Keleti Ujság, 1941. október (24. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-30 / 248. szám

1941. OKTOBER 30 Egymillió pengői forcSSi a Magyar Rádió a sludiólc LS- bővitésére és Lorszerusifésére Fricyesy János dr. és Schell Gyula báró előadásai a Magyar Rádió nemzeti, művészi és nevelő munkájának hatalmas fejlődéséről Budapest, október 29. (MTI.) A rádió ve. aetŐsége kedden este a Gellért-száílóbau sajtó­értekezleten tájékoztatta a lapok képviselőit a rádiónak az utóbbi időben bekövetkezett fej­lődéséről s a további fejlődést hozó nagysza­bású programjáról. Elsőnek Frigyesy János dr. a Magyar Te­lefonhírmondó és Rádió vezető-igazgatója tartott bevezető előadást. Előadásában fogtak- hozott a rádió és a posta együttműködésével, rámutatott, hogy a posta feladata a nriisor- technik» lebonyolítása. Megállapította, hogy az együttműködés minden vonatkozásban a legharm-onikusaVb. Megemlítette, hogy a rá­dió már most készül a békeidők által kívánt nagyobb feladatok, teljesítésére. .4 stúdiók egymillió pengőnél nagyobb összeget fordíta­nak bővítési célokra. Az építkezést a követ­kező hónapban megkezdik & egy éven belül befejezik. A műsorra áttérve hangoztatta, hogy a közérdekű miisorszámok egyre na­gyobb helyet foglalnak el a rádióadásban. A rádió teljes tudatában van annak, hogy egyelj követelmények mellett mindig nagy nemzeti célok szolgálatába kell állania. A rá­diónak ezidŐszerint 705.000 előfizetője van, ez kétmillióval több hallgatót jelent. E hatal­mas tábornak szempontjait és igényeit figyel­men kívül hagyni nem lehet. A sok közérdekű és egyéb kívánság mellett a zenei ás prózai müsQrszámok aránya megromlott. Ezért a rá. dió most készülő műsorterveiben a zene ismét nagyobb szerephez jut, mint eddig. Különö­sen szombaton, vasárnap és ünnepnap fognak főként szórakoztató műsort adni. Az általános tetszéssel fogadott előadás után Schell Gyula báró rámutatott arra, hogy a rádió fokozatosan és egyre gyorsabb ütem­ben hogyan vett részt a nemzeti célok érde­kében szükségesnek látszó általános munká­ból. Érmek során a rádió teljesítő képességé­nek legszélső határáig jutott el. A rádióra hárult a feladat, hogy a csonkaországot és a visszatérő területeket közös megismertetés után lelkileg és szellemileg egybe forrassza. Az érdeklődés középpontjában az összes rádió- müsorszámok közül a hírek vannak. Igen szép eredményt ért el az irodalmi osztály a ver­sek és költői estek megkedveltetósc terén. A rádió a legnagyobb készséggel nyújt segédke­zet minden olyan esetben, ha egy-egy műsor- száma mindnyájunk drága kincsének, a hon­védségnek érdekében állhat. Rendszeresen sze­repelnek a műsorban katonai vonatkozású elő­adások. Részletesen kmertette ezután a dra­maturgiai, majd zenei osztály működését, hangsúlyozva, hogy a zenei műsorban a lehető legnagyobb teret biztosítják a magyar zené­nek. Ismertette ezután a rövidhullámú műsor, szolgáltatás fejlődését és jelentőségét, amely a napi híreken kívül a politikai hírösszefog­lalót, rádiópostát és a „Hetihiradó az Óhazá­ból“ cimü müsorszámot közvetíti a közelebbi és távolabbi külföld számára. Ezt az előadást is nagy tetszéssel fogadták. Ezután vitéz Szcntirmay Andor, az Aitte.nna főszerkesztője mondott köszönetét, a sajtó képviselői nevében, él ismerését fejezte ki a rádió vezetőségének a munkájáért éti a fejlő­dés céljait szolgáló programjáért. Uj technikával a ruha estás. tisztítás nem drágát b,c$ak jobb CZINK-né! Kolozsvár Farkas Ferencnek, a kolozsvári Nemzeti Színház karigazgafojánok viqoperáját elő­adásra fogadta el a budapesti Opera Kormányzó Urunk vezet ezredessé nevezte ki Schweitzer István altábornagyot Előléptetések a honvédség tábornoki karában Budapest, október 29. A Magyar Távirat’ Iroda jelenti: A Kormányzó Ur Ő főméltósága 1941. évi október hó 27-ikén kelt legfelsőbb elhatáro­zásával november 1-ével, november 1-i rang­gal az első rangszámu m. kir. honvéd első á. 'Ománycsoportbaan Schindler Szilárd altá­bornagyot vezérezredessé, Schweitzer István altábornagyot november 1-ével november 1-t ranggal a 2-es rangszámu állomány főcsoport A. állománycsoportjába vezérezredessé, vitéz Szombathelyi Ferenc altábornagyot november 1-ével november 1-i ranggal a 3-as rendszámú állománycsoportba vezérezredessé kinevezte. A Kormányzó Ur őfőméltósága 1941. no­vember hó ‘27-ikén kelt legfelsőbb elhatározá­sával a m kir. honvédség hivatásos állomá­nyában 1941. november 1-ével és november Id ranggal a tábornokok közül altábornagy - gyé a következő vezérőrnagyokat nevezte ki: Ruszkicsay-Rudiger Imrét, vitéz Nemes esik- swntsimoui Lakatos Gézát, vitéz lófő dálnoki Miklós Bélát, vitéz Fekeiehálnxy-Czeydner Ferencet, vitéz Beregfy Károlyt, vitéz Bélán Alajost, vitéz Nemes Danaviczku Ödönt A Kormányzó Ur őfőméltósága 1941. októ­ber hó 27-ikén kelt legfelsőbb elhatározásával november 1-ével és november 1-i ranggal a m. kiír. hivatásos állományban vezérőrnaggyá nevezte ki a következő ezredeseket: nemes uzoni Kovács Károlyt, Vildghy Lászlót, vitéz Asztalossy Aladárt, nemes harasztosj Ertsey. Leitschaft Károlyt, vitéz Oláh Józsefet, Stem­mer Lászlót, Vasady Ernőt, Tilger Ferencet, vitéz lllésházy Gábort, vitéz Sziklay Györ­gyöt, Bisza Ferencet, Kovács Tibort, Var. gyasy Gynia’, Farkas I. Terencet, kivételesen és kegyelemből Korompay Brunswick Györ­gyöt és Ankay-Anesini Győzőt. A honvédor­vosok közül orvos-vezérőrnaggyá nevezte ki Detnkó Andor orvos-ezredest. Ünnepi isTenlinlefeleb én fen- pomi ünnepségei* Koíozsvárolt a reformáció emléknapján Kolozsvár, október 29. Pénteken, október 31-ikén. a reformáció emléknapján a kolozs­vári protestáns felekezeteb templomaiban is ünnepi istentiszteleteket tartanak, az egyes :siolákbau pedig emlékű inepély lesz. Az ün­nepségek rendjét alább közöljük: A belvárosi. Farkas-utcai református tem­plomban pénteken délelőtt 9 órakor gyermek- istentiszteletet tartanak. Tiz órakor rendes is­tentisztelet tesz, amelyen az igét Nagy An­drás ref. teológiai tanár hirdeti. Délután 4 órakor templomi ünnepélyt rendeznek gaz­dag műsorral. Az alsóvárosi református templomban dél­előtt 10 órakor ünnepi istentisztelet lesz, amelyen Kádár Géza lelkipásztor fogja hir­detni az igét. Délután félhat órakor, ugyan­csak a templomban, az állami tanitóképezdék református tanító jelöltjeinek közreműködésé­vel műsoros templomi ünnepély lesz. Az is­tentiszteleti részt Mezey Mihály dr. lelkész végzi. Az evangélikus templom pénteken délelőtt IC órakor ugyancsak reformációi istentiszte­let lesz. Szolgál: Opfermann Ernő. Délután 5 órakor reformációi áhitat lesz, amelyen „Az imádkozó Lutherről“ tart előadást Járosi Andor. Itt említjük meg, hogy november 2- ikán vasárnap délelőtt i) órakor áhitat lesz. Szolgál Járo9Í Andor Itt említjük meg, hogy a református teoló­gián október 31-ikén délelőtt 11 órakor meg­kezdődnek a szokásos akadémiai istentisztele­tek. Az igét Nagy Géza dr. hirdeti. Délután 6 órakor reformációi emlékünnepély lesz, amelyen Imre Lajos dr. tart előadást, Nagy Sárika Reményik költeményét mond el, a teológia kórusa pedig énekel. Belépti dij nincs. Kolozsvár Ujj. sz. kir. város, Mérnöki hivatal HIRDETMÉNY, Kolozsvár városán átfolyó malomárok vi­zét oikt. 31-én (pénteken) d. u. 6 órától nov- 6-án (csütörtök) reggel 6 óráig elvonjuk, A szükséges javítási és tisztogatási munká­latok fenti Idő alatt elvégzendők, Kolozsvár, 1841. okt. 28. Kovács, s. k. Keiedy, s. k. müsz. tanácsos, polgármester. Kolozsvár, október 29. Rövid budapesti je­lentés számolt be arról, hogy Farkas Ferenc­nek, a kolozsvári Nemzeti Színház karigazga­tójának vigoperáját előadásra fogadta el‘ a budapesti Opera. Farkas Ferenc, akit az n kitüntetés ért, hogy müvét az európai hitti budapesti opera mutatja be, fiatal kora elle­nére is ismert muzsikus. Respighinek, a nagy olasz mesternek tanítványa volt, 1934-be-; ‘elnyerte a főváros Ferenc József zenei dijáé, Ezután hosszabb időt töltött Bécsben és Ko- penhágában, ahol filmzenét irt. 1935 óta a budapesti székesfővárosi felsőbb zeneiskola ta­nára s innen került az idén a kolozsvári Nem­zeti Színházhoz, mint karigazgató s ugyan­akkor a zenekonzervatórium tanárává is ki­nevezték. A most elfogadott vigopera külön­ben nem első színpadi müve. A budapesti Nemzeti Színház számára egész sereg kísérő­zenét irt. Ezek közül a legjelentősebb az Em­ber Tragédiája kísérőzenéje, amelyet Buda­pesten kívül Hamburgban. Frankfurtban és Berlinben is bemutattak. Nagy sikere volt a „Csongor és Tünde“ és Shakespeare „Ahogy tetszik“ cimü darabjához irt kísérőzenéjé­vel is. Farkai Ferenc a következőket mondja : — Vigoperám cime ,,A bűvös szekrény“. A munkát itt fejeztem be Kolozsváron. A budapesti ha jsza és lárma után itt végre nyu­godtan tudtam dolgozni. Valóságos paradi­csom Kolozsvár a zeneszerzők számára. „A bűvös szekrény“ régi kedves tervem. A té­mát évek óta hordozom magamban. A szöve­get Kunszery Gyula, az ismert budapesti iró és újságíró irta az ezeregy éjszaka egyik ked­ves, vidám zenéje nyomán. Két évvel ezelőtt láttam neki a munkának, de esak itt Kolozs­váron tudtam befejezni. A két felvonásos vigoperában arról van szó, hogy egy arab asszony férjét bezárják. Az asszony kétségbe­esetten szalad a különböző hatóságokhoz, hogy kiszabadítsa férjét. Ezek azonban csak akkor hajlandók segíteni neki, ha szerelmével aján­dékozza meg őket. Az asszony délutánra ma­gához rendeli őket s közben az asztalosnál egy négy rekeszes szekrényt rendel Abba bujtatja az egymás után érkező lovagokat s aztán a káditól kicsalt levéllel) kiszabadítja férjét. A négy udvarló felsül s a tiszta szerelem diadal­maskodik. Néhány nappal ezelőtt Budapesten voltam. Márkus László meghallgatta az ope­rát, nagyon tetszett neki s aztán az opera zenei tanácsának döntése alapján előadásra fogadták el. — Mikor lesz a bemutató? — Azt hiszem március táján. Már csak a hangszerelés! munkát kell elvégeznem s remél­hetőleg semmi akadálya sem lesz annak, hogy még ebben az óvódban bemutatják. A darabot különben a jövő évbon Kolozsváron is be fog­juk mutatni, s igy a kolozsvári közönség is halhatja első, Kolozsváron befejezett zene­müvemet. Farkas Ferenc lieül a zongora mellé és ujjal álól felgyöngyözik „A bűvös szekrény“ egyik bájos dallama. Érdekes, hogy a keleti mese ellenére sincsen semmiféle külsőségéé exóti- kum-hajhászás a muzsikában. Magyar zene. Éppen úgy, mintahogy például a „Szöktetés a szerályból“ is német muzsika. Reméljük, hogy Farkas Ferenc operája őszinte sikert fog aratni a budapesti bemu­tatón s értékes magyar vigoperával gazdago­dik zenei életünk. Ma alakul meg a Kolozs-vár megyei Jegyzőegyesület Kolozsvár, okt. 29. A napokban Kolozsvár­ra érkezett, dr. Koncé János, atz Országos Jegyző Egyesület elnöke s itt tárgyalásokat folytat a Kolozsvár-megyei jegyzőegyesület megalakítására. Az alakuló közgyűlést csü­törtökön, október 30-na hivta össze Illyés Fe­renc szászfenesi főjegyző. A közgyűlést a vár- megyeháza tanácstermében tartják meg s a tárgysorozaton az alapszabály elfogadás, vá­lasztás és Koncz János dr. programmismer- tetése szereoe) JíhzBTI T£fSJÍCk A Kormányzó Úr köszönetét nyilvánította a Székely Hadosztály kolozsvári főszékének hódoló táviratáért Kolozsvár, október 29. A Székely Hadosz­tály Egyesület kolozsvári főszékének elnök­sége zászlószentelási ünnepélye alkalmából hó- daló táviratot intézett a Kormányzó Úrhoz. A Kormányzó Ur, kabinetirodájának főnöke utjám, az alábbiakban válaszolt: „A Kormányzó ür 6 Főm élt-ósága a Szé­kely Hadosztály Egyesület Kolozsvári Fő- székének zászlószentelési ünnepélye alkal­mából táviratilag előterjesztett hódolatért szives köszönetét nyilvánítja. Budapest, 1941. évi október hó 23. nap­ján. Cray sk A honvéde'mi költségvetést eMcg-idfa a kéav’seiőház bizottsága Budapest, október 29. A képviselőbez pénzügyi és honvédelmi bizottsága szerdán délelőtt folytatta a honvédelmi tárca költ­ségvetésének tárgyalását. Több felszólalás hangzott el, amelyekre vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter részletesen válaszolt, majd a bizottság a tárca költségvetését el fogadta. S/orqalmasan kötik nz érme egüőkel a Baross SzSvelség ko ozsvári csoporifának hogy tagjai KOLOZSVÁR, okt. 39. Jóleső érzéssel lát­juk azt a nagy buzgóságot, amellyel heti kö­tökéiben a szorgalmas Barose-asszonyok dol­goznak. Minden hétfőn délután 5 órakor kö­töké van a Baross-?zövoíség Deák I'erenc- utcai helyiségében, ahol egyre-másra készül­nek az érmclegitők. Az egyesület minden a&&- szonytagja kiveszi részét ebből a nemes mun­kából, nem azért, mert ,, divat“, hanem mert minden magyar asszony kötelességének érzi, hogy munkájával hozzájáruljon a Főméltó- ságu Asszony femnkölt uranka tervéhez éa har­coló honvédeink részére érméiégitőkről gon­doskodjék. Eddig már 200 pár érmeiegltö készült »1. Mindenik darab szeretettel aggódó gondosko­dással. mintha egy család készítené katona­fialnak. Idősebb hölgyek és fiatal asszonyok egyaránt szorgalmasan dolgoznak a hadszín­térre szánt meleg holmikon Miklós Károlyné, a Baross szövetség titká­ra, aki a háziasszony szerepét tölti be, min­den tagot, szeretettel fogad és utasításokat ád. Az cjső érkezők között van rendszerint Babits Józsefné, a szövetség pénztárnoka, Nuiinek Jenöné. dr, Bogdán Károlyné, 4w. Stirling Kálmánná, Kállai Nagy Józsefné és Grucza Lipótné. Bauch Ernőné negyven pér érmejegitot küldött, amiket Bauch Bélánéval. Bocskay Margittal és Tóth Katóval együtt kötöttek. Nagyon sokan dolgoznak otthon Is, olyan asszonyok, akik nem mehetnek el a kötökére. Minden Baross-asszony kiveszi ré­szét ebből a nemes munkából. Az érmelegitők elküldését novemberre tervezték s addig szá­mottevő mennyiség elkészítésére számítanak. Az utóbbi időben érdekes jelenséget lehet tapasztalni a fővárosban. Ha az ember be- nvtt egy budapesti kávéházba, látja, hogy a hölgyek, akik szórakozni, zenét hallgatni jár­nak délután vagy este, elviszik magukkal kö­téseiket és az újságok olvasása után zeneszó meWetfc kötnek. Tapasztalatból) tudja minden nő, hogy a fodrásznál eltöltött várakozás néha oly hosz- szura nyúlik, hogy egyesek belefáradnak s alig bírják ki a kínos tétlenséget. Milyen nagyszerűen lehetne hasznosítani azt a sok elpazarolt Időt, ha mindenki elvínné kötését és amíg várnia, kell. vagy amíg szálad * haja. sőt amíg a fodrász a lmjával dolgozik, ké­nyelmesen köthetne Hiszen, ha valaki meg­kötött egy fél pár érmelegitőt. másik felét már szinte gépiesen köti, nem is ken oda­nézni. Próbáljuk meg asszonyok: Gondoljunk arra hogy ami nekünk nem nagy fáradság, katonáinknak nagy hasznára válik. L. E. Az Erdélyi Kárpát Egyesület vasárnapi (ne­vemből elsejei) kirándulásának útirányát « tagos a gyülekezéskor, vasárnap reggel 9 órakor határozzák el. Gyülekezés a Mátyás- ház előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom