Angyalföld, 1980 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1980. március / 1. szám

Ott dolgozunk, ahol élünk! A LAKÓTERÜLETI TÁRSADALMI MUNKÁRÓL Évekkel ezelőtt — de sok helyütt még ma is — egy furcsa jelenséggel kerül­tek szembe mindazok, akik a városok, kerületek szépítésére társadalmi mim- kaakciókat szerveztek, vagy végeztek. Nevezetesen: az esetek túlnyomó több­ségében csak a munkahelyeken szer­vezték a városszépítő, takarító, park­építő kommunista műszakokat, társa­dalmi munkaakciókat. És hogy ez miért nem volt egészen jó? Gondoljunk csak utána: nagyobb lendülettel, mondhatni „átéléssel” dolgozik az, aki olyasvalamit alkot vagy hoz rendbe, amit kész álla­potban is napról napra lát, élvez. Ma­gyarul: aki lakóhelye környékén végzi a társadalmi munkát. Ezért vált fontos feladattá: fogjunk össze végre egy-egy lakókörzet, terület lakóit is, és otthonuk környékén szer­vezzük munkára őket. A lakóterületi munkaakciók szervezésében természete­sen a Hazafias Népfront kerületi és kör­zeti szervei vállalták az oroszlánrészt — és Angyalföldön sem volt ez máskép­pen. A körzeti népfrontbizottságok felada­ta ezúttal nem is különösebben nehéz: nem annyira „szervezni” kellett az em­bereket a munkára, mint inkább ösz- szefogni, azaz az önkéntesen felaján­lott munkákat összesíteni, egybehangol- ni, teljesítésüket nyomon követni. Az MSZMP XII. kongresszusa és ha­zánk felszabadulásanak 35. évfordulója tiszteletére e cikk megírásának idő­pontjáig a körzeti népfrontbizottságok­hoz összesen csaknem 95 ezer órányi társadalmimunka-felajánlás érkezett be, több mint egymillió-nyolcszázezer fo­rint értékben. És hogy mi van a számok mögött? Emberközelbe hozva a felajánlások fo­rint- és óraértékeit, megtalálhatjuk: az 1-es körzetben játszóteret újítanak fel az Unoka utcában. A „ketteseknél” a játszótéri berendezéseket újítják fel, baleset ellen védő korlátokat állítanak fel és gondoznak, a négyes körzetben a Fáy közben levő elhanyagolt játszótér felújítását vállalták (terepegyengetés, füvesítés, fásítás, ülőpadok, játék- és tornaszerek beépítése). Az ötös körzet 432 négyzetméteres jégpályát hozott létre és azt egész té­len használható állapotban tartotta. A hatos körzet sem tétlenkedik: a Váci úton, a Rozsnyai utcában, a Teve és a Forgách utcákban ajtókat, ablakokat festenek, pincét takarítanak, járdalapo­kat, kukák helyét betonozzák, házszám­táblákat készítenek és tesznek a helyük­re. A 7-es körzetben erkélyt festenek, ■ parkot ápolnak, a nyolcasban a Kartács és Üteg utcákban ajtókat, ablakkerete­ket festenek, pincét lomtalanítanak, a „kilencesek” játszótérfelújítás mellett vaskerítéseket míniumoznak és feste­nek le. A 11-es körzetben az udvarok, kertek gondozása szerepel leggyakoribb válla­lásként, a 14-esben az idősekkel, bete­gekkel való törődést helyezték előtérbe, 10 a 15-ös körzetben a vállalás érdekessé­ge: egy-egy villanyszerelő, illetve kő­műves szakmunkás vállalta, hogy tár­sadalmi munkában idősebb, egyedülálló és kisnyugdíjas embereknek az ő szak­májukba vágó gondjain segítenek. A 16-os körzetben szeméttárolókat és szá­rítóhelyiségeket meszelnek, közterület­szegélyeket gyomtalanítanak, ültetnek be virággal. A 17-es körzet aktivistái egyebek között járdát takarítanak, fá­sítanak, mosókonyhák és szárítóhelyisé­gek takarításáról gondoskodnak. Külön érdemes foglalkozni a 10-es körzet munkájával, ahol a lakóterületi társadalmi munkát olyan lelkesedéssel vállalták a lakók, szervezik a népfront­körzet aktivistái, hogy annak már fő- városszerte híre van. Pedig nem éppen könnyű helyzetben levő körzetről van szó: a Váci út—'Dráva utca—Duna-part— Gogol utca által határolt terület ez. Angyalföldieknek nem kell külön elma­gyarázni, hogy ez mit jelent: egyik ol­dalon a metróépítés, másik oldalon az új lipótvárosi lakótelep-építkezés máso­dik ütemének munkái. A körzet fele építési területnek számít, állandóak a jövő-menő, sarat hordó teherautók, szá­raz időben a por, mindenfelé építési törmelék lerakva — és talán ne is foly­tassuk tovább. Mások esetleg, ilyen helyzetben, lemondóan legyintve várnák, hogy „elvonuljon a vihar” a fejük fölül. De az ittenieket, úgy tűnik, keményebb fából faragták. Csak azért is bizonyít­ják, hogy ilyen nehéz körülmények kö­zött is tenni akarnak valamit azért, hogy szebb, jobb körülmények között élhessenek. Több mint tizenháromezer társadalmi munkaórát ajánlottak fel az itt lakók, amelynek az egyharmadát már teljesítették. A tízes körzet titkára, Ávár Ernő — „civilben” maga is az építési munkák hozzáértője, lévén mérnök, és beruházó­ként dolgozik nyugdíja mellett ma is — különösen büszke arra az iratkötegre, amely a felajánlások eredeti példányait foglalja magában. — Nézze jól meg ezeket a papírlapo­kat — mondja. — Ugye, látja, hogy a fele kézírás, és mind úgy kezdődik, hogy „felajánljuk”? Ez is bizonyítja: nem kellett itt hű de nagyon szervezni, agitálni, központilag meghatározni, hogy ki mennyi munkát végezzen, ajánlkoz­tak az emberek maguk is, éppen ele­gen, de elindítani a népfrontnak kellett. És valóban, névre szóló felajánlások, pontosan körülhatárolt vállalások: me­lyik ház, melyik részén, milyen ajtót, ablakot festenek újra, hol, mit tesznek rendbe, és így tovább ... Nagyon érdekes az egyik, levélben ér­kezett felajánlás: a Pozsonyi úti Refor­mátus Egyházközség presbiterei, lelké­szei és tagjai 400 munkaóra alatt elvég­zik a Pozsonyi út 58. szám alatti temp­lomépület környékének parkosítását, füvesítését, rendbehozatalát. Mint írják: „Vállalásunk határidejét 1980. március 31-ét inkább előbbre kívánjuk hozni, de föltétlenül meg akarjuk tartani!” íme, a példa, a népfromtmozgalom elveinek gyakorlati igazolása: a vallott ideológiá­tól függetlenül, együtt és egymásért él­ni és cselekedni! A Kárpát utcában, a még tanácstag nélküli körzetben, az új házak környé­kén azt hinné az ember, hogy nehezebb a szervezés, az egymást még jószerivel meg sem ismert emberek magukba zár- kózóan, befelé fordülóak, mint ezt már annyi irodalmi alkotás pesszimista mó­don emlegeti. Nagyon örvendetes, hogy egy beszélgetésből éppen az ellenkezője derült ki. Kun István, az egyik új lakóház lakó­bizottságának elnöke meséli: , — Két éve kerültünk ide új lakóként. A lakások, szó se róla, nagyon szépek, de a környékükről jobb, ha most még nem beszélünk. Szemétdombok, burján­zó gaz, holdbéli, sivár táj csúfoskodott a házak között, vagy körül. Maguk a lakók kezdték „pedzegetni”: valamit tenni kéne. A szomszéd házakban is ha­sonló elhatározásra jutottak az ottlakók, így aztán összefogva megkerestük az il­letékes vállalatot, és megkérdeztük: parkosíthatnánk-e magunk a környé­ket? Azt mondták: ehhez speciális gé­pek kellenének, itt sokat nem használ­hatnánk, de segíthetünk másban. Hord­juk el a törmeléket, szemetet a terület­ről, ennyivel is kevesebb az ő előkészítő munkájuk. — Nosza, szereztünk a házkezelőség- től szerszámokat, máshonnan talicská­kat, és kiírtuk a házak kapualjaiba: mi­kor lehet jönni dolgozni? És jöttek a lakók, ki, mikor ért rá. A .társadalmi munka szervezői által biztosított teher­gépkocsik meg elszállították a szeme­tet. De csináltunk még mást is: a gye­rekek szerettek volna egy csúszkálni- való jégpályát. Ha már a szerszámok kéznél voltak, szépen elegyengettük a terepet, locsoltuk, és vártuk a hideget. Ami meg is jött. És 80—100 gyerek csúszkált délutánonként a „házipályán”. — Aminek a legjobban örülünk: ma­guk a gyerekek is „beszálltak” dolgoz­ni, nemcsak a jégpálya építésénél, ha­nem a területrendbehozás többi mun­kájában is. Mondhatnám: sikerült meg­értetni velük, hogy a munka lehet öröm, nekik talán jó játék is. Azóta is kér­dezik: mikor jöhetnek legközelebb? Vállaltuk az előterek, a szemétledobók környékének melegpadlóval való borí­tását is. csak ez még n'incs kész. Az ok: az illetékesektől január végéig még nem kaptuk meg a szükséges PVC-anyagot. Még hosszan lehetne folytatni, de az oldal terjedelme e riportnak is határt szab. Az angyalföldiek munkakedvének, lelkesedésének, szerencsére sem ez, sem más nem tud határt szabni, most leg­alábbis így látszik. Bízzunk benne: a munkakedv, az aktivitás a lakóterületi népfrontmunkában tartós lesz! —Szatmári— ANGYALFÖLD

Next

/
Oldalképek
Tartalom