Angyalföld, 1976 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1976. november / 2. szám
A mi krónikánk p944 végén négy szovjet pilóta kért és kapott menedéket két angyalföldi munkáscsaládnál. 53 napig, 1945 januárjáig rejtegették őket. Köztük volt Iván Kovalenko őrnagy, aki három évtized után kereste fel az őt megmentő Szabó családot, 8 ellátogatott a HNF kerületi bizottságához, az úttörőházba, valamint a Csata utcai általános iskolába is. Képünkön: Iván Kovalenko a vendéglátó úttörőkkel, s a Szabó család tagjaival. | 1977-ben kezdik a Marx tér átépítését. A munka befejezése után a Bajcsy-Zsilinszky és a Váci utat karcsú felüljáró köti majd össze. Munkásmozgalmi emlékek A spanyol polgárháborúról, a fasizmus elleni harcról, a Nemzetközi Brigád hőstetteiről, a front legendáshírű magyar harcosairól összegyűjtött dokumentumokat tekinthet meg a Budavári Palotában a történelem, a munkásmozgalmi múlt iránt érdeklődő. Ezer magyar — köztük Zalka Máté, Gál János, Münnich Ferenc, és angyalföld fia — Jász Dezső küzdött a távoli országban, ahogy Ehrenburg megfogalmazta: „Európáért, az emberi méltóságért...” • • Ötleteket várunk... KÖNNYŰ HELYZETBEN vagyunk, ha a kerületben elvégzett társadalmi munkáról kell beszámolnunk. Imponáló adatok kerülnének a papírra — a méltató szavak mellé. Az angyalföldiek sokat tettek már eddig is azért, hogy eltűnjenek a szépséghibák, hogy még szebbé, még otthonosabbá váljék környezetünk. Szóval: könnyű helyzetben vagyunk, ha csak dicsérni akarnánk. De — sajnos — még mindig akad jócskán tennivaló. MIT ÉS HOGYAN? Ez a kérdés. Már egy-egy ötlet, javaslat a megvalósítás módjára is sokat segíthet. Mindannyiunk ügye olyan hiányosságok, szeplők felderítése, amelyeket csakis közös erővel, a közösség ösz- szefogásával tüntethetünk el. Tehát még egyszer: mit és hogyan? Mik azok a feladatok, amelyek hovatovább nem tűrnek halasztást, s miként lehet ezeket a munkákat elvégezni. EBRE VÄRUNK önöktől, Angyalföld lakóitól ötleteket. Ne sajnáljon hát tollat ragadni, s javaslatait elküldeni a körzeti népfrontcsoportokhoz, vagy a kerületi népfrontbizottsághoz. OLYAN PÁLYÁZAT ez, amelyen mindenki nyer, amelynek közel kétszázezer győztese lesz. Várjuk az ötleteket. közérdekű bejelentésekről, javaslatokról szóló törvénytervezet társadalmi vitájával foglalkozik a Magyar Hírlap október 22-i száma, megállapításait Csepelről és Angyalföldről szerzett példákkal illusztrálva. A cikkíró — Bálint B. András — elégedetlen a XIII. (és a XXI.) kerületi népfront szervezte összejövetelekkel, mondván: „... értekezletszaguk volt, a vitát bürokratikus közhelyek mondatszálai (?!) szőtték át meg át. S nemcsak a »hivatalos emberek« — a tanács, a népfront tisztségviselői — használták ezt a magasztos nyelvet, a közigazgatási zsargont, hanem a meghívottak is. Talán, mert csupa jogászt, népfrontbizottsági aktívát és tanácstagot invitáltak meg a vitára, olyanokat, akiknek jócskán van rutinjuk a gyűlésezésben és igen szépen tudnak semmitmondani: azok pedig, akiknek a törvény készült, az egyszerű polgárok, ezúttal otthon maradtak. Hisz nem hívta őket senki. Ez pedig azt bizonyítja, hogy közéletünk deDe hová lett az Egyszerű Polgár? mokratizmusa még nem teljes demokratizmus ...” íme, kiemelve és csokorba szedve a bálintbéandrási evidenciák, s az ol- vastukkor felvethető kérdések (egy része). 1. A jogász, a tanácstag, a népfrontbizottsági aktíva nem Egyszerű Polgár. Hanem mi? Bonyolult polgár? Kiemelt káder? Netán egyenesen VIP? (Very Importent Perhon — Igen Fontos Személyiség) 2. A magyarországi jogászok, tanácstagok, népfrontbizottsági aktívák szépen tudnak semmitmondani. És ha mégiscsak akadna köztük egy-kettő, aki tömören fogalmaz, aki mindig és mindenütt csakis a lényeg ről beszél? Az most megsértődhet? 3. A törvény kizárólag az Egyszerű Polgárnak készült. Vajon mi van, ha valaki nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy elég egyszerű? Azzal mi lesz? Nem tehet közérdekű bejelentést, javaslatot, amíg törvény lesz a törvény? 4. Nem hívták meg az Egyszerű Polgárt — nem teljes a közéleti de mokratizmus. Honnan tudja B. B. A., hogy nem hívták meg? Hátha csak útközben lett Bonyolult Polgár belőle? Hátha meghívták, de annyira egyszerű, hogy még a közélet demokratizmusa sem érdekli? Hátha az Egyszerű Polgár tanácstagnak, népfront aktívának álcázta magát — lévén az egyszerű oolgári életben marós, esztergályos, KÖZÉHT- eladó, pedagógus vagy uram bocsá’ újságíró — alaposan megtévesztve B B. A-t ezzel? ANGYALFÖLD 23