Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-19 / 187. szám
l943.AljGVSZ.ltJS 19 Belügyminiszteri rendelet a közbiztonság fokozottabb védelméről Kisegítő karhatalmi alakulatokat állítanak fel „Hazáért a börtön nem szenvedés” Kik szenvedtek rabságot a fellegvári börtönben Erdély független ségéért és szabadságáért ÚTKÖZBEN niszter elrendeli, hogy a kisegítő karhatalmi alakulatokat haladéktalanul fel kell állítani. Az ezzel kapcsolatos intézkedéseket a m. kir. rendőrség budapesti és vidéki főkapitánysága teszi meg. százados, a következő emléksorokkal fejezi ki elismerését és háláját Zsuskár.ak és Hajnalkának: „Amikor es münköt bédugának ebbe az pocsék Fellegvár kaszárnyába, nagyon neki buslakodám. Dehát méges megsegite a Jédus, mert két ügyibevaló küsasszony- ka furtonosan gondola rejánk s minden nap feldöcögve hezzánk, megrakodva mindenféle fénom falnivalóval s iti dugának münköt, hogy le ne hitvány kod junk. .. Furt ojjan jókedvikbe valának, hogy mü es elfelejtök a sok nyomorúságot, amiben ojjan régen kénlódánk. . Vitéz Kdszonyi Zoltán ezredes a következő sorokkal rótta le háláját: ... Megpróbáltatásunk sulycs ideje alatt balzsamaként hatott Zsuska és Hajnalka felejthetetlen, hősies gondoskodása, amellyel kegyetlen sorsunkat enyhítették. .. A keserű mult gyászos emlékét a feledés és az örömteljes felszabadulás enyhiti. A Székely Hadosztály Egyesület kolozsvári Föszéke elengedhetetlen nemzeti és erkölcsi elkötelezettségének tekintette, hogy emléktáblát állítson a szabadság és függetlenség, az Isten és a Haza eszményéért harcoló és ezért rabságot szenvedett bajtársak tiszteletére, hogy ez az emléktábla legy- n intő jel a késői nemzedékek számára Is a magyar egység, a nemzeti összefogás megszilárdítására és örök tanúbizonyság arról, hogy fen- költ gondolkozása magyar honvédrisztek és keresztény papok életüket, vagyonukat és személyes szabadságukat is hajlandók voltak áldozatul hozni a legszentebb magyar nemzeti célokért. KARÄDI NAGY LAJOS A Magyar Távirati Iroda jelenti: A belügyminiszter rendeletet adott ki, amelynek értelmében e hó 21-én hatályba lép a köz- biztonság fokozottabb védelméről nemrég kiadott kormányrendelet, amely a kisegítő Kolozsvár, augusztus 18. Erdély és annak fővárosa, Kolozsvár dicsőséges és gyászos eseményekben gazdag történelmének emléke elevenedik meg augusztus 20-án, Szent István napján a kolozsvári Fellegváron lévő katonai épületekben. Szent István napján leplezi és avatja fel a Székely Hadosztály Egyesület kolozsvári Föszéke azt a diszes márvány emléktáblát, amelyet az 1918—1919. években Erdély szabadságáért és függetlenségéért a Székely Hadosztály kötelékében harcoló és magyar nemzeti eszméért a fellegvári börtönben rabságot szenvedett bajtársai tiszteletére, emlékére állitott. A művészi kivitelű márvány emléktáblát Köpeczi Sebestyén József, kiváló heraldikus tervei szerint Nagy Albert kolozsvári szobrászművész készítette el. Kik raboskodtak a fellegvári börtönben? Sárguló emlékfüzet tanúskodik arról, sajátkezűig beírt és a szabadulás reményében szilárdan bizakodó hangulatú emléksorokkal, hogy a fellegvári katonai börtönben szenvedett rabságot — többek között — vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, a jelenlegi világháborúban, az orosz harctéren hervadhatatlan dicsőséget szerzett második honvéd hadsereg kiváló parancsnoka, Flóhr János m. kir. altábornagy, Szent-Kereszthegyí Kratochvil Károly ny. á. altábornagy, Erdély volt katonai parancsnoka és a Székely Hadosztály volt parancsnoka, akiket a megszálló hatalom hadbírósága halálra is ítélt és akik csak a politikai foglyok cseréje sorén mentesültek a halálos ítélet végrehajtásától. A fellegvári börtönben sínylődtek még — másokon kivül __ szotyori Nagy Gyula altábornagy, vitéz Nemerey Márton csendőr vezérőrnagy, vitéz Kdszonyi Zoltán ezredes, Boros Gyula százados, az időközben elhunyt Zeltler Ödön százados, Ányos Aladár lovassági altábornagy, a tragikus módon elhunyt Thurzó Béla mérnök, t. főhadnagy, Törös Béla és Orbók János zászlós. Az emlékkönyv lapjain a magyar szabadság mártírjai rabságuk 180. napján, a kiállott lelki és testi szenvedések ellenére is rendíthetetlenül bíztak az igazság győzelmében és szabadulásukban. Az akkor századosi rendfokozatban lévő Vitéz Kdszonyi Zoltán a következőkkel zárta emléksorait: „Kincses Kolozsvár, megvirrad még valaha! .. .“ Az előkelő honvéd tiszteken kivül egyházi vezetők is kényszerlakói voltak a fellegvári börtönnek. Itt raboskodott közülük az ál- dottemlékü dr. Hirschler József prelátus, apátkanonok, a • kolozsvári belvárosi róm. kát. Szent Mihály egyházközség nlébánosa, akit a legsúlyosabb, nemtelen vádakkal illettek és ebben a börtönben szenvedte végig meghurcoltatását Imets Károly Szent Ferenc rendi rendfönök is, valamint Winkle István, a fiatalon elhunyt sportújságíró. Akik vigasztalást nyújtottak a raboknak. . . A magyar nemzeti érdekekért, Erdély függetlenségéért rabságba vetett magyar katonatisztek és egyházi vezetők sorsa és helyzete valóban nem volt irigylesreméltó. Nemcsak az ellenük kovácsolt alaptalan vád súlya és a kiszabandó súlyos büntetés nehezedett lelkűkre, hanem az európainak valóban nem nevezhető bánásmód és élelmezés miatt is sokat szenvedtek. Bűnük pedig mindössze az volt, hogy feltartóztatni kísérelték meg az ezeréves Magyarország szét- darabolását és önként, saját elhatározásukból elsőnek fogtak fegyvert a bo/sevizmus, a vörös rémuralom ellen... A nemes magyar rabok súlyos helyzetén a jótékonysági tevékenységéről közismert dr. gróf Bethlen Györgyné, gróf TVass Rózsa, Éri Kovács Istvánná, született Lőrinczy Zsuska, Némethy Hajnalka és Barin Margit igyekeztek enyhíteni. A női jóság szelídség és a személyükből áradó felebarát.! szeretet karhatalmi alakulatokról intézkedik. A kisegítő karhatalmi alakulatok célja a helyi rendőri őrszemélyzet megerősítése, feladata ehhez képest a közrend és a közbiztonság megóvásában való segédkezés. A belügymimegenyhitette az idegen megszálló katonai parancsnokság kíméletlen szigorát is és lehetővé tette, hogy a magyar houvédtisztek és egyházi vezetők részére a városból élelmet vihessenek. A segítséget ny-itó kolozsvári urinök tevékenysége nemcsak kemény fizikai munkát igényelt az ételeknek a fellegvári börtönbe való felhordásával, de nagy lelki türelmet, önbizalmat igényelt, mert az- idegen katonaság közegei részéröl gyakorta volt durva megalázásban részük. Mindenki gyanús volt abban az időben, aki magyarnak vallotta magát és főbenjáró bűn, ha hös- lelkü magyar asszonyok enyhítőn, igyekeztek az alaptalanul vádolt honvéd tisztek és magyar papok helyzetén. ...Mi, akiket a végzetteljm idők kivetettek a nyugodt családi hajlékból és szeretteink közül mostoha viszonyok közé jutottunk, itt ismertük meg az erdélyi nők meleg, résztvevő szivét, mert a mindig jókedvű Zsuska és Hajnalba, gondoskodása teszik részünkre elv.ee hetövé a szomorú rabságot... irta É' i Kovács Istvánná emlékkönyvébe Flohr altábornagy. Szotyori Nagy Gyula altábornagy, akkor Megtudtam útközben, hogy még nagyobb szenvedély is van, mint például a kártya. Annak nem szenvedély, mint ahogyan nem szenvedély a nem dohányos embernek a cigaretta. De vannak „megrögzött“ kártyások, mint ahogyan vannak „megrögzött“ dohányosok is. Bizony ezek a szegény bűnös lelkek szenvedélyeikért mindenre képesek. És ma útközben megtudtam, hogy a kártyánál is van nagyobb, perzselőbb szenvedély. Né gondoljanak semmi nagy dologra, mert egész egyszerű ez. Még pedig a halászat. Lehet, hogy ez is csak annak szenvedély — és ez egész bizonynyal igy van, — aki űzi. Mint például ismerősöm, aki tegnapelőtt még szenvedélyes kártyás hírében állott, de ma már rá se nézne a kártyára, mert, amint bevallotta, nincs nagyobb szenvedélye s nem is lesz már soha, mint a halászás . . . — Képzeld el — mondja, — ma egy nyolc és félkilós harcsát fogtam. Igaz, tegnap is meg ma is ott ültem szakadatlanul a folyó partján, de megfogtam. Meg én. Nem hiszed? Van egy kis időd? Akkor jó. Várj rám, hiszen tudod, csak itt lakom az emeleten. Megvársz?. . . Két perc sem telt belé s hozta a harcsát a hátán. A nyolc és félkilós harcsát. Valóban szép példány volt. Csak álltam és bámultam. Mintha megsejtette volna, mire gondolok, mert felemelt hangon mondta: — Hát minek nézel te engem?... Mert én tudom, hogy te most mire gondolsz. Arra, ugye, hogy nem is én fogtam, hanem vettem valahol. Ugye? Hát barátom, nekem arra tanúim is vannak, hogy én fogtam. Egyébként is jegyezd meg magadnak, hogy én nem vagyok vadász. Én nem mondok ám nagyokat. Én óvatos vagyok, barátom s ha kell", bizonyítani tudok. A kávéházban érdeklődtem, hogy ismerősöm mikor járt ott utoljára és mikor kártyázott? A pincér és a vendégek valóban két napja színét se látták már, holott mindannyian tudják, mennyire szenvedélyes kártyás volt. Igen, most már kezdem elhinni valóban, hogy ő fogta a harcsát . . . * Milyen szokatlan és milyen undorító látvány ez igy útközben, fényes, műves napon . . . Egy fiatalember, akit két rendőr támogat, mert olyan részeg, hogy nem is lehet rá hasonlatot találni. Ha eleresztik, összeesik, mint az a bizonyos hangszer, amelyre azt mondják, hogy „tót orgona“. Ha azonban megragadják a karját, hogy ne essék el s úgy vezetik, kiabál, mint egy sakál, eresszék el, mert ő nem ölt, nem gyilkolt s részegnek jogában van lenni — s honrian jut ez eszébe? — de ezzel érvel: — Hiszen jogállamban élünk . . . ■* Útközben megint elvetődtem a piacra s megállók a gyümölcsös sátrak előtt. Az egyik sátorban barackot mérnek patikai áron, négy pengőért kilóját. De azért valaki mégis vesz egy kilót. — Hova teszi? — kérdi tőle a kofa, miután kimérte. A vevő kosarat formál a kezéből a mellén s inti a kofának: — Tegye ide. A kofa szótfogad, de a barack nem áll meg a különös „kosárban“, hanem az ötödik, hatodik már a fölrepottyan. A kofa felveszi s újból vissza akarja adni a vásárló fiatalembernek, aki azonban elhuzakodik tőle, hogy neki az már nem kell ha leesett, neki adjon mást. Mire a kofa, hogy csak úgy csengett s rengett hangjától a piac: — Hallja maga, én azt mondom, ne szájaljon. Vigye el azt a barackot, amíg jól van dolga. Hát mit gondol, mi vagyok én? Megvette s vigye ahogyan akarja azt a rongyos barackot, mert nekem semmi közöm azzal, ki hogy viszi el, ha egyszer megvette. Mit, hogy visszateszi?. . . A kezéből?. . . Olyan nincs! Ha összefogdosta, vigye innen, mert mindjárt rendőrt hívok. Egyébként is nem látja, mi van kiírva erre a táblára? Tessék: — „A gyümölcsöt tilos kézzel fogdos- ni!“ Próbálja csak letenni a többi közé, ami a kezében van, mert menten rendőrt hívok. Ha összefogdosta, vigye innen, mert menten rendőrt hívok! Ha úriember, tanuljon meg olvasni — még ezt is hozzátette csipőretett kezekkel... Bizony, a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy kár a kofákkal kikezdeni, különösen akkor kár, ha nincs rendőr a közelben 1 . . * Ha már a piacra vetődtünk útközben, figyeljük meg a következő párbeszédet is: — Hogy a paprika darabja? — Húsz fillér! — Hiszen 12 fillért irt ki a táblán. — Lehet, de csak húszban adom. — Miért? — Azért, mert nagy a szárazság. Hát nagysád hol él? Nem tapasztalta, hogy milyen régen nem esett eső? Hát mit gondol, az a föld terem majd magának eső nélkül egy ilyen szép paprikát 12 fillérért? Igen tüzesparázsát, de nem paprikát. Érdekes, hogy három héttel ezelőtt ugyanez a kofa a következő szavakkal érvelt vevőinek: — Nem adom olcsóbban egy fillérrel sem. Háború van, kérem, ha kell, kell, ha nem kell, nem kell, majd megvennék maguk még drágábban is, csak lenne, de lesz egy tüzesparázsát. Vájjon, ha vége lesz a háborúnak és ha egyszer majd eső is lesz, milyen érvekkel fogja fogdosni és nem elriasztani vevőit ez a kofa? Ha Isten éltet, talán annak is tanúi leszünk . . . BÍRÓ JANOS R miniszterelnökség tisztikarának tisztelgése Thuránszky államtitkár előtt Budapest, augusztus 18. (MTI) A miniszterelnökség tisztikara ma délelőtt tisztelgett vitéz Thuránszky László politikai államtitkár előtt. A tisztviselői kar élén Bárczy István államtitkár köszöntötte vitéz Thuránszky Lászlót, aki meghatottan mondott köszönetét ,az üdvözlésért. Képzőművészek figyelmébe ! J A kolozsvári Műcsarnok vezetősége hivatalosan közli az összes Erdélyben élő képzőművészekkel, hogy a ,,Székelyföldi Nemzeti KiáXlitás“-ra szánt munkáikat az eddigi tervtől eltérően Kolozsvárra küldjék be legkésőbb szeptember -’rig, a Műcsarnok címére. Ismételten kéri az Irodalmi és Művészeti Tanács, hogy a helyszűke miatt csak kisebb és csak művészi munkákat küldjenek be. A zsűrizés az erdélyiek részére Kolozsváron lesa.
