Hír 13, 1994 (3. évfolyam, 1-12. szám)
8-9. szám
Autos rémek (Folytatás a címlapról) De! A leírtaknál rémisztőbbek, amit csak suttognak az emberek. Ismerjük, hogy a szájról szájra terjedő' hírek nagy része kitaláció, és nem is foglalkoznánk vele mi sem, ha az egész, úgy ahogy van, nem vágna a profilunkba. Mivel bűnelkövetésről van szó, és a védekezés legfőbb módja a megelőzés, annak ismerete, hogy milyen a módszer és milyen az ellenmódszer, kötelességünknek tartjuk a felvilágosítást. Hogy mennyire fontos iránt, hogy hogyan juthatnak el céljukhoz. Az újságíró közelebb lépett, hogy útbaigazítsa az utasokat, s akkor hirtelen megragadták, és a kocsiba akarták rántani. Szerencsére - jó erőben lévén - el tudta hárítani az erőszakos invitálást. Mit is javasolhatunk a veszély csökkentéséhez vagy elhárításához? Kerüljük a közelséget, kerüljük a közvetlen mellettünk haladást. Bármilyen támadás esetén csapjunk nagy lármát, ne szégyelljünk segítségért kiáltozni. És a közmondás is azt mondja: széaz óvatosság, megemlíthetjük az egyik szegedi napilap főmunkatársának esetét, amiről ő maga számolt be újságja hasábjain. Leírása szerint egyik este a város főterének számító Széchenyi téren autóbuszra várakozott, amikor negállt előtte egy gépkocsi. Az jtasok kérdezősködni kezdtek az gyen a futás, de hasznos. Ugyanakkor jól figyeljük meg támadóinkat, ruházatukat, cipőjüket, a kezükön levő gyűrűt és beszédüket, hangjukat. Bohókás ötlet, de hordjunk magunkkal festékes spray-t. Letagadhatatlan bizonyítékot szolgáltathat. Engedély sem kell hozzá! ___________________________ ( Folytatás a címlapról) Később megjöttek a kínaiak, a csecsének és egyéb, az ázsiai bűnözői szokásokat meghonosító nációk gyermekei, és halomra ölik - most még csak - egymást, mi csak később kerülünk sorra. Sőt időnként fejez- getnek, darabolnak is. (Némileg ellentmondhat a keleti gyilkossági „művészeteket” elítélő gondolatunknak, hogy a közelmúlt egyik legszömyűbb gyilkosságát éppen egy osztrák filmproducer, bizonyos herr Fordl követte el, egy magyar- osztrák életművész, üzletember, honi politikusaink avatott tolmácsa, dr. Pesti Gábor aktív közreműködésével. Tizenkét darabba szabták bizonyos Fritz Kőrbel urat, és három csepeli kukába rejtették. Kínai szemmel is „szép” munka volt.) Aztán itt van a pénzek tisztára mosása, és a bűn „nyereségének” meg- forgatása, vagyis a - helytelenül - maffiának nevezett valami. Erről a témáról egyelőre nem írnék többet. Jól emlékszem még, hogy Lengyel Lászlót miért ítélték el a Magyar Köztársaság nevében! Ha már a maffia szóba került, nézzük inkább a szervezett bűnözést magát. Jobb helyeken úgy nevezik a szervezett bűnözőket, hogy bűnözőszindikátusok. Olaszországban a numero 1-es a szicíliai Maffia. (Azzal, hogy a magyar sajtóban először nagy kezdőbetűvel írjuk a klasszikus, szicíliai Maffiát, tulajdonnévként kezelve, talán segíthetünk rendszerezni a maffiák körül kialakult, mesterségesen is kavart összevisszaságot. Mert (Folytatás a 4. oldalon) Bűnözőszindikátusok Egy kis maffiatan