Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. augusztus / 8. szám
Ferencvárosi séták - A nagy árvíz Gyerekkoromban - mert arrafelé laktam - naponta láttam a Rókus-kápolnán elhelyezett vízjelző táblát, amely azt mutatja, meddig ért a Duna vize 1838. március 15-én. Pesten és Budán több ilyen táblával találkozhatunk. A Ferencvárosban legalább hatról tudunk, közülük kettő ma is látható a Viola utca 33. és a Bokréta utca 32. falán. Az elmúlt két évszázad legnagyobb dunai áradása öt nap alatt megváltoztatta a város képét, hullámai Vácig, Esztergomig csaptak föl, s le, a Pest alatti településekig. A várost készületlenül érte a víz támadása. Korábbi áradások (1795,1799) hatására épültek ugyan gátak itt-ott, 1838 márciusában azonban ezek mit sem értek. A Tirolban, Bajorországban és a Kárpátokban bekövetkezett hirtelen olvadás következtében addig soha nem tapasztalt mennyiségű víztömeg száguldott Pest felé. A vastag jégrétegnek nem volt ideje elolvadni, s a jégtáblák a Csepel-sziget északi csücskénél szó szerint zátonyra futottak, összetorlódtak, elzárva a víz útját. Az így megrekedt a belvárosnál, s március 13-án elárasztotta az alacsonyabban fekvő területeket: Lágymányost, Óbudát, a Csepel-szigetet, Pesten pedig víz alá került lényegében az egész Teréz-, József- és Ferencváros. A Duna március 15-én tetőzött 929 cm-rel, s 18-án kezdődött meg az apadás. Mintegy 150 ember meghalt, több mint tízezer lakóház elpusztult, százezrek váltak földönfutóvá, jutottak koldusbotra. Mint például Petőfi édesapja, a jómódú mészáros, akinek minden vagyona odaveszett, s nem is tudta tovább iskoláztatni fiát. Az árvízzel kapcsolatos hivatalos teendők végrehajtására királyi biztost neveztek ki Lónyay János Bihar megyei alispán személyében. Lónyay János az édesapja annak az akkor tizenhat éves Lónyay Menyhértnek, a későbbi miniszterelnöknek, akiről majd 1885-ben a Nyúl utcát Lónyay utcára keresztelik. A mentésben részt vevő „önkéntesek” között köztudomásúlag ott van Wesselényi Miklós báró, „az árvízi hajós”, akinek hősiességét többek között Jókai is megörökíti Kárpáthy Zoltán című regényében. Jó lenne hinni, hogy Wesselényi, aki Széchenyivel együtt oly sokszor megfordult a Ferencvárosban, Fáy András kertjében meg az Üllői úti Bártfay- házban, életmentő csónakjával talán elkanyarodott ide, a hajdan virágzó kertek felé is. Szíve elszorulhatott a látványtól. Valóságos tengert láthatott maga körül: víz alatt álltak a Mester utca és Üllői út között húzódó kertek, gyümölcsösök, a vályogházakat elsodorta az ár. A Ferencváros félezer épületéből mindössze 19 menekült meg, s ezek közül is ma már csak kettő áll: a Kálvin téri református templom és ugyancsak a Kálvin téren az egykori Két Oroszlán fogadó. Elvitte a víz a Bártfay-házat, súlyosan megrongálta a Bakáts (akkor még Templom) téren álló templomot, amelyet nemsokára le is bontottak, s összedőlt az 1834-ben itt felépített iskola is. Természetesen azonnal felvetődik a Duna szabályozásának, a védőgátak kiépítésének szükségessége. Vásárhelyi Pál, aki az árvíz napjaiban tanulmányozta a jégtorlaszok helyzetét, már 1838- ban felhívta az Akadémia figyelmét a folyószabályozás fontosságára. Születnek is tervek, intézkedések (partfalak megerősítése, a Csepel-sziget környéki zátonyos szakasz megtisztítása, a parthoz közel eső városrészek feltöltése), de a korszerű és hatékony védelem kiépítésére csak a század utolsó évtizedeiben kerül sor. Mint egész Budapest, a Ferencváros mai arculata is az árvíz után alakult ki. Kerületünkben, az emlegetett Lónyay utca környékén, az 1845-ben felépült Vidáts-féle gépgyárról, majd a norvég Gregersen fűrészüzeméről korábbi sétáink során már szóltunk. Miként az 1840-ben a Soroksári úton megalapított Zwack-féle Unicum gyárról is. Az 1848-49-es szabadságharc, de főleg az 1867-es kiegyezés után pedig már gombamód szaporodtak a kerületben az üzemek, gyárak s a lakóházak is. Nem csupán újjáépítés zajlott a fővárosban ezekben az évtizedekben, hanem megszületett maga a város. Olyan nagyszerű építészek neve fémjelzi ezt az időszakot, mint Hild József és Pollack Mihály, a századforduló idején pedig Ybl Miklós. Remekműveit kerületünkben is megcsodálhatjuk, mint ahogy tettük ezt mi is sétánk során már annyiszor. Ferenci Zsuzsa A főpolgármesteri hivatal hirdette meg a „Lesz Foci” elnevezésű kispályás labdarúgótornát, melyre egy júliusi hőséget idéző szombati napon, május 13-án került sor a II. Kerületi Sport és Szabadidő Centrumban. Eredetileg 12 kerület nevezett - beleértve a szervező főváros együttesét is -, így három négyes csoportra elegendő csapat jelent meg a helyszínen. A ferencvárosi önkormányzat ellenfelei az első körben a II., a XXI. és a XIX. kerület focistái voltak. Támogatóinknak, a Lurdy Háznak, a Bohus Biztonsági Kft.-nek és a Nándori cukrászdának köszönhetően látványos, egységes sportfelszerelésben léphettünk a pályára. A kétszer 15 perces meccsekre két szabadtéri kézilabdapálya méretű műfüves, palánkkal körülvett terület állt rendelkezésünkre kézilabdakapuval. A csapatok öt játékossal és egy kapussal küzdöttek. Tizenegy fős sportdelegációnk a polgármesteri hivatal különböző irodáinak munkatársaiból állt össze, kiegészülve az önkormányzat politikai szárnyához kötődő két sporttárLett Foci sunkkal, valamint két közeli rokonnal (egy tehetséges fiúval és egy szorgalmas férjjel). Az első körből jó játékkal a középdöntőbe, azaz a legjobb négy közé jutottunk. Harmonikus csapat benyomását keltettük, sokszor fociztunk látványosan, olykor hősies egyéni megoldások szemtanúi lehettek a nézők - elsősorban Molnár Gábor kapus jóvoltából. A cserékkel és meccsről meccsre fogyatkozó erőnkkel jól gazdálkodtunk, egyenletes tempót diktáltunk, nem vallottunk szégyent azokon az összecsapásokon sem, ahol az átlagéletkor mesz- sze a miénk alatt volt. A döntőbe sajnos nem sikerült beverekedni magunkat, miután a második körben számunkra szerencsétlenül osztották el a soron következő mérkőzéseket. Három meccset kellett zsinórban végigjátszanunk, és ez a harmincfokos melegben bizony minden igyekezetünk ellenére felőrölte csapatunk erejét, és ekkorra már néhány sérültünk is volt. Összességében nem vallottunk szégyent, hiszen a dobogós helyezéseket elérő kerületi önkormányzati válogatottak, illetve a főváros együttese láthatóan nem csak egy-egy ilyen alkalomra összeállt focistákkal érkezett. Bátran értékelhetjük úgy az eredményt, hogy a jó értelemben vett amatőr csapatok közül mi, ferencvárosiak lettünk az elsők. Temesi Sándor Kammermann Csaba, Molnár Gábor, Hidasi Gábor, Kövesdi Tibor, Galambos László, Temesi Sándor, Jahn Erhard, Kovács Károly, Szekeres Attila, Kovács Gergő, Domaföldi Gergely 2006. augusztus
