visegrádi utca 108. Schmoll paszta-ház Visegrádi utca 17. = Radnóti utca 12/ lakóház Vágó József és László, 1903. Visegrádi utca 23. Förster-ház Málnai Béla és Haász Gyula, 1910. 2. Épületegyüttesek 1. A Radnóti Miklós utca-Pozsonyi út-Hollán Ernő ut­ca-Victor Hugo utca-Pozsonyi út-Ipoly utca-Újpesti rakpart által határolt terület (a Szent István park környezete). 2. A Szent István körút páros oldala a Jászai Mari tértől a Nyugati térig. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom