Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-24 / 8. szám - Tamási Áron: Sóvidéki társasjáték
Flandria koronázatlan királya. Borms, a belgiumi flamand nemzeti és kisebbségi törekvések körülrajongott vezére. A Vatikán és a Kvirinál kibéküléséhez. XI. Pius pápa séta közben a vatikáni kertekben. Ezt az egy győzelmet nem bánta a hivatalbéli sem, mert kilencszer volt életiben reménytelenül szerelmes. Több mint egy egész kilométert kuncogott rajta. Akkor vette csak észre, hogy közelednek Korond felé, ahol ő leszáll s vége. Most nagy kedve volt hirtelen. Repülni, vagy legalább játszani szeretett volna. Vizsgálódott is, hogy hogy mit tehetne végezetül. Egyszerre vicces ötlete támadt: kihajolt a szekérből, majd ijedten visszakapta magát s kiabálni kezdte: — Hó bácsi, hó! Ki akar esni a kerék! Az öreg lefogta lovait rögtön, kiugrott a szekérből, a nyelve hegyén egy káromkodással a másik oldalra került, de ott megütközve igy szólott fel az urnák: — Hiszen nem is akar kiesni! — Az akarna — mondta Lukács ur, — csak a kerékszeg nem engedi. Az öreg nagyot nyelt, hogy ilyen sikeresen megviccelte egy nadrágos. De nem szólt, hanem felült s barátságosan hajtani kezdett. Titkon azonban bosszút forralt s egyszer megcsillant a szeme, jelezvén, hogy: mingyárt megszenveded, te kuduskirály! Közben beérték a falut s csendesen zörögtek tova. — Annál a hídnál leszállók — mondta Lukács ur. — Melyiknél? — Ennél, né! Mire kimondta volna, jót húzott a lovakra a székely s a szekér hányni kezdte sebesen a farát. — Álljon meg! — kiáltotta Lukács ur. De az öreg még jobban szabni kezdte a lovakot s ki a faluból s poroztak veszettül fel az utón. S közben odaodareccsentette a szót: — Nézze a kereket az ur, lám nem akar-e kiesni! Egyetlen futásban értek a faluba s ott egy ház előtt leállította lovait a székely s nagyott szuszanva. igy szólt: — No, hazajövünk hálistennek! A nadrágos leugrott s arcából kikelve ordította: — Disznóság! így elvágtatni az emberrel! S újabb nyomatékkai hozzátette: ■— Én Lukács Mihály vagyok, tuggya meg! A köröndi Lukács Péternek a fia, tuggya meg! A székely ránézett meredten, majd a fejét vakarni kezdte. — A tüzlángja vesse fel, hiszen az a Lukács Mihály az én onokabátyám. Meglaposodtak mindketten. Aztán az öreg megfordította szekerét s igy szólt: — dere ecsém, ülj fel s hazaviszlek. Lukács ur a kalapját verte a lajtorjához, úgy röhögött. Elhelyezkedtek megint. — Hát honnét jössz, ecsém? — kérdezte az öreg. — Én Kolozsvárról. Hát maga, bátyám? — Én valami sót szállítók Udvarhelyre s jól felmérgesite a boltos. Egy korcsma előtt megálltak a lovak. A székely leszállóit. — Jere ecsém s igyunk meg egy féllitert erre a társosjátékra! Bémentek s legényesen elkiáltotta magát az öreg: — Hé, egy litert a jobbikból! Az első csillag lekacagott a Sóvidékre. A gyermekek imádkoztak a faluban. (Kolozsvárt, 1928 november 24.)
