Keleti Ujság, 1943. november (26. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-13 / 257. szám
KumUjsXG 6 1943. NOVEMBER 13. — Kolozsváron tartoztattak le egy désl tolvajt. Udvari Albin dési kereskedőnél betörő járt, aki aranyat, ezüstöt és ruhaneműt vitt magával. A nyomozás megállapította, hogy Fulul Károly galgói lakos a tettes, akinek elrendelték az országos körözését. A kolozsvári rendőrség egyik tagja felismerte Kolozsváron Fulult, letartóztatta. Fulult át- kisérték a dési törvényszék fogházába. — HÁZASSÁG. Placsintár Kató és budvigh Gyula m. kir. főhadnagy november hó 14-én délben fél 1 órakor tartják esküvőjüket a kolozsvári set. Mihály templomban. — Kiadta a megbízatással Komáméból áthozott kelengyét. A Romániához szakadt Délerdélyt többizben megjárta már Horváth Ferenc magyarpalatkai fuvaroslegény. Hírét vette ennek az Aranyos-mentéről Kolozsvárra került Nagy Erzsébet OTI tisztviselő is. A tisztviselő édesanyja, megfelelő jutalom kilátásba helyezésével felkérte Horváth Ferencet, hogy leányának nagynéniénél rekedt kelengyéjét hozza magával odaátról. Horváth Ferenc vállalta a dolgot. A pontos cim birtokában, mintegy 3000 pengőt érő kelengyatartozékot csempészett át magával, de az értékes holmikat elkótyavetyélte. Horváth Ferencet a törvényszék büntető egyesbirája sikkasztás miatt négyhavi fogházra és háromévi jogvesztésre ítélte. * MEGHÍVÓ. A Kolozsvári Atlétikai Club 1943 november 28-án délelőtt 10 h-kor a Kolozsvár, Unió-utca 21. szám alatt levő Clubhelyiségében tartandó rendkívüli közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. A választmány javaslata a tagdíjak felemelése tárgyában. 3. A választmány javaslata a KAC emlékkönyv megírása tárgyában. 4. A választmány javaslata az Asztali Tenisz szakosztálya megalakítása tárgyában. 5. Az 1943—44. évi költségvetés előterjesztése és jóváhagyása. 6. Szele Márton üv. elnök lemondása. 7. ügyvezető elnök megválasztása. 8. Asztali Tenisz szakosztályi elnök megválasztása. 9. Jegyző megválasztása. 10. Indítványok. A közgyűlés határozatképességéhez általában a szavazatra jogosult tagok >/4 részének jelenléte szükséges. Indítványokat csak az arra jogosultak adhatnak be s azokat a közgyűlés csak abban az esetben tárgyalhatja, ha azokat a közgyűlés megtartása előtt legalább 8 nappal az elnökséghez írásban benyújtották. Határozatképtelenség esetén a rendkívüli közgyűlés 1943 november 28-án d. e. 10 h. 30 perckor tartjuk meg, mely esetben a közgyűlés a megjelent tagok számára való tekintet nélkül határozatképes. Kolozsvár, 1943 november 10. Folyovitch János üv. elnök. tfj. Hintz György főtitkár. JH?K€kf€R€I2C MÁTYÁS KIRÁLY DIAKHAZBAN november 13-án este fél 7 órakor YÉÍÍH-VERESS HEGEDŰ EST November 15-én d. e. 11 órakor KOLÉOIUM HUNGARICUM Előadó: Veress Sándor (Zenekonzervatóriumi rendezés) November 16-án este 6 órakor a zeneteremben VERESS SÁNDOR ELŐADÁSA: Magyar népdal-magyar zene November 22-én este fél 7 órakor WALDBATJER-KEK PELY hangverseny November 29-én este fé’ 7 óvakot TÖRÖK ERZSÉBET DALESTJE bevezető előadással December 1-én este fé! 7 órakor ANOA GÉZA ZONGORA-ESTJE A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZIHAZ HETI MŰSORA: November 13. Szombat fél 7 órakor: Vihar- lámpás. Napi bérlet A. 4. szám. Rendes helyárakNovember 14- Vasárnap d. u. 3 órakor: A mosoly országa. Olcsó helyárak. November 14- Vasárnap este fél 7 órakor: Viharlámpás. Bérletszünet. Rendes helyárak. November lő- Hétfő fél 7 órakor: Csongor és Tünde. A Tizes Szervezet előadása. Re- vezetöl mond Nagy Géza tanár, tizedes- Jegyeket a pénztár nem árusít. A SZÍNKÖR MŰSORA: November 13. Szombat délután 3 órakor: Süt. a nap. Ifjúsági előadás. Jegyeket a pénztár nem árusít. November 13. Szombat este fél 7-kor: Egy nap a világ. Rendes helyárak. November 14. Vasárnap délután 3 órakor: Egy nap a világ. Első olcsó helyáras előadás. November 14. Vasárnap (£7 órakor: Arany- virág, Rendes helyárak. Hogyan lelt a magyar nép a románok tanítómesterévé ? Mokkái László szobadegyetemi előadása a középkori erdélyi magyar és román életformáról Kolozsvár, november 12. A kolozsvári Szabadegyetemen legutóbb Makkal László tartott előadást „Magyar és román élétforma a középkori Erdélyben“ cimmel. Az előadást Biró Vencel egyetemi tanár, elnök nyitotta meg. Meleg szavakkal köszöntötte a megjelentek nevében az előadót és röviden méltatta eddigi munkásságát, amelyet e kérdéssel kapcsolatban már eddig is kifejtett; ezután felkérte előadásának megtartására. Makkai László előadásában rámutatott arra, hogy a mai európai életformánkra az állandó jellegű megtelepülés és az egymást kiegészítő hivatásrendek sokrétű társadalmi szerkezete jellemző. A Kárpátmedencében, való megtelepülése előtt mind a magyarság, , mind a románság nomád pásztor életformában élt s igy nagy átalakuláson kellett át- menniök, míg az európai életformát magukévá tehették. A magyarság ebben as átalakulásban három évszázaddal megelőzte a — Nem fizette a lakbért s még ki is fosztotta háziasszonyát egy álorvos, özvegy Fogarassy Mihályné, Zöldkert-utca 19. szám alatti lakos feljelentést tett egy magát Kovács Béla dr. gyakorlőorvosnak nevező fiatalember ellen csalás büntette miatt. Az özvegy asszony a rendőrségen tett , feljelentésében előadta, hogy a fiatalember november elsején szobát vett ki nála albérletbe azzal, hogy néhány nap múlva kifizeti a bérét akár két hónapra is, mert egy nagyobb összegű pénzt vár szüleitől postán. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor az elmúlt este „Kovács doktor urnák“ a lakásban csak hült helyét találta, ugyanakkor feltört ruhásszekrényéből is eltűnt többszáz pengő értékű fehérneműje, özvegy Fogarassyné elpanaszolta az esetet egy ismerősének, aki a megadott személyleirás- ból nyomban ráismert „Kovács doktor“ urban Szabó József menekült katonaszökevényre, aki véletlenül nála is lakást keresett. A rendőrség megindította a nyomozást a menekült katonaszökevény kézre- keritésére. — SzékelyhadosztáJyosok! A Székely Hadosztály Egyesület Kolozsvári Föszéke e hónap 14-én, vasárnap megtartandó nemzetvédelmi ünnepségen testületileg Tészt- vesz. Sorakozó a Főszék, Unió-utca 12. szám alatti helyiségében vasárnap délután 15 óra 15 perckor. Megjelenés kötelező, öl- tö«et: disz, összes kitüntetésekkel. Századparancsnok. — Nyoichavi börtönt kapott a Kossuth Lajos-utcai falbontó betörő. A hőnap elején Lukács Sándor kolozsvári napszámos a Kossuth-utca 24. számú házát javitó kőművesmesterhez szegődött be. A munkaközben szerzett „tapasztalatai“ alapján napszáma végeztével kibontotta a szomszédos dr. Csutak Mihály fogorvos lakásának padlására vezető tűzfalat. " Lukács a padláson lomként heverő holmiból halászfelszerelést és különböző ruhaféléket szedett össze, mintegy 600 pengő értékben. A lopott holmi értékesítése közben rajtavesztett. Lukács Sándor ügyét gyorsított eljárással már csütörtökön letárgyalta a kolozsvári törvényszék büntető egyesbirája. A vádat képviselő Schlett Jenő dr. királyi ügyész vádbeszéde értelmében Lehner Richard dr. törvényszéki tanácselnök, mint büntető egyes- bíró nyolchavi börtönre és háromévi jogvesztésre ítélte a lopásért Lukács Sándort. Az ítélet jogerős. * Vesekő- és hólyagkőbetegek gyógykezelésénél a természetes „Ferenc József“ keserű vizet gyakran alkalmazzák, mert ez a tápcsatornát könnyen, de mégis alaposan tisztítja ki, az anyagcserét előmoz- ditja és az emésztést megjavítja. Kérdezze meg orvosát! — Időszerű szélhámoskodás: nemlétező fára elfüeget felvenni. Megírtuk már, hogy. a kolozsvári rendőrség számos bűnvádi feljelentés alapján nyomozást indított egy magát Gina Katalinnak nevező 20 év körüli, feltűnően elegáns és jómódom fiatal lány ellen, aki tüzelőfa beszerzés ürügye alatt a város területén kisebb-nagyobb összegeket vett fel előlegként s nyomtalanul eltűnt. Természetesen tüzelőfát sem szállíttatott le senkinek, mint ahogyan megígérte. A kolozsvári tüzelöfahiányhak újabb vámsze- döje van. Számos panasz érkezett a rendőrségre egy magát hol Orsóvá Miklósnak, hol pedig Sallős Jánosnak nevező munkáskül- sejü, 30 év körüli férfi ellen, aki ugyancsak tüzelöfa előnyös beszerzése cimén eddig már több hiszékeny embertől előlegeket vett fel. A csaló a lakás elmét is megadta, de „ügyfelei“ hiába keresték a megadott helyen, ott senki nem ismerte. A rendőrség erélyesen nyomoz mind Gina Katalin, mind pedig Orewa Miklós, azaz Sallós János után. románságot, ami elsősorban annak tulajdonítható, hogy a síksági lovas nomád pásztor nép, amilyen a magyar is volt, már , életmódjánál és életterületénél, továbbá magas- rendű politikai szervezettségénél fogva is alkalmasabbnak bizonyult as európai életformára való áttérés első, a letelepülésben és a földművelés elsajátításában megnyilvánuló döntő tépésének megtételére, mint a politikailag szervezetlen, földművelésre alig alkalmas területen élő, jühtartó hegyipásztor románság,. így válhatott a magyarság a román nép tanítómesterévé és járult hozzá a módéin román műveltség kialakításához. A közönség nagy érdeklődéssel fogadta az előadást, amelyért az elnök mondott köszönetét, majd bejelentette, hogy a legközelebbi szabadegyetemi előadást november 23-án, kedden Qttlik László „A felelősség a politikában“ címen tartja meg az Aulában, pontosan délután 6.15 órai kezdettel. Áz Országos Sport Központ jelentkezésre szólítja fel o hadikitüntetetteket Kolozsvár, november 1?. Az a jelmondat, hogy „a sport mindig honvédelem“, nem puszta jelszó, hanem meggyözödéses hite a magyar testnevelés legfelsőbb vezetőinek. De még énnél is több: élő valóság, amelyet a példák hosszú sora bizonyít. A harcterek hősei közül sokan, nagyon sokan a sportban szerzett edzettséggel ss^lltak szembe eredményesen az ellenséggel. A sportban szerzett gyors áttekintés, törhetetlen akaraterő és magabizás, a sportban nyert szívósság és kitartás, a sport nevelte fegyelem kovácsolta egész emberekké az önvédelmi magyar harc hőseit is. Az Országos Sport Központ (O. S. K.) -— a Levente Hírközpont jelentése ’ szerint — kimutatást kíván ' készíteni azokról a hős magyar katonákról, akik a most folyó világháborúban az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásukért kitüntetésben részesültek. Arról akar pontos képet nyerni, hogy a kitüntetett honvédek, altisztek és tisztek mily mértékben foglalkoztak a sporttal, a testneveléssel. Ezért, addig is, amig a, rendszeres adatgyűjtést megkezdheti, arra. kéri a magyar honvédség kitüntetett hőseit, egyszerű levelezőlapon közöljék a következő adatokat az Országos Sport Központtal: A kitüntetett neve és címe, katonai rangja (rendfokozata), a ki-tüntetés neme, müyen osztályzata volt legutóbb az iskolai testnevelésből, milyen sportot űzött s müyen mértékben (igazolt versenyző, néni igazolt versenyző, szórakozásból sportolgatő). A fentebb vázolt adatgyűjtéshez a honvédelmi minisztérium hozzájárulását adta. A levelezőlapot az Országos Sport Központ címére (Budapest, jf. Alkotmány-u. 3.) kell küldeni, „Kitüntetés“ jelzéssel! (LHK) — Szá* pengő büntetés egy kincstári lepedő megvételéért. A Czakó Zsigmond-utca 52. szám alatt lakó Bács Jánosáé, kolozsvári asszony még áprilisban égy leszerelt katonától kincstári lepedőt vásárolt. A tolvaj katona kéZrekeritése után orgazdaság büntette miatt Bács Jgnospe ellen is eljárás indult. Á törvényszék büntető egyesbirája csupán; tulajdon elleni kihágást állapított meg Bács Jánosné terhére s ezért 100 pengő pénzbüntetést szabott ki rája, egyben elrendelte a kincstári tulajdont képező lepedő elkobzását. — MEGHlVö. Az Erdélyi Kárpát KgyersiHet 1943. évi november hő 26-án 18 órakor tartja 1942. évi rendes közgyűlését az Egyesület, Kolozsvár, Jókai-utca 2. II. emelet alatti helyiségében, melyre az egyesület tagjait ezúton hivja meg az egyesület elnöksége. Tárgysorozat: í Elnöki megnyitó. 2. Múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének fel- ■ olvasása és hitelesítése..3‘. Főtitkári jelentés, az egyesület 1942. évi működéséről. 4. Zárszámadás előterjesztése. 5. Számvizsgáló bizottság jelentése és felmentvény megadása. 6. 1943. évi költségvetés előterjesztése. 7. Tisztikart tisztségek betöltése és a választmány átalakítása, az Egyesület uj alapszabálya szerint. 8. 1943. évre számvizsgálók * kijelölése. 9. Uj tagdíj és „Erdély1* előfizetési-díj megállapítása. 10, Indítványok. A közgyűlésen szavazati jogot az gyakorolhat, aki esedékes tagsági diját kifizette és szövetségi igazolványát Kiváltotta. Határozat- képtelenség esetért a közgyűlést az Egyesület ugyanazon helyen, ugyanazon tárgy- sorozattal 1943. évi november hó 27-én 18 órakor tartja meg, mely a megjelent tagok számára való tekintet nélkül határozatképes lewz. — Az Elnökség. — A mulatozás vége: egy hónapos fogház. Désröl jelentik: Gecse Zoltán magyar- décsei cipészmester Désre utazott s ott alaposan felöntött a garatra. Erősen ittas állapotban megpillantott egy fiatal cigány muzsikust, akibe belekötött és akit megpofozott. A zajra elősietett egy rendőr, aki csendesíteni próbálta a cipészt. Gecse indulatosan visszautasította a rendőr beavatkozását, sőt részben ordítozva az államot és az országot kezdte becsmérelni. A törvényszék 1 hónapi fogházra Ítélte. Memiaiáaifief November 15-ig kell bsszolgáltatnf a hüvelyeseket Kolozsvár, november 12. A közellátásügyl minisztérium ismételten felhívja a gazdák figyelmét, hogy a beszolgáltatás! kötelezettségi teljesítésre szánt' babot, lencsét, kopaszárpát, mákot, köménymagot, koriandermagot november 15-ig kell valamelyik vásárlásra jogosult kereskedőnek megvételre felajánlani. Amennyiben a gazdálkodó a nyilvántartó hatóság megállapítása szerint a szabadválasztásu terményekre és termékekre vonatkozó beszolgáltatás! kötelezettségének előreláthatólag ösak úgy tud eleget tenni, hogy e terményekből is beszolgáltat és a gazdálkodónak e termékek valamelyikéből készlete van, a nyilvántartó hatóság felszólíthatja a gazdálkodót megfelelő meny- nyiségü hüvelyes beszolgáltatására. A vételre felajánlott terményt a kereskedő a hatóságilag megállapított áron tartozik megvásárolni, a vételt az eladó! gazdakönyvébe hejegyezni és arról vételi jegyet kiállítani. Téli gazdasági EMGE tanfolyam-előadók értekezlete Sepsiszentgyörgyön Sepsiszentgyörgy, november 12. A 22 éves megszállás alatt a román kormány, miután nem állott érdekében az erdélyi magyarság gazdasági megerősödése, nem is törődött a magyar kisgazdatársadalom korszerű mezőgazdasági kiképzésével. Ezt a hiányt igyekezett pótolni a megszállás éveiben az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, amidőn a kisgazdák részére előbb kéthetes, később pedig háromhetes téli gazdasági tanfolyamokat szervezett. Erdély egyrészének felszabadulása után uj helyzet következett be, mert a földmive- lésügyi kormányzat minden erejével arra törekedett, hogy Erdély elhanyagolt népies mezőgazdaságát olyan színvonalra emelje, hogy a magyarság Erdélyben mielőbb átvehesse a gazdasági vezetést. Ebből a célból hívta életre F.rdélyben a két-, illetőleg há- romhónapps téli gazdasági tanfolyamokat. Ezeken a tanfolyamokon nyernek kiképzést az úgynevezett ezüstkalászos gazdák, akiknek az lesz a feladatuk, hogy községeikben a gazdasági haladás szószólói és szorgalmas munkásai legyenek. A földmivelésügyi kormányzat a három- hónapos téli gazdasági tanfolyamok mellett felkarolta az EMGE háromhetes gazdasági tanfolyamait is s azok támogatására államsegélyt juttatott, hogy a jövőben minél szélesebb körben fejthesse ki az EMGE szak- oktatási tevékenységét. A célszerűség azt kívánja, hogy a földmivelésügyi minisztérium által rendezett háromhónapos m. kir. téli gazdasági tanfolyamok és az EMGE háromhetes tanfolyamai között' tervszerű együttműködés alakuljon ki s ezzel a kisgazdák érdekében megtartott tanfolyamok eredményességét eleve biztosítsák. A földmivelésügyi minisztérium erdélyi kirendeltsége és áz EMGE között történt megállapodás értelmében az EMGE november 17—20 napján Sepsiszentgyörgyön értekezletet tart az általa rendezendő tanfolyamok előadói részére. Ezen az értekezleten a földmivelésügyi minisztérium erdélyi kiren-. deítségé részéről, dr. Gábos Dénes m. kir. gazdasági tanintézeti' igazgató, kerületi tanulmányi felügyelő vesz részt abból a célból, hogy a kétféle tanfolyam együttműködésének alapfeltételeit megteremtse s hogy az EMGE taniolyamvezetők olyan pedagógiai kiképzésben részesüljenek, amellyel munkájuk eredményesebbé válhat. A sepsiszentgyörgyi értekezlet elé nagy- érdeklődéssel tekint a gazdaköz önég, mert megvan győződve arról, hogy minden közös törekvés, amelynek érdekében a földmivelésügyi minisztérium' erdélyi kirendeltsége és az EMGE összefognak, az erdélyi kisgazdatársadalom javát szolgálja. A kerékpárok és a hurgony aketnéo yi tő nj ára.. A hivatalos lap csütörtöki számában két uj ármegállapitó rendelet jelent meg. Az egyik a kerékpárok és kerékpáralkatrészek, valamint a kerékpártartozékok, a másik az 1943. évi termésű burgonyából belföldön előállított burgonya keményítő és ke- ményítőtermékek legmagasabb gyári és nagykereskedői árát állapította meg.