Keleti Ujság, 1943. november (26. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-26 / 268. szám
1943. NOVEMBER 26, 3 KiiitiUjsxg Antal István miniszter: „Ma mintien törekvésnek a nagy nemzeti sorskérdések megoldására kell irányulnia!“ Budapest, nov. 25. (MTI) Az Iparosok Országos Szövetsége szerdán értekezletet tartott, amelyen megtárgyalták a magyar kézmüvesiparosság időszerű kérdéseit. Az értekezleten felszólalt Antal István miniszter is. Rámutatott arra a fontos szerepre, amelyet a magyar kézmüvesiparosság a belső front szilárdságának és helytállásának kiépítése körül hivatott betölteni. Hangsúlyozta, hogy bár a kézmüvesiparosságnak rendkívül sok jogos kívánsága és panasza van, ezek a nemzeti lét időszerű sorskérdései mellett mégis eltörpülnek. Ma minden törekvésnek a nagy nemzeti sorskérdések megoldására ksll összpontosulnia. Rendkívül fontos, hogy a kézmüvesiparosság is tisztán és világosan lássa a magyarság helyzetét. A miniszter bejelentette, hogy ő maga fogja az összes nemzeti politikai kérdésekben a szükséges tájékoztatást megadni a szövetségbe tömörült keresztény iparosok számára. „Magyerország minden áldozatra kész nemzeti létének megvédéséért!" — irf» ecjy vezelő torok lap Isztanbul, november 25. (MTI). A „Dzsumhurijet“-ben Nadir Nadi rámutat arra, hogy Magyarország olyan ország benyomását kelti, amely elvan szánva minden áldozatra nemzeti létének megvédése céljából. Ká.Uay Miklós miniszterelnöknek a parlamentben elmondott beszéde igen határozott ebben a tekintetben. A jeles államférfiu a magyar érzelmek tolmácsolója volt, amikor nem habozott kijelenteni, hogy a magyar nép bármilyen körülmények között is minden áldozatot meghoz a haza védelmének érdekében. Nem jeleni külön megterhelést a lakosságra Kolozsvár pótköltségvetése A városi törvényBiatssági bizottság megszavazta a városi tisztviselők és alkalmazottak karácsonyi segélvét Kolozsvár, november 25. A város törvényhatósági bizottsága csütörtökön délután 5 órakor rendkívüli közgyűlésre ült össze a városháza dísztermében, hogy letárgyalja a város pótköltségvetését és döntsön több polgármesteri előterjesztés felett. A közgyűlést Inczédy-Joksman Ödön dr. főispán nyitotta'meg. Napirend előtt Fo- lyovich János főjegyző felolvasta Herczeg Ferencnek a törvényhatósági bizottsághoz intézett választáviratát, amelyben köszönetét mondott a nyolcvanéves születésnapja alkalmából nyilvánított jókívánságokért. A törvényhatósági bizottság ezután egymásután tárgyalta le a szakbizottságok és a kisgyülés által előkészített közgyűlési tárgypontokat. A tárgysorozat minden pontja körültekintő előkészítés után került a közgyűlés elé s a törvényhatósági bizottság az előterjesztéseket hozzászólás nélkül, egyhangúlag fogadta el. Először a vigalmi adóról szóló városi szabályzat került tárgyalásra. Suba Károly dr. tanácsnok előterjesztése alapján a törvényhatósági bizottság megszavazta a szabályzatot s igy az kormányhatósági jóváhagyás után hatályba lép. Folberth Éva áll. engedélyezett gyors-, gépiró és szépirószakisko1 ójában dec. %4b u) tanfolyam kezdődik Kolozsvár, Kossuth Lajos utca 5. Telefon: 18-94 Vidékieknek kedvezmény. Államvizsga. Ezután került sor a város háztartásának, közellátási, Magyar Norma és a monostori gátfenntartási alapjának 1943. évi pótköltségvetésének letárgyalására. Az általános drágulás szükségessé tette, hogy a város vezetősége egyes költségvetési tételek számára póthitelt nyisson. Ennek szolgái keretéül a pótköltségvetés, amely a város lakosságára külön megterhelést nem jelent, mert a 75 százalékos pótadó bevételei fedezik a többletkiadásokat. A törvényhatósági bizottság Suba Károly dr. tanácsnok előterjesztése után egyhangúlag megszavazta a pótköltségvetést. Ugyancsak egyhangúlag hozzájárult a város háztartási alapjának 1942. évi zárszámadásában szereplő különböző bevételi hátralékok rendezéséhez, illetőleg törléséhez. örömmel vette ezután tudomásul a törvényhatósági bizottság, hogy a város vezetősége a kolozsvári Nemzeti Színház epi- zódszinészeinek jutalmazására Szentgyör- gyi István nevéről elnevezett dijat alapított. A dijat évenként az a színész kapja, aki a legkiválóbb epizód-szereplő volt. Az ügy előadója, Katona Lajos dr. tanácsnok bejelentette, hogy a dijat erre az évre már ki is osztották. A bírálóbizottság uzoppan Flórát és Várady Rudolfot érdemesítette a díjra. Ezután a padlásterek beépítésével nyert lakások után nyújtandó adókedvezményt tárgyalta a törvényhatósági bizottság. Suba Károly dr. tanácsnok előterjesztése után a törvényhatósági bizottság kimondotta, hogy a beépített padlásterek után nyújtandó adókedvezmény érdekében felterjesztést tesz a pénzügyminiszterhez. Â padlásterek beépítése jelentős mértékben enyhítene a lakáshiányon. Suba Károly dr. tanácsnok ezután a városi tisztviselők és alkalmazottak karácsonyi segélyének ügyét terjesztette elő. A törvényhatósági bizottság tudomásul vette azt a polgármesteri javaslatot, amely szerint a város vezetősége a kinevezett tisztviselőknek kéthavi fizetést, az ideiglenes tisztviselőknek pedig másfélhónapi fizetést folyósít karácsonyi segély elmén. Segesváry Viktor dr. tanácsnok előterjesztése után a közgyűlés 40 pengőben állapította meg a gázmű és a vizmü külső Igazgatósági tagjainak megjelenési diját. Ugyancsak Segesváry Viktor dr. tanácsnok előterjesztése alapján hozzájárult a törvényhatósági bizottság a varos szolnokdo- bokamegyei erdőségeinek visszaszerzése érdekében tett polgármesteri Intézkedésekhez. Megbízta a polgármestert, hogy a vonatkozó miniszteri rendeletek által nyújtott lehetőségek kihasználásával mindent kövessen el, hogy az 1700 katasztrálls hold kiterjedésű erdőség Ismét a város birtokába kerüljön. A törvényhatósági bizottság végül Muth Mihály tanácsnok előterjesztése után Brutsy László ny. műszaki főtanácsost bízta meg, hogy az 1944. évi fő- és utósorozáson a polgármester képviseletében elnököljön. A törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűlése délután 6 órakor ért véget. Eltűnnek az idegen szakkifejezések a kézmiiiparosok szótárából Kolozsvár, november 25. Szakmai körökben mozgalom indult meg az Idegen eredetű ipari szakkifejezések magyarosítása érdekében. A mozgalmat most felkarolta a kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara is. Átiratában felhívta a kolozsvári Ipartestület elöljáróságának figyelmét a mozgalom jelentőségére és kérte az elöljáróságot: Írja össze az egyes Ipari szakmában használatos idegen szakkifejezéseket, hogy azok helyett megfelelő magyaros kifejezéseket alkalmazhassanak. Az ipartestület elöljárósága körlevélben hívta fel az egyes szakosztályok figyelmét a mozgalom fontosságára és felkérte a szakosztályok vezetőit, hogy haladéktalanul tegyenek jelentést az egyes ipari szakmákban használatos idegen szakkifejezésekről. Az idegen szakkifejezéseket az egész ország területén egységesen magyarosítják s igy rövidesen eltűnnek a kisiparosok szótárából az idegen kifejezések s helyükbe magyar elnevezések kerülnek. / megbecsüli a rég bevált P/ramidont Megszünteti a fájdalmait és így megóvja a korai öregedéit ól Fejfájás, rossz közérzet ellen segít a A keresztény és nemzeti eszme mellett tesz hitet vasárnap a kolozsvári munkásság Kolozsvár, november 25. Sorsdöntő időket élünk. Az egész világra kiterjedő óriási küzdelem utolsó szakaszába érkezett... így látják ezt az ország ellenségei is. A fegyverrel, nyiltan harcoló ellenfelek és a titkos aknamunkára kész belső ellenségek egyaránt jól tudják, hogy a jelenlegi háborúhoz hasonlatos világválságok mindig nagy átalakulásokkal járnak, mind társadalmi, mind gazdasági téren. Az átalakulások mikéntjére azonban nemcsak a fegyveres győzelem, hanem az arcvonal mögötti társadalmi erők is döntő hatással vannak. Ezért indult meg minden eddiginél élénkebben az események befolyásolására hivatott és hivatottnak vélt erők küzdelme, hogy elképzeléseik szerint mutassanak irányt s ösztökéljenek a feltételezett kivezető útra. Ebben a fegyveres küzdelemmel párhuzamos harcban egyszerre uj hatóerők jelentkeznek. Kevéssé válogatós eszközeikkel már régen eltűntnek hitt Irányzatok bukkannak ismét elő, hogy az események mérlegének válságpontján álló nyelvét javukra bülent- sék. Suttogásból hangoskodássá felerősödött, sőt leirt szavak egyre nagyobb tömegben környékezik meg az embereket. Elsősorban az ország termelőrétegének zömét alkotó munkásságra irányul a figyelem. Az öntudatossá vált magyar munkás azonban már nem kér a megújult mázban is régi tévelygéseket rejtő „elvekből“. Nemcsak a pusztán kizsákmányolására épült kapitalizmusból, de a vörös világábrándot takaró rózsaszínű álmok huszonöt évvel ezelőtt gyászos kudarcba füllt megvalósításának kísérletéből sem kér többé. A trianoni bilincsek lehullása óta eltelt néhány esztendő elegendő volt arra, hogy ez a munkásság tudatára ébredjen annak, hogy minden megoldásra váró sorskérdését csak a győztes háború segítheti kedvező eredményhez. Ennek elérésére szükséges mindenekfelett a belső rend megóvása és az arcvonal szilárdságát biztosító nemzeti öntudat fokozása. A Széchenyi szellemében fogant „kiművelt emberfő“ elve alapján erre vállalkozik a kolozsvári Munkásföiskola, amikor a Hivatásszervezettel karöltve vasárnap, november 28-án nyilvános kiállásban — műsoros munkásünnepély keretében — tesz hitet a keresztény és nemzeti alapon álló dolgozó társadalom megingathatatlan felfogásáról. Mind a Hivatásszervezet évek óta megrendezett vezetőképző tanfolyamai és népfőiskolái, mind a második éve müködö kolozsvári Munkásfőiskola mintegy előfutára volt a magyar dolgozó társadalom most küszöbön álló egységes fellépésének, amikor módot nyújtott arra, hogy megfelelő vezető- réteg képzésével népünk legszélesebb társadalmi rétege öntudatosan kézbe veheti sajátmaga irányítását. Kormányzó Urunk megtekintette az áHami vásárlások kiállítását Budapest, nov. 25. (MTI) A Kormányzó Ur öföméltósága vasárnap délelőtt megtekintette az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumban az állami vásárlások kiállítását. A Kormányzó Urat Fáy István és báró Wlassits Gyula államtitkárok fogadták, öfö- méltóságát a legutóbbi két esztendő állami vásárlásait bemutató kiállításon Csánky Dénes, a Szépművészeti Muzeum igazgatója kalauzolta. Vasára áramszünet lesz a SCalántói-ut környékén Kolozsvár, november 25. A kolozsvári Villamos Müvek Rt. értesíti fogyasztóközönségét, hogy nagyfeszültségű hálózatán végzendő halaszthatatlan javítási munkálatok miatt, f. hó 28-án, vasárnap délelőtt 7—13 óráig a Kajántól-ut, Nádas-patakon túl lévő szakaszán és környékén, áramszünetet tart.