Ferencváros, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1998. november / 11. szám
Ferencváros Új idősek otthona a Knézits utcában Ha megtudnám, ki miatt hasadt meg a szívem, hát felelősségre vonnám és elvenném feleségül - mondja a nyolcadik ikszen túl Pali bácsi, miközben hátradől a vadonatúj ülőgarnitúrán. Kohász volt Csepelen a csőgyárban, és 1974- ben ment nyugdíjba. Azután is dolgozott, mígnem utolérte a szívinfarktus. Az elsők között költözött be az új Knézits utcai idősotthonba. A Schöpf-Merei kórház egyik szárnyából mintegy 266 millió forintos költségen kialakított létesítményben igényesen felújított négyágyas, a jó háziasszony gondosságával berendezett szobák várták az időseket. A bútorhuzatok, függönyök és szőnyegek színei harmonizálnak, a falakon képek, a vázákban virág, a társalgóban hatalmas akváriumok keltik az otthonosság érzését. Az új létesítmény ötven idős embernek nyújt otthont, közülük húszán hallássérültek, ezért szobájukban lámpák fénye segítségével tájékozódnak arról, hogy mikor kopogtat valaki, hogy közösségi rendezvény veszi kezdetét vagy esetleg arról, hogy vészhelyzet állt elő. Az intézmény 21 főnyi személyzetéből tizenöten szakképzett egészségügyi dolgozók, munkájukat pszichológus és belgyógyász szakorvos segíti. Az otthonban tornaterem és fodrászat is van, a gyógytornász és a fodrász hetente háromszor házhoz jár. A lakók szociális és egészségügyi ellátásán kívül a kulturális igényeik kielégítéséről is gondoskodni fogunk, de nem vezényelni akarjuk a programokat, hanem az érdekeltekkel közösen akarjuk megszervezni - avat be terveibe Görög Tiborné, az intézmény igazgatója. Egyelőre az otthon új lakói még ismerkednek, a hallban egymás történeteit hallgatják. Ilonka néni unokáiról beszél és a kis dédunokájával büszkélkedik. Fia vezető állásban van egy nagy közintézményben, lánya a szomszédos kórházban dolgozik. Ilonka néni reménykedik, hogy gyerekei hamarosan behozzák saját kis tévéjét, hogy az ágyból is nézhesse a műsort. Kleer László „Csudaóvoda” Az emberek többsége meghallván az alapítvány szót, egyből pénzmosásra, kétes üzletekre gondol - valljuk be - néha joggal. Ám mivel hivatalosan nem nevezik másképp ezt a gazdasági társulást, nem volt mit tennie az Óbester utcai óvodának, mikor létrehozták - a nevelők és a szülők támogatásával - a „Csudafa” Alapítványt. Bolláné Vörös Ágota, az óvoda vezetője, a Csudafa Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy elsődleges feladatuknak tekintik a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását, a szociális különbözőségekből eredő feszültségek oldását, a tehetségek gondozását (ingyenes zeneóvoda, kicsinyek táncháza stb.). Az alapítványba befolyt pénzből kívánják támogatni a közös kirándulásokat, növényeik pótlását, a tornaterem felszerelésének bővítését, szakmai programok és konferenciák rendezését. A segítségért cserébe reklámlehetőséget biztosítanak támogatóiknak, akiknek nevét megjelentetik Internetes honlapjukon, valamint az óvodában használható termékek bemutatásához vállalják a „referenciaintézmény” feladatait. Októberi támogatókereső partijukon a kerület polgármestere, dr. Gegesy Ferenc mellett az alapítvány eddigi támogatói is megjelentek - pl.: a McDonalds, az ELAMEN Rt. (akik az ebédet szállítják), a kerület képzőművészei (akik festményekkel szépítik az óvodát), a W. H. bútorstúdió (amely nagy árkedvezménnyel szállított bútorokat), és a CENTRAL AUTÓ márka- kereskedés és szerviz (akik pénzt adományoztak). A rendezvény sztárja Somló Tamás, az egykori LGT együttes frontembere volt, akinek egy rokona jár az Óbester utcai óvodába. Az egész héten borult, esős idő - hála Dr. Spányi Andrásnak, a Haller téri templom plébánosa „közbenjárásának” - jóra fordult, kisütött a nap, így semmi sem gátolta meg a hallgatóságot, hogy örüljön a gyerekek előadásának és Somló Tamás fellépésének. (Csudafa Alapítvány az Interneten: E-mail: csudafa@freemail.c3.hu) Somfai