Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. szeptember / 9. szám
Ha a Gellért-rakpartról nézünk át Pestre, teljes pompájában láthatjuk a főváros egyik legszebb középületét, a Szabadság híd lábánál emelkedő impozáns neoreneszánsz palotát, az egykori Fővámház hatalmas épülettömbjét. Mint a 19. század második felének annyi más kiemelkedő szépségű építészeti alkotása, ez is Ybl Miklós tervei alapján készült 1870-74 között. Az építész, ahogy arról már más sétánk alkalmával szót ejtettünk, épp ez idő tájt költözött az Üllői útról a Kálvin tér, akkor még Széna tér tőszomszédságába. Innen gyalogosan sétálhatott el az egykori déli városfal helyén húzódó Fleischer Gassén, vagyis Mészáros utcán az építkezés színhelyére. A Mészáros utca a Fővámház felépülése után, 1874-ben kapta a Vámház körút nevet, amit - többszöri átkeresztelés után - csak 1990-ben szerzett vissza. A főváros korábbi vámhivatala, a „harmincadház” a mai Vörösmarty téren állt, de az 1850-es években már szűknek bizonyult, hivatalait több különálló épületben kellett elhelyezni. Az új központi vámházat ekkor az egykori Tömő téren, a mai Kossuth tér helyén kívánták felépíteni, és Hild József tervei alapján el is kezdték a munkát. Ám a város vezetői tiltakoztak, mondván, hogy a vámház és a hozzákapcsolódó közraktárak elcsúfítanák a környéket. Az építkezést leállították, és csak 1869-ben sikerült Lónyay Menyhért pénzügyminiszternek a vámházépítés ügyét kimozdítani a holtpontról. Megbízta Ybl Miklóst, tervezze át a Tömő téri épületet, de a városatyák továbbra is ellenálltak, ezért Andrássy Gyula miniszterelnök végleg beszüntette az építkezést. Ezután a kormány - most már a fővárossal egyetértésben - úgy döntött, hogy a Só téren, a mai Fővám téren épüljön fel az új, minden igényt kielégítő vámház. Ybl két hét alatt elkészítette a terveket, melyek abban a formában kisajátítási okokból nem valósulhattak meg, de a következő változatra sem kellet sokáig várni. Noha a tervet csak 1870 július 19-én fogadták el, a földmunkákat már két héttel korábban megkezdték. Az építkezéshez még Carrarából is hoztak márványt és kőfaragókat. A legkiválóbb cégek és iparosok dolgoztak az épületen, köztük a Schlick-vasgyár is. (Schlick Ignác vas- és fémöntödéje a Ferencváros első ipari üzemei közé tartozott, a Két Nyúl - ma Lónyay - utcában állították fel az 1800-as évek elején.) A kor legmodernebb technikai megoldásait alkalmazták, a Dunáról csónakokkal közvetlenül be lehetett jutni az áruval a vámoláshoz és a raktárakba. A 170 méter hosszú, három részre tagolt épület több hivatalnak adott otthont. A Vámhivatal mellett itt működött a pesti Pénzügyigazgatóság, a Központi Sóüzlet-igazgatóság és a Bányatermék-igazgatóság. Ez volt a főváros első nagy „irodaháza”. A Fővámház épülete azóta is kerületünk és egész városunk ékessége, Ybl Miklós és a neoreneszánsz historizmus legszebb alkotása. Ünnepélyes és méltóságteljes mind belső tereiben, mind külső megjelenésében. A dunai homlokzat erkélyét díszítő szobrok a vasutat, a gőzhajózást, a festészetet és a szobrá- szatot szimbolizálják, az északi (Fővám tér felé néző) homlokzatot az erény allegorikus szobrai, a délit a magyar ősfoglalkozások alakjai díszítik - August Sommer német szobrász alkotásai. Az épület a második világháborúban olyan súlyosan megsérült, hogy a lebontását fontolgatták. Szerencsére mégis a felújítás mellett döntöttek, s 1950-ben a Közgazdaság-tudományi Egyetem (napjainkban Cor- vinus Egyetem) kapott helyet benne. Több belső átalakítás és külső felújítás után 1989-90-ben rekonstruálták. Ma csaknem eredeti pompájában ragyog és uralkodik a dél-pesti Duna-parton. Ferenci Zsuzsa Ferencvárosi séták Duna-parti palota Szerény, 20-30 darabos, régi üvegekből álló gyűjteményem becses darabja egy Gschwindt-féle, diszkréten hasas Csemege likőrös üveg. Amikor kezembe vettem rendezgetés, leporolás közben, kíváncsi lettem a gyártójára. Gschwindt Mihály 1853-ban vásárolt egy kisebb élesztő- és szeszgyárat, mely a mai Corvin mozi helyén volt. Néhány évvel később a gyorsan növekvő társaság már ecet- és likőrgyártással is foglalkozott, 1868-ban pedig részvénytársasággá alakult. 1907-től a fia, az 1881-ben született Gschwindt Ernő vette át a gyár vezérigazgatói tisztét. A19-20. század fordulóján a fővárosnak nagyszabású tervei voltak az értékes városi területtel, amelyet a kétszáznál is több Gschwindt-féle Csemege likőr munkást foglalkoztató üzem elfoglalt, ezért a „dögletes gőzöket eregető gyár” kitelepítésére szólították fel a tulajdonost. S itt kapcsolódott össze a likőrgyártás és Gschwindt Ernő személye a Ferencvárossal, ugyanis 1910- ben a részlegek közül a likőrgyár és az irodák a ferencvárosi Ipar utca 15. alá költöztek (a többi Budafokra). Gschwindt Ernő a heidelbergi egyetemen kémiát, a budapesti tudományegyetemen pedig bölcsészetet tanult. Bölcsészdoktorrá avatták, emellett elvégezte a kereskedelmi akadémiát is. Az első világháborúban négy évet töltött a fronton. Jelentős személyisége volt az első világégés utáni társadalmi-gazdasági életnek. Tőzsdetanácsos, a Gyáriparosok Országos Szövetségének a tagja, sok más fontos tisztség betöltője. 1922-től 1931-ig választott képviselője volt a nemzetgyűlésnek, a közgazdasági és közlekedésügyi bizottságban tevékenykedett. Az 1932-ben elhunyt nagytőkés művészetpártolóként is ismertté vált. Még egy erős kötelék fűzte a Ferencvároshoz: 1923-tól 1931-ig ő töltötte be a Ferencvárosi Torna Club elnöki tisztét. Krivánszky Árpád ""P 2005. szeptember
