Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-10-28 / 4. szám - Sebesi Ernő: Hektor János végzete
Emil Jannings,"a Paramount sztárja, hoolywoodi villája előtt. — A,z mindegy, kérem, én nem vagyok fáradt, éin csak egy kutya vagyok... én nem vagyok fáradt, én négykézen járok, ma reggel a horchposztiról is a sárban úgy másztam, a frajter ur röhögött, hát bánom is én. Tessék azt, kérem, belátni. Hát bánom is én — — kimerültén leült. Az orvos ott állt előtte. Szigorúan megszólalt: — Ez az éppen, hogy mint valami kutya. Szimulálni, igen? Azt hiszed, te büdös, hogy ezt lehet? Engem becsapni! Mit gondolsz? Marháik vagyunk mi? Parasztok?! Hektor János felállt. — Már látom, főorvos ur. nem tetszik megérteni, én nem szimulálok, én nem gondolok arra. Az úgy jött, kérem, hogy Meldehundführert kerestek a századnál, tetszik tudni, hát jelentkeztem. Miért ne? De nem úgy, kérem, ahogy a kommandón gondolják. Mert mit csinálhat egy kutya a horchposzton? Elárulja a stellungot, ha ugat. No, nem igaz? Én nem vagyok bolond, főorvos ur, én megadom főorvos úrinak a tiszteletet, én nem szimulálok, én egy Meldehund vagyok... mert én négykézláb kúsztam, hogy mondjam csak? mi egy csúnya, piszkos utcában laktunk, mindig esett és sár volt és egyszer leestem igy a kezemmel, zsupsz, és ezt látták az emberek és röhögtek, engem mindig bántanak, az az énektanár ur is, ahogy mondtam, hát tehetek én róla, hogy olyan erős hangom volt, az apám is benne volt a kórusban, mikor temettek, én is énekeltem volna a temetésen, amikor az énektanár ur meghalt, de már akkor be voltam rukkolva... főorvos ur, én nem tudom, mit akarnak tőlem... én végzem a szolgálatot, én piszkosan, éhesen jöttem vissza a posztról és enni kezdtem piszkos kézzel a kenyeret, úgyis olyan piszkos volt, fekete, és közbe sárga kukorica, én tudom, csak nem szólok semmit, Amerikai repülőgép elhárító ágyuosztag.
