Ferencváros, 1991 (2. évfolyam, 1. szám, 1. évfolyam, 1-5. szám)
1991. november / 4. szám
A századfordulót követő években Ferencváros - a IX. kerület immár a világvárossá fejlődő Budapest szerves részeként éli át a történelem minden viharát. Lakossága 1896-ban 52 812 fő, 20 év alatt majd- nem megduplázódik; 1920-ban már 91 128 fő. Ezután bizonyos megtorpanás következik, tíz év múlva 98 861 ember lakik a kerületben, újabb tíz év elteltével is csak évi egy százalékos a növekedés, 1941-ben 109 817 a lakosság létszáma. A lakosságnak a századelőn tapasztalható gyors gyarapodása egyértelműen a gyáripar kialakulásával és terjeszkedésével magyarázható. Mégsem egy „tisztán” munkásproletár városnegyed alakul ki, mert az üzletet megszimatoló, kampányszerű építkezések egyre inkább kiszorítják a szegényebb rétgeket az új bérházakból. Nagyjából a mai Bel- ső-Ferencvárosban emelkedtek ezek a középosztályt befogadó épületek, otthont nyújtva a városi kispolgárságnak. Az Ollói út és a Mester utca, illetve a Ferenc körút és a Haller utca között terült el az igazi munkásnegyed. Ha máshonnan nem, Ferencváros szülöttjének, József Attila gyerekkorának történetéből ismerjük a proletárcsaládok helyzetét. A tizes években még iparosok voltak, de ahogyan kihalnak szakmák, a kocsigyártók, a fuvarosok, a csizmadiák, a fazekasok, a kalaposok, a posztóverők, a kékfestők, a kovácsok - a gyáripar konkurenciája miatt -, mindnyájan bekényszerülnek a gyárakba, vagy munka- nélkülivé válnak. Már ezeknek a szoba-kony- hás lakásoknak sem tudják a bérét fizetni, a könyörtelen kilakoltatások nyomán egyetlen útjuk marad: a nyomortanyák világa. A huszas években a ferencvárosi „Kiserdő” fogalommá válik. A hírhedt Mária-Valéria telepre tömegestől költöztek - nemcsak Ferencváros Budapest, sőt a falvak nincstelen szegényei is. Az emberi létezéshez méltatlan körülményeken sajátságos módon próbáltak a város elöljárói segíteni: felépítettek az Illatos út és a Gubacsi út környékén egy lakótelepet, az azóta szomorú hírnevet szerzett „Dzsumbujt”. Ezekkel a nyomortanyákkal még a felszabadulás után sem tudtak sokáig mit kezdeni. A Valéria telepet a hatvanas évek elején végre felszámolták, de a Dzsumbuj a mai napig is hirdeti a „munkáshatalom” képmutató jelszavának minden hazugságát. A Belső-Ferencváros- ban nem ilyen vigasztalan a helyzet. A századelőn már állnak kerületünk legjelentősebb épületei, két nagy templom (a Kálvin téren és a Bakáts téren), a Vámház, a mai Közgazda- sági Egyetem, az Iparművészeti Múzeum, a Mária Terézia laktanya és a Vámház körúti Vásárcsarnok. A huszas évekre a Lónyay utca, a Ráday utca, a Vámház körút, az Erkel utca, a Ferenc körút és a környező utcák épületei nagyjából elnyerik ma ismert formájukat. A kor neves építészei, Lechner Ödön, Ybl Miklós, Hausz- mann Alajos, Kiss István, s fia Kiss László, Weinréb Fülöp, Kaiser József zömmel már a struktúraliz- mus, a Bauhaus iskoláján nevelkedtek és alkottak. Már nemcsak az épület statikájára, műszaki mutatóira, külsejére fordítottak gondot, de messzemenően figyelembe vették, hogy az épület milyen célt fog majd betölteni, gondoskodtak aról, hogy az épület szervesen illeszkedjék a környezetébe, hogy meglegyen az átjárhatósága és az utcák kényelmes, emberhez szabott szerkezete. Mi sem bizonyítja mindezt jobban, mint az a tény, hogy a napjainkban folyó nagyszabású városrekonstrukció tervezése során a húszas-harmincas években kialakított utcaszerkezetet, passzázsok és átjárók hálózatát kiválóan felhasználhatták a huszadik század végének modern követelményei szerint. Történelmi visszapillantásunk végén illendőnek tartjuk, hogy röviden megemlékezzünk kerületünk szellemi nagyjairól, a legkiválóbbakról, akik a Ferencvárosban éltek, és életművükben teret szentelnek kerületünk életének. József Attiláról kell szólnunk legelőször. A Gát utca 3-ban született, itt is laktak, a hét éves Attila a Mester utcai iskolába járt. A Curriculum Vitae-ben név szerint is megemlíti szülővárosát: „...Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát A Ferencváros történetéből (befejező rész) és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorban élő gyerekeknek. Kosarat, csomagot hordtam a Vásárcsarnokban.” Kosztolányi Dezső az Üllői út 21 -ben lakott sokáig, itt született az Üllői úti fák című verse, de hosszabb ideig élt a Ferenc körút 44-ben és a 42-ben is. Két klasszikus költőnket is lakójának tudhat Ferencváros: Arany János az Üllői út 7-ben lakott hét évig, Vajda János a Tompa utca 13-ban az első emeleten fogadta barátait, vendégeit. Megfordult nála Jókai Mór és Táncsics Mihály is. Maga Táncsics élete végén 1880-tól az Üllői út 23-ban lakott. Krúdy Gyulának a Ferenc körút 24. adott otthont. Számos írásában szerepel Ferencváros, a legmaradandóbban talán az „Utolsó szivar az Arabs Szürkénél” című elbeszélésében állít emléket a korabeli embereknek, eseményeknek. Dési Huber István az Ipar utca 11. számú házban alkotott, innen ragadta el a nélkülözések és betegsége miatt a halál. Végül az egyik legnagyobb prózaíró, Móricz Zsigmond is itt élt, 1905- 1926-ig több ház tudhatja lakójának, így az Üllői út 91-es és 95-ös számú ház. A Második Világháború, majd az 1956-os forradalom és az azt követő szomorú rombolás nem kerülte el a mi kerületünket sem. Ezekről az eseményekről azonban már nem a krónikás tisztje beszélni, itt átadja a helyét az emlékező szemtanúknak. Horváth F. Miklós 13
