Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. március / 3. szám
ZONGORA AZ ÖTÖDIKEN Prunyi Ilona Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Két évtizede lakik a kerületben, s tavaly Ferencvárosért Emlékéremmel tüntették ki. Legújabb - immár negyvenkettedik - lemeze épp ottjártamkor jelent meg.- Ez a CD Dohnányi Ernő eddig eladatlan zongoradarabjait tartalmazza. Műveit már a hetvenes években felvettem a repertoáromba. Megragadott rendkívüli technikája, nagyon „érzem” a muzsikáját, virtuozitását.- Milyen zenét játszik legszívesebben?- Ma már mindenkinek a zenéjét játszani kell, ha a pályán akarunk maradni. Kedvencek azért vannak, a nagy romantikus zeneszerzők, Csajkovszkij, Liszt zongoraversenyei. De az ember általában mindig azt szereti, amivel éppen foglalkozik.-A romantika korának más mestereit is kedveli? Szívesen játssza ismeretlen szerzők műveit? Vonzza a felfedezés izgalma?- Kimondottan. Először külföldi kiadók felkérésére készítettem néhány lemezt, majd itthon is hozzáláttam felkutatni az elfelejtett zeneszerzőket, például azokat, akik Liszt korában alkottak. Szeretem ezt a kutatómunkát, könyvtárba járni, régi kottákat bogarászni, és elábrándozni, mit lehetne ezekből eljátszani. Nem szabad elkényelmesedni, nyitottnak kell lenni nem csak az újra, hanem az elfelejtett régire is. Olyan értékekre bukkanhatunk, melyeket kár lenne veszni hagyni. Ráadásul a lemezbarátok körében is egyre nagyobb igény van ezekre a művekre.- Szereti a kamarazenélést is.- Nagyon! Talán ezek a legszebb zenék. És szerencsére jól tudok másokkal közösen muzsikálni. Könnyen tanulok, és ez a kamarazenében nagyon fontos. Bármit le tudok játszani első látásra, s ez olyan adottság, mellyel jól kell sáfárkodni. A pálya során sok a buktató, melyeket néha nagyon nehéz elkerülni. Az élet hosszabb, mint ahogy az ember lelkesedése kitart, de a hivatástudat mindig felülkerekedik a fáradtságon. Mert a lélek mélyén ott parázslik az a kezdeti tűz, amely fűti az embert, amikor nekivág a következő feladatnak. Ráadásul, mivel nő vagyok, háromszor annyit kell teljesítenem, hogy észrevegyék, elismerjék a munkámat. Ezt most, nőnap táján talán nem árt megjegyezni.- Min dolgozik most?- Kodály Zoltán első feleségének az életművét kutattam fel. Kiderült, hogy fiatal lány korában zongoradarabokat is írt, ezeket játszom lemezre. Szülővárosomban, Debrecenben, már előadtam őket, óriási sikerük volt.- Mik a legközelebbi tervei?- Májusban, a debreceni Nagytemplomban orgona-zongora duót játszom egy volt tanítványommal, Liszt zenekari műveinek átiratait adjuk elő. Távlati terveim között szerepel egy moszkvai fellépés. Jurij Szimo- nov karmester hívott meg, hogy a moszkvai magyar év keretében játsszam el Liszt egyik zongoraversenyét.- A Ráday utca egyik legszebb házában lakik. Ez az utca a kerület, sőt, az egész belváros talán leghangulatosabb szigete. Hogy érzi itt magát?- Az utca valóban szép és kellemes, érthető, hogy sokan jönnek a kávézókba, éttermekbe, sétálni. Az itt lakók élete azonban korántsem könnyű. A zaj szinte elviselhetetlen, különösen nyáron. Szeretnénk elérni, hogy az önkormányzat szigorúbban lépjen fel a csendrendelet betartásáért, hogy ne kelljen innen elmenekülnünk. A kitüntetésem - művészi munkám elismerése mellett - talán jelzi, hogy méltányolják küzdelmünket azért, hogy a Ráday utca az ott lakóknak is a „béke szigete” legyen. ferencz Sokan megkongatták már az elmúlt években a vészharangot, hogy e virtuális világban a gyerekek nem olvasnak, nem forgatják még a nekik írt kiadványokat sem. Az is elhangzik olykor a médiában, hogy az olvasást reménytelen manapság propagálni. Ugyanakkor egy öt évvel ezelőtt készült statisztika szerint, a magyarok a legnagyobb könyvvásárlók Európában. A gyermekirodalom változatlanul vezeti az eladási listát. Kiváltképp olyan írók könyvei keresettek, akiket már az előző generációk is olvastak. Marék Veronika ezek közé tartozik. Az írónővel a Ráday Könyvesházban találkoztunk, ahol műhelybeszélgetések keretében Boribonnal kezdődött jeles szerzőket és kiadókat ismerhetünk meg hónapról hónapra. Nemcsak írja, illusztrálja is könyveit, mégpedig olyan kedvesen, hogy rajzai a felnőtteket is elbűvölik. Egy angol mesekönyv hatására 1955-ben, még gimnazistaként, megírta és megrajzolta Boribon, a kismackó történetét. Ez volt az első könyve. A Móra kiadónak azonnal megtetszett, és kérték, írjon egy másikat is. így született meg a Bem téri gyerekek, majd a többi: Laci és az oroszlán; A csúnya kislány; Kati és a varázspálca; a Kipp-kopp sorozat tagjai. Műveit nagy nemzetközi érdeklődés övezte, a világ számos nyelvére lefordították őket. A legnagyobb japán könyvkiadó például évről-évre megjelenteti a Laci és az oroszlán című könyvét, már 300 ezer példánynál tartanak. Ez hozta számára eddig a legnagyobb külföldi sikert. Magyarországon - az említetteken kívül - a Kockäsßlü nyúl is a gyerekek kedvence, kivált, ha újból láthatják a mesesorozatot a televízióban. Az írónőt bábszínészi múltja is segítette művészi munkájában, alkotókedve kiteljesítésében. Az írók sohasem mennek nyugdíjba. Mindig akad új és újabb ötletük. Marék Veronika mostanában régi műveinek újrakiadásával foglalkozik. Tervezi, hogy A télapó és ezüstmackó című kifestőkönyvéből mesekönyvet készít. Biztosan népszerű lesz a legfiatalabbak körében, mint többi könyve is, amelyek kiállták az idők próbáját. Garamvölgyi A. Ferencváros 9 2004. március
