Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-05 / 175. szám

MCBxjBVM&rsACa 2 T ' 1943. AV G€t ZTVS 5 az angol és amerikai példákra is és kiemeli, hogy a menedékjogot a háború után még inkább ki kell terjeszteni. A semleges álla­moknak közös megegyezéssel kell az angol­szászok tudomására hozniok, hogy követelé­sük mennyire törvénytelen és igazságtalan. Hasonló hangon imák a svájci lapok is. A Suisse“ hangsúlyozza, hogy egyedül Svájc határozza meg, hogy kit hajlandó te­rületére befogadni. Ebben a tekintetben sen­kitől sem fogadhatnak el utasítást. A sem­legesség egyenesen megtiltja, hogy mérle­geljenek olyan értékítéleteket, amelyiket valamelyik küzdő fél a másik tábor vezető személyiségéről alkot. Az angol kormány sokkal jobban tette volna, ha nem határozza el magát erre a különös lépésre, — irja a svájci lap. * az arab allamok egyesítéséről, az úgynevezett arab unióról nagy tanács­kozások folynak Alexandriában. Az iráki miniszterelnök, Nuri Szaid és Nahas pasa, Egyiptom miniszterelnöke folytatják a ta­nácskozásokat s az angol diplomácia égisze alatt Igyekeznek kidolgozni egy arab szö­vetség alkotmányát. A beiruti rádió jelen­tése szerint Nuri Szaid pasa az iráki brit nagykövetnek már át is nyújtotta az unió tervét. Eszerint Szíriát, Libanont, Palesz­tinát és Transzjordániát egy állammá egye­sítenék s ez mint szövetségi köztársaság, vagy alkotmányos monarchia szerveztetnék meg a népszavazás döntése szerint. Az igy keletkezett állam Irákkal egy arab uniót alkotna, csatlakozásra szólítaná fel a többi arab államot is. Az arab unió vezetésére állandó képviseletet választanának, ennek elnökei fölváltva az arab államok államfői lennének. Az állandó képviselet feladata volna a közös védelem, az egymás megse­gítésének, a gazdálkodásnak, a közlekedés­nek, vámoknak kérdései és a kisebbségi ügyek. A palesztinai zsidók autonómiát él­veznének a városi és községi közigazgatás, rendőrség, közoktatás, egészségügy és más szociális kérdésekben.* Azt természetesen elhallgatja a javaslat, hogy ez az egész arab unió az angolszász érdekek szolgálatában állana. A némelelc nagy győzelmei aratlak a miuszi csatában Berlin, aug. 4. (MTI) A Führer főhadi­szállásáról jelentik a Német Távirati Irodá­nak: A véderő főparancsnoksága közli: A miuszi csatában a hadsereg és a fegy­veres SS gyalogos és páncélos kötelékei Manstein vezértábornagy és Hollidt gyalog­sági tábornok parancsnoksága alatt a Dess- loch repülötábornok parancsnoksága alatt harcoló repülökötelékek támogatásával erős ellenséges alakulatok megismételt áttörési kísérleteit hiúsították meg és lendületes el­lentámadásban megverték a Kujhisevtől északra bezárt ellenséget. Augusztus 2-án e harcokban 17.895 foglyot ejtettünk, 730 páncélost, 703 löveget, 398 gránátvetőt, va­lamint sok más fegyvert és tekintélyes hadi­anyagot zsákmányoltunk, illetve semmisítet­tünk meg. Az ellenség halottban elszenve­dett vesztesége többszörösét teszi a foglyok számának. A doneci arcvonalon és Bjelgorod környékén az ellenség több gyalogsági had­osztállyal és páncélos kötelékkel erős légi- támogatással megkísérelte arcvonalunk áttö­rését. Míg a doneci áttörési kísérletet elhá­rítottuk és a szovjet csapatokat azonnali ellentámadásban visszavertük, Bjelgorodnál még nem zárultak le a kemény harcok. Az oreli arcvonalon a bolsevisták folytat­ták heves támadásaikat, amelyeknek közép­pontja a várostól délnyugatra esett. Az el­lenséget sok páncélos elpusztítása után rá­nézve véres veszteséggel mindenütt feltar­tóztattuk. A légihaderő erős kötelékei be­avatkoztak a hadsereg harcaiba és éjjel-nap­pal bombázták az ellenség vasúti célpontjait, valamint mögöttes területen fekvő kirakodó területeit. A Ladoga-tótól délre is összeom­lottak vonalaink előtt az ellenség páncélos és csatarepülőgép támogatással indított tá­madásai. Légihaderönk repülökötelékei és légvédelmi tüzéreink kedden a keleti arcvo­nalon nagyszámú szovjet páncélost semmisí­tettek meg és lelőttek 118 ellenséges repü­lőgépet. Az elmúlt napokban a keleti harctéren csak a hadsereg és a fegyveres SS csapat­egységei 261 páncélost semmisítettek meg. Murmanszk vizein gyors német csatare- pülögépek elsüllyesztettek két parti teherha- jót, meg egy szovjet gyorsnaszádot. A tengelycsapatok ellenállása meghiúsította a szicíliai angolszász támadást Berii*, augusztus 4. (MTI.) A német véderő főparancsnoksága jelenti: Szicíliában a német és olasz csapatok sokszoros túlerőben lévő ellenséggel szem­be* rendkívül nehéz terep- és éghajlati vi­szonyok között napokon át folytatott har­caikban nagy sikert arattak újra a védeke­zésben. Az északamerikai hadosztályok új­ra meg újra megkísérelték az arcvonal kö­zépső szakaszának áttörését, de rendkívül súlyos ember- és anyagveszteség után, minden támadásuk meghiúsult. Julius Ifi­től 81-ig a földön harcoló csapataink "09 angol és amerikai páncélost semmisítettek •neg, légikötelékeink, a légihaderő légvé­delmi tüzérsége és a hadsereg kötelékei ugyanebben az időszakban 199 repülőgépet lőttek le a Földközi-tenger felett, ebből 133-at Szicilia felett. Kóma, augusztus 4. (MTI.) A Ştefani Iroda közli az olasz fegyveres erők főhadi­szállásának 1170. sz. közleményét: A szicíliai arcvonalon négy napja dúló csata különösen Regalbuto és Centuripe között tombol nagy hevességgel. Az ellen­ség itt ismételten kísérletet tett az arcvo­nal áttörésére. Hatalmas támadásait a ten­gelycsapatok szívós ellenállása meghiúsí­totta, úgyhogy vállalkozásai nem jártak si­kerrel. A harcokban a tengelycsapatok le- glereje is kivette részét. A repülök bom­bákkal árasztották el a földi és tengeri cél­pontokat. A Jóni-tenger keleti részén német va­dászrepülőgépek három Liberátor repülőgé­pet lőttek le, az olasz aknaszedők két két- motoros repülőgépet pusztítottak el. Ambrosio tábornok. A hármasszövetségr harci elszántsága változatlan Tokió, augusztus 4. (MTI.) A Ştefani iroda jelenti: , Sigemicu japán külügyminiszter vála­szolt arra a táviratra, amelyet az uj olasz külügyminiszter kinevezése alkalmával küldött és amelyben közölte, hogy Olaszor­szág továbbra is harcol Japán és Németor­szág oldalán., Válaszában kijelentette, nogy kitüntetés Japán számára, hogy a háború; a hármasszövetség alapján az olasz szövet­séges oldalán folytathatja a végső gyoze- 1 einig. Három angol gyorshajót süllyesztettek el a németek saját veszteség nélkül Berlin, aug. 4. (MTI) A német véderő fő­parancsnoksága közli: Gyengébb ellenséges légi kötelékek nap­közben betörtek a megszállt nyugati terü­letek fölé és eközben 9 gépet lelőttünk. A német haditengerészet biztosító alakulatai Teischelingtöl északra többórás ütközetben saját veszteség nélkül elsüllyesztettek 8 an­gol gyorshajót, egyet pedig annyira meg­rongáltak, hogy elvesztésével számolni le­het. Egy ötödik gyorgnaszádot lángbabori- tottunk. Munkában a tengeralaf(Járók Lisszabon, aug. 4. (MTI) A Ştefani Iroda jelenti: Egy portugál hajó a brazíliai Bahiaba ment. Útközben az Atlanti-óceánon 45 hajó­törött tengerészt vett fel. A hajótöröttek egy angol gőzös személy­zetéhez tartoztak, amelyet a tengely egyik buvárnaszádja megtorpedózott. Brazilia egyik déli kikötőjében egy bálnavadászhajó szintén több hajótöröttet tett partra. Ezek ugyancsak egy angol hajón teljesítettek szol­gálatot és hajójuk torpedólövés következté­ben süllyedt el az Atlanti-óceánon. A Pegazus nevii 15.000 tonnás svéd tar- tályhujót a délafrikai partok közelében meg­torpedózták. A hajó elsüllyedt, de egész legénységét sikerült megmenteni. Kitüntették Hamburg városparancsnokát Berlin, aug. 4. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Führer a hadi érdemkereszt lovagke­resztjét a kardokkal adományozta és távira- , tot intézett Wähle vezérőrnagyának, Ham­burg város parancsnokához, elismeréssel adózva a súlyosan megpróbált Hamburg se­gélyakcióinál tanúsított áldozatkész szemé­lyes szolgálataiért. Öt angolszász repülőgépet lőtt le a bolgár légvédelem Szófia, augusztus 4. (MTI) Vasárnap a Ploeşti bombázására Bukaresten átrepült ellenséges gépekről a bolgár vezérkar csak kedden reggel tett közzé jelentést. Bulgária felett összesen öt repülőgépet lőttek le. Az egyik gép öt tagú személyzetét hétfőn dél­után Szófiába hozták és' nagy tön előtt kísérték a vezérkar épületébe kihallgatásra. Nagy katonai előkészületek folynak az angol szigeteken Stockholm, augusztus 4. (Búd. Tud.) A „Stockholms Tidningen“ londoni levelezője szerint Nagybritanniában nagyarányú kato­nai előkészületek vánnak folyamatba. A lap- tudósitó jelentése szerint Angliát akarják felhasználni ae Európa elleni hadműveletek bázisául. A tudósitó, aki körutat tett An­gliában, úgy véli, hogy Nagybritanniában rendkívül nagyarányú katonai átcsoportosí­tások állanak küszöbön. Értesülése szerint három hadsereg összpontosításáról van szó, amelyeket az elmúlt hetekben Nagybritannia különböző vidékein helyeztek el. Egyúttal légihaderöket is vontak össze, különösen Anglia északi részén. Az amerikai csapatok az utóbbi időben meggyorsították a repülő­terek építését, részben polgári munkaerők igénybevételével. Kanadából állandóan csa- paterösitések érkeznek. A bíbora okok Veslülefe lanacskozoft a menedékjog kérdéséről Kóma, augusztus 4. (MTI.) Mint a Va- tikánvárosbpl jelentik, a JRómában lévő bí­borosok szerdán tanácskozásra ültek össze Maglione bíboros államtitkárnál. A másfél- órás tanácskozáson 16 bíboros vett részt. A bíborosoknak ez a gyűlése egészen rendkí­vüli jelenség, igen ritkán történik meg, Utoljára 1981-ben — amikor a Szentszék és Olaszország között nézeteltérés támadt az Actio Catolica miatt ültek össze. A szerdai gyűlés fontosságban nem érte el az 1931-est, mégis nagyon figyelemreméltó a vatikáni események sorában. Ami magát a gyűlés tényét illeti, azt teljesen megmagya­rázzák az események, amelyeket bizonyára vizsgálat tárgyává tettek általában és rész­leteiben is. Bár vatikáni körökben a legna­gyobb tartózkodást tanúsítják a bíborosok szerdai ülésével kapcsolatban, valószínű, hogy a tanácskozáson szóba került ama ajánlat is, amelyet az angol és amerikai kormány a semleges államokhoz, így a Va­tikánhoz is intézett és amely szerint a sem­leges államok nem adhatnak menedéket a menekült fascista vezéreknek. Vatikáni kö­rökben ezzel kapcsolatban az az álláspont — ami bizonyára Londonban Is ismeretes —. hogy a pápa, aki egy semleges szuverén állam független feje, nem tűrheti államfői hatalmának korlátozását.. A svéd külügyminiszter az északi államok együttműködésének szükségességét hangoztatta Helsinki, augusztus 4. (MTI.) Günther svéd külügyminiszter nyilatkozott a Helsin- ken Sanomat stockholmi tudósilójának. Nyilatkozatában a többi között a követke­zőket mondotta: — Az egész svéd nemzet állandóan fi­gyelemmel kiséri a finn eseményeket és bele tudja képzelni magát a finn nemzet helyébe lélekben osztozva a finn nép sor­sával. Bár kétséges lehet, hogy me&való- sitható-e a közös északi gondolat, Svédor­szágban olyan közvélemény formálódott ki, amely északi együttműködést követel. En­nek a közösségnek semilyen tekintetben sincsenek romboló szándékai. Ez a közös­ség épiteui akar és soha senkit sem akar megtámadni. Svédországban remélik, hogy Finnország minden tekintetben hasonlókép­pen gondolkozik. Az északi államok kap csolata a háború után létesítendő békeszer­vezettel a svéd külügyminiszter véleménye szerint nem hozhat olyan fordulatot, amely északot szembeállítaná az egységes Európa érdekével. A „Helsinken Sanomat“ mai számának vezércikke Günther svéd külügyminiszter nyilatkozatával foglalkozik. A lap megálla­pítja, hogy az északi közösség gondolata, valamint a Finnország iránti meleg együtt­érzés tükröződik ki a baráti állam külügy­miniszterének szavaiból. Szívesen - hallják újból a finnek a svéd külügyminiszter ama megállapítását, hogy a Finnország iránti meleg rokonszenv annak a felfogáshak az eredménye, hogy Finnország elszakíthatat­lan tagja az észaiü népek közösségének. A finn nemzet minden tekintetben csatlakozik Günther külügyminiszternek ama megálla­pításához, amely szerint a mostani idők igen is alkalmasak az északi közösség gon­dolatának elmélyítésére, azonban megál­lapítják Finnországban, aligha alkalmasak a mostani idők az együttműködés részletei­nek és módszereinek megvitatására, vagy kidolgozására. FtiiUos tanácskozások Vicliyben Vlchy, aug. 4. .(MTI) Petain tábornagy kedden hosszabb megbeszélést folytatott Laval miniszterelnökkel. ‘Laval miniszterelnök megbeszélést folyta­tott Fracassival, a párisi olasz nagykövet­ség vichyi küldöttségének vezetőjével. A portugál légió főcélja a harc a kommunizmus ellen Páris, aug. 4. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Matin beszélgetést közöl Casimiro Te- los tábornokkal, a portugál légió főparancs­nokával. A tábornok a portugál légió céljai­ról feltett kérdésre azt vá’aszolta, hogy a légió fő célja a harc a kommunizmus ellen. A légió 1936. szeptemberében hozott tör­vény és a spanyol polgárháború tapasztala­tai a’apján alakult meg. Annakidején tekin­tettel a fenyegető veszélyre több, mint húszezer portugál állampolgár jelentkezett önként a légióba. Arra a kérdésre, vájjon a kommunizmus különös tevékenységét fejt-e ki Portugáliában, Casimiro Telos ki­jelentette, hogy Portugáliában szigorú in­tézkedéssel korlátozzák a kommunizmus iz­gató tevékenységét. A japánok nagy eredményei Re ndova és Ujguinea szigetein Tokió, aug. 4. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Kendova szigeténél augusztus 3-án elért japán sikerekről szóló jelentés kiegészítése­képpen közlik, hogy egy 8000, három 5000 és hat 2000 tonnás szállitőgőzöst elsüllyesz­tettek. Egy további japán támadásnak egy nagy szállít ógőzös és egy torpedóromboló esett áldozatul. Az ismételt támadások so­rán, amelyek az ellenségnek összesen 40.000 tonna hajótér és hadianyagveszteséget okoz­tak. A japánok csupán két repülőgépet vesz­tettek. L’jguineáhan a Salamauától délkeletre le­folyt heves harcok során az amerikai csa­patok 12 páncélkoesit és nagymennyiségű egyéb hadianyagot vesztettek. Ezek az ame­rikai csapatok június végén szálltak partra a Terinaszau öbölben és az utóbbi hetek fo­lyamán Salamauától délkeletre építették ki á'lásaikat. A japán csapatok jnlius 29-én be­kerítő mozdulatokat kezdtek és az ellenség jobb szárnya mögé kerültek. Nagyobbrészt kézigránátokkal és szuronyokkal vívott el­keseredett küzdelem után az ellenség végül is kénytelen volt állásait kiüríteni. iVIÉUT HIRDESSEN A KELETI ÚJSÁGBAN ? Mert ezt « tepot «2 ORSZÁG EGÉSZ VEVŰKÉPES KÖ­ZÖNSÉGÉ ólram

Next

/
Oldalképek
Tartalom