Keleti Ujság, 1941. október (24. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-02 / 224. szám

1941. OKI on ER 2 I — Nvm megüzentük, ne vigyetek, semmit a városba f Hadd. éhezzenek ki az emberek, ak­kor majd rabolni fognak, felborul (t rend, ak­kor majd mi jövünk... Lesz itt még kommu­nista parodie sont — mondották, majd elvet­ték az asszony holmiját és őt pedig útjára en­gedték. Beszélgetés közben hirtelen fegyver ropogás hátlátszót hí az erdőből, mire az újságíró és as asszony is az árokba ugrottak. A lövések zaja egyre közeledett, majd a szembeniévé oldaliul is puskák dördültek el és ekkor ész­revette az újságíró, hogy a szerb véderő egy százada közeledik és erre tüzelnek a másik oldalon levő kommunisták. Két tűz közé ke­rülitek, de szerencsére nem történt bajuk, mert a kommunisták hamarosan átmenekültek. Vér gyet közülük sikerült elfogni. Ezeket még a helyszínen kihallgatták, kiderült, hogy az egyik közülük ismert rablóvezér, aki április- bár’ szökött meg a fegyházból. Vallomásaik során beismerték, hogy az élelmiszerszállítást igyekeznek megakadályozni, de az egyes ban­dák között nincs meg az összhang és ezért nem tudnak eredményt elérni. —- Az a célunk — mondották a foglyok, hogy Szerbiában minél nagyobb legyen ás elégedetlenség, az éhség és a rendetlenség. En­nek elérésére kaptunk parancsot. Azt nem akarták elárulni, hogy kik a ve­zérek. Egyik azonban mégis annyit elmon­dott, hogy a vezérek fethuzódiak a mag»« he­gyekbe és azt remekük, hogy a katonaság oda nem tudja őket követni. Arról nem tudtak, hogy Nádim tábornok szeptember 17-ikéig tá­rcám; időt adott nekik, hogy visszatérhesse­nek ottlioaukba. — Nőm mertünk hazamenni —- mondották — mert tudtuk, hogy at fejünkkel játszunk és ha már fejünk félig úgyis a halálé, akkor in­kább ezen az utón akartunk tovább haladni. A riportból kitűnik, hogy a Maesvában a földművesek még nappal is zárva tartják há­zaikat, mert félnek az erdőik lakóitól. Megállapítható ezeknek a megriasztott em­bereknek az elbeszélésébőli, hogy n kommunisták és a rablóbandák együtt működnek. A kommunisták mindig a ícgyhá»szökevénye­ket használják fel a legveszélyesebb feladn A FOGORVOSA AJANUA tok elvégzésére és ők maguk már csak akkor jelentkeznek, ha ezek a gonosztevők elvégez­ték munkájukat. Gyakran megtörtént, hogy egymás között, is összeverekedtek. A öer hegységben Csokesinán támadt így ilyen ve­rekedés közöttük, mert nem tudtak megegyez­ni a rabolt pénz elosztásánál. Egyiküket le­szúrták, a másikat pedig pnsltatussál ütötték le. Más helyen felakasztották az engedetlene­ket. Markovics Arangyel szrnrdianai földműves elbeszélése szerint, a kommunisták, többnyire kétszázas csoportokban szoktak feltűrni. Va­lamennyien fel vasmák fegyverkezve és igen sok egyetemi hallgató is van közöttük. A Novo Vreme szerint a kormány minden faluba küld véderőt és önkénteseket, akik az ő?z és a tél folyamán is állomáshelyükön ma­radnak. * 1 * 1 Kolozsvár, október 1. A „Délvidéki Magyar­ság“ e. Szabadkán megjelenő lap belgrádi je- loatefc szerint a német és a szerb haderő bün­tető expedíciót intézett több városban az ott rejtőzködő kommunisták és más szabad- csapatok ellen, mert azok merényleteket kö­vettek el. Több helyen harc is kifejlődött a kormány-csapatok között és az erdők lakói között, de ezek a hairoofc minden esetben a fcocrmánycsapatok győzelmével végződtek. Különösen megsínylették ezeket a har­cokat Jagodina, Uzsice, Sabác és Mile. novác, mert repülőgépek, tankok és harckocsik is támogatták a büntető- expedíciót és nemcsak a városokat, ha­nem a környékbeli erdőségeket is meg­tisztították a kommunista bandáktól. A rend pillanatnyilag helyreállít, de mint. a belyirádi lapok jelentéseiből kitűnik, Szerbia belsejében az elmúlt hetekben valóságos háború folyt az erdő lakói és a véderő, valamint az önkéntes arakula tok között. Már-már attól kellett tartani, hogy a sza­badcsapatok Szerbia déli részében kezükbe kerítik a hatalmat. Olyan hurik is vaunak, amelyek sczerint a közállapotok Szerbia nyu­gati részében, ^iökóp a Drina mentén annyi­ra tai+hatatlanok voltak, hogy a szerb lakosság nagy része is Horvát­országba szökött és áttért- a katolikus vallásra, ami lehetővé tette számukra az ottmaradást. A Novo Vreme mmvkateusa most bejárta azokat a falvakat és városokat, ahol a la­kosság a legtöbbet szenvedett a kommunis­táik garázdálkodásai miatt és az újságíró hosszú tudósitásbaai szánról be tapasztalatai­ról. Szerbia nyugati részében mindenütt harcok nyomait találta. A lakosság elbeszé­lése szerint a kommunisták a magas hegyek közé menekültek a lenti erdőségekből, ahol már nem érezték magúkat biztonságban. A szerb véderőket és az önkéntes csapato­kat a lakosság mindenütt nagy lelkesedés­sel fogadta, annál is inkább, mert a falvak­ban már alig van fegyvcrfbrgató ember. Ezeket ugyanis a kommunisták és a esetni, kék magukkal hurcolták az erdőségekbe, ha cm menekülhették el, vagy nem rejtőztek el idejekorán. Az újságíró kerékpáron uta­zott Macsvába, mire a. környékbeliek figyel­meztették, hogy ne menjen mellékutakon, csak az országutakon, mert oda már nem merészkednek le a kommunisták. Megtudta az ujvságiró ászt is, hogy Sabác környékén egy héttel ezelőtt kétszáz par ászt szekeret rekviráütak a kommunisták és ezeken a sze­kereken szállították el zsákmányukat Sá­báéból. Alig jutottak azonban ki a városból, cárikor reguláris csapatokkal találkoztak, amelyek azután a kommunista, csapatokat megsemmisítették és csak egy kis részüknek sikerült eimenekülniök. Sabác egyik része a harcokban teljesen elpusztult. A lakosság elbeszélése szerint a kommuuis. ták minden faluban, ahová betértek, fel­gyújtották a községháaa irattárát, a pénzt magukkal vitték. De ezzel még nem eléged­tek meg. hanem, felkeresték a falu gazda­gabb embereit ós kirabolták őket, ha valaki nem tetszett nekik, azt szó nélkül agyonlőt­ték. Érdekes, hogy az elrabolt pénzről, élelmiszerről sza­bályszerű nyugtát is kiállítottak, ezzel az aláírással: „A kommunista bizottság kerületi parancsnoksága“. A Novo Vreme ezután leírja, hogy milyen veszedelmes élményben vo!!t része munkatár­sának egy kora reggelen. Az országúton ha­ladt, amikor az áxok partján egy asszonyt vett észre, aki üres kosarakkal ment. Az asz- Bzony sirt és az újságíró kérdésére elmondot­ta, hogy a kommunisták kirabolták. Gyümöl­csöt, tojást, vajat vitt magával a közeli vá­rosba, amikor elfogták és felelősségre von­ták: Orvosi KOiiQvek folyóiratok sas 1 FEIJ!ílF-°ál, Kolozsvár LL"nlUL Kérjen jegyzéket! XÍI. Plus pápa látván azt a sok fájdalmat és megpróbál tatást, amelyet a-inai idők zo- ditanaic az emberiségre, azt. a kívánságát fe­jez#« ki, hogy október hónapban az egcsz világ katolikusai imahadjáratban könyörögje­nek az egyházért és a békéért. A pápa szán- dókának megfelelően a magyar püspöki kar tagjai elrendelték, liogy egyházmegyéikben Kolozsvár, október 1. Az ország egyetlen, Kolozsvárott működő Unitárius Teológia Akadémiája 1940—41. évét. szerdán délelőtt szép ünnepséggel nyitották meg a püspökség dísztermében. A megnyitó ünnepségein jelen volt Józm Miklós püspök, Geley József ár. egyetemi tanár főgondnok, Gál Kelemen dr. felügyelő gondnok, tanügyi főtanácsos, Fik- kér János dr. teológiai dókán, Kiss Elek dr. főjegyző-püspökhedyettes, Vári Albert, Símén Dániel és Gálfi Lőrinc teológiai tanárok, Ko­vács Kálmán tanügyi főtanácsos, Ürmösi Ká­roly tb. esperes és még számosán az unitárius egyház vezetőférfiai közül. A megnyitó ünnepség Gálfi Lőrinc teoló­giai tanár imájával kezdődött, utána Fikker János dr. dékán beszélt a teológia hallgatói­hoz : — -A mai magyar lelkészeknek « nemzett és keresztény gondolat utján kell haladnia, mert ez ma az uj, magyar vallás, amely az­által válik vallása, ha gyakoroljuk is. A hit mellé Isten értelmet is adott az embernek s éppen ezért nyugodtan kimondhatjuk ma: — Az egyházat, illetve a vallást ahhoz, hogy szociális kötelezettségeinek eleget tegyen, ma szükséges megref orrnál ni. A nagy refor­mációnak is természetesen a nemzeti és ke­resztény gondolat jegyében kell megtörténnie. A vallások ma válságba jutottak s a válság­ból kivezető utat nemcsak keresni. de meg­találni is szükséges. Az unitárius vallás ezt teszi s ezt kell teametek nektek is — fordult ats októberi rózsaifiizér-ájtaíosságot minden templomiban erre a szándékra végezzék és erre a papság hívja fel a hívek figyelmét, Több helyen a bíboros hercegprímás álla] a 1 tazácrt és hadban álló katonákért elrendelt imádság elmondását is októberben ennek az ájtatoseágmaik keret ében fogják elmondani. az ifjú papi nemzedék felé. A dókán megnyitó beszéde után Vári Al­bert olvasta fel ,,Az tetem akarat és az em­ber akarata“ című mély vuHásfilozófiai érte­kezését. Geley József dr. egyetemi tanár, főgond- nok ugyancsak a papi hivatás fontosságát ás neraze! nevelő értékét hangoztatta. — A lelkész felelős a rábízott népért — mondotta többek között. — Éppen ezért, ha majd kikerültök a nagy közösségbe, a rátok bízott nyáj leikével, hogy abból ne csak Isten (.-rszágdnak, de a földi országnak is haszna legyen. A magyar nép együtt érzett mindig az ő papjával. A Bibliával együtt hordozzá­tok magatokkal e nép drága múltját is, mini ahogyan jövendőjét is magatokkal hordozzá­tok tudatotok alatt.. A megnyitó ünnepség Józan Miklós püs­pök szavaival árt véget • — Az első századbeli keresztényi lélek vezessen a ti élet-ntatokon. Az » lélek, amely a katakombák mélyén is piaci díszes tem plombán érezte magát. Aztán a nemzeti 'élek vezessen utatokon. az a nemzeti lélek, nme y ezer évvel ezelőtt vérszerződést kötött. A kenyér, melyet szent pályátok kínál, ru m valami bőséges, de pótolja ezt. számotokra az elhivató« érzete. Legyetek a nemzet napszá­mé .wj s nehéz időkben pedig, mint őseitek tették, őrtállói és virrasztói — mert ez a magyar és unitárius pap hivatása és elren­delése! — emelte fel szavát a püspök. JCszen ZIisszg \ A honvédelmi miniszter helyette­séül nevezték ki vitéz Lhtay András vezérezredest Budapest, október 1. (MT^) A Kormány­zó ITr vitéz Littny András vezérezredest a honvédelmi minisztérium légügyi főcsoport­főnökét jelenlegi állása alól felmentette és a honvédelmi miniszter helyetteséül kinevezte. West tartott Kolozsvárott az Erdélyi Idegenforgalmi Bizottság Kolozsvár, okt 1. Az Erdélyi Idegenforgal­mi Bizottság ülést tartott az Országos Ma­gyar Idegenforgalmi Hivatal Mátyás király szülőházában levő helyiségeiben. Az Országos Idegenforgalmi Kirendeltség vezetője Hor­váth Elek tájékoztatta a Bizottságot aZ Or­szágos Magyar Idegenforgalmi Hivatal idő­szerű erdélyi munkájáról. Kifejtette, hogy Erdély közlekedési kérdéseinek, köztük első­sorban az idegenforgalmi ,jellegit személyi közlekedési ügyeknek megjavítását véglege­sen csak akkor lehet elérni, ha a folyamat­ban lévő vasú tépi tkezések befejeződnek. Az elmúlt 22 esztendő alatt Erdély idegenforgal­mi szervezése teljesen hiányzott s ennek mu­lasztásai olyan súlyosak, hogy azokat csak hosszú évek kitartó munkájával lehet Erdély idegenforgalmában pótolni. Az Országos Ma­gyar Idegenforgalmi Hivatal — az elmúlt nyár tapasztalatai alapjául — Erdély idegen­forgalmi viszonyainak Javítása érdekében ezért tervezetet dolgoz ki. Bejelentette Hor­váth Elek, hogy az Országos Magyar Idegen- forgalmi Hivatal Erdély idegenforgalmi fej­lesztése érdekéiben több szállodaépítést vett tervbe. Így 50 ágyas szálloda építését kezdte meg az 1350 méter tengerszint feletti magas­ságban fekvő Hargltafürdőn. Az autóbuazfor- galoan lebonyolításához szükséges utat is ki­építik Hargitafürdőhöz, hogy Erdély e nagy­jelentőségű idegenforgalmi értékét bekapcsol­ják az idegenforgalom vér-keringésébe. Beje­lentette, hogy a Hivatal megkezdte a 150 ágyas kolozsvári diákszálló építési, illetve be­rendezési munkálatait, amely a szállodákban szegény Kolozsváron igen nagy hiányt hiva­tott pótolni. Bejelentette végül, hogy az OMIH álta] kezdeményezett, OTI—MABI-kölcsönnel épülő máramarosszigeti és Csíkszeredái városi szállodák építkezései is folyamatban vaunak. A Bizottság örömmel vette tudomásul az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal ko­moly erdélyi idegenforgalmi szervezőmunká­ját. Ezután Szolnoky Gyula gyárigazgató kör vonalozta azokat a feladatokat, amelyek az Erdélyi idegenforgalmi Bizottságra — mint a kereskedelem — és közlekedésügyi miniszter erdélyi véleményező szervére — Erdély ide­genforgalmának fejlesztése körül várnak. Biró István országgyűlési képviselő hangsú­lyozta, hogy az idegenforgalom Erdély egyik legjelentősebb gazdasági tényezője, az Erdélyi Idegenforgalmi Bizottságnak tehát minden súlyával oda ken hatnia, hogy minden fontos erdélyi idegenforgalmi szervezési munkánál, kezdeményezésnél és építésnél — éppen Er­dély érdekében — döntő súllyal érvényesít­hesse véleményét és minden téren bizfoeáte hassa támoga.«sát. Hefty Gyula, az Erdély- réezi Fürdők Szövetségének igazgatója bemu­tatta a Szövetségnek az elmúlt nyár idegen­forgalmi tapasztalatai alapján készített ide­genforgalmi fejlesztési Javaslatait Az Erdélyi Idegenforgalmi Bizottság ülése a napirenden szereplő hivatalos ügyek Jetár- gyalásávai ért véget. Katonai szolgálatnak számit a Székely Hadosztálynál teljesí­tett szolgálat és az emiatt elszen­vedett román elkülönítés Budapest, október 1. (MTI) A székely hadosztályban teljesített szolgálat és az ezzel kapcsolatban elszenvedett román elkülönítés (hadi fogság) katonai szolgálatnak számit. Amennyiben e szolgálat tartama három hó­napot meghalad, az érdekelt szolgálatára ha­di év kedvezményezéssel is vonatkozik. Ugyan­csak egy hadi évet kell a nyugdíj kiszabásá­nál azoknál is beszámítani, akiknél ez a szol. gálát, nem éri ugyan el a három hónapi idő­tartamot, azonban az érdekeltek harcba» vettek részt, vagy az ellenség előtt megsebe­sültek, vagy pedig hadi viszontagságok, köz­tük járványos betegség következtében szolgá­latra képtelenné váltak. A székely hadosz­tályban .teljesített katonai szolgálat. illetve az ezzel kapcsolatosa» elszenvedett román cl. kiilönitós, hadifogság, időtartamát «zidősae- rint nernes KratoehwiU Károly ny. altábor­nagy af székely hadosztály egyesült elnöke igazolja aláírásával és az egyesület bélyegző­jével ellátott igazolvánnyal. Az érdekelteknek ezt az igazolványt megerősítő záradék végett a hadi tevéltáxk* kell felterjesstenh Valóságos háború folyt Szerbiában az el**» síit betekben az erdőkben rejtőzködő kommunisták és a véderő között Szünet nélkül folytatja a városok és falvak megtisztítását a büntető expedia ó — „Az a cé'unk, hogy Szerbiában minél nagyobb legyen az elégedetlenség, éhség és rendetlenség" — mondották egy elfogott banda tagjai XII. Plus pápa imái rendelt «a* ecfyliázért és a békéért mai magyar lelkésznek a nemzeti és keresztény gondolat ut ján kell haladnia !“ Ünnepélyesen nyitotta meg uj tanévét a kolozsvári Unitárius Teológia Akadémia

Next

/
Oldalképek
Tartalom