Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-24 / 8. szám - Tamási Áron: Sóvidéki társasjáték
Csehszlovákia t^urópa-bajnok jeghockey-csapata. (Budapesti felvétel.) S végre csakugyan fészkelődni kezdett a hivatalbéli, előréhuzta magát egy kicsit a deszkán s igy szólt: — Maga hová való, bácsi! — Én a földbe. Hát maga? Az ur hirtelen kapta a feleletet, de gondolta magában, hogy ö is mond egy nagyot s igy szólt: — Én svájci, tudja-e hol van? A sófalvi nem jött zavarba, hanem könnyedén »Afelelte: —- Hogyne tudnám, hiszen nekem is van egy tehenem odavaló. Lukács ur visszaült előbbi helyzetébe rögtön. Azon jártatta hirtelen az eszét, hogy mit cselekedjék: visszamondjon valami darabos szót, vagy megvesse az embert leszálljon a szekérről, vagy kezdje erős magosán a beszédet ő is. Úgy döntött, hogy magosán kezdi s igy szólt: — Tudja bácsi, én Amerikából jövök. Félesztemleje lesz mingyárt, hogy hajón s vonaton s. repülőgépen s Csopakon s autón s motorbiciklin s lovon s kocsin mindegyét jövök. A székely felemelte mutatóujját s ájtatosan közbevetette: — Mister! Lukács ur nem jött zavarba. Benne volt egészen a tempóban s minden erejét arra vetette, hogy elszéditse ezt a goromba parasztot. Egész testében mozogni kezdett. ahogy folytatta: —•_ Nincs az Istennek embere, aki annyimindenen keresztül ment volna, mint én ebiben az utolsó tiz esztendőben. Mert annyi ideje élek Amerikában, pontosan annyi. Tuggyá, Svájcból mentem ki, s tudtam már németül, franciául, angolul *s még vagy tizenkét világnyelvet. S amikor kiérkeztem, mégsem kaptam munkát, olyan nekemvaló munkát, úrit, tuggya, hanem kifogott halakról szedtem le a pikkelyeket, mert Newyork uccáit mind olyanból rakták ki, tuggya! De aztán formot vettem, kérem, közel a trénhez a centrum felé, s azon a farmon voltak banánerdők s termettek ezermódra az ananászok. Nemsokára beléptem egy bank-kempaniba s vicepresident lettem s a csekkszámlám már százezer dollárt mutatott s akkor azt gondoltam: elég. Mihály, a pénzből s a dicsőségből, most hazamész Európába s megveszed Korondon az aragonitbányát... Itt fújt még egyet a végére, aztán nagy önérzettel leste, hogy mit mond a székely. A székely pedig meglengette ostorát s egykedvűen csak ennyit mondott: — Lám, hazudjék egyet az ur! Úgy hatott a szólás, hogy még meggörnyedett beit' a nadrágos ember. Aztán mozdulatot tett hirtelen, hogy leszálljon. A szekeres megfogta azonban kedvesen a karját: — Üljön csak veszteg — mondta, — nem lássa, milyen jól töltjük együtt az üdőt?! Meggondolta s visszaereszkédett az ur. Úgy érezte, hogy felengedett végre a székely, s várta is további kedves szólásait. A sófalvi azonban erősen hallgatott. Mig végre egy kotorgó kutyát megkapott a szeme. Akkor valami uj hátmegetti gondolattal igy szólt: — Lássa-é, az a kutya eszesebb, mint sok ember. — S miért vájjon? — ellenkezett a hivatalbéli. — Az egyéb mellett azért is, mert csak akkor ugat, ha szükség. Gondolta Lukács ur, hogy megedzi magát apránként s nem vette fel a célzást. Hanem inkább magyarázni kezdett: — Hiszen ott kezdem — mondta. — hogy gondolkozni
