Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. augusztus / 8. szám
2004. augusztus F ORINTOS TÖRTÉNET Augusztus elsején ünnepli a forint ötvennyolcadik születésnapját, mivel 1946-ban ekkor vezették be - a pengő világraszóló inflációja után - a legújabb magyar fizetőeszközt. A forint ezzel az újkor óta a leghosszabb életű pénz a magyar történelemben, bár ha nem is napjai, de évei meg vannak számlálva: jön az euró. Ezért is, és persze a magunk örömére is érdemes felidézni, mikor mivel fizettek elődeink. Ami a pénz históriáját illeti, kivételesen nem azzal kell kezdenünk, hogy „már a régi görögök is”, hiszen története annál is régebbre, 3500 évre nyúlik vissza, Kínába. Ebből az időből származnak az első, kínai írásjeleken alapuló bizonyítékok arra, hogy egy bizonyosfajta csigát (kauri csiga) pénzként használtak. „Értékállóságára” mi sem jellemzőbb, mint hogy egyes távol-keleti országokban és Afrikában még a 19. században is alkalmazták fizetőeszközként. Ennél modernebb, bár kétségkívül különös valuta volt az ókorban az ásópénz, a késpénz, baltapénz és társaik. Ezek már fémből, vasból vagy aranyból készültek. A pénzverést 2600 éve találták fel, azóta gyártanak különböző fémekből - régen főleg ezüstből és aranyból - pénzérméket. A fémlapot két keményre edzett fémdarab - verőtövek - között sajtolják, ekkor kerülnek rá az érmeképek: ez a pénzverés. Az első magyar pénzt Szent István uralkodása alatt verték a regensburgi dénárok mintájára, rajta a felirat: „Stephanus rex”. Bár ez jó minőségű aranypénz volt, az Árpád-házi királyok uralkodása idején vert pénzek szinte kizárólag apró ezüstök: dénárok és obulu- sok (féldénárok) voltak. Az utolsó magyar dénárokat Mária Terézia verette a 18. században. A 14. században új pénzfajták kerültek forgalomba. Károly Róbert 1325-ben firenzei mintára vert aranyforintot, majd a dénárnál súlyosabb ezüstpénzt és a francia eredetű garast honosította meg. Mátyás király garasát a Hunyadi-címer, a gyűrűt tartó holló díszítette. A magyarországi pénzverés központja Körmöcbánya volt, az 1300-as évektől 1919-ig itt készítették a hazai pénzek jelentős részét. Az érméken Körmöcbánya nevének rövidítéseként K-B jelzés található, ez az úgynevezett verdejegy. A Habsburgok uralkodása idején vezették be - a birodalom pénzrendszeréhez igazodva - a krajcárt, mely a 19. század végéig váltópénz volt Magyarországon. Mária Terézia ezüst hétkrajcárosát nevezték petáknak, hét darab ért egy kurta forintot. Az 1848- as szabadságharc idején került forgalomba - nemesfém fedezettel - az első papírpénz, a Kossuth-bankó, s ebben az időben jelent meg először magyar felirat a pénzeken. Az Osztrák-Magyar Monarchia 1892-ben tért át az aranyalapú valutára, a koronára, a bankjegyek egyik oldalán magyar, a másikon német felirattal. A papírpénzt kívánságra átváltották aranypénzre. A pengőt 1927-ben vezették be, s ez a pénz, kétes értékű dicsőség, a világ legnagyobb inflációja után adta át helyét a forintnak. Akkor egy forint 400 ezer kvadrillió pengőt ért, vagyis a 4-es után képzeljenek el még 29 nullát. Ferencz Zsuzsa Száz éve, 1904. július 15-én adták át a Haller utcai villamosvonalat, amely közvetlen összeköttetést teremtett az Erzsébetváros és a pesti Duna-part között. Útvonala meglehetősen bonyolult volt: Óbudáról indult, a Lajos utcán és a Frankel Leó úton érte el a Margit-hidat, azCENTENÁRIUM tán a Nyugati pályaudvarnál ráfordult a Kiskörútra, amelyen a Kálvin térig haladt, onnan az Üllői útra tért, s a Nagyvárad teret érintve a Haller utcán és a Soroksári úton közlekedett a Közvágóhídig, napközben 8, este 10 percenként. A centenáriumról emlékezett meg a Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület Nosztalgia Bizottsága. Váradi Gábor, az egyesület vezetője elmondta, hogy az értékmegőrzést tekintik feladatuknak, gyűjtik és felújítás után be is mutatják a forgalomból már kivont járműveket. Ezúttal is utazhattunk egy régi, légfékes, Q-típusú villamoson, amely évtizedek óta pihent a remízben. Szabó Zoltán villamosvezető-oktató vitte az érdeklődőket egy kis nosztalgia-utazásra. Mint mesélte, egy évig állva kellett az ilyen villamosokat vezetni, s a kallantyúk kezelése sem számított kis teljesítménynek. Gyermekkorunkból sokan emlékszünk még a nyitott pero- nú, vasajtós, hosszú fapados, bőrszíjkapaszkodós, csilingelő villamosra, amire a vakmerő utasok menet közben is felfelugrottak. Dohányozni tilos! A padlóra köpni tilos! - hirdette a díszes boltíven olvasható felirat. Rend is volt minden járaton, hiszen erre ügyelt a kalauz, aki lyukasztójával érvényesítette a tőle megvásárolt jegyet.-g.a.- Fotó: Molnár Csongor 8 Ferencváros
