Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. szeptember / 9. szám
2003■ szeptember Egy emléktábla nyomán: Bóka László (1910-1964) Fura a helyzet az emléktáblákkal. Az ember jön-megy, néz, de nem lát. Aztán egy nap, amikor századszorra végzi el a szokásos mozdulatsort, egyszer csak valamin megakad a szeme. így jártam az ipar utcában, ahol parkolni szoktam. Zárom a kocsit, az „Unikumos” épület előtt állok, ezt persze mindannyiszor megjegyzi az agyam. Aztán a képbe úszik a fehér márványtábla, melynek tanúsága szerint éveket élt a házban Bóka László. A név természetesen ismerős, talán nem érdektelen a sorsa mások számára sem. Régi, kuruc és negyvennyolcas emlékű, protestáns család fia volt, az elődök között prédikátorok és tanárok. Apja - híres, kiváló jogász - beoltotta fiait minden fasiszta lelki fertőzés ellen, méghozzá úgy, hogy a zűrzavaros húszas években példátlan erkölcsi emelkedettséggel és merészséggel azt hazudta fiainak, hogy a család zsidó származású. Nevelése olyannyira sikeres volt, hogy Bóka László a zűrzavaros években bajbajutott emberekért, esetleg merőben idegenekért volt hajlandó életét kockára tenni. Ugyanakkor sajátos cinizmussal tudta egy-egy régi jó barátját nyilvánosan rágalmazni, majd nemsokára ugyanazokkal a jogcímekkel kitüntetésre ajánlani. Nyelvésznek indult, az egyetemen a nagy hírű Gombocz Zoltán professzor kedvenc tanítványa volt. Doktori disszertációját Csáth Gézáról írta, s az olyan remekműnek bizonyult, hogy írója azonnal bekerült az irodalmi életbe. A Nyugat harmadik nemzedékének egyik jelentős, egyéni hangú költője és prózaírója volt. Babits ugyanolyan nagyra becsülte, mint József Attila. Ez időben politikamentesnek vallotta magát. Azután jöttek a háború életveszélyes kalandjai, kényszerű katonáskodás, szökés, ellenállás, életek mentése, végül még hadifogság is. Amikor hazaérkezett, már tudta: nem létezik olyan, hogy politikamentesség. Előbb szociáldemokrata, a balszámyon. A pártegyesüléskor már kommunistának vallja magát. Közoktatás- ügyi államtitkár lesz. Számos könyvkritikát ír, lesújt és felemel. Stílusa briliáns, kiváló előadó, ám egy szellemesség kedvéért hajlandó jó könyveket gúny tárgyává tenni. Az ötvenes években azután egyre inkább irodalomtudós. Az államtitkárságot felváltja az egyetemi katedrával, a XX. századi magyar irodalomtörténeti tanszék tanszékvezető tanára. Előadásait indokolt lelkesedéssel hallgatják. Ezt a helyet haláláig betölti. Néhány remek tanulmányt ír régebbi és újabb költőkről. Belekezd egy nagy Ady-monográfiába is, de ebből csak az első kötet, a költő indulása készül el. Kár, mert az remekmű. 1956 lelki válsága után - ekkor már azt is tudja, hogy halálos szívbajban szenved - lesz regényíróvá. Valamennyi írása jó színvonalú, finom iróniájú, árnyalt mű. Egy azonban - az Alázatosan jelentem - ennél is több: remekmívű korkép a Horthy-éra katonai életéről. Nem túlzás azt állítani, hogy a korszak egyik legjobb magyar regénye. G. Katalin A hivatal minden engedélyt megadott a működéshez, állta a dologi kiadások költségét, 161 ezer forintot, s fizette az alkalmazottak tiszteletdíját is. A Fehér Holló Gyermekjóléti Szolgálat is azonnali segítőkészségéről tett tanúbizonyságot. Szociális munkásaik nemcsak törődtek a gyerekekkel, hat alkalommal ők gondoskodtak a csemeték ennivalóval való ellátásáról is. A Gyermekétkeztetési Alapítvány pénzbeli támogatást nyújtott és jelentős édességadománnyal is hozzájárult a program sikeréhez. Az iskola pedagógusai és munkatársai közül tizenketten foglalkoztak a gyerekekkel. Örömmel tették, pedig jó ideig nem tudhatták, hogy nem társadalmi munkában, hanem tiszteletdíjért fognak dolgozni. A szabadidős programok mellett a nevelők rendszeresen együtt tanultak azokkal a diákokkal, akiknek javító vagy osztályozó vizsgára kellett készülniük. Két alkalommal kirándulni vitték a gyerekeket, és módot találtak kötetlen beszélgetésekre a szülőkkel is. A szervezők tanulságos nyarat zártak. Egyrészt a mindennapi nevelőmunkában is hasznosítható tapasztalatokat szereztek, másrészt jobban megismerhették egymást, s ezáltal erősödhettek a munkatársi kapcsolatok. A nyári szabadidős programot jövőre is szeretnék megismételni. G. A. Jövőre is megismétlik A nyári szünidőben, két hónapon át hetente kétszer szervezett szabadidős foglalkozások várták a gyerekeket a Ferencvárosi Általános és Szakiskola szervezésében, a Lenhossék-parkban. Mint azt Zibolen Márta, az iskola igazgatója elmondta, intézményükbe 420 gyerek jár. Többségük nehéz anyagi körülmények között él, sokan tanulási nehézségekkel és magatartászavarokkal küzdenek. Mivel a szülők anyagi lehetőségei korlátozottak, a gyerekek nagy része nem tud elmenni táborozni, ehelyett unatkozik, céltalanul csavarog az utcákon. Ezért az iskola szociális munkása és pedagógusai kitalálták, hogy vonzó programokkal a szünidőben is hasznos időtöltésre próbálják ösztönözni a nebulókat. Kézenfekvőnek látszott, hogy a közelben lévő, impozánsan felszerelt Lenhossék-parkot válasszák helyszínül. Semmi sem volt kötelező, keddenként és csütörtökönként az jöhetett el a parkba, akinek kedve volt. Négyesztendőstől a tizenöt évesig naponta legalább harmincán, néha ötvenen megfordultak itt. Nemcsak ferencvárosi gyerekek, felkerekedtek Újpestről, Csepelről is, s voltak, akik éppen náluk tartózkodó vidéki rokonaikat is elhozták. Fűzhettek gyöngyöt, rajzolhattak, festhettek, pingpongozhattak, kosárlabdázhattak vagy focizhattak. Aki megéhezett, naponta kétszer szendvicset, zöldséget, gyümölcsöt és üdítőitalt kapott, természetesen térítésmentesen. Hogy céljukat valóra válthassák, támogatókat kellett szerezniük, tudtuk meg a program fő szervezőjétől, Be- recz Dénes szociális munkástól. Legfőbb partnerük a Ferencvárosi Önkormányzat volt. Ferencváros _______Fotó: Szlovencsák Ádám
