Ferencváros, 1977 (1-2. szám)
1977 / 2. szám
— A múzeumnak évtizedeken át jó kapcsolata volt a kortárs iparművészekkel. A felszabadulás után sokáig el- hanyagolódott ez a terület, most hat-hét éve kezdtük folytatni a szerintünk jó hagyományt. Feladatunknak tartjuk, vállaljuk a mai iparművészet számontartását, tárgyainak megőrzését, bemutatását. A designkiállítás célja didaktikus, a fogalmat akarjuk tisztázni. Az esztétikum, funkció, gazdaságosság egységét akarjuk bemutatni egy-egy tárgyban. A múzeum gyűjt is, persze nem mindent. Járműveket, villamost, bár azok is forma- tervezettek, nem. Csak az ember közvetlen környezetében megtalálható tárgyakat, azok közül is például az írógépet ki kell hagyni, mert nálunk nem gyártják. A múzeum a maga értékhitelesítő szerepével kiáll a design mellett, amelyet a XX. század művészetének, tárgyi tömegkommunikációnak tartunk. Világítástörténeti vitrinekkel indítunk, majd bemutatjuk a tárgyilagos, csupasz, de embertelen villanykörtét, az egyedi iparművészeti lámpát, amely szép, de drága, és a formatervezett, tömeggyártásra alkalmas ipari terméket. Mi ezt ajánljuk. Olcsó, korszerű, egészségügyi és optikai szempontoknak, esztétikaiaknak egyaránt megfelel. Általában az utolsó három-négy év tervezőművésszel készített széria- gyártásra előkészített termékeit állítottuk ki, textilben, bútorban, ruházatban, híradástechnikában. Egy részük kapható, más részük elvétve, néha. Bemutatjuk, hogy ezt tudja a mai magyar ipar. Szeretnénk pedagógusoknak, népművelőknek tárlatvezetést a TIT-tel közös előadásokat tartani, hogy vigyék tovább, amit itt látnak. Jöjjön minél több középiskolás, fiatal, vigye magával a szép, az esztétikus, a célszerű igényét. Kerületi közművelődési feladataink mellett az annál nagyobb közösséget, a fővárosét, az országét is teljesítenünk kell. A legkisebbeket is ideszoktatjuk: kisiskolásoknak tartunk foglalkozásokat, ahol gyurmával mintázhatnak. — A szép és praktikus tárgyak ilyen tömegét csak itt lehet látni. A kirakatokban elvész egy-egy lámpa, szépen formált bútor, televízió a szokvány, a kispolgári ízlés megtestesülései, a modern giccs magakellető képviselői között. Nem lenne indokolt bemutatni, hogy ami nem jó, nem szép, miért nem az? — Ebben a közegben a rosz- szat mutogatni, arról beszélni nem célszerű. Nézzék meg a jót a látogatók, és aztán a saját gyakorlatukban igyekezzenek kiszűrni a nem esztétikusát, a rosszat. A designkiállítás tárgyai: a lámpacsaládok, továbbépíthető bútorok, edénysorozatok, a plüssfrottír, amely bébirugda- lózótól köpenyig, nadrágig mindenre alkalmas, valóban maguk mellett gyűjtik a szavazatokat. Nem egyedi-egyetlen darabok, hanem szemmel láthatólag tömegtermékek, ami nem jelent egyben tucatárut. A látogató örül annak, ami már kapható, vagy hamarosan az lesz. Ugyanakkor csak csodálkozik, hogy miért nem gyártják például az almamintás függönyt, ha van vállalat, amelyik — elvben — gyártja. Csak éppen a mintaboltokban sem hallották még a hírét. A jó formájú ülőbútorokra, fekvőhelyekre ugyan honnan kerül annyira csúnya kárpit? A kiállítás minden látogatót meggyőz, rábeszél a szépre, célszerűre, kiáll a design mellett. Nem ártana talán, ha a gyárak, gyártók is ilyen komolyan vennék közízlésformáló szeresüket, mint az Iparművészeti Múzeum. Tóth Ildikó előnnyel jár, s az anyagi-technikai eszközökkel való észszerűbb gazdálkodást is lehetővé teszi. Mert mi volt a helyzet január 1-ig? A beteget — o körzeti beutalás után — megvizsgálták a rendelőben, majd szükség esetén kórházba küldték, ahol a vizsgálatokat megismételték. Ez a nyilván amúgy sem túl jó kedélyű beteg számára dupla időt és kétszeres kellemetlenséget jelentett, S az orvosoknak is megkettőzött munkát. Az integráció, az összevonás megszervezése természetesen nem megy máról holnapra, határideje 1980, de a kezdeti eredmények máris mutatkoznak. Az integráció hasznosságáról beszélgetünk dr. Csata Sándorral, az István Kórház urológiai sebészeti osztályának vezetőjével. — Nemrégiben átnéztük az utóbbi tíz év vesedaganatos betegeinek anyagát, s ebből kiderült: átlagban két és fél év telt el a tünet felbukkanásától a kórházi kezelés megkezdéséig, a műtétig. Eközben a beteg különböző cédulákkal, vizsgálati leletekkel szaladgált. Az új rendszer ezt kizárja: osztályunk jól felkészült orvosai — amennyiben szükséges — a rendelőből nyomban az osztályra irányítják a beteget, a gyors beavatkozással megelőzve esetleges súlyos következményeket. De hadd mondjak még egy példát! Régebben a rendelőintézetben is készítettek veseröntgen-felvételeket, s a beteg hozta magával hozzánk a papírt, azaz a felvételről szóló értékelést. Mi azonban a kórházban ismét elvégeztük a röntgenezést, hiszen ki az az orvos, aki egy más által írott papír alapján, saját vizsgálata nélkül sebészkést fog a kezébe, s hozzálát a műtéthez?! Most ilyen újbóli vizsgálatra már nincs szükség. Az integráció ugyanakkor lehetővé teszi azt is, hogy a gyógyításra szánt anyagi-technikai eszközök gazdaságosabban hasznosuljanak. — Hazánkban a röntgenológiai szakszolgálat meglehetősen szétforgácsolt volt, mintegy 400 röntgen laboratórium működött — mondja dr. Vaczó György, a röntgenosztály vezetője. — Noha az utóbbi hét évben államunk 700 millió forintot fordított a röntgenszolgálat műszaki fejlesztésére, a szétforgácsoltság mégis gátolta a rendkívül drága berendezések kellő kihasználását. Ugyanakkor rengeteg párhuzamos, megismételt, vagyis felesleges vizsgálat folyt: hazánkban egy év alatt 22 millió röntgenvizsgálatot végeztek, azaz egy lakosra 2,2 vizsgálat jutott évente (az USA-ban 1,0, az NSZK-ban 0,8). Ezek jórésze, mint mondtam, felesleges volt, így kidobott pénz is: ugyanazt vizsgálta a rendelő, s ugyanazt a kórház. Most az integráció lehetővé teszi, hogy a soksok pénzt felemésztő ilyen átfedések megszűnjenek, az anyagi-műszaki eszközöket centralizáljuk. A kerületre „lefordítva” ez azt jelenti, hogy a rendelők és a kórház rönt- genológiai tevékenységét szakosítjuk: a bonyolultabb vizsgálatokat csak a kórház végzi, hiszen itt állnak rendelkezésre az ehhez szükséges berendezések. Az integráció elősegíti azt is, hogy egyenletesebbé, mondhatni: nyugodtabbá váljék a rendelőintézeti munka. Nem kis dolog ez, hiszen a kerületi rendelőintézetekben évi 1,2 milliós a forgalom (ebből 200—300 a kórházi igény), s sokan, sokat bosszankodtak eddig a zsúfoltság miatt. — Most a hét elején-közepén megszokott csúcsforgalom enyhítésére bevezetjük a „lépcsőzetességet” — tájékoztat dr. Pálos Lajos, a kórház-rendelőintézet járóbetegellátási főigazgató-helyettese. — Az egyenletes forgalmat az úgynevezett irányított visszahívással biztosítjuk: bizonyos rendelésekre a kevésbé forgalmas órákra, hétvégi napokra hívjuk be a pácienseket. Ezzel fokozatosan csökken majd a hosszú várakozás, s emelkedhet az alapellátás színvonala. Az integráció, a szervezeti egységbe vonás alig háromnegyedéves tapasztalatai máris kedvezőek, bár az új rendszer a Ferencvárosban is még a kezdet kezdetén tart. Az integrációs egységhez tartozó István, Merényi. Kállai kórház orvosainak, asszisztenseinek, s a rendelőintézetieknek is egy a szándékuk: az alapellátás javítása. A kezdeti eredmények továbbfejlesztése napról napra folyamatban van — ezt szorgalmazza a kerületi párt-végrehajtóbizottsága is —, hiszen minden törekvés, minden intézkedés azt célozza, hogy a lehető legszínvonalasabb, legszakszerűbb legyen a Ferencváros 100 ezer lakosának egészségügyi ellátása. — Mészöly — 13 FERENCVÁROS Az Iparművészeti Múzeum impozáns belső tere
