Keleti Ujság, 1943. november (26. évfolyam, 248-271. szám)

1943-11-25 / 267. szám

im NOVEMBER 25. KeitnamG ________________7 * W^PSSSSf^lLilWBOMHgB! WSSSBStKSBtSSSKSSS^^^^M Ü/Borthirodő Vághy Kálmán: fl KflC annak keszSnheti sikereit, hegy legremekebb erűken levfi csapataink egyike Nincs jogszabály, antelv előírná, hogy cégtáblákat feUétlenlil az utcán kell elhelyezni Kolozsvár, november 24. Egy kolozsvári gyár igazgatóját géplakatosipar jogosulat­lan gyakorlása, valamint cégtábla kifüg­gesztésének elmulasztása miatt az alsófoku rendörbiróeágok megbüntettek. A Kihágási Tanács elé került ügyben a terhelt azzal védekezett, hogy a román megszállás ide­jén létesült vállalatát, amelynél több mint 10 alkalmazott és több mint húsz lóerő ál­lott üzemben, a román jogszabályoknak megfelelően a kereskedelmi és iparkamará­nál a cégjegyzékbe bejegyeztette. Ez a be­jelentés iparjogositvány jellegű volt. A Ki­hágási Tanács megállapította, hogy a vál­lalat mindvégig gyárként szerepelt, Így a terhelt iparjogosultsága, a hazatért keleti és erdélyi országrészek ipargyakorlásának átmeneti szabályozásáról szóló 9.930/1943. M. B. számú rendelet alapján, megállapít­ható. Jogszabályellenes voit a terhelt elma­rasztalása a cégtábla kifüggesztésének el­mulasztása miatt is. A terhelt ugyanis az wtcafronttól 20—38 méterrel beljebb, az irodahelyiség falán elhelyezte cégtábláját, ez azonban az előtte álló épületek miatt ne­hezen writ látható. Miután ezen tulmenöleg, a piaci és az utcai árusok kivételével, nincs jogszabály arra, hogy cégtáblákat az utcán, vagy a® utcáról jóllátható módon kell elhe­lyezni, a terhelt kihágást e téren sem kö­vetett el és őt fel kellett menteni. Hogyan folytathatja özvegyi logon az ipart zsidénak tekintendő személy? Ktűozsv&r, november 24. Az Iparügyi mi­niszter 32.065/1943. szám alatt kelt leira­tával figyelmetkeltő álláspontra helyezke­dett «er iparnak özvegyi jogon való folytatá­sára vonatkozólag abban az esetben, ha az özvegy az 1939-TV. t- c. hatálya alá tartozó személy. Tudvalévő, hogy az 1922:XII. t. c. 7, 5-ának első bekezdése szerint az életbenma- radt házastársnak a szakképzettség kivéte­lével asc ipar gyakorlására, megállapított egyéb törvényes feltételeket saját személyé­ben kell igazolnia, különben az Ipar csak törvénynek megfelelő üzletvezető alkalmazá­sával folytatható. E rendelkezés értelemszerű magyarázatá­ból következik, hogy amennyiben az élet- bmmaradt. házast ars az 1939:1V. t. e. llf. S-a értelmében uj iparigazolvány iránti ké­relmével elutasitandó volna, az ipar özvegyi jogon való folytatásához az 1939:IV. t. c. követelményeinek is megfelelő üzletvezetőt keU bejelenteni. Nem kell előzetes miniszteri engedély a fogadéfpar gyakorlásához Kolozsvárt-, november 24. A kereskedelem­ügyi minisztér 149.074/1943. szám alatt kelt leiratával kimondotta, hogy a fogadó (szálló, pansio) iparnak a kézműves ipar kereteit meghaladó gyakorlásához sincs szükség elő­zetes miniszteri engedélyre. A 33.800/1643 lp. M. számú rendelet értelmében ugyanis az iparügyi miniszter ügykörébe tartozó valamely iparnak a kézműves jellegű Ipar­űzés szokásos kereteit meghaladó (gyár- szerű) Uzésére jogosító ipari >go«itvány ki­adásához előzetes ^niniszterl engedély szük­séges. Minthogy a fogadó ipar nem az ipar- ügyi miniszter, hanem a kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe tartozik, ennek az iparnak a kézműves ipar kereteit meghaladó gyakorlásához sem kell előzetes miniszteri engedély. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZIHAZ * HETI MŰSORA: Nov. 25. Csütörtök H7 órakor: Fekete Pé­ter. Bemutató bérlet 6. szám. bemutató helyárak. Nov. 26. Péntek 6 órakor: Bolygó Hollandi. Napi bérlet A. 5. sz. Opera helyárak. Nov. 27. Szombat %7 órakor: Fekete Péter. Bérletszünet. Rendes heiyárak. Nov. 28. Vasárnap d. u. 3 órakor: Fekete Péter. Rendes helyárak. Nov. 28. Vasárnap %7 órakor: Fekete Pé­ter. Bérletszünet, Rendes helyárak. ' Nov. 29. Hétfő 147 órakor: Travlata. A Ti­zes Szervezet előadása. Bevezetőt mond: Dr. Entz Géza tanár, "őtizedes. Jegyeket a pénztár nem árusít. JÖ ÁRU ÉS JÖ mRDETÉS ALAPJA A JŐ ÜZLETMENETNEK Kolozsvár, november 24. Az egyik buda­pesti sportláp a „labdarugóházból“, azaz a szövetségi napról közölt heti csevegése során kedélyesen megjegyzi, hogy „úgy látszik, a disznók elvándoroltak Budapestről és kör­nyékéről Erdélj/be. Hallatlan, hogy milyen szerencséje volt Kolozsvárnak Csepelen A megjegyzésre Vághy Kálmán szövetségi kapitány igy felelt: — Szerintem, nem a szerencséjének kö­szönheti Kolozsvár őszi nagy sikereit, Turném annak, hogy legremekebb erőben levő csa­pataink egyike. A flag 75 kilogram a játé­„Cim a kiadóban" jelzésű és .jeligés" hir­detések külön kezelési dija hirdetési eladá­sonként 30 fillér. Állást keresőknek sacavan­kosok súlya. Ez a legeszményibb. Ilyen testi állapotban könnyű végigjátszani 90 percet. Jóleső szakember részéről hallani ezt az elismerést, amely szintén válasz azoknak, akik kétségbevonták a KAC sikereinek jo­gosultságát. OPATA A KAC SIKERÉNEK TITKÁRÓL Ugyanez az Idézett sportláp megkérdezte Opata Zoltán edzőt, mondja el, ml a KAC sikerének titkai — Nálunk nincsenek csillagok. A Csepel tavaly megnyerte a bajnokságot úgy, hogy ként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fillér. Házasság, levelezés rovatban szavanként hétköznap 14 fillér, vasárnap 16 fIMér. egész évben azt hajtogatták róla, hogy szo­lid csejooit, csillagok nélkül. A KAC is ilyen csapat szeretne lenni. Természetesen nem gondolunk bajnokságra. Szeretnék egy jó kis csapatot összehozni és ehhez meg is vannak a kellékek. Ha az ember végignéz egy kolozsvári mérkőzést, akkor a mérkő­zés után elfelejti az egyes játékosokat, mert senki sem emelkedett ki a csapatból. Annyi marad meg a nézőben, hogy: „Ejnye, ez a Kolozsvár egész jó kis csapat“. Ez a Ko­lozsvár sikerének egyik titka. Nálunk nem lehet látni ragyogó cseleket, de nem lehet látni azt sem, hogy valamelyik csatár nem adja oda a labdát a jobb helyzetben lévőnek, mert ő akarja rúgni a gólt, mert ő akar „császár" lenni. Nálunk valaki rúghat akár­hány gólt, mégsem lesz belőle „császár“! A KAC ne<n vnlVo>!aV c^inpa^n a DVSC ellen Kolozsvár, november 24. A Nemzett Baj­nokság 12-ik fordulójában a következő mér­kőzések kerülnek lejátszásra: Budapesten: BSzKRT—NAC, El ektromos—Csepel, Kis­pest-Gamma, Újpest—Vasas. Diósgyőrben: DiMAVAG—Újvidék. Szegeden: SzVSE— Ferencváros. Salgétasjrbaa: SalBTC—Szol­nok. Kolozsváron a KAC—DVSC mérkőzést játszók a budapesti Kékesi vezetésével. A kolozsvári piros-fehérek a keddi erőnléti edzés «tán, Opata oktató vezetésével szer­dán délután Ifétkapus edaést tartottak, ame­lyen Szántai és Radaai katona játékosokon kívül ae összesek megjelentek. Az I. csapat ellenfele a Il-lk csapat volt, amelyet kétszer 35 perces játék után 3:1 (1:1) arányban győzött le Farkas, Kovács és Váczi góljai­val. A n-ifc csapat gólját Balatoni lőtte 11-esböl. Az etteőmérközés után Opata edző külön edzést tartott Márkival, valamint Váczival, aki a szerdal edzőmérkőzésen kitü­nően mozgott. Valószínű, hogy a Csepelen játszott csapatban nem lesz változás, mivel valamennyien a legnagyobb formában ját­szották végig a mérkőzést. A DBSC csapata, mely az elmúlt vasár­nap 6:2 arányban győzött a DiMAVAG ellen, tekintélyes játékerőt képviselő együt­tes. Ez év őszén kébváüra fektette mind a Csepelt, mind a Gammát, de idegenben is nagy sikerrel állta meg eddig helyét A deb­receni vasutasok Móré János edző vezetésé­vel nagyban készülnek a vasárnapi össze­csapásra. A csapat jelenleg rosszabb gól- aránnyal a i0-ik helyen áll. A labdarugó kerület egyébként összeállí­totta Kolozsvár vasárnapi labdarugó műso­rát is. A KAC—DVSC mérkőzésen klvtü ez a műsor: A városi kispályán délelőtt három­negyed 10 órakor a KAC H. a Postás ellen, az egyetemi pályán 10 órai kezdettel a KEAC n. a KMTE-vel játszik az NB Hl. küzdelmei során. A városi kispályán há­romnegyed 12 órai kezdettel Játszák te a KAC—Bástya ifjúsági bajnoki mérkőzést. Kolozsvári tcuiászok sikere Erdély íornászbajnofcságán Kolozsvár, november 24. Szombaton és vasárnap Marosvásárhelyen tartották meg Erdély tornászbajnokságát, amelyen a ko­lozsvári egyesületek: a KEAC, a KKASE és a ViHamosmü tornászai nagy sikert arattak: mivel minden számban győztek. A női tornász csapatbajnokságot nagy fö­lénnyel a Vilíamosmü hölgytornászai nyer­ték. A férfi tornász csapatbe kiokságban: 1. KEAC 268.1 ponttal. 2. MSE 267.9 p. 3. KKASE 256.2 p. 4. Vilíamosmü 247.8 p. Az egyéni versenyben győztes lett: Albert Já­nos KKASE, 110.1 ponttal. 2. Gedeon MSB 109.2 p. 3. Szász KEAC 108.1 p. 4. Fábián MSE 108.1. p. 5. Kelblneki MSE 107.9 p. 6. Tőkés KKASE 105.7 p. Bástya H, KEAC II. Ma délután 2 óra­kor a Bástya pályán egy elmaradt NB ni-as mérkőzés kerül lejátszásra. A Bás­tya n. a KEAC H. ellen játszik, Gábor Fe­renc vezetésével. A mérkőzés két halár- jelzője: Schmidt Béla és Gáli János lesz. A kolozsvári levente válogatott készül Marosvásárhely ellen. A marosvásárhelyi levente válogatott ellen készülő kolozsvári leventék az egyetemi stadionban, Kádár János levente edző vezetésével edzőmérkő­zést tartottak, amelyen az összes levente játékosok kitünően mozogtak. A Maróé vá­sárhelyre utazó levente válogatottat ma ál­lítja össze Peredy János levente föoktatö é* Kádár János edző. Maderka itthon van. Maderka Károly, • KAC csaüérjáfcékoca visszaérkezett a keleti Í frontról és a napokban már részt I« vett az egyesület edzésein. Maderka valószínűleg vasárnap már helyet Is kap a Postások el­len! csapatban. i kapunk részére hirdeté­sek leiadhatók az aldbbi helyeken: ,,Ursuz" sör*s*r- nők mellein u|»éi« árus, Mátyás király tár Vaikld mellett! új­ságárus Hortke-ut Szén háromság)- tér 12. iris*»telep. Lépcső.utca 13. ¥ FÖLDBEN LEVŐ érczet kutató felszereléssel ren­delkező egyént keresek, le­veleket „Magas díjazás“ el­men a kiadóba. —96 8 ÉVES leányka részére biciklit keresek megvételre jó gumikkal. Címet a ki­adóba kérek. Állást keres- - - j MENEKÜLT intelligens í úri nő irodai állást keres. * „Gépimi tudó“ jeligére a kiadóba. NÉGY polgárit végzett 19 éves lány irodai állást ke­res. „Sürgős“ jeligére a kl­ánéban. DESZKA (6/4-es) és és egyéb asztalos faanya­gok 10 éve raktározva — eladók. Felvilágosítás Trí- umfnál (Honvéd u. 122. Telefon 10-79.) —95 DECEMBER 15 VAGY ţ januar i„ gépírni í TUDÓ, INTIM jeligékre le- . vél van, kérjük átvenni. Elveszett ELVESZETT May üzlet­vezetőségtől Pap utcáig Magyar utcai útvonalon Riter Izsák Toldl-tér 7. sz.-ra kiállított 36705/34 m. Faellátási könyv. Be­csületes megtalálója fenő élni re adja le. Alka!mazés muJKlHi mm KONZERVGYARTA S- | HOZ órabéres rmwkásnő- . két több hónapon át tartó munkára azonnal felve­szünk. Órabér 64 fül ér. Husárugyár Kriza n. 14. —75 KERÉKPÁROZNI tudó kifutó fiút felveszünk. Er­délyi Gazdák Magértékesl- tő Szövekezete, Majális u. 10. I. JöL FÖZÖ szakácsnőt keresek kolozsmegyei bír­ókra. Jelentkezni Jókai- utea 12. Biztosító Intézetnél hétköznap délelőtt 8—12-ig. —103 NAGY biztosító társaság keres egész Erdélyre kiter­jedő irodái részére szakkép- i zett, könyvelésben és leve­lezésben tökéletes ke- { resztóny irodavezetőt, vágj- j irodavezetőnőt. Ajnálato- | Irat „Állandó biztos jövő“ | jeligére a kiadóhivatalba kérjük küldeni. —88 | MEGBÍZHATÓ magá­nyos asszony elmenne ház­vezetőnőnek, magányos idősebb úrhoz, lehet vidéki I Is. Nyátfasor 19. Etekné. —92 Lakás EGY vagy két tágas szé- J jen berendezett szobát für­dőszobával keresek, kizáró-,, : lag keresztény urlcsaládnál. * ' Címeket a kiadóhivatalba i kérek. —36 FORDULJON HOZZÁNK • BIZALOMMAL, ha kiadó • helyisége, szobája, lakása van. Dlskrécióva! kezeljük. I Nagy hirdetőiroda, Deák ! Ferenc utca 34. JÓLFIZETŐ BÉRLÖKET ajánlok lakásába, villájába, szobájába azonnalra. Je­lentse be Nagy hiTdetőlro- dánftl. Deák Ferenc 34. Adás-vétel KÉZD Y-Kö-vács kép 8dx 60 luxus kerettel eladó. Kund utca 3. —99 KOMBINÁLT szobák, ebédlők, hálók, konyhák, festett kombinált szobák és hálók állandóan raktáron Újvári Károly müasztalos- nál, üzlet: Horthy Miklós ut 29. Műhely: Mussolini ut 6. Telefon 41-90. K775 ELADö egy 400 literes hordó. Hét vezér tér 7 sz. BÉLYEGGYÜJTEMÉ NYÉKÉT, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok Herczegné bélyegkereske­dés, Dávid Ferenc-utca 12. JÖKARBANLEVÖ favá­gógépet megvételre kere­sek. Címeket a kiadóba ké­rek, ármegjelöléssel. Ingatlan NAGYOBB ROMÁNIÁI INGATLANT KERESÜNK ITTENI PENGŐBE VALÖ KIFIZETÉSSEL. OTTANI ÉRTÉK HARMINCMILLIÓ LEL ELSŐSORBAN BU­KAREST, TEMESVÁR, GYULAFEHÉRVÁR Jön számításba. Adhatunk cse­reingatlant Kolozsvárt Is. Pálffy Ingatlan Iroda Horthy u. 9. HÁROMNEGYED HOL­DAS NAGY JÖVŐJŰ TE­RÜLET AZ ATTILA UT BÉKÁS FEL® VALÖ FOLYTATÁSÁBAN HAR­MINCKETTŐEZER PEN­GŐÉRT ELADÓ. Pálffy ingatlan Iroda Horthy u. 9. ANYAORSZÁGBELI FÖLDBIRTOKOK LEGNA­GYOBB VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK Pálffy Ingat­lan Iroda Horthy n. 9. I Különféle ÖNALLóvSlTASI Alapból üvegezés, képkeretezés ol­csón készül: Farkas Emil­nél, Deák Ferenc-u. 18. ERDÉLYI MAG4NNYO- MOZö IRODA felvilágosí­tást ad, nyomoz, informál, mindent a legdiszkrétebben elintéz. Bartha Mlklós-utca 5. i. em. Telefon: 17—88. ELCSERÉLNÉM Monarch Irodai Írógépemet harisnya körgéppel. Ctm a kiadóban. GERGETLYFI BOR­BÉLY PÁL bornagykeres- kedő és bizományos utján a jó és zamatos Jászberényi bor megrendelhető Iris és nagy tételben. HARISNYA steppolást, fehérnemű javítást jutá­nyos árért vállalok. Ma­gyar-utca 12. Hátul az nd­APRÓHIRDETÉS EK J Szavanként hétköznap tO Hliér, vasárnap 1Ä fillér. I Legkisebb hírdsSés hétköznap 1.-, vasárnap 1.3KJ. } m wiiiiTiwiaK»«gBgawii ....................

Next

/
Oldalképek
Tartalom